Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-06-03 / 22. szám
12 1998. június 3. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Az utolsó belövés Szinte hihetetlen, hogy Vondie Curtis Hall első rendezése ez a hibátlan alkotás. Vígjátékot látunk véresen komoly témáról. Két fiatal jazzmuzsikus, Strech (Tim Roth) és Spoon (Tupac Shakur) - testi-lelki jó barátok - szilveszter éjszaka belövik magukat. A harmadik, az énekesnő Cooki (Thandie Newton) túladagolás miatt kómába esik. Már az sem egyszerű dolog, hogy bajbajutott társukat bevigyék a kórházba (egy taxi sem veszi fel őket, a mentő egyszerűen nem reagál a hívásra). Ám a lehetetlent kísértik, amikor a Vészhelyzetből ismert helyszínen, a sürgősségi osztály várótermében elhatározzák, „lejönnek a szerről”, azaz önként jelentkeznek drogelvonásra. A korlátlan lehetőségek földjén ugyanis tb-kártya nélkül csaknem minden egészségügyi szolgáltatástól megfosztatik az állampolgár. Azért ebben az esetben is van segítség, csakhogy ember legyen a talpán, aki tudja, melyik hivatal melyik osztálya foglalkozik az ügyével. A kusza szövésű szociális védőhálóba hőseink alaposan belegabalyodnak. Órákig állnak sorban, kérdőívek tucatját töltik ki, fásult vagy egyenesen rosszindulatú ügyintézőkkel próbálják megértetni, hogy nem tudnak hónapokig várni. Miközben a bürokrácia labirintusában bo- lyonganak, összetűzésbe kerülnek a drogmaffia két keményfiújával, gyilkosság gyanújába keverednek, így egyszerre kell menekülniük a bűnözők és a rendőrök elől. Az eddig leírtakból talán nem tűnik ki, hogy a film „üzenete” vitriolos humorba ágyazva adatik elő. A két főszereplő, az ismert színész, Tim Roth és a rapénekes Tupac Shakur (a forgatás után nem sokkal meghalt) ellenállhatatlan bájjal komédiázza végig a történetet. Fesztiváljelző A Duna Menti Tavasz műsora Június 3., szerda 9.30 óra: Megnyitó 10.00 óra: Reszkessetek, egerek! (Pozsonyeperjes, Ugri-Bugri bábcsoport) Estétől reggelig (Kisudvar- nok, Kabóca) A halász és a zöld ember (Nagyszarva, Csibészek) Toldi (Nyékvárkony, Sziporka) 13.30 óra: Mindentlátó királylány (Párkány, Kuckó) A zöldszakáll király (Marcelháza, Prücsök) Kolontos Palkó (Léva, Csirip) Június 4., csütörtök 9.00 óra: Szülőket keresek (Dunaszerdahely, Fókusz) Álmomban karikaországban (Aiistál, Kis Csippek) Hócompóc bohócai (Léva) Jézus születése (Vásárút) 13.00 óra: Mese habbal (Királyhelmec, Bodrogköz) A szebeni muzsikusok (Tornaija, Kincskeresők) Június 5., péntek 9.00 óra: A kisködmön (Torna, Vadvirág) A kislány, aki mindenkit szeretett (Ipolyság, Csillag-szóró) Dongó és Mohácsi (Fülek) 11.00 óra: Tom Sawyer kalandja (Alsóbodok) 17.30 óra: Eredményhirdetés és díjkiosztás Kísérőműsorok: Gyermekrajz-kiállítás a Kortárs Magyar Galériában, a Zöld Pántlika Kamara- együttes fellépése, táncház, néptáncok tanulása, fesztiváldiszkó, a dunaszerdahelyi iskolák ajándékműsora. Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával Nem vagyunk egzotikum Kinek kell ez a donquijotizmus...? Vlado Gloss felvétele Kövesdi Károly A Kalligram az év első öt hónapjában a tőle megszokottnál is több könyvbemutató és rendezvény gazdája volt. A sorozat januárban az Egyesült Államokban tevékenykedő világhírű közgazdász, Kornai János szlovák nyelvű kötetének bemutatásával kezdődött Pozsonyban. Azóta havi rendszerességgel zsúfolt ház előtt mutatja be az OS című szlovák nyelvű társadalompolitikai folyóiratát, illetve az éppen megjelent szlovák, cseh és magyar nyelvű könyveit a szlovák fővárosban. De rendezvényei vannak Budapesten és Prágában, illetve Magyarország és Csehország vidéki városaiban is. Áprilisban Párizsban vendégeskedett a kiadó, május közepén pedig a cseh szenátus elnöke, Petr Pithart volt közíróként két napig a vendége. Az idei könyvhéten bemutatott tizenöt könyvéből azért került csupán hét a hivatalos listára, mert