Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-05-13 / 19. szám
1998. május 13. Kópé Thora Stowell Binkie és én Binkie és én, ha bealkonyul, a lépcsőn fölmegyünk, puskámmal én, morogva Binks, s medvét lesünk. A legsötétebb zugban egy szörnyű izé morog; közelről látjuk, hogy szeme vadul forog. De én hős vagyok, és Binks merész, a szörny hát elszelel; agyonlövöm, és Binks morog! Nem érdekel! Rácz Noémi illusztrációja Velünk jött egyszer Dorothy is, és remegett, félt szegény. Ha puskám vélem, miért remeg? Nem értem én! Ó, a napból legszebb énnekem, ha a lépcsőn ketten fölmegyünk: puskámmal én, morogva Binks, s medvét lesünk. Fazekas Anna fordítása Fodor Sándor Csipike elhatározza, hogy netovább. Csipike egész nap nem mozdult ki az odújából. Dühös volt. Haragudott Madárra, Nyálra, Sünékre, a Vadméhekre, Vadmalacra, haragudott Gyöngyvirágra, amelyik nélküle is illatozni merészel. Haragudott az egész Erdőre. Elhatározta, hogy holnaptól minden másképpen lesz.- Eddig és ne tovább! - mondta. Ez, hogy eddig és ne tovább, nagyon tetszett Csipikének. Csak azt nem tudta még, mi legyen a ne tovább után. Ült, ült, és törte a fejét. Egyszer csak a homlokára ütött.- Megvan! Netovább után gonosz leszek. Példátlanul gonosz. És akkor lesz itt félelem. Mindenki rettegni fog tőlem. És teljesítik a parancsaimat. Tyű, de jó ötlet! Okos vagyok, ez a szerencse.... jujjj, de gonosz leszek! Ledobta kalapjáról a gyöngyvirágot, kibújt az odúból, és addig keresett, amíg egy kicsi csalánlevélkét talált. Azt tűzte a kalapja mellé.- Most már vége a netovábbnak, és én gonosz vagyok - mondta, és a patakra. A pisztrángokkal nem törődött, hiszen azok is hálátlanok. Lám, hogy ugrálnak fel a lepkék után. Kecskebékát kereste. Meg is találta. Csípőre tette a kezét.- Szóval azt mondod, hogy senki sem fél tőlem, mi?- Én azt - mondta Kecskebéka.-Te se?- Eridj, mert leköplek. Csipike nem kapkodott kavics után. Elhatározta, rémületbe ejti Kecskebékát.- Ide hallgas, varangy! Tudod, milyen vagyok én?- Buta.- Súlyos tévedés. Mert példáüanul okos vagyok, és fogózz meg: g-o-n-o-sz!- Váljék ’gészségedre!- De én kiirtalak! Tudd meg, hogy véged! Elintéz téged az én barátom!- Az ki? - kérdezte a béka.- A Rettenetes Réz Úr, ha tudni akarod! Amíg hármat számolok, itt is lesz. Egy... Kecskebéka a kettőt se várta meg. Nem tudta ugyan, ki az a Rettenetes Réz Úr, de azt hitte, valami gólyaféle lehet. Csipike gonoszul, kárörvendően mosolygott. Sétálni kezdett a parton, látni akarta, merre bukkan fel a béka, hogy még jobban megfélemlítse, amikor észrevette, hogy amerre elhalad, a pisztrángok eltűnnek, szállhatnak a patak felett akkora molyok, mint a Csipike feje, egyetlen hal se ugrik fel utánuk.- Már ezek is félnek! - állapította meg. Félnek a Rettenetes Réz Úrtól! Tőlem félnek! Újfajta, boldog öröm töltötte el Csipikét: hatalmasnak érezte magát, és rettentő erősnek. Hazafelé mentében elhatározta, hogy bátran megrugdossa Szentjánosbogarat. Szegény rémülten menekült-nem tudta mire vélni a dolgot. Aztán néhány szem epret evett meg útközben, majd bebújt Óriás- nagy Bükkfa odújába, és boldogan aludt. Reggel a szokott időben ébredt, és esze ágában se volt, hogy nótára biztassa Madarat. Ellenkezőleg, amikor Madár énekelni kezdett, ráripakodott: - Csend legyen, nézze meg az ember! Madár elcsodálkozott: - Mi van veled, Csipike?- Hallgass, amíg jó dolgod van! A Rettenetes Réz Úr alszik!-Az ki?- Hívjam ide? No megállj, lesz neked mindjárt! Réz Úrrr! Madár azonban nem várta be, hogy megjelenjék a Rettenetes Réz Úr, aki valószínűleg olyan lehet, mint a villámgyors és szomjas Nyest. Felröppent, és messzire elszállt, nehogy valami baja essék. Csipike a korhadozó belő Vén Fenyőfához sétált.- Ma nem men tek sehová! - kiáltotta az ébredező mé- heknek. - Tessék otthon ülni!- Mi az, mi Kató Vladimír rajzai az történt? - bújtak ki a méhecskék.