Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-04-01 / 13. szám
4 1998. április 1. Háttér Pinochet úgy ment el, hogy maradt Mindhalálig valaki Magyar politikusok Vladimír Meciar színe előtt. Vajon a kormányfő már ekkor tudhatta, miként keseríti meg egy új választási törvénnyel a Magyar Koalíció életét? Archív-felvétel Eltűrjük az antidemokratikus törvényt, vagy megküzdünk a választás szabadságáért? Csapda a koalícióknak Görföl Zsuzsa ____________ Au gusto Pinochet Ugarte tábornok 82 évesen, politikai és katonai pályafutása végén is olyan személyiség, akire oda kell figyelni. Amikor március 11-én felszegett fejjel, karját keresztbe fonva, másik húsz új szenátor társaságában az eskütételre várt, olyan volt, mint egy nyomasztó szobor. Ráadásul két törvényhozó alaposan elrontotta az ünnepséget: lecövekeltek az exdiktátor előtt, testükön plakáttal, rajta számtalan névvel és a nagy kérdéssel: Hol vannak? Hivatalos adatok szerint 3197 emberéletet követelt a chilei junta garázdálkodása, több mint kétezer ember eltűnt, az első három évben vagy 130 ezer személyt bebörtönöztek - köztük gyerekeket, terhes nőket is, s 900 ezren kényszerültek emigrációba. Ennyi gaztett után nincs mit csodálkozni azon, hogy a chileiek többségét mélységesen felháborította Pinochet arroganciája, demonstratív magabiztossága. Ami a legmegdöbbentőbb: az agg tábornok szemmel láthatóan elégedett, s egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy azzal dicsekedjen, ő a világ legöregebb katonája. 18 évesen lett katona, ekkor kezdte tanulmányait a santiagói katonai akadémián. Karrierje nagyon lassan indult, csak az ötvenes évek közepén jutott be a hadügyminisztériumba, s a washingtoni katonai attasé posztján sem alakított nagyot. 1969-ben lett a szárazföldi erők vezérkari főnöke, végleges kinevezését 1973 augusztusában kapta attól a Salvador Allende elnöktől, aki ellen 18 nappal később puccsot hajtott végre, s aki az elnöki palota ostroma alatt maga is életét vesztette. Ettől a pillanattól kezdve Pinochet már úgy törtetett, mint egy buldog, minden hatalmat gyorsan és maradéktalanul magához ragadott. Betiltotta a politikai pártokat, felfüggesztette a szakszervezetek működését, a baloldali ellenzéket pedig egyszerűen kiirtotta. „Véreit” sem kímélte, 1974 júniusában félreállította a junta másik három tagját, önmagát jelölte ki az állam vezetőjének, az év decemberében pedig államfőnek. Az 1981-ben bevezetett új alkotmányban adott magának még nyolc év elnökséget, s itt rögzítette azt is, hogy örökös szená- torság illeti meg az államfőt, aki legalább hat évet tölt el ezen a poszton. Ugyanakkor állta a szavát: mivel az 1988-ban megrendezett népszavazáson a chileiek 56 százaléka ellene fordult, 1990 márciusában egy demokratikusan megválasztott civilnek adta át az államfői széket. Megmaradt viszont a hadsereg főparancsnokának tisztségében, mégpedig az utolsó lehetséges napig, mert nagyon megsértődött. Már január végén távozott volna, de a hónap közepén a parlament állásfoglalásban tiltakozott szenátori kinevezése ellen, s a fellebbviteli bíróság is elfogadta a kommunista párt népirtás miatt ellene benyújtott keresetét. Persze ez csak formalitás, hiszen szenátorként sértetlenséget élvez, de sértődöttségre, még egy utolsó „majdénmeg- mutatom”-ra bőven elég volt. Nem is szólva arról, hogy Pinochetet a tábornoki kar tiszteletbeli hadseregparancsnokká nevezte ki. A chileiek nem is lehetnek olyan nyugodtak... Ollós László_________________ Nyílt titok: új választási törvényt készítenek elő a kormánypártok Szlovákiában. Elfogadásával