Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-06-10 / 23. szám
8 1998. június 10. Egy hosszú választási nap és éjszaka krónikája A narancs szekfűt győzött P. Vonyik Erzsébet Május utolsó előtti vasárnapjának reggelén határozottan irigyeltem a magyarországi szavazókat. Az esti órákban már megtudják, milyen kormányt választottak, míg mi izgulhatunk szeptember végéig. Bár az első forduló kiegyenlített végeredményt ígért, mégis mérget vettem volna rá, hogy ez a versengés is úgy sül el, mint pár éve a Bili Clinton - Bob Dole párviadal. Vagyis a fiatal, dinamikus és szüntelenül mosolygó Bili diadalmaskodik a dédpapa korú Bob felett. Az első körben fej fej mellett haladó MSZP és Fidesz vezére az élő tévévitában nagyjából úgy festett egymás mellett, mint annak idején Clinton és Dole. Bejön-e az amerikai forgatókönyv, és a magyarok is a váltásra, az ifjú nemzedékre voksolnak? Fényképész kollégámmal ha akartuk, ha nem, tippelnünk kellett a valószínű győztesre, hiszen ott akartunk lenni mindenütt, nehogy lekéssük a győzelmi mámornak, illetve a bukás tudomásul vételének első pillanatait. Budapest térképe fölött tervezgettük, hogyan fogunk ingázni a helyszínek között. S nem tévedtünk, hiszen kőrútunk végpontjának a Fi- desz-villát szántuk. Első utunk az Országos Választási Bizottság székházába, a Zrínyi utcába vezet. Itt tökéletes információs szerviz segíti az újságírók tájékozódását. A számítógépes rendszerből másodperceken belül bármely adat vagy grafikon lehívható, nemcsak az idei, hanem a korábbi választásokról is. S ahogy múlik az idő, s kétóránként megjelennek a képernyőkön a választói részvételt szemléltető grafikonok, úgy válik nyilvánvalóvá: e vasárnapon a horgászás, a kirándulás vagy a kerti munka helyett a polgárok a szavazást részesítik előnyben. Vagy egyszerűen úgy intézik ügyeiket, hogy se erről, se arról ne maradjanak le. Kora délután futótűzként terjedt el az újságírók körében, hogy sorokban várakoznak az emberek az urnák előtt. Rohanás a legközelebbi szavazókörbe, hátha ott is kígyózik a tömeg. De vagy mi választottunk rossz helyszínt, vagy felültünk egy híresztelésnek. Mert hiába kukkantunk be a közeli Lipótváros több választási helyiségébe, bizony sehol sincs tolongás. A kiruccanás mégis megérte. Élőben láthatjuk, miként szólítja le a polgárokat a Szonda Ipsos munkatársa. Néha az az érzésem, hogy egy biztonsági őr is elkelne a törékeny hölgy mellé, aki azután sem adta fel a kérdezősködést, ha előzőleg valaki mogorván elutasította. „Rohanok!” „Magánügy, vagy nem?” „Kinek mi köze hozzá! ?”Jómagam is ilyen és hasonló kurta válaszokat kaptam a kérdésre: ha nem titok, kire voksolt? Bőven kijutott az effajta válaszokból Málhái Ilonának, a Szonda Ipsos kérdezőbiztosának, aki a szigorú előírásoknak megfelelően legfeljebb nyolc méterre a szavazóhelyiség bejáratától és kizárólag a voksolás után faggathatta a polgárokat arról, kire szavaztak. Tisztes távolságból figyeltük, milyen szerencsével. „Az emberek egyharmada nem mond véleményt - árulja el Málhái Ilona, s úgy véli, mintha félnének nyilatkozni arról, kivel rokonszenveznek. A kisgazdák Duna-parti főhadiszállása felé vesszük az irányt. Már az Erzsébet-híd hídfőjétől látszik, hogy valóságos piros-fe- hér-zöld zászlóerdő leng a székház előtt. Újságíró-belépő már nem akad, s a Kampánystáb feliratú fityegővei talán bárhova bejuthatnánk. Épp jókor érkezünk. Torgyán József méltóság- teljesen rátelepszik egy székre, s a parlamenti vitákban izgága szónok negyed óráig rezzenéstelen arccal tűri, hogy vagy negyven fotós kattogtassa a gépét. Neje, a szintén kisgazda parlamenti képviselő Mária asz- szony, a hajdani énekes primadonna egy hölgytársasággal nem kis büszkeséggel figyeli, amint férje a Hét élő kapcsolásában üzeni a Fidesznek: nem tolakodnak a kormányba, de ha mégis kellenének, csak akkor mondanak igent, ha a kisgazdaprogram főbb elemeit megvalósíthatják. Este negyed nyolcat mutat az óra, amikor a kisgazda-társaság