Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-07 / 1. szám
6 1998. január 7. Gazdaság - Hirdetés Figyelő IRB: már legalább egy éve érik az első hazai bankcsőd Pénz helyett nyilatkozatok Decemberi várakozás az IRB főbejárata előtt Dömötör Ede felvétele Kérvényezhető a jelzáloghitel Az Általános Hitelbank (VÚB) tavaly júniusban első szlovákiai pénzintézetként kapott engedélyt a jelzálogkereskedelemre. Október végétől pedig a VÚB valameny- nyi kirendeltségén kérvényezni lehet (mind jogi, mind fizikai személynek) a jelzáloghiteit. Mire vehető fel? Az ingatlan építésére, vásárlására, felújítására, korszerűsítésére és karbantartására. Ugyancsak kérvényezhető in- gatlani társtulajdonra és más célokra. Ajelzáloghitel nagysága nem lépheti túl az elzálogosított ingatlan értékének hatvan százalékát. Az összeget legfeljebb öt, legtovább a jogi személyeknek tizenöt, a fizikai személyeknek harminc év alatt kell visszafizetniük. Az egytől öt esztendeig terjedő megtérülési határidővel a kamatláb a fizikai személyek esetében 14,6 százalék, a jogi személyeknél pedig 17,2 százalék. Az igénylő a kérvény benyújtásának időpontjától számítva egy hónapon belül hozzájuthat a jelzáloghiteihez. Digitalizált telefonhálózat Komáromban December végéig a Komáromi járás településeinek döntő többségében befejezték a telefonhálózat digitalizálását. A járási székhelyen tavaly augusztusban készült el az új telefonhálózat. Ennek keretében hat korszerű digitalizált központot építettek, s így Komáromban a telefon- állomások száma 9200-ról 11 500-ra emelkedett. A távközlési vállalat a Duna parti városban napjainkban két héten belül bevezeti a kérvényezett új telefonállomást. Új szolgáltatás ebben a régióban az ún. zöldvonal. Ez egy olyan információterjesztési lehetőség, amely során a beszélgetés költségeit a telefonszám üzemeltetője fizeti. November elsejétől az érdeklődők Komáromban is rákapcsolódhatnak az Internetre. Nyereséges magángazdák Manapság Szlovákiában a magángazdák járásonként a szántóterület Í2-40 százalékán gazdálkodnak, ők termelik a burgonya, a gyümölcs és zöldség hetven százalékát, övék a fejőstehén-állomány huszonöt százaléka, a juh- mennyiségnek pedig a nyolcvan százaléka. Amíg az átalakított mezőgazdasági szövetkezetek hektáronként 1500-2500 koronás veszteséggel gazdálkodnak, addig a magángazdák több mint kétezer koronás nyereséggel, és a Pofnobanka legmegbízhatóbb ügyfelei közé tartoznak. A magángazdák a Szlovákiai Földtulajdonosok és Mező- gazdasági Vállalkozók Társulásába tömörültek. A szervezet kilencvenben alakult, s az első szakmai polgári társulás, amelynek megközelítőleg kilencezer tagja van. Merre tart a Volkswagen? Kilencvennyolcban a Volkswagen Bratislava Kft. legalább negyvenmilliárd korona értékű terméket akar gyártani. Árumegoszlásban összesen hetvenezer személyautó (tavaly 40 500 darab készült), 322 ezer sebességváltó (281 426) és 6366 ezer (6158) autókomponens előállítása várható. Pozsonyban kilencvenkettőben kezdődött az autók sorozat- gyártása, abban az évben mindössze 2230 gépkocsi gördült le a gyártósorról. Tuba Lajos _______________ Eg y bank, amelyben minden világos - emlékezhettek a Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) tavalyi masszív reklámkampányának szövegére azok az ügyfelek, akik december második felében sikertelenül igyekeztek hozzájutni az ott tartott pénzükhöz. Egyelőre nem tudni, pontosan mi váltotta ki a betétesek között a december 15-e után kitört pánikot. Az IRB szempontjából utolsó előnytelen információ a jövő évi állami költség- vetés elfogadásához kapcsolódott: a szövetkezeti lakásokhoz kötődő hitelek 800 millió koronás állami kamattámogatásának megvonása. A valóságban azonban a kedvezőtlen hírek már jó ideje nyugtalaníthatták a betéteseket, hiszen a bank helyzete fennállása óta soha nem volt túl biztos. Sokáig ezt a szocializmus örökségére fogták, mondván: az egykori jegybanktól egy sor rossz hitelt örökölt. A pénzügyi biztonság iránt érdeklődőket azzal nyugtatták meg, hogy a Szlovák Nemzeti Bank is jóváhagyta az IRB hároméves konszolidációs programját és ennek a részét képezte az 1996-ban kimutatott 1,3 milliárd koronás veszteség is. A tavalyi év azonban érdekes fordulatokat hozott a bank