- Semmi sem történt. De ha nem engedelmeskedtek, történik. Jön a Rettenetes Réz Úr, és mindnyájatokat felfal. Tessék otthon ülni. További intézkedésig! Nagyon megijedtek a méhek. Gyorsan betömték a vén fenyőfa valamennyi rését-repedését-likát viasszal. Nem kérdezték, ki az a Rettenetes Réz Úr, gondolták, olyasmi lehet, mint a Medve, aki kirabolja a szállásukat, elviszi a mézüket- ha rájuk bukkan. Csakhogy bizonyára sokkal okosabb Medvénél, mert lám, mit üzent nekik: további intézkedésig. Ilyesmi Medvének sohasem jutna eszébe. Vadmalac nem jelent meg Légyölő Galócánál. Madár már szólt neki, vigyázzon, ne merje Csipikét háborgatni, mert valami iszonyú hatalmasság van arrafelé, aki mindent és mindenkit elpusztít, lenyel. Elmondta ezt Nyúlnak is, ám ez nem értette a dolgot, és megkérdezte Csipikét:- Tulajdonképpen mi történt?- Szerencséd, hogy tulajdonképpennek szólítottál. Az történt, hogy vigyázz magadra, amíg jó dolgod van!- De mit vétettem én neked, Csipike?- Azt, hogy példátlanul ostoba vagy. Ha most azonnal nem tűnsz el, hívom a Rettenetes Réz Urat, és... Dehogy várta meg Nyúl a folytatást! Hisz annak a Réz Úrnak bizonyára puskája van, és akkor neki vége. Úgy elinalt, mintha ott se lett volna. Csipike élvezni kezdte a csendet, amely körülvette.- Félnek tőlem. Az egész Erdő fél tőlem! Te is félj, Óriásnagy Bükkfa, hallod? Reszkess, amikor hozzád beszélek! Óriásnagy Bükkfa azonban nem reszketett: egy árva levele se rezdült. Csipike legyintett: - Különben is minek állok szóba veled? Hiszen olyan példátlanul buta vagy, hogy nem is érted, amit mondok. Nemhiába mondják a nagyon butának, hogy bükkfafejű. Na, ehhez szólj, ha mersz! - Óriásnagy Bükkfa nem szólt. Csipike jó érzéssel állapította meg, hogy ezt is sikerült kellőképpen rémületbe ejtenie: még a szó is beléfa- gyott. Csipike elégedetten tért nyugovóra.- Majd lesz itt rend! - mondta. És elaludt. Csipike kalandjairól a Csipike, a gonosz törpe című könyvben olvashattok, amely AB-ART és a Pro Print kiadó közös gondozásában jelent meg. Gondolkodom, tehát. Melyik úton indult el? Addig-addig bóklászott az egér, amíg egérfogóba került. Állapítsátok meg, melyik úton indult el, s került a labirintus belsejébe. Nos? A megfejtők közül öten könyvjutalomban részesülnek. Várjuk megfejtéseiteket. Készítette Miroslav Motycík 4Mve A kobramarás Európában a szabad természetben előforduló kígyómarások meglehetősen ritkák. Balesetek főként a tudományos intézetekben mérges kígyókkal dolgozó kutatókat vagy az amatőr terraristákat, kígyótartókat érik. A gyűjtők sok halálos mérgű fajt tartanak otthonukban. A kobrákat elég könnyű terráriumbán tartani. Nem különösebben agresszívek. A fogságban született példányok még a jellegzetes kobrapózt is ritkábban veszik fel, mint vadon befogott társaik, amelyek a legkisebb zaklatásra kifeszítik csuklyájukat. Miközben felemelt felsőtestükkel gyengéden imbolyognak, élénken figyelik zaklatójuk minden mozdulatát. Az esti és az éjszakai órákban jóval harapósabbak, ingerlékenyebbek, mint nappal. A kobrák apró méregfogai nem olyan tökéletes fegyverek, mint a viperákéi. Á megragadott zsákmányt általában egy ideig még fogva tartják, így elég sok mérget pumpálhatnak a sebbe. A csörgőkígyókkal vagy bizonyos viperafajokkal összehasonlítva azt mondhatjuk: kevésbé harapósak, sőt félénkebbek is náluk. A kobramarás alig okoz fájdalmat, mert a méregben fájdalomcsillapító is van. A kobrák mérge általában túlnyomórészt idegméreg. A bőgőfa A majmok nagyobb, része növényevő, s ez azzal a minden vegetáriánust fenyegető kelle- meüenséggel jár, hogy jóformán egész nap enniük kell. Az egész napos elfoglaltság nemigen teszi lehetővé a huzamosabb háborúskodást. Sok majomfaj úgy oldja meg a terület jelzését és védelmét, mint a madarak egy része: lármával. A nap bizonyos szakaszában - általában este - az egész csapat kedvenc fáján, a bőgőfán gyülekezik, és torokszakadtából bömbölni kezd. Az erdőből kimagasló fáról messzire hallatszik a hangja. A bömbölés erejéből, minőségéből következtetni lehet a csapat erejére és összetételére: csupa olyan dolog, ami egy esetleges támadó számára igen fontos. Égyetlen majomcsapat sem merészkedik olyan területre, ahonnan előző este messze hangzó bömbölés hallatszott.
