Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-05-13 / 19. szám

Modern élet 1998. május 13. 5 A kamaszok kritikus szemmel figyelik szüleiket és a világot Felmérés - tanulságokkal A gyilkos autó és a hawaii kövek titka Rontást hozó tárgyak Zsebik Ildikó _______________ Go ndolom, sokan egyetértenek velem abban, hogy az 1989-es forradalom óta nemcsak or­szágunkban mentek végbe je­lentős változások, hanem mi magunk is megváltoztunk. Hát még az azóta felcseperedett nemzedék! Talán nem is tudjuk igazán, hogyan él­nek, éreznek és gon­dolkodnak tizen­éveseink. Pedig amilyen a ma ifjúsá­ga, olyan a jövő. Ez a tény pedig nem le­het közömbös szá­munkra. Egy kérdő­ívet állítottam össze a minap, kitöltésére százhatvanan vál­lalkoztak. A felmé­résben 14-17 éves lányok és fiúk vettek részt, Ágcsernőtől egészen Ri­maszombatig. Tizennyolc kér­dést csoportosítottam három té­makörben, az első körben szülé­ikről, családjukról kérdeztem őket. Mindenekelőtt arra vol­tam kíváncsi, milyennek ítélik szüleikhez fűződő kapcsolatu­kat. Míg a fiúk kétharmada elé­gedett vele, a lányok közül csu­pán minden második tartja megfelelőnek viszonyukat. A lá­nyok 37 százaléka csupán a ma­máját tartja megbízhatónak, 7 százalékuknak viszont egyik szülővel sem jó a kapcsolata. Vajon a másodállásokat is válla­ló felnőtteknek marad-e elég idejük arra, hogy gyermekeik­kel beszélgessenek? Amint azt a válaszok is egyértelműen alátá­masztották, a jó szülő-gyermek kapcsolatnak éppen az őszinte beszélgetések képezik az alap­ját. Mindazok, akik jónak tart­ják szüleikkel kialakított kap­csolatukat, gyakran elbeszél­getnek egymással. A megkérde­zettek 10 százaléka kevesli az erre szánt időt, sajnos, a lányok 5, a fiúk 10 százalékának családjában a családi beszélge­tés nem része a gyermekneve­lésnek. S hogy kit tart a mai fia­tal bizalmasának? A válaszok­ból az derült ki, hogy tinédzser fiaink jóval zárkózottabbak és bizalmatlanabbak a hasonló ko­rú lányoknál, hiszen egynegye­dük senkit sem fogad bizalmá­ba, illetve 25-25 százalékban barátaikat és szüleiket jelölték meg. A lányok nyitottabbak, ők közel azonos arányban szülei­ket, barátaikat, illetve mindkét tábort beavatják legféltettebb titkaikba. De vajon elégedettek lennének-e azzal az életmód­dal, melyet szüleik folytatnak? Válaszaik ismét jelentős eltérést mutattak. A lányoknak mind­össze 27 százaléka vállalná szü­lei életmódját, 10 százalékuk bi­zonytalannak mutatkozott a vá­laszadást illetően, míg 63 százalék egy­értelmű nemmel vá­laszolt. Indoklásuk­ban az „én ennél többre vágyom, ná­lunk gyakoriak a ve­szekedések” típusú mondatok szerepel­tek a leggyakrabban. Volt, aki szülei egy­hangú életét, válá­sát, szűkös anyagi le­hetőségeit, a kevés együtt töltött időt, az apa alkoholizmusát kifogá­solta. A fiúk kevésbé bizonyul­tak kritikusnak, hiszen a válasz­adóknak valamivel több, mint a fele megelégedne egy, a szüleié­hez hasonló életmóddal. Tizen­öt százalékuk nem adott egyér­telmű választ, a többiek pedig nem tartották követésre méltó­nak a szülői példát. S hogy mennyire elégedettek szüleik nevelési módszereivel? A fiúk közel háromnegyede úgy érzi, megfelelő szigorban részesült, elegendő szeretetet kapott, szü­lei megtanították mindenre. Kö­zel húsz százalékban elégedet­lenek szüleikkel, volt, aki azt rótta fel, hogy keveset engedtek meg neki, másokat viszont túl­zottan