Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-09-16 / 37. szám
1998. szeptember 16. Kultúra Heti kultúra Heti hír Richard Gere nemes lelke Richard Gere-ről (48) immár mindenki tudja, hogy buddhista, de hogy ez valójában mit jelent neki és a közönsége számára, azt már alig-alig firtatják az újságírók. Sokkal inkább izgatja őket, mit lehet kiszimatolni a sztár magánéletéről, és szinte tudomást sem vesznek arról a nagy változásról, amelyen Gere átment. Bár sohasem tartozott a harsány, nagy felhajtást kedvelő, önmagukat ünnepeltető világhírességek közé, mára, ha lehet, még nyugod- tabb, visszafogottabb lett. Más értékeket vall fontosnak, a hírnév, a karrier már kevéssé érdekli. Jól tudja, hogy (főleg női) rajongói legfeljebb a milliomos megasztárt vagy a vonzó férfit látják benne, de a békés meditáció és a véres akciófilmek kettőssége jól megfér a lelkében. Sikerének velejáróit nem szégyelli, sőt ki is használja őket: népszerűségét, személyes varázsát és mindenekelőtt a pénzét nemes célokra fordítja. Tibet iránti elkötelezettsége és a munkája legutóbb igen érdekesen elegyedett a Vörös sarok című filmjében, amelyet azonnal be is tiltottak Kínában. Gyakran emeli föl szavát a tibetiekért, ezért már Kínából, Tibetből és - egy politikailag kínos helytelenkedése miatt - az Oscar-díj- kiosztó ünnepségről is végérvényesen kitiltották. Efféle hívságokkal azonban mit sem törődik. Mivel már régóta a belső világ felé fordult, számára sokkal lényegesebb egy-egy apró mosoly vagy a megbocsátás képessége. Bevallása szerint ezzel még maga is hadilábon áll. Különösen ami a bulvársajtót illeti - teszi hozzá gunyorosan. Születésnap Jean-Michel Jarre ötvenéves Ötvenesztendős Jean-Mi- chel Jarre, a franciák egyik legfontosabb kulturális „exportcikke", zeneszerző és billentyűs zenész. Százezreket megmozgató szabadtéri koncertjei nélkül egy július 14-i francia nemzeti ünnep egyszerűen elképzelhetetlen. Jarre Lyonban született. Apja jó nevű zeneszerző, ő maga pedig a zongora mellett megtanult gitározni is. Beiratkozott a konzervatóriumba, de „kritikus” éveiben őt is megfertőzte a brit popzene. Emellett más zenei hatások is érték, például erős érdeklődést mutatott a foik- zene, mindenekelőtt az afrikai népzene iránt. A hatvanas évek végére felépítette saját stúdióját, és 1969-ben kiadta első lemezét Cage Erosmachine címmel. Két év múlva már „beszemtelenkedett” a párizsi Operába, s minden idők legfiatalabb szerzőjeként a Palais Garni- er-ben is bemutatkozott. Legfontosabb műveinek sorában az Oxygene 1976-ban született, s már a következő évben a brit lista előkelő helyére került. A lemezből tízmilliónál is többet adtak el szerte a világban. Amikor 1978-ban elkészült következő nagyobb lélegzetű műve, az Euqinoxe, már Európa legjobb hangszeres szólistájaként tartotta őt számon a szakma. Ő volt az első nyugati zenész, aki Kínában koncertezett 1981- ben. Miután a lézertechnika és zene „összeházasításának” úttörője is volt, a „látható” zene területén kifejtett tevékenységéért megkapta a tekintélyes International Visual Music Awardsot. Miért mentek el a Komáromi Jókai Színházból? 