meg kívánják nehezíteni a koalíciókötést azzal, hogy a koalíciós partnereknek egyenként is teljesíteniük kell az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt. Ehhez társul az elv, amely szerint koalíciónak minősül más pártok tagjainak szereplése is a választási listán, sőt független jelöltek indítását is így értelmezhetik a hatóságok. Sokak szerint e törekvések antidemokratikusak, ezért nézzük meg, mi is a gyakorlat másutt. A választási koalíciók a pártok megjelenésével váltak kérdéssé Európa parlamentáris rendszereiben. Az egyes pártok a társadalom egyes rétegeire, csoportjaira támaszkodtak, így az esetleges koalíciók e csoportok összefogását is jelentették. Ez olyankor fontos, amikor az ország politikai rendszere még nem stabil, így politikai pártjainak szerkezete sem alakult ki a bevált demokratikus minták alapján. Ez esetben fontos, hogy új pártok jelenhessenek meg, tisztázhassák a legjelentősebb politikai eszmeáramlatokhoz fűződő viszonyukat, összefoghassanak illetve szétválhassanak, ha akarnak. Az átalakulófélben lévő középeurópai országok ilyen helyzetben vannak. Szlovákia pedig különösen. Az ország jelentős politikai pártjainak csak egyik csoportja tagja a demokratikus pártokat tömörítő európai pártszövetségeknek. Esetenként még ezeknek a szlovákiai pártoknak is vannak saját eszmeáramlatuk értékeivel össze nem illő politikai lépéseik, ezek is fejlődnek, alakulnak még (mint ahogy a szlovákiai társadalom politikai értékrendje is). A többi jelentősebb szlovákiai párt pedig a szélsőséges európai politikai hagyományokból építkezik, azokkal a politikai eszme- áramlatokkal rokon, amelyek keményebb vagy puhább formában, de diktatórikus hatalmi rendszer kialakítására törekedtek századunkban. Ennek a helyzetnek értelemszerűen az a logikája, hogy koalíciók és a választási együttműködés egyéb formái a polgári demokrácia hívei és ellenségei közt alakulnak ki. A választási koalíciók tiltása tehát nálunk nem a bevet- ten demokratikus politikai erők által uralt politikai mezőny egyszerűsítését és stabilizálását célozza, amint ezt manapság többen állítják, hanem a demokratikus és nem demokratikus erők közti megosztottság állandósítását. Sőt esetleg a demokratikus szervezetek kirekesztését a parlamentből egy hatalmilag kikényszeríthető jogi trükkel. Európa stabil képviseleti demokráciáiról elmondható, hogy ahol arányos a választási rendszer, tehát listás, mint a miénk, ott nem akadályozzák a koalíciókötést a koalíciós partnerekre egyenként is vonatkozó parlamentbe jutási küszöbbel, mint nálunk. Lengyel- országban engedélyezett a koalíció, éppen egy széles koalíció nyerte az utóbbi választásokat. Csehországban maradt a régi, Csehszlovákiából származó választójogi törvény, tehát a koalíciókötés lehetősége is. Magyarországon ugyan előírják az ötszázalékos bejutási küszöb egyenkénti elérését a pártoknak, ám itt nem tisztán arányos, hanem vegyes a választási rendszer. Tehát az arányos (listás) és a többségi (amelyikben csak a legtöbb szavazatot szerzett jelölt jut mandátumhoz, mint nálunk a helyhatósági választásokon) keveréke. A parlamenti helyek egy része az arányos, másik része pedig a többségi elv szerint osztódik el. A többségi részben pedig Magyarországon lehetnek közös jelöltjeik a különféle pártoknak, tehát létezhet koalíció. De az sem előírás, hogy az arányos részben a pártlistán szereplőknek az adott párt tagjainak kell lenniük, mint nálunk tervezik. Szomszédainknál azonban nem fenyeget a politikai rendszer megváltoztatása. A választásitörvény-tervezet számos antidemokratikus vonása közül