elkényeztettek, vagy so­hasem értettek meg igazán. Egy fiú kifejtette, hogy ő nem sze­retne apa lenni, gyermeket ne­velni. Véleménye alighanem összefügg helyzetével: házassá­gon kívül született. A lányok is­mételten szigorúan ítélkeztek szüleik felett, hisz alig több, mint a megkérdezettek fele elé­gedett saját neveltetésével. Ők azt emelték ki, hogy szüleik min­dig odafigyeltek rájuk, helyesen szerették őket, megértették a problémáikat. A harminc száza­léknyi elégedetlen leány viszont úgy érzi, nem szerették úgy, mint a testvérét, vagy kapcsola­tukból hiányzott a bizalom és a szeretet. A maradék, közel 20 százalék túlnyomó többsége elé­gedett édesanyja nevelési mód­szereivel, édesapját viszont - el­sősorban annak alkoholizmusa miatt - megveti. A témakör utol­só kérdése a család anyagi hely­zetére vonatkozott. A gyerekek közel 70 százaléka korlátozott anyagi lehetőségek között él, 20 százalék kimondottan rossznak ítéli helyzetüket, míg 10 száza­lékuk úgy gondolja, szülei lehe­tőségei e téren korlátlanok. Ezen elgondolkodtató és egyút­tal elszomorító adatok után arra voltam kíváncsi, elégedettek-e életükkel, és ha nem, mit hiá­nyolnak elsősorban. A lányok 41 százaléka elégedettnek val­lotta magát, hiszen úgy érzi, szeretetben él, céljait fokozato­san eléri, megkap mindent, sze­reti a családját, választott isko­láját, boldog a szerelmi élete. Ugyanilyen arányú az elégedet­lenek tábora. Ők elsősorban a harmonikus családi hátteret és a megértő partnert hiányolják. Akadt olyan kiábrándult válasz­adóm is, aki úgy érzi, Szlovákiá­ban csak boldogtalan lehet, hi­szen ebben az országban vá­gyai csupán elérhetetlen áb­rándok maradnak. A zöldellő, hegyes-völgyes, vulká­ni kitöréseiről is ismert Hawaii­szigeteken élő őslakosok mági­kus hitet őriznek. Legszeszélye­sebb istenük, Pele, a tűz istennő­je és a Mauna Loa nevű vulkán védelmezője mindmáig hallat magáról. Nemcsak kitöréseivel fenyegeti az embereket, de átka utoléri azokat a turistákat is, akik a helybeliek figyelmeztetéseivel mit sem törődve, köveket szed­nek fel a hegy lejtőiről szuvenír­nek. 1977 nyarán Ralph Loffert is megtömte zsebeit. Ezután egyik fia, Todd vakbélgyulladást kapott, eltörte a csuklóját, és meg kellett műteni a tér­dét. Mark, a másik fiú karját törte, és ki­ficamította a boká­ját. A harmadik fiú szemfertőzést ka­pott, a leánygyer­mek pedig elesett, és kitörte több fogát. Ralph Loffert a tör­téntek hatására utó­lag komolyan vette a helybeliek figyelmeztetését, és 1978 júliusában visszaküldte Hawaiiba a köveket. A család ba­jainak azonban nem akart vége szakadni, mígnem a pajkos Mark fiú bevallotta, hogy ő még min­dig rejteget három követ. Ami­kor ezeket is visszaküldték, a Loffert családot nem érte több kellemetlenség. Hogy valóban volt-e közük mindehhez a kö­veknek, azt nem tudjuk. John Erickson, a hawaii nemzeti park igazgatója azonban elmondta: naponta körülbelül negyven, visszaküldött köveket tartalma­zó csomagot kap pórul járt turis­táktól. A megbabonázott tár­gyakhoz fűződő balszerencse azonban nem feltétlenül tudatos vagy ártó szándékú átokból ere­deztethető: talán az eredeti tu­lajdonosnak (vagy használó­nak) kellett olyan iszonyatos szenvedések között távoznia a világból, hogy fájdalma örökre nyomot hagyott a pusztulásával valamiképpen összefüggő tár­gyon. A Habsburgokra, Európa évszázadokon át leghatalma­sabb uralkodócsaládjára