3. -Takáts Ernőd Hiányzik, aki nincs itt BÁRÁNY JÁNOS A Komáromi Jókai Színház igazgatója meglepődött a kérdés hallatán. „Miért mentek el? Fél éve vagyok igazgató. Tőlem várja a választ?” - kérdezett vissza Takáts Ernőd. „Az új évad előtt más kérdéseket kellett megválaszolnom. Azok legalább ennyire izgalmasak.” Az új színházi törvényről beszélt a direktor, melynek olyan hatása is lehet, hogy nem állandó munkaviszonyba térhetnek vissza, akik elmentek. „Megszólítottam néhány társulaton kívüli színészt is.” Tavasszal lépett érvénybe ez a törvény. A Komáromi Jókai Színházat is más helyzet elé állítja. Mi érezhető ebből ősztől? A törvény alapja az, hogy a művészeti dolgozók ne legyenek állandó munkaviszonyban a színházzal, hanem szerepre és bizonyos számú előadásra szerződjenek. Ez így szép és divatos. Én ugyan nem látom tisztán a mi körülményeink között, de bizonyára ez elfogadott. Egy olyan városban, ahol több színház működik, valóban az. Egy olyan színésznek is megfelelő, aki egyik este Pozsonyban, másnap Nagyszombatban, azután Nyitrán játszik, a hét végén meg vendégszerepei Komáromban. Nem tudom, miképp működjön nálunk. A vendégrendezők és a vendégtervezők eddig is ennek szellemében érkeztek. A színészekkel már nehezebb a dolgunk. Például nincs hová elszállásolnunk őket, itt nem épült színészház. Az is kérdés, mennyit fizessünk nekik. A törvény nem határozott meg ilyen költségeket. Szabad piacot emleget. Akik úgy tartják, kell egy ilyen törvény, amondók, a Broodway-n is szerepre szerződnek a színészek, s mellette mással is foglalkoznak. Képzeljünk el egy színészt errefelé, hogy délután Adidas-cipőt árul a piacon, este meg Mercutiót játszik. Az önök esetében az történik majd, hogy a jelenlegi színészeket foglalkoztatják, és nem hívnak újakat, nem szólnak azoknak, akik elmentek? Szlovákiában minden színház félhangosan kimondta, hogy megtartja a társulatát. Nem fog szelektálni. De szükség van a változtatásra, frissítésre és konkurenciára. Ha jól tudom, a nyáron jelentkezett egy budapesti színésznő. Nem tudta felvenni. Többen jelentkeztek. Színházi gyakorlattal rendelkezők is, olyanok is, akik színészképző stúdiókban végeztek. Amikor jelentkeztek, már kialakult az évad első fele. A szezon második felében láthat majd a közönség új arcokat. Megjegyzem: a Csók című zenés vígjátékban vendégszereplőt és új arcot is láthat a publikum. A nyári szabadtéri bemutató után októbertől a nagyszínpadon tekinthetik meg az előadást. Mi a helyzet azokkal, akik elmentek? Gondolom, most nem azon töri a fejét, hogy visszahívja őket. Amikor az új évad darabjait válogattuk, az állományban levő színészekből indultunk ki. Még nem igazán tudtuk, mit akarnak tőlünk odafent. De mindegyik szereposztás ad lehetőséget vendéget hívni. Amikor néhány nem a társulathoz tartozó színészt megszólítottam, kiderült, már elkötelezték magukat. Néhányukkal felvettem a kapcsolatot. Boidoghy Olivér azt nyilatkozta ebben az interjú-sorozatban, hogy: „A színház eléggé alibista módon azt mondja, ők hívtak, de mi nem mentünk.” Röviddel előtte így vallott: „Az öt év alatt egyszer sem hívtak.” Hívták vagy sem Boidoghy Olivért? Nem. Én nem. Rancsó Dezső említette meg: „Azt is mondták, cserbenhagySaláth Richárd felvétele tűk a szlovákiai magyar színjátszást.” Hogy látja az igazgató? Cserbenhagyták? Nem fogalmaznék ilyen erősen. Ha nem számoltak a színésszel a következő évadban, és ő feleslegesnek érezte magát, az miért volna cserbenhagyás? Én azt mondom, hogy mindenkinek joga van olyan környezetbe menni, ami neki megfelel, ahol őt várják. Ugyanakkor azt üzenem ezeknek a fiatalembereknek, az az igazi, ha itthon nevettetjük vagy ríkatjuk