csak az egyik a választási koalíciók akadályozása. Számos más eleme szinte korládan hatalmat ad a mostani kormány kezébe, hogy önkényesen eldönthesse, jogszerűen indulnak-e az egyes pártok a választásokon, vagy nem. Az eddigi alkotmány- sértések ismeretében állítható, hogy nincs biztos módja az indulásnak, ha maga a nép és a demokratikus világ nem kényszeríti ki a választások szabadságát, s vele az alkotmányos képviseleti rendszert. Ahol az idei március 15-i ünnepségeken felolvasták a 12 pontot, ott a 8. pont részeként a következőket hallhattuk: „képviselet egyenlőség alapján”. Ebben a félmondatban már 1848-ban jelezték a márciusi ifjak, hogy az uralkodó abszolút hatalma helyett képviseleti rendszert követelnek. Ma is el kell döntenünk: eltűrjünk-e egy antidemokratikus választási tövényt, s azt a hatalmi rendszert, ami belőle következik, avagy megküzd- jünk a választás szabadságáért. Az első napon a szenátusban CTK/AP-felvétel Ahol listás rendszer van, küszöbbel nem gátolják a koalíció- kötést. Gandhi-dinasztia • • Özvegyek párharca India 1947-ben nyerte el függetlenségét, az azóta eltelt 41 évből harmincnyolc éven át a Nehru-Gandhi-család irányította az országot. Dzsavaharlal Nehrutól lánya, Indira Gandhi vette át a stafétabotot a Kongresszus Párt és a kormány élén. Az ő kijelölt utódja köztudottan idősebbik fia, Szand- zsaj volt, de ő 1980-ban repülőszerencsétlenségben meghalt. Öccse, Radzsiv mindig ódzkodott a politikától, de miután anyja merénylet áldozata lett, mégis tette, amit elvártak tőle: vállalta a „családi” posztokat. Sokan már ekkor megjósolták azt, ami 1991-ben be is következett: Radzsiwal is merénylők végeztek. Persze nyomban jött az ötlet, hogy özvegyének, Somának kellene elfoglalnia a helyét, hiszen a Kongresszus egy Gandhi nélkül már nem is a Kongresszus. Hét év alatt bebizonyosodott, hogy ez így igaz. Radzsiv halálával elkezdődött a nagy múltú, ma már 113 éves párt mélyrepülése. Sonia ugyanis hallani sem akart politikáról, féltette gyermekei és a maga életét. Meg aztán megszólaltak a Kongresszus Párt rovására előretörő hindu nacionalisták, hangsúlyozva, hogy olasz születésű, keresztény és a hindit sem beszéli. Januárban azonban jött a nagy fordulat: az 51 éves, még mindig nagyon szép Sonia - engedve a mély válsággal küzdő Kongresszus Párt vezetői unszolásának - belevetette magát a választási küzdelembe, s már az első kortesbeszédét hindi nyelven mondta. Érdekes módon Sonia Gandhi éppen azzal szerzett voksokat a Kongresz- szusnak, hogy nem tolta magát előtérbe, nem is jelöltette magát a parlamentbe, s csak a választások után vállalta el a pártelnöki tisztséget. Van azonban a kormányban egy Gandhi: Maneka, Szandzsaj özvegye. A volt manöken mindig is a család fekete bárányának számított, négy évig tartó házassága alatt egyfolytában hadilábon állt anyósával, s férje halála után tüntetőleg Indira politikai ellenfeleinek táborába állt be - és ott is maradt. Manekának lehet miniszteri posztja, de esélye nincs arra, hogy olyan népszerű és tisztelt legyen, mint Sonia, aki olasz létére ragaszkodik az indiai hagyományokhoz, s erre nevelte két gyermekét is. 28 éves Rahul fia, aki a Harvardon tanult, nemcsak megjelenésében hasonlít kísértetiesen az apjára, hanem abban is, hogy idegenkedik a politikától. Lánya, a 25 éves Prijanka viszont az egész választási hadjárat alatt anyja oldalán állt. Nagyon sok indiai benne látja nagyanyja, Indira Gandhi reinkarnációját. És ez egy verhetetlen aduász Sonia és a Kongresszus - Párt kezében. (görföl) Archív-felvétel Sonia Gandhi, a hagyománytisztelő