életében. Miközben tavasszal a parlamentben a kormánykoalíció pártjai leplezetlenül azon veszekedtek, hogy kiék is legyenek a bankok még meglévő állami részesedései, az IRB esetében már csak látszatvitáról volt szó. Január 22- én, a részvényesek közgyűlésén kiderült, hogy a részvények több mint 40 százalékát a kassai vasmű körül csoportosuló társaságok ellenőrzik. Ők ekkor - a 35 százalékával a legnagyobb részvényesnek számító Nemzeti Vagyonalap feltűnő passzivitása mellett - teljesen lecserélték az összes fontos irányítótestület tagjait. A bank elnöke az egyetemről frissen kikerült Vojtech Varanay lett, Alexander Rezes, a vasmű ura fiának sógora. A betéteseket már akkor sem tölthette el nagy optimizmussal - a később a felügyelőtanács elnökévé kinevezett - Rezes nyilatkozata, amely szerint az IRB-re a vasműnek azért van szüksége, hogy a kockázatosabb piacokon tervezett akcióit finanszírozza ebből a forrásból. A rossz hírek azután fokozódtak: a nyár végén kiderült, hogy a bank vesztesége az első félév végén a vártnál sokkal magasabb volt, elérte a 650 millió koronát. November második felében gyanús hirtelenséggel távozott Varanay igazgató, december elején pedig az IRB a véget közvetlenül megelőző állapotba került: már az ügyfelek átutalásait sem tudta rendszeresen teljesíteni. Hivatalosan a jegybanknak december 18-án jelentette be fizetésképtelenségét. A kormányhivatalban tartott válságtanácskozás után a jegybank a karácsonyt megelőző napokban néhány száz millió korona azonnali kiutalásával igyekezett megnyugtatni a kedélyeket. Tekintve azonban, hogy lakossági és vállalkozói körökből az IRB-ben összesen 15,7 milliárd korona „ragadt bent”, egyelőre nehéz elképzelni, miként is teljesíti Sergej Kozlík miniszterelnök-helyettes (és akkor még pénzügyminiszter) az ígéretét, amely szerint közülük senki sem szenved kárt. Az IRB-vel kapcsolatban ugyanis különféle számok terjednek. A hivatalos információ szerint december 18-án fizető- képességének megőrzéséhez 419 millió korona hiányzott. A szakemberek azonban eleinte hárommilliárd koronáról beszéltek, de a Pravda szerint Vladimír Masár jegybanki elnök már hatmilliárd koronát is valószínűnek tartott. Az előbb említett magánszférán kívül ugyanis egy sor állami alapról is szó van, például a Foglalkoztatási Alapról, a környezetvédelmi alapról vagy a lakástámogatási alapról. Ezek nyilvánvalóan nem a tájékozatlanságuk miatt maradtak meg az IRB-nél. Egyelőre Vladimír Meciar kormányfő és Vladimír Masár jegybanki elnök is optimista nyilatkozatokkal és rendcsinálást ígérve igyekeznek megnyugtatni az ország harmadik bankja léte miatt aggódó közvéleményt. Az elkövetkező hetek során azonban kiderül, hogy ennek mennyi a valóságalapja. Ehhez néhány adalék: a sajtónak név nélkül nyilatkozó szakértők 10 milliárd koronára becsülik azt az összeget, amelyet 1997 során „szívtak ki“ az IRB-ből. Ezért tűnnek furcsának azok a bejelentések, amelyek szerint egy, illetve hárommilliárd koronás tőkeemeléssel megmenthető az IRB. A december 19-re ígért, de meghiúsult részvényes közgyűlés azonban megmutatta, hogy még. ennyire sincs akarat. így azután sokkal valószínűbb, hogy a Rezesék által tavaly januárban leváltott bankelnök, Jozef Tkác becslése válik valóra: az IRB alaptőkéjét egy koronára csökkentve odaajándékozzák annak, aki hajlandó tovább működtetni az intézményt. Ehhez azonban milliárdok kellenek, miközben mások szerint az IRB-ben már csak egyetlen érdekes tétel maradt, az on line rendszerrel összekötött 50 fiók értéke. Apróhirdetés Köszöntő Január 4-én ünnepelte 50. születésnapját a drága édesanya, MUNKA JULIANNA (Érsekújvár). * F E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak gyermekei: Marianna, Angelika, Attila, Miroslav, élettársa: Misi, édesanyja, testvérei családjukkal. A gratulációhoz csatlakozik Rastő, Iveta, Jutka és Laci. k _________jl V-2207 Köszönetnyilvánítás í 3* <-. • ■ Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik 1997. december 11-én elkísérték utolsó útjára az újhelyjókai temetőbe a drága jó édesapát és nagyapát, SZABÓ LÁSZLÓT. Köszönjük a sok virágot, koszorút és a vigasztaló szavakat, melyekkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Gyászoló felesége, gyermekei és az unokák