Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-09-23 / 38. szám
12 1998. szeptember 23. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató A kód neve: Merkúr A sztár neve pedig Bruce Willis, aki az unalomig ismert fordulatokkal teli akciófilmet „el tudja adni” a nézőnek. A filmnek van még egy sztárja, a tízéves Miko Hughes. Ő alakítja - döbbenetes elhitető erővel - Simont, az autista kisfiút, aki véletlenül megfejti a Nemzetbiztonsági Ügynökség szupertitkos kódját, amely- lyel a külföldön álszemélyazonossággal dolgozó ügynökeiket védik. A kódot puszta tréfából egy rejtvényújságban megjelentetik, és miután Simon a megadott telefonon jelentkezik, a hivatalban kitör a pánik. A főnök (Alec Baldwin kitűnően alakítja a hidegfejű karrieristát) elrendeli a megfejtő likvidálását. Simon szüleit megölik, ám a kisfiút, az igazi célpontot nem találják. Art Jeffries FBI-ügynököt (Bruce Willis) bízzák meg Simon felkutatásával. A főnökeivel összeütközésbe került, hivatásában a végsőkig csalódott, az ideg-összeroppanás peremén egyensúlyozó Art nem tudja, miről van szó, de hamar rájön, hogy az ügy, amibe belecsöppent, nem családi tragédia - ahogyan felettesei elhitetni igyekeznek vele. Lassan rá kell döbbennie, hogy a kisfiú élete veszélyben forog. Idővel azt is megérti, miért. Ettől kezdve saját kezébe veszi az ügyet, és már együtt kénytelenek menekülni a szervezet bérgyilkosai elől. Ám a szárnyai alá vett gyermekkel - lévén autista - nem könnyű kommunikálni... _____________Heti hír A nagy visszatérés Drew Barrymore (23) nevét hallva sokunknak talán még ma is E. T. kis barátnője jut eszünkbe. Jó ideig ugyanis így emlegették az E. T.-ben gyerekszínészként feltűnt kislányt, akinek további sorsa - egy ideig legalábbis-igen- csak szerencsétlenül alakult. Tizenhárom évesen alkoholista lett, később a drogokkal is megpróbálkozott. Tizennégy éves korában elszökött otthonról, és alkalmi munkákból tartotta fönn magát. A kislány azóta nagylány lett, megjavult, meg is szelídült. És visszatért a filmiparba, mindenki nagy örömére, mert a tehetsége vitathatatlan. Többször is alakított azóta zabolátlan, lázadó vadó- cot, amilyen ő maga is volt, de ez a korszak már lezárult. Lecsillapodott, megkomolyodott, s ez kétségkívül jót tett a karrierjének. Közeli ismerősei szerint soha nem volt ennyire kiegyensúlyozott és sikeres, mint manapság, és ez a munkáján is látszik. (Most pincérnőt alakít egy romantikus vígjátékban.) Keserű gyermekévei valószínűleg nem használtak Drew személyiségének, de színészi képességeinek - úgy véli - annál inkább. Örül, hogy végre felnőtté vált, s ezt el is hihetjük neki. Ahogy ő indokolja: „Felnőttként ugyan több problémával kell szembesülnie az embernek, de lehetősége is van, „Bekéredzkedtem a házakba, felmásztam a padlásokra, és összegyűjtöttem minden kincset” Maradandó értékek Magyar kisebbségi múzeumot szeretne Dömötör Ede felvétele Klein Melinda Méry Margit néprajzkutató, a Szlovák Rádió Magyar Szerkesztőségének munkatársa, a Hazai tájakon című kedvelt néprajzi műsor szerkesztője. 1983-tól 1994-ig a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa volt. A nemrég megjelent Szlovákiai magyar népviseletek című könyv egyik szerzője. A Magyar Köztársaság Kulturális Minisztériuma augusztus 20-án Életfa díjjal tüntette ki. Tekinthetjük ezt a kötetet pályája kicsúcsosodásának? A viseletgyűjtés szempontjából mindenképpen. Sok időbe telt és fáradságos munka volt ezt a könyvet megírni és megszerkeszteni. Közel háromszáz falut jártunk be Jókai Máriával, valamint a fotóssal és a rajzolóval, hogy megörökítsük a még meglévő értékeket. A Magyar Tudományos Akadémia munkatársai értékelésükben rámutattak, hogy ez az egyetlen olyan munka Kelet-Közép-Európában, amely egy ország nemzetiségének viseletére koncentrál, és hasznos