nehe­zedő átok - úgy tetszik - kitelje­sedett, amikor 1914. június 18- án a trónörököst, Ferenc Ferdi- nándot és feleségét, Zsófiát Sza­rajevóban meggyilkolták. Gép­kocsijuk azonban nem sérült meg a merényletben, noha a későbbi fejle­mények arra valla­nak, hogy szerkeze­tében tovább élt és hatott a pillanat bor­zalma: minden ké­sőbbi tulajdonosa erőszakos halállal halt meg, vagy súlyo­san megsérült. Első­nek Potiorek osztrák tábornok vásárolta meg; ő miután a valje- vói csatát elvesztette, meghábo­rodott elmével halt meg. A követ­kező tulajdonos kilenc nappal a kocsi megvásárlása után közleke­dési balesetben halt meg. Soroza­tos baleset érte a következő vevő­ket is: a jugoszláv kormányzó fél kaiját veszítette el egy összeütkö­zésben, az orvos, aki a nyomába lépett, szörnyethalt a kocsiban, a soron következő szerb paraszt- gazda akkor halt meg, amikor a motort beindította, egy svájci au­tóversenyző kizuhant belőle, át­bukott a falon, és halálra zúzta magát, utóda, aki garázstulajdo­nos volt, négy utasával együtt ve­szélyes előzésben halt meg. Végül a halált hozó masina egy bécsi múzeumban kötött ki: többé senki sem mert beleülni. A lányok kö­zül csak minden má­sodik tartja jónak szülei­i r /s f/ j //■ hez ruzodo kapcsolatát. Minden ké­sőbbi tulaj­donosa erő­szakos ha­lállal halt meg. Lány született százhuszonöt év után A Nagy-Britanniában élő Jarrett családban 1872 óta ki­zárólag fiúk születtek. A szo­katlan „hagyomány” néhány hónappal ezelőtt megszakadt, amikor a huszonnyolc éves Stephen Jarrettet felesége, a harminchárom esztendős Deborah kislánnyal ajándé­kozta meg. - Annyira biztosak voltunk abban, hogy fiunk fog születni, hogy lánynevet nem is választottunk. Aztán min­denki óriási meglepetésére vi­lágra jött a kislány, akit Rebeccának neveztünk el - mesélte az asszony. A házas­pár lányinváziótóí tartva gyor­san leszögezte: második gyer­meknek fiút szeretnének! m Teknős taxi Boo, a hathetes kiscica úgy dön­tött, hogy kényelmessé teszi az életét, hisz utál gyalogolni. Sze­rencsére házigazdái kertjében szintén albérlő ez a teknős, aki szívesen ajánlotta fel szolgála­tait. Csak egy baj van, mivel a .jár­mű” igen lassú, sokszor az egész délelőttöt igénybe veszi a kert egyik végéből a másikba való furikázás. Remekművek óralapon A franciaországi Allauchban élő Roland Lopez festőművész egy alkalommal nem vászon­ra, hanem lakása faliórájának számlapjára festett tájképet, hogy az vidámabb, szebb le­gyen. S ekkor óriási ötlete tá­madt: kipróbálta, hogy vajon kisebb felületre, egy karóra számlapjára is képes-e remek­művek másolatát megfesteni. Elégedett volt a végeredmény­nyel, ezért úgy döntött, hogy tökéletesíte­ni fogja a mi­niatűr képek festésének technikáját. A munka az­zal kezdődik, hogy tűvel felkarcolja a „vászon” ha­tárvonalait az óralapra, s erre egy ré­teg festéket visz fel. Amikor az megszárad, szinte a szó szoros értelmében hajszálvékony ecsettel kezdi festeni a képet. „Nem haszná­lok mikroszkópot - mondja Lopez. - Megpróbáltam, de na­gyon lassítja a munkát.” A francia festő olyan mesterek remekműveit festette már óra­lapra, mint Van Gogh, Renoir, Manet. - „Amióta megismer­tek az emberek, gyakran ren­delnek tőlem portrét is maguk­ról, a kedvesükről, vagy éppen a kutyájukról. Egyszer festettem egy akváriu­mot is, mikroszkopikus méretű aranyhalakkal. ”

Next

/
Oldalképek
Tartalom