Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-05-20 / 20. szám

8 1998. május 20. Ripoi Legújabb lemezén dolgozik a tizenhárom éve működő Ghymes együttes Balkáni, magyar és kelta zene ötvözete Szarka Tamás dalszerzőként is jegyzi a Regét., A dalok témái leg- belülről jönnek. Szőkébb pátri­ánk, ez a hely és ez az idő diktálja a témákat. Tíz-tizenkét dal kerül majd a lemezre, és lesz egy közös motívum, amelyik összeköti a da­lokat. Úgy tervezzük, hogy a lé­legzés motívuma fűzi majd sorba a számokat. Ebbe merül bele az egyik dal vége, és ebből születik meg a következő. Ettől lesz meg­hitt és közvetlen ez a lemez. Hogy mi a Rege üzenete? - gondolko­dik el Tamás. - Ez a mi mai és mindennapi érzéseinknek regé­je.” Juhász László A pozsonyi rádió 4-es stúdiójában sebesen pörög a szalag. A Rege cí­mű lemez soron következő dalá­nak felvétele már-már kész, a Ghymes tagjai éppen jól megérde­melt pihenőjüket töltik a rendezői helyiségben, bent már csak Buják Krisztián fújja a szaxofont. „Kriszti szólója után már csak a dob és a kórus kerül a szalagra, és kész a dal - magyarázza Szarka Ghymeséknél már hagyomány, hogy más zenészeket is meghívnak a lemez- felvételekre. Gyula. A legutolsó simítás pedig a keverés, amikor végleg eldöntjük, melyik hangszer milyen arányban szólal majd meg a CD-n.” Közben a stúdióajtó fölött kialszik a figyelmeztető piros fény, a srá­cok pedig együtt hallgatják meg a szólóval kiegészített dalt. ,A második versszakban is legyen kórus, vagy szólóban énekelsz?” - kérdezi Szarka Tamás. „Tudod, mit? - fordul hozzá Pukkai Attila. - Az egyik versszakban az énekkar válaszoljon a szólóra.” „Ennyire bizonytalanok vagytok, nem dőlt még el, hogy milyen lesz a végső hangzás?” „Természetesen egy bizonyos el­képzeléssel érkeztünk a stúdióba, ez azonban menet közben nagyon sokszor változik - világosít fel Gyu­la. - Mindannyian teszünk hozzá egy-egy ödetet a készülő dalhoz, ez mindig kollektív munka.” Közben megérkezik Csikmák Mó­nika, a Ghymes menedzsere. Kezé­ben újságot lobogtat, nem titkolt büszkeséggel mutatja a Magyar Hírlap cikkét: „Egyik budapesti fellépésünk után írt rólunk a lap. Minden hónap el­ső csütörtökén van Ghymes-klub a Fonó Budai Zeneházban. Egyre többen jönnek el a klubestekre - mondja, majd egy levelet vesz elő. Most éppen Petschnig Mária Zita írt, az egyik legismertebb magyar közgazdász, aki sohasem hiányoz­hat a klubestekről. Nagyon jó ér­zés, hogy ilyen elismert, híres em­berek is a zenekar mellé állnak.” Mónika elmondja, hogy a most ké­szülő lemez még május végén a boltokba kerül. A Regét a Szlovák Rádió Kiadója jelenteti meg Szlo­vákiában, de természetesen Ma­gyarországon is kapható lesz, ott a Fonó Records adja ki, akik az előző Ghymes-lemezt is piacra dobták. A pár perces szünetet kihasználva a lemez zenei rendezőjét, Peter Smolinskyt kérdezem a Ghymes zenéjéről. „Nekem tetszik - mosolyog Peter -, annak ellenére, hogy eddig még egyetlen számukat sem hallottam. A srácok világos elképzeléssel jöt­tek, tudják, mit akarnak. Már az elején megfogadtam, hogy a lehe­tő legkisebb mértékben fogok csak beleszólni az ő elképzeléseikbe. Ha azonban rossz a hangolás, vagy ha egy hamis hang üti meg a füle­met, könyörtelenül leállítom a fel­vételt.” A zenei rendező bevallja, három­négy nap kellett ahhoz, hogy meg­értse a Ghymes zenéjét, amelyet nagy kedvencéhez, a Jethro Túlihoz hasonlít: „Ez balkáni, magyar és kelta zenei elemek érdekes ötvözete. Különle­ges, ma már csak ritkán használa­tos hangszereket szólaltatnak meg. A szövegekből ugyan egy szót sem értek, de a zene nagyon tetszik. Több ez, mint pusztán népzene. Kozmopolita stílus, sok mindenből egy kiesi, egy tető alatt: ez a Ghymes” - mondja a zenei rende­ző. A szusszanásnyi szünetnek vége, folytatódik a munka. Miközben újabb és újabb hangszerek, szóla­mok