Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-02-04 / 5. szám
Kultúra 1998. február 4. 13 Százhetvenöt éve született Madách Imre. Fő műve több mint száz kiadást megért már. A Tragédia költője Azembertragédiája Komáromban: Dráfi Mátyás, RopogJózsef és Németh Ica Archív-felvétel Veres András ______________ Húsz nappal később látta meg a napvilágot, mint Petőfi, akit költőként csodált és utánzott. Filozófiai és jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte, s a reformkor szabadelvű eszméinek lett elkötelezettje. Szűkebb pátriájában, Nógrád vármegyében kezdte hivatalnoki pályáját és politikai szereplését. Barátjával, Szontagh Pállal együtt a centralisták nézeteit vallotta a modem polgári köz- igazgatás szükségességéről, de - szemben a centralistákkal - tisztáAz ember tragédiájában összegezte tapasztalatait és meglátásait. ban volt a vármegyei politizálás előnyeivel is. Súlyos szívbaja 1848-49-ben megakadályozta, hogy részt vegyen a fegyveres küzdelemben; megyei főbiztosként a hadsereg élelmezését intézte. Talán csak Vörösmarty döbbenetes víziókkal zsúfolt nagy költeménye, az Előszó képes érzékeltetni azt az iszonyú cenzúrát, amelyet a szabadságharc bukása húzott Madách és számos sorstársa életében. Nővérét és családját menekülés közben román parasztok verték agyon. Huszonkét éves öccse a tavaszi hadjárat során szerzett betegségébe halt bele. Őt magát egyéves elzárással sújtották, mert Kossuth titkárát, távoli rokonát, Rákóczy Jánost rejtegette birtokán. Míg ő raboskodott, felesége könynyelmű életmódot folytatott, s a börtönből szabadult Madáchot családi háborúság várta otthonában, ami végül váláshoz vezetett. Házasságának kudarca is közrejátszott abban, hogy Éva alakját később Az ember tragédiájában állhatatlannak, egyes színekben kifejezetten felszínesnek ábrázolta. Az önkényuralom idején visszavonultan gazdálkodott birtokán, s csak az évtized végén érzett elég erőt ahhoz, hogy előbb egy rövid vígjátékban pellengérezze ki a gyűlölt bécsi rendőrminiszter, Bach „civilizátori” működését Magyarországon, majd pedig nagy drámai költeményében, Az ember tragédiájában összegezze tapasztalatait és meglátásait a történelem célirányosnak hitt mozgása buktatóiról. Mintha ifjúkori meggyőződését és reményeit állította volna a szabadságküzdelem elbukásának perspektívájából-példás szigorral - patikamérlegre. Amikor 1861-ben a bécsi udvar egyetlen alkalomra összehívta a magyar országgyűlést, Madách Balassagyarmatnak 1848-as programmal megválasztott követeként érkezett Pestre, s Szontagh Pál tanácsát követve átadta műve kéziratát Arany Jánosnak. Az országgyűlésen nagy sikerű beszédet mondott, amelyben kétségbe vonta, hogy az osztrák birodalom léte politikai szükségszerűség, majd betegségének kiújulása hazakényszerítette. Csak hónapokkal később kapta kézhez Arany elismerő levelét. Arany ugyanis gyöngének találta az első jelenetet s félretette a kéziratot, de amikor újra nekilátott, fölismerte kivételes értékeit. A művet is, szerzőjét is pártfogásába vette, s Madách beleegyezésével itt-ott tapintatosan igazított a szövegen (igaz, ma már sok helyütt jobbnak érezzük az eredeti változatot). Madách mindössze három évvel élte túl Az ember tragédiáját. Irt néhány figyelemre méltó tanulmányt és Mózes címmel egy újabb drámai költeményt, melynek világképe számottevő elmozdulást jelez: hitet tesz a szenvedés útján elérhető megváltás gondolata mellett. Az ember tragédiája pedig elindult az irodalmunkban egyedülálló diadalútján: napjainkig több minti 10 kiadást ért meg magyarul, harminc nyelvre fordították le, s csak a budapesti Nemzeti Színházban mintegy másfél ezer előadást ért meg. Értelmezései Ids híján kiteszik a fél magyar irodalomtörténet-írást. Karinthy Frigyes egyenesen úgy fogta fel, mint a Bibliával egyenrangú mítoszt. Népszerűségének mit sem ártott, hogy legjelesebb művészetbölcselőink, Erdélyi János és Lukács György súlyos kritikában részesítették; Erdélyi