kiindulópontja lehet a további összehasonlító kutatásoknak. Az Életfa díj a hagyományok megőrzéséért és továbbélteté- séért járó díj. Az ön életében ez az első komoly hivatalos elismerés. Nem érzi úgy, hogy túl hosszú ideig kellett várni rá? Ezzel soha nem foglalkoztam. Csak azt tudom, hogy mindig nagyon sokat dolgoztam, és most igazán jólesik, hogy valahol valakik mégiscsak tudták, hogy mit csináltam életemben. Mikor került kapcsolatba a néprajzzal? Az ötvenes évek elején, közép- iskolás koromban az iskolai néptánccsoport szólistája voltam. Egyszer elmentünk Martosra, hogy ott, az öregektől tanuljuk meg a táncaikat. Az a néhány nap a faluban, azok a vászonterítők, az illat, a hangulat, az a természetesség, ahogyan az ottaniak a hagyományaikat őrizték és tisztelték, nagyon meghatott. Azt hiszem, akkor dőlt el, hogy néprajzos leszek. Érettségi után a pozsonyi táncművészeti főiskolára jelentkeztem, fel is vettek, de édesanyám megbetegedett, ezért nem mehettem el otthonról. Közben különbözeti vizsgát tettem pedagógiából, és otthon, Tardoskedden tanítottam hét és fél évig. Az iskolában létrehoztam egy tánccsoportot, amely minden jelentősebb versenyen ott volt. Alig voltam huszonöt éves, amikor megkerestek néhányan a Csemadok Központi Bizottságából, és felkértek, hogy legyek a Csemadok néptánc-szakelőadója. Akkoriban vagy százhetven tánc- együttes működött szerte az országban, az ő munkájukat segítettem. Közben felvettek az egyetemre, és elvégeztem a néprajz szakot. Egyetemista koromban sokfelé jártam, gyűj- tőutakat szerveztem. Többször is volt alkalmam együtt dolgozni Martin Györggyel, Pesovár Ernővel. A szakdolgozatomban Tardoskedd népi táncait dolgoztam fel. Mi vezette a tárgyi néprajz felé? Az egyetemen a folklór mellett erre is felkészítettek, és mert a Csemadokban Ág Tibor és Takács András foglalkozott már a népzenével és a tánccal, úgy gondoltam, ezen a területen van még mit tenni. 1974-ben kezdtem komolyabban foglalkozni a népviseletek gyűjtésével. Pályázatot írtunk ki, amelyre hatvannégy pályamunka érkezett. Babákra varrott népviseleti ruhák voltak ezek, és a hozzájuk tartozó pontos leírások. Ebből az anyagból rendeztem meg a következő évben Zselizen és Gombaszögön a néprajzi kiállítást, és erre épült később a Virágba szőtt álmok című műsor is, amelynek célja a viseletek bemutatása volt. Hogyan állt össze a tárgyi néprajzi kiállítások teljes anyaga? Bejártam a falvakat, bekéredzkedtem a házakba, felmásztam a padlásra, és összeszedtem minden értéket, amit csak találtam. A viseletek mellett a tárgyakat is bemutattuk, mégpedig használat közben. Még neves muzeológusok is, akiknek gazdag gyűjteményük volt egyik-másik tárgyból, akkor tudták meg, hogy melyik mire való. Tudatosan csak a terepen gyűjtött anyagot állítottuk ki, sosem kértünk a múzeumoktól. Éppen azért, hogy megmutassuk, mennyi érték rejlik még a falvakban. Arról álmodtam, hogy egyszer létrehozhatunk itt egy magyar kisebbségi múzeumot. Máig is sajnálom, hogy ebből nem lett semmi. 1976-tól A hét című hetilap hátoldalán mutatták be a fel- gyűjtött viseleteket. Csak egy tömör összefoglalóban gondolkodtunk, néhány hetes folytatásban, de olyan nagy sikere volt a sorozatnak, annyi levél érkezett a szerkesztőségbe, hogy végül közel két éven át minden héten bemutattuk egy- egy falu népviseletét. Vajon miért volt ilyen nagy az érdeklődés? Azért, mert ezek a gyökereink. Érdekelte az olvasókat, hiszen róluk szólt, arról, ami az övék, ami az őseiké volt. A mai világban, az ezredfordulóhoz közeledve már mostohábban bánunk ezekkel a felbecsülhetetlen értékekkel, és sok ember nincs is tudatában annak, hogy mit tesz, amikor csak legyint, ha a gyökerekről beszélünk. Pedig ez az a kultúra, amely mostanáig megtartott bennünket. Ebből a szempontból a híreszközöké a legnagyobb