kerülnek a mesterszalagra, az éppen pihenő Buják Andor nevetve újságolja, hogy nemrég elkészült egyik daluk techno-változata is. „Magyarországi barátaink készítet­tek remixet az Üzenet lemez Soha című dalából. Ők azzal győztek meg bennünket, hogy ezt az új vál­tozatot a diszkókban azok a fiata­lok is megismerik, akik nem jutná­nak el a koncertjeinkre, és nem hallgatnák meg a lemezeinket sem. Nem tudjuk, mi lesz a dal sorsa, a felvétel mindenesetre elkészült.” Ghymeséknél már hagyomány, hogy más zenészeket is meghív­nak a lemezfelvételekre. A Rege vendégzenészei Heredics Gábor és Kálmán a Vujisics együttesből, akik harmonikán, illetve dobon játszanak, és Farnbauer Péter, az ELÁN billentyűse, aki szintetizáto­rokkal érkezett a stúdióba. A Ghymes férfikórusának hangzásá­ba Kiss Bernadett visz még színt, de Balogh Csaba vezetésével a galántai gyermekkórus is hallható lesz a lemezen. Figyelve a srácok munkáját, kivált­ságos helyzetben érzem magam. Tanúja lehetek egy lemez születé­sének. Apró emberi momentumo­kat figyelhetek meg. Olyanokat, amelyek a lemezt otthon meghall­gató ember számára örökre rejtve maradnak. Bármennyire szívesen hallgatnám is tovább a lassan le­mezzé terebélyesedő dallamokat, belátom, hogy nem tarthatom fel a fiúkat. Csak még egy búcsúkérdést. „Manapság az együtteseket divat skatulyákba dugni. A Ghymessel kapcsolatban egyre gyakrabban hallani a vüágzene kifejezést. Ne­kem úgy tűnik, sokan már-már pe­joratív értelemben használják ezt a szót, egy kalap alá véve a műfaji­lag be nem határolható egyéni stí­lusokat. Ti mennyire vállaljátok a világzene kategóriát?” „Úgy tűnik, hogy mi már oda tarto­zunk - mondja Gyula. - Ezt azon­ban mi nem nagyon tartjuk szem előtt, hiszen nem igazán tudjuk, mit is jelent a világzene kifejezés. Mi egy bizonyos zenét játszunk, amit sokan oda sorolnak.” Különleges, ritkán használatos hangszereket szólaltatnak meg. „Ez azonban változhat - veszi át a szót Andor. - Mi megszoktunk, megszerettünk egy bizonyos hang­zást. Ha valami újat akarunk csi­nálni, új hangzást kell vinnünk a Ghymes zenéjébe. Az, hogy jövő ilyenkor müyen zenét játszunk majd, attól is függ, milyen hangu­latban leszünk, hogyan fogjuk érezni magunkat, milyen új hang­szereket viszünk majd be a ze­nénkbe.” Ez azonban még a jövő zenéje. Buják Andor kezében pillanatnyi­lag a szaxofon. „Brácsán, töröksí­pon, klarinéton, bőgőn is ját­szom. Az persze nem igaz, hogy mindannyian valamennyi hang­szeren tudnánk játszani. Kriszti­án és én is szaxofonozunk, ez fő­leg akkor hasznos, ha nekem egy számban éppen énekelnem kell, Kriszti addig fújhatja. Cimbal- mozni viszont csak Attila tud. Én zeneiskolában klarinét szakra jár­tam, szaxofonozni önszorgalom­ból kezdtem, majd a gimnázium vége felé megtanultam brácsázni is. A koncert és a stúdiófelvétel között pedig az a fő különbség, hogy van, amit koncerten egysze­rűen lehetetlen ugyanúgy előad­ni, mint ahogy az a lemezen szól. Persze vannak dalok, amelyek csak koncerten szólalhatnak meg igazán jól.” Dömötör Ede felvételei Buják Krisztián a fúvós­hangszerek gazdája. „Négy évig csak szaxofonoztam, az a ked­venc hangszerem. Ezt a dobot nemrég vettem. Azelőtt is játszot­tam már bongón és rototomon - mondja , majd érteden arckifeje­zésemet látva nevetve hozzáteszi: - Az egy olyan dob, amelynek nincs teste, a bőrt egy karika fogja le, alulról egy fémalkatrésszel le­het hangolni. A duda még nagyon új, a klarinét pedig egy régi-új ba­rát, hiszen négy évig nem játszot­tam rajta. Érdekes dolog a lemez- felvétel - tűnődik el Krisztián. - Sokkal több lehetőségünk van, több hangszer is megszólalhat egyszerre. Van, hogy három sza­xofon szól egy időben. A koncer­ten pedig, ami egyszer »kiment«, azt nem lehet visszatekemi a magnón.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom