Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-02-11 / 6. szám
Kultúra 1998. február 11. 13 Sass Sylvia: „A boldogság foka a tudat minőségétől függ.” Erdei tündért jelent a neve Archív-felvétel Réfi Zsuzsanna Harmóniában élni a világgal. Ez a legfontosabb számára. Hogy megtalálja a mindennapok apró örömeit. Szereti, ha a szó valódi és képletes értelmében virágokat ültethet. A családjának egyik ága erdélyi, innen származik nevének, a Sylviának az írásmódja, amely erdei tündért jelent. Sass Sylvia valóban szereti, ha szépség veszi körül, talán ezért is érdekli minden művészeti ág. Gyerekként balerinának készült, de mivel zenészdiAz utóbbi években a képzőművészet is átszövi napjait. nasztiába született, a muzsika mindig is központi szerepet játszott az életében. Az utóbbi években a képzőművészet is átszövi napjait, hiszen fest, egyedi hangulatú, expresszív képeket alkot, a vászon előtt töltött idő kapcsolja ki, tölti fel igazán, olyan, mintha ilyenkor rela- xálna. Ha azonban a legnagyobb boldogságáról kérdezi az ember, rögtön a növendékeiről kezd beszélni, akik miatt a szponzorkeresés minden nyű- gét-baját a nyakába veszi, s akik miatt hajlandó tárgyalni, szerződéseket írni. Már most nyakig van munkával, hiszen készül a Fiatal Művészek Nyári Fesztiváljára, amelyet ez alkalommal harmadszor rendezhetnek meg a Hadtörténeti Múzeum udvarán. Rengeteg a tennivaló, hiszen az idén a Figaro házasságát mutatjuk be, s egy ilyen produkció rettentően sok munkával jár, azonkívül valóban össze kell szedni hozzá a pénzt. Ráadásul két éve nemcsak a saját növendékeimmel kell foglalkoznom, hiszen a Zeneakadémián is oktatok, két évfolyamnak, a harmadikosoknak és a negyedikeseknek tanítok dalirodalmat és kamarazenét. Régi vágyam volt, hogy tanítsak, már húszévesen az „Callast istennőként tiszteltem...” foglalkoztatott, hogyan oszthatom meg a tapasztalataimat. Valószínűleg azért, mert pedagóguscsaládból származom. Ha a növendékeimnek átadhatom a pálya, a művészet iránti szerete- tet, akkor már boldog vagyok. Ez éppen olyan fontos számomra, mint egy-egy előadás. Azt pedig a saját bőrömön tapasztalhattam, mennyire fontos, hogy az embernek legyen kiugrási lehetősége, hogy bemutatkozhasson egy-egy jó szerepben. Számomra, amikor ezt a nyári fesztivált életre hívtam, Aix-en-Provence volt a példa, ahol annak idején Traviátát énekelhettem, s akkor lennék boldog, ha a Várban is ilyen hagyományt teremthetnénk. Ennek a fesztiválnak ön azonban nemcsak a sikert, nemzetközi karrierjének elindulását köszönhette, s így megismerkedhetett Maria Callasszal is. Most, hogy a felejthetetlen díva halálának huszadik évfordulójára emlékezett a világ, ön is számos műsorban beszélt az énekesnőhöz fűződő emlékeiről. Mi volt találkozásuk legnagyobb tanulsága? Callast istennőként tiszteltem, de ez volt életemnek az a pontja, amikor megijedtem a pályától. Láttam ezt a csodálatos énekesnőt magányosan, elkeseredetten, letargikusan, s olyan emberkerülő volt, hogy tőlem az első percekben nem három, hanem ötven lépés távolságot tartott, s csak a két kis uszkárját tűrte meg maga mellett. Ez az ára? - kérdeztem akkor magamtól. Egy énekesnőhöz akkor nekem más kép tartozott, én boldogan mentem egyik színházból a másikba, vállaltam egyre több feladatot, s hirtelen szembe kellett néznem azzal, hogy az a művész, akit én a pálya non plus ultrájának tartok, egyedül van, boldogtalan és semmi öröme az életben. Mintha a jövőbe néztem volna. Ilyenné akarok válni én is? Ettől kezdve sokkal jobban odafigyeltem a magánéletemre. Nagyon örülök, hogy igazi otthonom és olyan virágaim vannak Magyarországon, amelyeket ápolni kell. Azért ennek a hazai közönség is örülhet, hiszen az utóbbi időben számos koncerten lép fel idehaza. A nagy-nagy álmom a milánói Scala volt. A nagyon piros, nagyon nehéz, aranyveretes