szerint Az Ördög komédiája találóbb cím lenne számára. A Rákosi-éra idején-„reakciós pesszimizmusára” hivatkozva - letiltották a színpadról. Minthogy igen sokféle interpretációja van, példaképpen itt csuA mű gerincét Adám és Lucifer hatalmasan ívelő párbeszéde alkotja. pán egyetlen reprezentatív értelmezésére utalnék - arra, amelyik a hetvenes években vált széles körben elfogadottá, s Az ember tragédiájának lírai oldalát hangsúlyozza. Eszerint a mű gerincét Ádám és Lucifer hatalmasan ívelő párbeszéde alkotja, ők pedig Madách eszmélésének két fázisát képviselik: Ádám a liberalizmusban hívő, idealista elméleti embert, Lucifer a kiábrándult, mate- rialisztikus-pozitivista gondolkodót. Ők ketten a meghasonlott lírai alany két pólusa; eszmény és valóság, hit és tudás, elmélet és gondolkodás kibékíthetetlen ellentéteit ütköztetik egymásnak. Madách kíméletlenül feltárja a liberális romantika gyöngeségét, illüziós voltát, a pozitivizmus rideg valóságkultusza azonban nem elégíti ki. A patthelyzetből adódó bizonytalanság és többértelműség az oka a madáchi ember tragédiájának. Heti kultúra Könyvespolc Füst Milán: Látomás és indulat a művészetben Polgár Anikó ____________ „Mód szeres esztétikám az ostrom alatt életem legféltettebb, nagy munkájának, naplómnak nagy részével s annyi minden egyébbel együtt elpusztult, elégették. Nehezen álltam ki ezt a csapást, mégis sorsom, úgy látszik, azt akarta, hogy kiálljam, sőt még ösztönzött is erre: miután fáim elvesztették lombjaikat és virágaikat, azt akarta, hogy szegények minden végső erejükkel újból kivirágozzanak” - írja Füst Milán műve első, 1947-es kiadásának előszavában. Az újabb kivirágzás, melyről beszél, nem más, mint a költő egyetemi előadásainak gyűjteménye: a Látomás és indulat a művészetben című. Az előszóban azt is megindokolja, miért érezte magát elhivatottnak ifjúkorától kezdve egy esztétika megírására. Az esztétika írójától ugyanis nemcsak azt vátjuk el, hogy szeresse a művészeteket, hanem azt is, hogy megértse és közvetíteni tudja őket számunkra. A művészek, akika leghivatot- tabbak volnának erre, többnyire saját művészi stílusuk befolyása alatt állnak, ezért elfogultak másfajta művészi törekvésekkel szemben, s leggyakrabban az elvont gondolkodásnak sem nagy mesterei. Az elvont gondolkodók, az esztéták pedig sosem élték át egy mű születését, tehát a művészetről csak mint külső szemlélők nyilatkozhatnak. Ki tudna ez alapján a művészetről a legautentikusabban írni? „Nyilván az olyan művész, aki amellett, hogy művész, még elvont gondolkodásra, kutató, tudományos szemléletre is képes” - állapítja meg, s a Látomás és indulat a művészetben olvasói számára nem kétséges, hogy ekét szemléletmód összeegyeztetése magának Füst Milánnak sikerült-e. így a könyv művészi értékei mellett a 20. századi magyar tudományosság egyik alapművévé lett, melyet (az előző, ideológiai okokból cenzúrázott kiadások után) a Kortárs Kiadó a közelmúltban, Füst Milán eredeti koncepcióihoz ragaszkodó szöveggondozásban jelentetett meg. Felhívás A Simonyi Alapítvány igazgatótanácsa pályázatot hirdet a szlovákiai magyar nemzetiségi közösség művelődés- és oktatásügyét elősegíteni hivatott támogatások elnyerésére. Feltételek: Az átfogóbb jellegű, a hazai magyarság egészét érintő pályázatok előnyben részesülnek. Hazai természetes és jogi személyek egyaránt pályázhatnak. A részvételi díj 150 korona, amely a következő számlaszámra fizetendő be: Nadácia Simonyi Alapítvány, VÚB Rimavská Sobota 12331 392/0200. A befizetést igazoló csekkbizonylatot kéijük a pályázathoz mellékelni. A beadás határideje 1998.3.15. A cím: Simonyi Alapítvány /Ing. Bán Zoltán/, Veterná 61,97901 Rimavská Sobota. Regény A vendégek rég elmentek. Fél egyet ütött az óra. A szobában csak a házigazda maradt és Szergej Nyikolajevics Vlagyimir Petroviccsal. A házigazda csengetett, s kivitette a vacsora maradékait.