Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-06-24 / 25. szám
4 1998. június 24. Háttér Euba Lesná könyve szerint Dubcek halálos baleseténél ugyanazok a személyek asszisztáltak, mint ifjabb Kovác elhurcolásánál „A fenébe, azt tették velünk, mint Dubcek esetében” Az elnök fiának elrablása című könyvében Euba Lesná, a Szabad Európa Rádió volt tudósítója nem tartja kizártnak, hogy ugyanazok a személyek játszottak szerepet ifjabb Michal Kovác elhurcolásában, akik Alexander Dubcek halálos balesetében. A könyv szerzője nevet is említ ezzel összefüggésben, a Szlovák Titkosszolgálat tagját (Jiíí N.). A Dubcek-baleset és az ifjabb Kovác elrablása közötti lehetséges összefüggésre Oskar Fegyveresnek, a SZISZ egykori alkalmazottjának a kijelentéséből lehet következtetni. Fegyveres, mint ismeretes, SZISZ- tagként részt vett az elnök fiának Hainburgba való elhurcolásában, később azonban az esetet vizsgáló tisztek előtt vallomást tett. Azóta külföldön rejtőzködik, politikai menedéket kapott egy országban. Az említett könyvben Fegyveres állítása szerint Jiíí N.(aki szintén részt vett a Kovác fiú elhurcolásában) egyszer azt mondta neki: „A fenébe is, megint azt tették velünk, amit annak idején Dubcek esetében!” Fegyveres ezt a mondatot így kommentálta: „Ezeket a szavakat úgy értelmeztem, hogy az elhurcolást szervező személyek - nem tudom, akkor kinek a megbízásából dolgoztak - nyilván ugyanígy, mit sem Dubcek elhatárolta magát Meciar állításától. sejtve figyelték Alexander Dubcek halálos balesetét.” A könyvből kiderül, az iijabbik Kovác elhurcolását azért szervezték meg, hogy botrányt kavarjanak Michal Kovác elnök körül, aki szembehelyezkedett Vladimír Meciar praktikáival. A szerző annak kapcsán, hogy Jiíí N. személye Dubcek balesetével összefüggésben is felmerült, értesüléseket közölt Meciar és Dubcek múltbeli viszonyáról, a parlament védelmi és biztonsági bizottságának jelentései alapján. „A Z alapban két, Vladimír Meciar névre kiállított nyilvántartási lapot találtak. A második bizonysága szerint Vladimír Meciart 1985-ben Trencsénben ügynökjelöltként tartották számon, 31048-as szám alatt, Doktor fedőnévvel” - idéz a szerző a szövetségi belügyminisztériumnak a Szövetségi Gyűlés védelmi és biztonsági bizottságának megküldött jelentéséből. Luba Lesná a továbbiakban utal arra, hogy 1992 februárjában mint derült égből a villámcsapás jelent meg a hír, hogy a normalizáció éveiben Vladimír Me-ciart az állambiztonságiak Alexander Dubcek megfigyelésére állították. Meciar e vád ellen ismét sajátosan védekezett. Az újságírókat azzal a sztorival lepte meg, hogy amikor Dubcek szorult helyzetbe került, három személyt kért meg arra, (akiket az állambiztonságiak is együttműködésre kértek), hogy saját maga egyeztethesse velük, mit valljanak be. Meciar egyúttal jelezte, hogy a három személy egyike ő volt. A könyv szerzője utal arra, hogy Dubcek elhatárolta magát Meciar állításától. Majd ismét Meciart idézi: „ Azt hiszem, amikor Alexander Dubceket reagálásra kérték fel, rendesen el sem olvasta az újságot, épp Kelet-Szlovákiában utazgatott, azért úgy reagált, ahogy reagált. Ráadásul az az ember, akit Trencsénben Doktor fedőnéven vezettek a nyilvántartásban, sok jót tett Alexander Dubceknek.” A könyv írója ezután ismét a parlamenti szakbizottság jelentéséből idéz: „Sajnálattal kell megállapítani, hogy a szlovák politikai színtéren a hatalmi harcban