V-2209-----Ismerkedés Me gemlékezés Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk HATVANGER LÁSZLÓRA, a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium tanárára halálának tizedik évfordulóján. Akik őrzik drága emlékét, emlékezzenek rá velünk együtt. Egyben köszönetét mondunk a komáromi gimnázium diákjainak, tanárainak, akik az osztálytalálkozók alkalmából méltóságteljesen és szeretettel emlékeznek a mindig mosolygós Laci bácsira. Köszönet minden szál virágért, amit sírjára helyeznek. Emlékét örökké szívében őrző felesége, lányai, vejei, unokái, húga, sógora, keresztlánya családjával, rokonai és barátai KNV-95 Fájó szívvel emlékezünk halálának 5. évfordulóján HEGYI KÁROLYRA (Tejfalu). Szerető családja DSV-99 EROTIKON - magányosok társközvetítő szolgálata. Kérdőív 20 korona elküldésével igényelhető címünkön: Sídlisko Rimává 8, 979 01 Rimavská Sobota. Infotelefon: 0866/258 80____________V-2179 27/165, hosszú barna hajú, barna szemű, karcsú, értelmiségi lány vagyok. Szeretem a természetet, a gyerekeket, családcentrikus vagyok, és hiszek abban, hogy Isten nekem is ad hozzám illő társat. Bízom benne, hogy megtalálsz. Küldhetsz fényképet is. Jelige: Izsák és Rebeka. V-2201 50/165, 55/180, két barátnő ismeretséget keres. Jelige: Tavasz. V-2224 37/170, magányos fiatalember ezúton keres hozzá illő fiatalasszonyt, két gyermek nem akadály. Fényképet küldhetsz, de nem feltétel. Jelige: Soha ne add fel. V-2203 39 éves, közép-szlovákiai, elvált férfi hűséges, megértő társat keres, emberi értékekre igényes, csinos nő személyében. Jelige: Esély. _____________V-2185 28 /175, vidám természetű fiatalember szeretne megismerkedni korban hozzá illő lánnyal. Jelige: Csak a szeretet számít. V-2202 52/173/74, özvegyember szeretne megismerkedni hölggyel 48 éves korig. Egy gyermek nem akadály. Jelige: Remény - Léva V-2204 33/185/85, falun élő, saját házzal rendelkező elvált férfi megismerkedne hozzá illő, elvált vagy özvegyasz- szonnyal vagy leányanyával 35 éves korig a Dunaszerdahelyi járásból. Gyermek nem akadály. Jelige: Magányosnak érzed magad? Jelentkezz! V-2200 — Munkát keres-kínál “ Otthoni munkát, takarítást vállalok. Cím a hirdetőirodában. V-2186-----Adásvétel-----Ela dó nagyobb mennyiségű morzsolt kukorica. Tel.: 0810/81116 V-2205 Eladók bernáthegyi kiskutyák. Tel.: 0709/521479 V-2206 Törzskönyvezett bernáthegyi kutya- kölykök eladók. Tel.: 0811/954 59 _______________________V-2222 Gázk azánok (12 090-től), gázkályhák (4790-től), kombinált tűzhelyek (8590-től) és bojlerek (2990-től) kaphatók a TREBOR-nál. Házhoz szállítás. Galanta-Matúskovo 52. Tel.: 0707/35 46 VSV-16 Eladó Gútán 9 éves, összkomfortos, emeletes családi ház, 7 áras telken. Azonnal beköltözhető. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/649 083 KNV-94 Eladó régebbi családi ház 15 áras telken Vágfarkasdon, a Vág folyóhoz közel. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0706/945 18 V-2226 Eladó búza és kukorica, mázsája 380 korona, továbbá 20x6x2,40-es, szénnel fűthető fóliaráma. Tel.: 07/591 82 00___________V-2216 Bú zát, árpát, kukoricát adok 350 koronáért vagy ellenértékként állatokért, mezőgazdasági gépekért, építkezési anyagokért. Jelige: Fa és vas KNV-91 Több mint 100-féle botból, orsóból álló választék, teljes aprócikk-skála. Vadászoknak sörétes és golyós fegyverek, lőszerek, ruházat, fegyverlámpák, kések nagy választéka. Esztergom, Dobogókői út 4. Tel.: 33 401245 V-2217 Eladó Zetor 7011-es, Zetor 5718- as, jó állapotban, valamint iratok, rendszámtábla V3S-re. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0709/928 328 V-2111 Eladó Fiat Regata 1,9 DS, gyártási év 1985. Ára 79 000 korona. Tel.: 0706/922 37 V-2221-------Vegyes------Pa prika-, paradicsom- és uborkapalánta kinevelését vállalom februári, márciusi és áprilisi kiültetésre. Galgóczi Imre mérnök, Kostolná 1027, Bátorkeszi. Tel.: 0819/975 22 KNV-85 III Régiségek! - kínáljon bármit! Személyesen felkeresem. Megbízhatóság. Jelige: Készpénz. V-1892 Megrendelhető január 20-ig karfiol-, káposzta-, kel-, paprika- és paradicsompalánta. Cím: Mészáros Árpád, Kostolné Kracany - Amadé 232. Tel.: 0709/521 503 V-2150 Kiadó Párkányban kertészet üzlet- helyiséggel, lakással. Jelige: Szakember részére. KNV-90