a szervezőknek limitálniuk kellett a listás könyvek számát. Listás könyveinkre legfeljebb az üzleti remények szintjén tekintünk másként, és csak rövid távon, hiszen ezek a könyvek kizárólag a könyvhét idején kelendőbbek. Szükségszerűen tükröznek egyfajta kiadói értékorientációt, de nekünk a listára nem jutottak mind szellemi, mind üzleti szempontból ugyanolyan fontosak. Hogy konkrétabb legyek: számomra nem kevésbé izgalmas a listára nem került két prózaíró, E. L. Doctorow és Tálamon Alfonz, mint a felkerült Witold Gomb- rowicz és Grendel Lajos. A visszhangok szerint Párizsban is sikerrel mutatkoztak be a Magyar Intézet vendégeként. A Magyar Intézetekkel valamennyi közép-európai országban rendszeresen gyümölcsöző, a pozsonyival ezenfelül társkiadói a viszonyunk. Mindnyájan egyazon szellemi kör szolgálói vagyunk, a szolgálatnak olyan terhével, amely egyszerre szép és tragikus. Szép, mert a művészet és gondolat olyan értékeit közvetíti, amelyeket már ötven, sőt húsz-harminc év múlva sem fogunk tudni megismételni, s ugyanakkor épp ettől tragikus. Párizsba egyébként Grendel francia kiadója révén kaptunk meghívást az Einstein harangjai kiadása alkalmából. A regénynek a Kalligram az őskiadója, s Grendel Lajos most indult életműsorozata első két kötetének fülszövegéből kiderül, hogy a közeljövőben újból megjelenteti. A tíz kötetre tervezett sorozat hetedik köteteként. Amikor egy jeles francia kiadó, a Robert Laffont közép-európai részleg- vezetője Grendel titkáról faggatott, a tájait említettem. Grendel tájai, miközben a közép-európai abszurd történelmi tájai, egy időzsonglőr lelki tájai is egyben. S mert korunk gyermeke, miként Tálamon Alfonz, Fambauer Gábor, Tőzsér Árpád s még néhány hasonszőrű, meggyőződésem, hogy többen is versenyképesek. Mert azonkívül, hogy korunk gyermekei, eredetinek számító írók is egyben. Még számomra is bizarrszerű, amit ebből adódóan kérdezek: ezek szerint a szlovákiai magyar irodalom Nyugaton is piacképes? Az az árukészlet, amelyet a szlovákiai magyar irodalom fogalmába csomagolnak, nemhogy Nyugaton, igazából itthon sem az. Még egzotikumként sem, pedig globalizálódó vüágunkban az egzotikum egyre inkább azonossá válik a giccsel, ami pedig nagyon is piacképes. Ezzel nem azt mondom, hogy a Szlovákiában íródó magyar irodalom ön-, világ- és sorsfelfogása giccsnek is rossz, noha ezzel néhány esetben közel járnék az igazsághoz. Inkább azt szeretném mondani, hogy nagy átlagában ez az irodalom képtelen a kisgyermek szemével újralátni a világot, holott ez az egyeden módja annak, hogy mindenfajta létezési és alkotói rutintól megszabaduljon. Ugyanilyen látásmódra a kortárs szlovák irodalomnak is szüksége lenne. Meggyőződésem, hogy minden eredeti mű érdeklődésre számíthat. De számolni kell azzal, hogy Nyugaton a kultúra istállója nagyobb, és pompásabb- nál pompásabb lovak várakoznak a bokszokban, hogy egyáltalán versenypályára kerüljenek. Ha viszont ennyire sarokba szorult az a sorsfelfogás, amely 1989-ig erőforrása volt a szlovákiai magyar irodalomnak, akkor kénytelenek leszünk bizonyos értelemben fölülmúlni önmagunkat. Ez pontos következtetés. Engem mindig a kialakuló barátságok tesznek boldoggá. Hozzásegítenek rálátni tévhiteimre és görcseimre, amelyeket rettenetes intenzitással éltem át. Ezeknek köszönhetően tudom, hogy a Kalligram táguló világa, középeurópai rádiusza egy ráébredés erénye, amelynek epicentrumában apáink túléléselméletét felváltotta az egyenrangú partnerség eszméje. Mely kiadványokat emelné ki az első félév terméséből, s mi várható a második félévben? A Csallóközi Kiskönyvtár, a Vi- segrád Könyvek, a Tegnap és Ma irodalmi monográfiák, a Grendel Lajos- és a Pályi András- életműsorozat, a sorozatokon kívüli eredeti és világirodalmi művek, a gyermekkönyvek, a Kalligram és az Os című folyóiratok, a szlovák nyelvű Dominó és OS