már 1990 januárjától fontos szerephez jutnak az StB archívumaiból ellopott anyagok. Az StB pozsonyi archívuma a SZISZ feloszlatása és Jaroslav Svéchota tisztségbe lépése után sokak számára hozzáférhetővé vált. Ma már leszögezhető, hogy az archívumból több mint 120 kötet hiányzik, a többiből Lorenz tábornok utasítására fontos dokumentumokat semmisítettek meg, az StB vezető tisztjei pedig munkatársaik „élő” aktáit bezúzatták. A be- zúzások kivizsgálásakor beigazolódott, hogy az StB trencséni archívumában azután is folytatódott az iratok megsemmisítése, hogy hatálytalanították a seAzóta Cimo is, Fegyveres is külföldön rejtőzködik. lejtezésükre utasító rendeletet.” A könyv írója ezután további lehetséges összefüggésekre utal, elsősorban arra a körülményre hívja fel a figyelmet, hogy Alexander Dubcek személyi sofőrje a végzetes kimenetelű autóbaleset idején ugyanaz a Ján Rezník volt, akinek a neve szerepel a Szlovák Nemzeti Tanács védelmi és biztonsági bizottságának 1992-es jelentésében is. Ez a jelentés azzal a megállapítással zárult, hogy Meciar belügyminiszterként jogtalanul adott utasítást a Szövetségi Gyűlés tulajdonában lévő trencséni Tiso-villába való behatolásra, amely a trencséni StB tulajdona volt. A jelentés szerint Leonard Cimo Meciar utasítására 1990. január 27-én öt perccel éjfél után behatolt a villába, s mintegy 18 kötetnyi dokumentumot vitt el az StB- vel együttműködők adataival. A iratokat a sofőrjének adta át, aki az autóba vitte őket. Aztán mindketten hajnali ötkor Pozsonyba indultak, s hét óra tájban érkeztek meg. A titkos iratokat a belügyminisztérium Partizánska utcai villájában adták át Meciamak. A könyv szerzője felhívja a figyelmet arra, hogy Leonard Cimo miután ezeket a tényeket a parlamenti bizottság elé tárta, életét féltve külföldön húzta meg magát. A bizottság előtt tett kijelentéseit a sofőr is megerősítette. „Leonard Cimo sofőrje pedig nem volt más, mint Ján Rezník, Alexander Dubcek későbbi sofőrje. Ján Rezník túlélte Dubcek autójának balesetét... Dubcek a balesetbe belehalt. Ján Rezník azóta hallgat a baleset és az StB-iratok ellopásának körülményeiről” - áll a könyvben. A szerző a Dubceknek szentelt fejezet végén felteszi a kérdést: „Tehát mégis, elsősorban Oskar Fegyveres szavaiból kiindulva, felmerül a kérdés: az egykori StB tevékenységébe és az StB titkos munkatársaira vonatkozó iratok ellopásába belebonyolódott személyek el akarták hallgattatni Ján Rezníket és egyúttal meg akartak szabadulni Alexander Dubcektől is?” Luba Lesná szerint Vladimír Meciar már a DSZM létrehozása, tehát 1991 Öt perccel éjfél után hatoltak be a trencséni Tiso-villába. óta kezdte építeni az árnyéktitkosszolgálatot.” Kovác elrablásának és Dubcek balesetének lehetséges szemtanúja az újságírók előtt viszonylag ismert, hiszen Jin' N. a Frantisek Gaulieder házánál történt robbanáskor a közelben tartózkodott, és az újságírók megfigyelésére is bevetették. A könyv megjelenése után Jaroslav Volf, a szociáldemokraták vezére azt nyilatkozta, hogy értesülései szerint Dubcek panaszkodott arra, hogy valószínűleg megfigyelés alatt tartják. Egyúttal megerősítette: a demokratikus erők győzelme esetén kezdeményezni fogja a Dubceket ért baleset körülményeinek kivizsgálását, és indítványozza, hogy a lehetséges SZISZ-szemtanúk titoktartási kötelezettségét oldják fel. Forrás: Maié noviny Alexander Dubcek az 1992-ben történt autóbaleset után