- így hát megegyeztünk - szólalt meg, s közben mélyebbre húzódott karosszékében és szivarra gyújtott. Mindegyikünk köteles elmondani első szerelmének történetét. Magán a sor, Szergej Nyikolajevics. Szergej Nyikolajevics, pufók és szőke arcú, köpcös ember, előbb ránézett a házigazdára, majd felnézett a mennyezetre. - Nekem nem volt első szerelmem - szólalt meg aztán -, én mindjárt a másodikkal kezdtem.- Hogyan?- Igen egyszerűen. Tizennyolc éves voltam, mikor udvarolni kezdtem egy nagyon bájos kislánynak; de úgy udvaroltam, mintha ez nem is volna új nekem: ugyanúgy, ahogy később másoknak udvaroltam. Tulajdonképpen először és utoljára hatéves koromban a dajkámba voltam szerelmes; de ez már nagyon régen volt. Ennek a szereíemnek a részletei elmosódtak az emlékezeElső szerelem Turgenyev 1.rész temben, de még ha emlékeznék is rájuk, kit érdekelhetnének?- Akkor hát mit tegyünk? - kérdezte a házigazda.- Az én első szerelmemben sincs semmi érdekes: senkibe sem voltam szerelmes, mielőtt megismertem Anna Ivanovnát, a mostani feleségemet, s minden a legsimábban alakult: szüléink összehoztak; hamarosan megszerettük egymást, és egykettőre összeházasodtunk. Az én esetemet el lehet mondani két szóval. Bevallom, uraim, hogy mikor szóba hoztam az első szerelem témáját, önökre számítottam, nem mondom, hogy öreg, de már nem is fiatal agglegényekre; talán ön szórakoztat majd minket valamivel, Vlagyimir Petrovics?- Az én első szerelmem valóban nem tartozik a közönséges esetek közé - felelte némi habozás után Vlagyimir Petrovics, egy negyvenéves, fekete hajú, de már deresedő férfi.- Á! - kiáltott fel a házigazda és-Szergej Nyikolajevics egyszerre. -Annáljobb! Mesélje el. ívesen... azazhogy nem, nem mesélem el: nem értek a meséléshez; száraz lehetne és rövid vagy bőbeszédű és hamis. De ha megengedik, mindent leírok egy füzetbe, amire emlékszem, s felolvasom majd. Barátai először nem akartak beleegyezni, de Vlagyimir Petrovics megmaradt elhatározása mellett. Két hét múlva megint összejöttek, s Vlagyimir Petrovics beváltotta az ígéretét. Ezt írta le a füzetben: 1. izenhat éves voltam akkor. 1833 nyarán történt. Moszkvában, szüleimnél laktam. Villát béreltek a kalugai sorompó környékén, a Nyeszkucsnijjal szemben. Egyetemi felvételre készültem, de keveset dolgoztam, lassú tempóban. Senki sem korlátozta szabadságomat. Azt tettem, amit akartam, különösen azóta, hogy megváltam utolsó francia nevelőmtől, aki sohasem tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy „bombaként” (comme une bombe) hullt Oroszországba, s elkeseredett arckifejezéssel naphosszat az ágyon heverészett. Apám egykedvűen szíves volt hozzám; anyám úgyszólván nem is törődött velem, bár egyetlen gyermeke voltam: más gondok emésztették. Apám, aki még fiatal volt s nagyon szép ember, számításból vette el: tíz évvel volt idősebb apámnál. Anyámnak szomorú volt az élete: állandóan nyugtalankodott, féltékenykedett és haragudott - de nem az apám jelenlétében; nagyon félt tőle, mert szigorú voít, hideg és tartózkodó. Nem láttam apámnál mesterkélten nyugodtabb, magabiztosabb és zsarnokibb embert. S ohasem felejtem el a villában töltött első heteimet. Az idő csodaszép volt; május 9- én, Miklós napján költöztünk ki a városból. Én hol a villa kertjében, hol a Nyeszkucsnij-kertben, hol meg a sorompón kívül sétálgattam, magammal vittem egy-egy könyvet - például Kajdanov tankönyvét, de ritkán nyitottam ki; többnyire- verseket mondogattam hangosan, sokat tudtam könyv nélkül, a vérem forrt s a szívem sajgott - olyan édes és nevetséges búval: mindig vártam valamit s féltem valamitől. M indenen csodálkoztam, s mindenre készen álltam, képzeletem játéka eleven volt, mindig ugyanazon képek körül csapongóit, mint a partifecskék hajnalban a templomtorony körül; tűnődő lettem, szomor- kodtam, sőt sírtam is; de a könnyeken és a szomorúságon át, melyet hol egy dallamos verssor, hol egy szépséges este lopott a szívembe, a fiatal pezsgő életnek az örömérzése úgy ütközött ki, mint a tavaszi fű. (folytatjuk)