függönyével, a templomok temploma, ahol Callas és Tebaldi is felléphetett. De nekem ilyen magas fokú muzsikálást jelent bármelyik vidéki művelődési ház, ahol boldogan lépek fel közönség előtt. Nemcsak az operaslágereket élvezik, hanem a különlegességeket is. Járjuk az orszá„Felfedeztem a pozitív gondolatok erejét.” got Simon Izabellával, aki a zongorakísérőm és Fekete Károly- lyal, a partneremmel, aki volt növendékem. Ez egy jótékony- sági sorozat, a bevételből azok a zeneiskolák részesülnek, ahol hangversenyt adunk. Tehát boldog? Igen. Felfedeztem a pozitív gondolatok erejét. Az embernek szüksége van arra, hogy meditáljon, hogy időnként rendbehozza a lelkét. Minden reggel beülök a „Gondolj, gondolj szobába”, s végiggondolom magamban, mit kell aznap elintéznem, így sokkal harmonikusabb és hatékonyabb vagyok. Amióta bölcsülök, mások lettek a mércéim. A boldogság foka a tudat minőségétől függ. Az előttem lévő feladatokra koncentrálok és arra, mi az, amire valóban szükségem van, mitől érzem magam jobban a világban. Heti hír Faludy zseniális unokája A nyugati emigráció után hazatért Kossuth-díjas költő, Faludy György Angliában élő unokájáról két esztendeje jelent meg előszóra hír, amikor Alexander Faludy az édesanyjával közösen összeállított beszélgetőkönyvében tárta a világ elé, milyen az, ha egy középiskolás tanuló képességeitől a tanárai el vannak ragadtatva, de ő dyslexiás agyberendezése következtében alig-alig tud írni és olvasni. Alexander akkor egy kitűnő magániskolába került, ahol megértőén foglalkoztak a problémáival. írni, olvasni nem tud, összeugranak a szeme előtt a betűk. De diktált dolgozatokkal és hangszalagra vett anyagból tanulva olyan eredményt ért el, olyan rendkívüli műveltséget szerzett és olyan eredeti szóbeli esszéket fogalmaz, hogy 14 évesen sikerrel letette a Cambridge-i Egyetem felvételi vizsgáját, és ősszel, amikor már 15 éves lesz, beáll a Peterhouse Kollégium rendes egyetemi hallgatójának, teológia és művészettörténet szakon. Erre zseniális gyerekeknek, rendkívüli esetekben, Oxford és Cambridge egyeteme módot nyújt. Oxford jelenlegi legfiatalabb diákja a 13 éves matematikus szupertehetség, SufiahYusof. Cambridge-nek 1773 óta nem volt ilyen fiatal diákja, akkor William Pittet vették fel tizennégy évesen, és később miniszterelnök lett belőle. Alexander Faludy kilencévesen érettségizett angol nyelvből és 11 évesen angol irodalomból, a matematikát azonban képtelen felfogni. Szerencsére Angliában az egyetemi felvételhez csak azokból a tárgyakból kell sikeres érettségit tenni, amelyek a választott tárgyhoz kapcsolódnak. Alex 180 centi magas, szemüveges, jóképű gyerek. A napokban a tévé is meginterjúvolta, és a műsorban elmondta, hogy érzése szerint a dyslexiás agyberendezése segíti a gyors asszociációkban, gondolatai logikai rendjének kialakításában. Vasárnap Kisgaléria Almási Róbert: Hasonlóság Regény V olt egy hátaslovam. Magam szoktam meg- nyergelni s el-ellova- goltam valahova messze, vágtatni kezdtem, s olyankor lovagi torna hősének képzeltem magam (milyen vígan fútt a fülembe a szél!), vagy az ég felé emeltem az arcom, s kitárt lelkembe befogadtam a ragyogást és azúrkékjét. Úgy emlékszem, akkoriban szinte sohasem jelent meg képzeletemben határozott vonásokkal egy nő képe, egy nő szerelésének a látománya, de mindenben, amit gondoltam, mindenben, amit éreztem, valami újnak, kimondhatatlannak, édesnek, nőinek és féltudatos, szemérmes előérzete rejtőzött... E z az előérzet, ez a várakozás áthatotta egész lényemet: benne volt a lélegzetemben, ott lüktetett ereim minden csepp vérében... s a sors úgy rendelte, hogy nemsokára beteljesedjék. Nyaralónk fából épült, oszlopos úriházból s két alacsony szárnyépületből állt; a bal szárnyban olcsó kárpitokat gyártó üzem helyezkedett el; gyakran meglátogattam, hogy