felelősség. A sajtó, a rádió, a televízió feladata volna, hogy továbbéltesse ezt a kultúrát, hiszen a falusi közösségek a régi formában nem léteznek többé, megtartó erejük már a múlté. Semmivel, a művészeti ágak egyikével sem tudjuk úgy kifejezni magunkat, mint a hagyományainkkal. Ha erre nem vigyázunk, következik a közömbösség, az uniformizálódás. Kalózok. Sas Tamás második játékfilmjének főszerepében Gubás Gabi, Bodó Viktor és Király Attila. Bemutató jövő tavasszal Pipi és Max kalandjai az éter hullámain „Volt egy elmesélhető történetünk, és volt egy módszerünk a mesélésre. Egy napon úgy éreztük, az Isten is egymásnak teremtette őket” - nyilatkozta Presszó című filmjéről Sas Tamás rendező. ,A magyar játékfilm igazi tétje már régóta az, hogyan tud erényt csinálni a szükségből. Ez a film is erre tesz kísérletet.” Az egyetlen helyszínen, a filmes eszközök minimálisra szorított redukciójával elkészített Presszó az idei filmszemle egyik díjazott alkotása lett, s a rendező immár második játékfilmjén dolgozik. A Kalózok „generációs” film - szórakoztató, zenés előadásban. Az alkotók úgy érezték, napjainkra felnőtt egy nemzedék, amely a magyar film számára meghódítandó terület. „Ez olyan film lesz, amely végre érvényes módon szól a 90-es évek végéről. Az erőtér a média világa, ami mindenkit érdekel, a zene a nagyvárosok hangján szólal meg. A sztori nem a nosztalgiából építkezik, és nem történelmünk árnyas korszakain búsong.” Két mai huszonéves jó barátról, Pipiről és Maxról szól a film. Szenvedélyük a rádiózás. Ma már történelmi messzeségnek tűnik a médiamoratórium korszaka, amikor frekvencia- engedélyre várt mindenki, aki tévét, rádiót akart indítani. A film hősei azokhoz a türelmetlenekhez tartoznak, akik nem várják meg az engedélyt, kalózkodni kezdenek az éter hullámain. Közben élik mindennapjaikat. Albérletben laknak, esténként zenélnek egy kávézóban, és önálló műsorról álmodoznak. Pipi DJ- válogatáson bejut egy kereskedelmi adó állandó programjába, Max viszont kiesik a rostán. Pipi népszerűsége egyre nő. Megma- radhat-e barátságuk azután is, hogy szétváltak útjaik? Hiteles-e még a kalózadó és a „kalóz”-élet- érzés, a szabadságba és összetartozásba vetett hit? A kérdés egyre égetőbbé válik, amikor megjelenik a színen a gyönyörű muzsikus lány, Márta, aki mindkettőjüket elbűvöli. A kalózok a legifjabbakról szól, az ő hangjukon. Ä főszereplők a hetvenes évek szülöttei. Pipit Király Attila játssza, aki mozgóképen eddig nem szerepelt, de a Gubás Gabi Vígszínház közönsége ismerheti az Óz, a nagy varázsló Madár- ijesztőjeként vagy A dzsungel könyve Mauglijaként. Attila imádja a zenés-táncos filmeket, kedvence Gene Kelly, az ő filmjeiből tanult meg szteppelni. A Maxot alakító Bodó Viktor igazi pályakezdő, a színművészeti főiskola harmadéves hallgatója. A három főszereplő közül talán Gubás Gabi az, akit a legtöbben ismerhetnek, mert Radnóti Színház-beli alakításai (Jó tündér, Zűrzavaros éjszakák, An- conai szerelmesek) mellett már szinkronszínészkedett, és a tévénézők milliói láthatták a Sok hűhó Emmiért főszerepében. A filmben szerepelnek azért náluk idősebbek is: Rajhona Ádám, Máté Gábor, Csákányi Eszter, Szacsvay László és mások. A rendező-operatőr, Sas Tamás azt vallja, hogy a felgyorsult világban olyan filmekre van szükség, amelyek ehhez igazodva erőteljesen hatnak. A Trainspottingot, a Sekély sírhantot tartja mintaadónak. Az alkotók között van Geszti Péter, aki igazi mindenes: ő az egyik társ-forgatókönyvíró, a dalszövegek szerzője, a film kreatív producere, és egy epizód- szerep erejéig feltűnik a vásznon mint a Jazz+Az együttes frontembere. Dés László számos filmhez komponált már muzsikát, ő az első zeneszerző, aki megkapta a filmkritikusok díját. Az elmúlt évtized legnagyobb filmslágerei is az ő nevéhez fűződnek.
