Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-09-09 / 36. szám
8 1998. szeptember 9. Tavaly Troubkyban szőnyegbombázáshoz hasonló pusztítást végzett az ár Mégsem a víz az úr! PÉTERFI SzONYA Amikor egy évvel ezelőtt, az árhullám levonulása után ellátogattunk a legtöbb kárt szenvedett morvaországi községbe, irdatlan pusztulás képével szembesültünk. Egyetlen éjszaka alatt 210, a nyár végére összesen 333 ház omlott össze, mint a kártyavár. Egy év elteltével nyomuk sincs a romoknak, a törmeléknek, a régi utcákon új házak díszelegnek. A községházán a tavalyi „ismerőseink” sorsa felől érdeklődtünk, ugyanis hiába róttuk a felújított és a még rozoga utakat, nem találtuk meg sem őket, sem a K Zálozné és a Loucky elnevezésű utcákat. Később rájöttünk: csak azért nem, mert a romok helyén kész, illetve befejezés előtt álló házak állnak már.- Ugye mondtam tavaly, hogy a férjem mindenképpen építkezni akar? - fogadott örömmel Milena Dockalová. - Már tavaly novemberben nekiláttunk az alapozásnak, pedig még építkezési engedélyünk sem volt. A hivatalnokoknak nem volt sürgős, nem siették el az ügyintézést. Mi viszont nem várhattunk. - Az 58 éves házaspár a lányuk házában húzódott meg, a fiuk Prerovban él. Ő volt az, aki vállalta: ha édesapja nyugdíjba vonul, ő állja a 850 ezer koronás hitel törlesztését. - Tudjuk, hogy ő sem győzi majd, az unokáknak is kijut a fizetésből. Pedig takarékoskodva építkezünk, a barátok, a rokonok és a gyerekeink segítségével. Gürcölünk, amíg ránk nem esteledik. A hét végén szerelik a villanyt, a gázt, ezt követően vakoljuk a falakat, majd jöhet a padló. Karácsonyra benne akarunk lakni. És fogunk is - mondta meggyőződéssel. A család tisztában van azzal, hogy az új házat nem rendezhetik be új bútorral. - Bennünket ez egy cseppet sem zavar. A barátok ajándékozták a hálót, a szekrénysort, ígértek ülőgarnitúrát is. A földszinti lakrészünk ezzel rendben is lesz. Csak a konyhabútort kell megvenni. Az emeleti szobákat a gyerekek kedvük szerint rendezik majd be. Bárkivel beszélgettünk, ezt hallottuk: „Örülünk, ha a legfontosabbra futja, a többit majd lassacskán szerezzük be.” Általában az elégtelen kártalanítás miatt a biztosítókat szidták. A Tűzoltóbiztosító ugyanis csak százezer korona előleget adott azzal, hogy a későbbi elszámoláskor rendezi az anyagiakat. Nem állták a szavukat, Dockaléknak a százezerhez csupán 4400 koronát adtak. - Vannak, akik nálunk is rosszabbul jártak - mesélte Milena asszony. - A szomszédék egy céggel építtették a házukat azért, hogy mielőbb benne lakhassanak. Nézzünk át hozzájuk is - invitált egy kis szomszédolásra. Ludmüa Plhalová és férje 1 323 000 koronát fizetett a Hradec Králové-i Domus vállalatnak. Azok megígérték, hogy öt hónap múlva átvehetik a házukat. A mai napig a garázsból alakított „szükséglakásban” élnek, pedig a szobafestő férj is besegít az elfuserált munka helyrehozatalába. - Mivel idősek vagyunk, nem kaphattunk kölcsönt, a családtagok segítettek ki bennünket. Ha meghalunk, úgyis az övék lesz mindenünk - legyintett. A tavalyi fénykép alapján találtunk rá a Konopcík családra. - A szomszédék leomló háza magával rántotta a közös házfalat. Mind a heten a műhely tetején vártuk a helikoptert - emlékezett az öt- venesztendős asszony. A házban három generáció élt egy fedél alatt: a szülők és mindkét gyerekük családostul. Három hónappal ezelőtt újabb unokával gyarapodott a család, ám egyelőre egy bérelt házikóban élnek. - Pedig ez már 150 éves, mégis kiállta a vízpróbát; a mienk csak ötven volt, mégis összedőlt - mondta szinte nyugodt hangon, majd beszélt arról is, hogy az új házat már csak a fiával építi, lánya családja önállósodni akart. - Adósságunk nyomasztó, meghaladja az egymilliót, a részleteit 15 éven keresztül nyögjük majd. A fiam nem akart kisebb házat építeni, azt mondja, legyen tágas, kényelmes. A gyerekek miatt is. Martin Dockal 83 éves édesapját a mentőosztag szabadította ki a romok alól. Kórházba szállították, ezért nem látta, ahogy megroggyant házának fele végképp leomlott. - Azóta a nagyapám a legegészségesebb férfi a házban. Ó az, aki intézkedik, aki szervezi a felújítási munkálatokat - mesélte unokája. - Az apámat úgy tűnik, nagyon megviselték az események, infarktus gyanújával megfigyelés alatt tartották a kórházban. Nemrég jött haza, az orvosok gyanúja szerencsére nem igazolódott be. Sok még a tennivalónk, és nemsokára itt a tél. A munkálatokat a törött lábam, majd a törött ujjam nehezítette és lassította. Mára újra felállt a csapat, de jönnek a haverok is. Habár azok közül néhá- nyan a csehországi árvízkárosultak megsegítésére siettek. Mi már, sajnos, a magunk bőrén tapasztaltuk mit jelent az, ha az ember nincstelenné, földönfutóvá válik. Megtanultuk viszont azt is, hogyan kell nekilátni a romeltakarításnak, nekikezdeni a felújításnak, s talán azt is, miként lehet ép ésszel átvészelni a pusztulást. Megmutattuk, hogy az ember mégis úrrá tud lenni a vízen is. Nyomuk sincs a ro- moknak, a régi utcákon új házak díszelegnek. Megtapasztaltuk, mit jelent nincs- telenné, föl- dönfutóvá válni.- A háztető egyik része épen maradt. Tudom, nem lett volna szabad, de aládúcoltuk, majd falakat emeltünk. Augusztusban a nagyobb munkának végére járunk, nagyapám parancsára karácsonykor már az új házban kell ünnepelnünk. Az összeomlott házrész helyén egyszer én építek otthont. Jelenleg 26 éves és nőtlen vagyok, nem kell sietnem. Most még erőm sem lenne hozzá - állította Libor Dockal.- Nem tetszik, hogy a hivatalos engedélyekért rengeteg pénzt követelnek tőlünk. A radonmérésért, amely mellesleg nem is kötelező, ezerháromszáz koronát fizettünk. És sajnos, sok csaló sem kerülte el a községet. A mi utcánkban, ahol zsinórban 12 ház omlott össze, voltak, akik céggel akartak építtetni. Akadtak, akik elkérték az előleget és leléptek. Egymást segítve élünk együtt, békességben, nem irigykedür másra. Ugyanis nincs mié: csak nem a tetemes adóss irigyelnénk egymástól, a k munkát - jellemezte a közi latot Milena Dockalová.