nézzem: hogyan ugrik fel minduntalan tíz sovány és borzas, zsírfoltos ka- bátú, nyűtt arcú fiú a sajtószerEhő szerelem Turgenyev 2.rész kezet négyszögletű tönkjeit le- leszorító emelőkre, s hogyan nyomják ki ilyen módon, satnya testük súlyával a kárpitok tarka mintáit. A jobb oldali szárnyépület üresen állt s kiadó volt. Egy napon - május 9. után három héttel - ennek a szárnynak az ablaktáblái kinyíltak, s női arcokjelentek meg a lakásban. Emlékszem, anyám még aznap tudakozódott ebéd közben az első inasnál: kik az új szomszédok, s mikor meghallotta, hogy Zaszekina hercegné családja, nem minden tiszteletadás nélkül mondta:-Á! hercegné... -Majd hozzátette: - Bizonyosan valami szegény hercegné.- Három bérkocsival jöttek, kérem -jegyezte meg, a tálat tisztelettel kínálgatva az első inas -, saját fogatuk nincs, a bútoruk is jelentéktelen.- Igen - válaszolta anyám-, mégis jobb így. Apám hidegen nézett rá. Anyám elhallgatott. Z aszekina hercegné valóban nem tehetett gazdag: az a bérelt épületszárny olyan rozzant, alacsony és kicsi volt, hogyjobb módú emberek aligha költöztek volna bele. - Egyébként mindezeket elengedtem akkor a fülem mellett. A hercegi cím nemigen hatott rám: Schiller Haramiáit olvastam nemrégiben. 2 Szokásom volt kertünkben puskával kószálgatni minden este s lesni a varjakat. Ezeket az óvatos, ragadozó, ravasz madarakat régóta gyűlöltem. A zon a napon is a kertbe mentem, s miután hiába jártam végig a fasorokat (a varjak megismertek, s már messziről elkezdtek szaggatott hangon károgni), véletlenül egy alacsony kerítéshez közeledtem, mely a mi kertünket elválasztotta attól a keskeny kertsávtól, amely a jobb oldali szárnyépülethez tartozott s mögötte nyúlt el. Lehajtott fejjel haladtam. Hirtelen hangokat hallottam; átnéztem a kerítésen, s gyökeret vert a lábam... Különös látvány tárult elém. N éhány lépésnyire tőlem, zöld málnabokrok között egy kerti tisztáson magas, karcsú leány állt csíkos, rózsaszín ruhában, fehér kendővel a fején; négy fiatalember sürgött- forgott körülötte, s a lány egymás után koppintottá meg homlokukat apró, szürke virágokkal, melyeknek nem tudom a nevét, de a gyermekek jól ismerik: zsákocska formájúak, s nagyot pukkannak, ha valami szilárd tárgyra ütnek velük. A fiatalemberek szívesen tartották oda homlokukat, a lány mozdulataiban pedig (oldalról láttam) volt valami annyira elbűvölő, parancsoló, kedves, komikus és bájos, hogy majdnem felkiáltottam a csodálattól és gyönyörűségtől, s azt hiszem, mindent odaadtam volna a világon, ha azok a szépséges ujjacs- kák nekem is a homlokomra koppintottak volna. A puskám lecsúszott a földre, mindenről megfeledkezve néztem azt a karcsú alakot, azt a nyakat, azt a két szép kezet, a fehér kendő alól kissé kibomló szőke hajat, azt a félig csukott, okos szemet, azokat a szempillákat, s alattuk a finom bőrű arcot... F iatalember, fiatalember - szólalt meg egyszerre egy hang mellettem -, il- lik-e ilyen szemmel nézni idegen kisasszonyokra? Megrezzentem és megdermedtem... Rövidre nyírt, fekete hajú férfi állt mellettem a kerítésen túl, s gúnyosan nézett reám. Ebben a pillanatban a lány is felém fordult... Nagy, szürke két szemet láttam hevük, eleven arcban - s ez az egész arc egyszerre megremegett, nevetni kezdett, fehér fogak villogtak benne, szemöldöke kissé komikusán magasabbra húzódott... lpirultam, felkaptam a földről a puskát, s a csengő, de nem rosszindulatú nevetéstől kísérve, beszaladtam a szobámba, leborultam az ágyra, s eltakartam kezemmel az arcom. A szívem erősen vert; nagyon szégyelltem magam, s nagyon jókedvű voltam: eddig nem ismert izgatottság vett erőt rajtam. Pihenés után megfésülködtem, rendbehoztam magam, s lementem teázni. A fiatal lány képe előttem lebegett, a szívem már nem vert olyan erősen, de valami jóleső érzés töltötte el. (folytatjuk)