az intenzív osztályon CTK-felvétel 22 millió földönfutó Már nincs hova menekülni Az ENSZ Menekültügyi Főosztálya éves jelentésében megállapította, hogy a számos országban dúló polgár- háborúk és üldözések következtében újra emberek tömegei kényszerülnek otthonuk elhagyására. Egyre kevesebb földönfutó talál azonban menedéket már azokban az országokban is, amelyek korábban rendszerint ideiglenesen befogadták az otthonukat elhagyni kényszerülőket. „A legsürgetőbb előttünk álló feladat most az, hogy megkíséreljük szavatolni az emberek létbiztonságát hazájukban, hogy ne kényszerüljenek menekülésre” - hangsúlyozta Ogato Szadako, az ENSZ menekültügyi főbiztosa. AZ ENSZ dokumentumából kiderül, hogy jelenleg mintegy 22 millió menekült él a világ különböző országaiban, akik a hazájukban uralkodó tarthatatlan állapotok miatt döntöttek úgy, hogy másutt keresnek hazát. (Tették ezt annak ellenére, hogy a föld különböző pontjain dúló háborús konfliktusok száma csökkent.) Ennek oka az, hogy lényegesen többen menekülnek a polgárháborús veszély miatt. A jelentésből az is kiviláglik, hogy a kilencvenes évek elejétől csak hozzávetőleg 10 millió személy térhetett visz- sza otthonába, miközben sokkal nagyobbra tehető azoknak a száma, akiket a katonai összecsapások késztettek arra, hogy családjuk számára külföldön keressenek biztonságot. Az utóbbi időben azonban egyre nagyobb akadályt jelent, hogy nincs hova menekülniük. A gazdag és a szegény országok egyaránt akadályokat gördítenek bejutásuk elé, sőt számos esetben kitoloncolják őket. Nyugat- Európa, Észak-Amerika és Ázsia különböző intézkedések valóságos hálózatát hozta létre, egyetlenegy céllal: korlátozni a menekült esélyét arra, hogy menekültstátusért folyamodhasson. A fejlett világ sajtója és politikusai következetesen gazdasági menekülteknek nevezik az ilyen státusért folyamodókat, még azokban az esetekben is, ha nyilvánvalóan a hazájukban dúló háború miatt hagyták el otthonukat. A gazdag országoknak ez az elutasító magatartása hatással van a szegényebb államokéra is. Hiszen azok az államok, amelyek a modem menekültügyi rendszer születésénél bábáskodtak, most ezt aláássák, s így nem várható el más magatartás a szegény országoktól sem. A jelentésből elénk tárul az a sokkoló tény is, hogy menekültek millióit toloncolták vissza olyan országokba, amelyekben a viszonyok távol állnak a politikai stabilitástól és a demokráciától. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága ezért erélyesen figyelmeztet arra, hogy a menekültek védelmét szolgáló, a 20. században gondosan és fokozatosan kiépített rendszerre az alapjait veszélyeztető nyomás nehezedik. A menekültügyi főbiztos szerint az új évezred legfontosabb feladata az lesz, hogy minden ember számára szülőhazájában teremtődjenek meg a biztonság és emberhez méltó megélhetés feltételei. Ha ez nem sikerül, akkor a főbiztos asszony szerint az egész világot veszély fenyegeti. Az ENSZ statisztikai adataiból kiviláglik, hogy a menekültek száma 1995-ig fokozatosan emelkedett. 1980-ban 5,7 millió személy kapta meg a menkültstátust, öt évvel később már a kétszeresére rúgott ez a szám, 1995-re pedig megötszöröződött, és a statisztikák szerint elérte a 27,5 milliót. Tavaly egyebek között a nyugati országok befogadási készségének megcsappanása miatt 22,7 millióra esett vissza azok száma, akik menekülésre adták a fejüket. A Mladá fronta Dnes alapján