a székház udvarára költözik át, ahol pörkölt és tarhonya illatozik a tányérokon. Falatozás közben pedig szinte nekrológot mondanak a szocialisták felett, akik immár menthetetlenül elvesztik a választásokat. Fél nyolc. Irány a Köztársaság téri MSZP-székház. Vajon hogyan élik meg a szocialista táborban a bukást előrevetítő szavazást? Visszafogottak és kivárnak - mondja egy reggel óta ott posztoló kolléga, mikor odaérkezünk. Az első emeleti hosszú, széles folyosón népes újságíróhad ácsorog, az MSZP-s vezérek meg sehol. Fenn vannak a másodikon, ám odajutni lehetetlen: a lépcső elé tett két asztal bari- kádszerűen elzárja a feljáratot. Az újságírók, főleg a lapzárta szorította napilapírók egyre gyakrabban néznek az órájukra. Mikor jön már le Horn Gyula meg a többiek, s mondanak valamit - faggatják a szocialisták sajtófelelőseit, akik nem győzik ismételni: a másodikra senki nem juthat fel. Öt perc híján fél tíz: izgulunk mi is, hiszen tízkor már a Fidesznél akartunk lenni, hogy ne késsük le a győzelmi mámort. De a bukás tényével szembenéző MSZP-s arcokat is jó volna szemrevételezni! Várunk és fülelünk. „Gondolhatod, milyen gyászos a hangulat odafenn” - mondja bizalmasan, de nem elég halkan egy fentről jött valaki egy másik valakinek. Öt- percenként későbbre tolják a sajtóértekezlet időpontját. A zúgolódás és a türelmetlenség egyre erőteljesebb. Hiszen nem egészen fél óra múlva, tízkor már a tévében is közlik a nem hivatalos végeredményt, itt meg nem történik semmi. Pont háromnegyed tízkor végre levonul Horn Gyula Kovács László, Szekeres Imre és Baja Ferenc társaságában. Négy komor arc mered a kamerákba. Horn Gyula szóval sem említi, hogy vesztettek. Sőt, szerinte tisztességes eredményt értek el, hiszen egyedüli baloldali pártként hat jobboldali tömörüléssel néztek farkasszemet. Kovács és Szekeres meg se szólal, csak Baja mond még valamit. Rohanás a Fidesz-székházba! A kijáratnál csaknem Horn Gyulába ütközünk. Pontosan tízet mutat az órám, amikor a biztonságiak gyorsan betuszkolják egy sötét üvegű BMW hátsó ülésére. Semmi parádé, rendőri kíséret, szirénázás, a megbukott miniszter- elnök gépkocsija a többi autóhoz hasonlóan hosszú perceken át várakozik, míg befordulhat az első mellékutcába. Az MSZP-székház előtt posztoló biztonságiakat kérdezgetjük: melyik a legrövidebb út a Fi- deszhez? A 7-es buszt ajánlják. „Különben úgyis megtalálják, már javában ünnepelnek, és a környék tele lesz gépkocsikkal” - teszi hozzá egyikük. Valóban nem nehéz meglelni a Tisza-vil- lát. Fényárban úszik, s előtte hatalmas a tömeg. Mindenki be akar jutni. Odabenn még nagyobb a tolongás, váll vállat ér, hátrafordulni lehetetlen. Mögöttem valakik hitetlenkedve hajtogatják: „Te jó ég, hát mi győztünk!” Az élő tévéadásban Örbán Viktor rögtön a lényegre tér: „Nyertünk!” Köszönet a rájuk szavazóknak. Új évszázadhoz új kormány kell - fogalmazza meg a pártelnök a jól hangzó jelszót: üdvrivalgás fogadja. Végül a tömeghez fordul: „Most pedig engedjék meg, hogy ünnepeljünk.” Kezet ráz a közelében állókkal, majd az erkélyről üdvözli a villa előtt posztoló budapestiek százait. Ez a mindössze 35 éves, de hallatlan önbizalommal és szónoki tehetséggel megáldott fiatalember, aki Európa legfiatalabb miniszterelnökeként arra vállalkozik, hogy Magyarországot átvezesse az új évezredbe. Horn Gyula szerint a szocialisták nem vesztettek, tisztességes eredményt értek el. Új évszázadhoz új kormány kell - fogalmazta meg Orbán Viktor leendő kormányfő. E helyiségben mindössze húsz másodpercet tölthettünk. Az Országos Választási Bizottságnak ebben az irodájában összegezték az ország legkülönbözőbb pontjairól befutó részeredményeket. A számítógépek kezelői itt összesítették az egyes megyékből beérkező adatokat. Felbolydult méhkashoz hasonlított este tíz után a Tisza-villa, amely a Fidesz hajnalig tartó győzelmi bulijának otthont adott. Túlzás nélki hogy egy go volna leejtei testi épségén Egyszer fent, másszor lent.