meg az ittenieket. Nem cserbenhagyás ez. Csalódás a részünkről. Főleg a közönség részéről. Az elmúlt nyolc év alatt heten mentek el a Komáromi Jókai Színháztól. Hiányoznak? Mindenki hiányzik, aki nincs itt. Rájuk már nem lehet szerepet osztani. Mindegyikük személyiség, más-más habitusú művész. Nekem hiányoznak. A törvény szabad piacot emleget. „Mindenkinek joga van olyan környezetbe menni, ami neki megfelel.” Kocsák Tibor a zene polihisztora. Életművének megjelentetéséhez nem kevesebb, mint hetven CD-re lenne szükség Még csak véletlenül sem nevezhető hangjegygyárosnak Erős Zoltán ___________________ Ze neszerző, zongoraművész, karmester, musical- és rockope- raíró, dal- és sanzonköltő, színpadi és filmzene-komponista, zenetanár, -pedagógus, egyetemi docens, zenei vezető, rendező, hangszerelő, zenei átdolgozó. Mindez egy személy: Kocsák Tibor. Elképesztően termékeny alkotó. Guinnessbe illő művészi teljesítményt tudhat maga mögött alig túl a krisztusi koron. Eddigi életművének, zenei munkásságának megjelentetéséhez hetven (!) CD-re lenne szükség. Amikor beszélgetés közben közlöm a korántsem rögtönzött számadatot, szinte megrémül: „Az ég szerelmére, csak nem akarja megírni? Máshol, mondjuk, Angliában mindezzel szívesen, ódzkodás nélkül büszkélkednek a kollégák az újságírók előtt. De ne felejtse, Magyarországon élek, ahol bizony még erőteljesen jelen van a szakmai irigység és arisztokratizmus. Aki sokfélét csinál, akár egyetlen művészeti ágban, az gyanús, de legalábbis nem lehet kiváló. Ha még aztán termékeny is, hamar rásütik a bélyeget: mesterember, hangjegygyáros. A musical, a rockopera nálunk még mindig könnyűzenének számít, holott a műfaj legtöbb darabja operai igényességgel készül, és komolyzenei értékeket hordoz.” Azt már én teszem hozzá, hogy a legtöbb musicalszerző igen magas színvonalú komolyzenei képzettsége, felkészültsége van. Bizonyság rá éppen Kocsák Tibor. Némi humorral fűszerezve meséli el, hogy amikor a Színművészeti Főiskolára került, a magyar musical még gyermekcipőben sem járt, hiszen jóformán nem létezett. A színházak kizárólag külföldi, elsősorban angol és amerikai zenés darabokat tűztek műsorra. A műfaj iránti korai, erőteljes vonzódásának is köszönhetően szent meggyőződésévé vált, hogy a hazai musical is életképes lehet. Szerencsére segítő- és alkotótársakra talált Várkonyi Mátyás, Kemény Gábor zeneszerzők és Miklós Tibor szövegíró személyében, akik hasonló művészi terveket szövögettek. Várkonyi Mátyás Miklós Tiborral együtt 1980-ban megalapította a Rockszínházat, 1981-ben elkészítették a Sztár- csinálók című musicalt, amely éveken át sikerdarabja volt a Rockszínháznak. A kedvező fogadtatás ösztönzően hatott Kocsák Tiborra is. Dalok, sanzonok, rockszámok mellett 1984- ben megszületett első egész es- tés rockoperája, a Stefan Heym regényéből Kemény Gáborral együtt írt A krónikás. Ezt követte a szintén Keménnyel közösen szerzett A zöld kakadu című musical. Szinte évente keletkeztek az új Kocsák-musicalek, rockoperák. Sorrendben az Egy nő, akinek lelke van, a Házasság párizsi módra, a mindmáig legnépszerűbb, legsikeresebb Légy jó mindhalálig, Anna Karenina, A vörös malom és legutóbb az 1956-os forradalom negyvenedik évfordulójára Tábori György művéből komponált Utazás. A magyar musical Kocsák Tibornak is köszönhetően nemcsak megszületett, de ma már keresett kulturális exportcikk is a nagyvilágban.