Könyvek, a huszadik századi modern magyar prózát bemutató szlovák nyelvű sorozat és minden egyéb sorozat, önálló könyv és kiadvány megjelenése iszonyú energiát igényel minden belső és külső kalligramostól. Valamennyi kötet és szerző, sorozatszerkesztő és munkatárs megérdemelné a külön interjút, de mert csak az idén mintegy negyven magyar, harminc szlovák és hat cseh nyelvű kötetünk jelenik meg, ez a vágy teljesíthetetlen. Meg a szlovákiai magyar lapjaink, a rádió és a tévéadás, úgymond, „piaci“ szemléletváltásával is tisztában vagyok. A hazai magyar könyvkiadáshoz kialakított viszonyában rejtezkedik lassúdad kollektív szellemi ön- gyilkosságunk egyik hajtóereje. Általános felfogás szerint nagyvonalú gesztusnak minősül, ha hírt adnak valamelyik rendezvényünkről vagy könyvünk megjelenéséről. Szlovákiai magyar hírközlőink úgy viszonyulnak a szlovákiai magyar kiadókhoz, mintha azok is Steeleket, Kingeket, Disney- szörpöket csurgatnának orrba- szájba. A tett halála az okoskodás, üzenem nekik Madáchcsal, s közben tehetetlen büszkeséggel megfogadom, hogy a terjesztők értékorientációjáról már nem is szólok. Mi tagadás, néha elmerengek: kinek kell ez a don-quijotizmus a teljes érdektelenség, szellemi restség, ridegülő érzékenység korában? Tudom, most a táguló világ reménytelensége szól belőlem, de csak nagy ritkán hagyom elgyengülni magam. Natalie Dessay nagyon tud énekelni, őrületesek a magasságai, tökéletes a technikája. Ő az új Edita Gruberová Csalogányok és pacsirták nagyszerű előadásban Fáy Miklós Lemezbontás előtti pánik: jó lesz? Jónak kell lennie. Ha Magyarországon nem is közismert, de azért lehet tudni, hogy kicsoda Natalie Dessay. Nagyon tud énekelni, őrületesek a magasságai, tökéletes a technikája. Az új Edita Gruberová - de még Gruberová művészetét sem lehet átmenteni lemezre. Grube- rovától el lehet, el is kell ájulni a koncertjei alkalmából, lemezen azonban előkerül a kérdés: tulajdonképpen miért jó, ha valaki sok és magas hangot tud kibocsátani egységnyi idő alatt? Nemcsak az éneklés aranykora járt le, de az énekesek hallgatásának ideje is. A hangban, a virtuozitásban ma nem illik gyönyörködni. Mélyebb értelem! - kiabáljuk. Vért, verítéket, szexuális problémákat, lelki görcsöket akarunk hallani. Nem számít a dal, csak a szövege, nem számít az éneklés, csak az érzelmi töltés. Mozartnál rosszabb zeneszerzőtől ne énekeljen senki, mert az nekünk már nem elég jó. Mozarttól se énekeljen senki, mert azt már mind ismerjük. Ebbe a kellemes patthelyzetbe piruette- zett be Natalie Dessay könnyedén, mint egy balettművész, hétköznapian, mint Miki egér, okosan, mint az ötszázéves Szibilla. Mit is énekel most, ezen a furcsa, még mindig kibontatlan lemezen? Alabievtől a Csalogányt. Gruberová bevált ráadásdarabja, de itt a lemezen ez a második szám. Egy halom szöveg nélküli bravúráriát, dalt. Rachmaninovtól a Voca- lise-t, Raveltől egy másikat, Saint-Saénstól A csalogány és a rózsát. Kis állat- és növény- határozó. Éva Dell’Acquától (ki az?) egy dalt arról, hogy látta elszállni a fecskét. Egy különös mű Reinhold Gliére-től, a Versenymű szopránhangra és zenekarra. Gliére a szentpétervári konzervatóriumban Prokof- jevet tanította, Moszkvában pedig Hacsaturjánt. A Versenyművet 1943-ban írta. Kissé lapos, de elég szórakoztató, kéttételes munka, csalóka napfény. Csak egy dolgot nem értek. Nem szólt neki senki, hogy Rejngold Moriszovics, sztálinizmus van, Rejngold Moriszovics, háború van? Az utolsó szám a Tavaszi hangok, Strauss-keringő. Több mint tíz éve ez volt a szenzáció az újévi koncerten Karajannal és Kathleen Battle-lel. Érdemes vele újra megpróbálkozni? Pacsirta a kék égen, a langyos hajnali szélben - ez a szövege. Lehet ilyet értelmesen énekelni, amikor szürke az égbolt és varjak turkálnak a szemétdombokon? Én már tudom a választ. Nagyon jó énekesnő Natalie Dessay.
