Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-25 / 12. szám
12 1998. március 25. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató A Sakál Michael Caton-Jones rendező számára új műfajban, az akciófilmben próbálta ki magát. A szuperprodukció a legutóbbi idők amerikai mozgóképtermésének tipikus darabja. Mint annyi más mostani film, ez is újrafeldolgozás. Az ötletet az 1973-as A Sakál napja című Fred Zinnemann-filmből merítették. Kevésbé tipikus jelenség, hogy a forgatókönyvíró végre tudomásul vette: a szovjet birodalom megszűnt. A „vörös veszedelem” helyett új ellenségképet talált. Ragaszkodván a régi földrajzi helyszínhez, egyúttal az emberekben élő félelmekre apellálva, az ellenség most az orosz maffia. A bűnszövetkezet feje személyes bosszúra készül, felbéreli a legveszedelmesebb, legprofibb bérgyilkost, a Sakált (Bruce Willis). Az illető úr megbízása egy nagyon fontos és ismert amerikai közember megölése. Hogy kicsoda az illető, csak a film legvégén derül ki. Ám a KGB és az FBI tudja, hogy akció készül, azt is tudják, mi a célja, csak arról nincs tudomásuk, kit takar a Sakál név. Egyetlen ember segíthet rajtuk, az IRA egyik aktivistája, Declan Mulqueen (Richard Gere), aki személyesen találkozott már a Sakállal és aki jelenleg börtönben ül. így az orosz nyomozótiszt, Natasa Koslova (Diane Venora), az FBI igazgatóhelyettese, Carter Preston (Sidney Poitier) és az egykori terrorista együtt szegődik a Sakál nyomába.... Az üldözés kontinenseken át folyik - Moszkvában, Helsinkiben kezdődik, Montrealban, Londonban és az Egyesült Államok legkülönbözőbb városaiban folytatódik. Az izgalmakban bővelkedő, felpörgetett tempójú film a két sztár: Bruce Willis és Richard Gere remeklése miatt kihagyhatatlan. Heti hír A Halálos fegyver újra töltve Még tele vannak az újságok hasábjai Julia Roberts és Mel Gibson önfeledt örömét megörökítő felvételekkel, amelyek az Összeesküvéselmélet Los Angeles-i bemutatóján készültek. A film azonnal a toplista vezető helyére ugrott. Mel Gibson persze nem sokat sütkérezik a dicsőség fényében, máris felröppent a hír, hogy évekig tartó húzódozás után végre igent mondott a világ egyik legsikeresebb akciófilm-sorozatának negyedik felvonására. 1987- ben töltötték meg először a Halálos fegyver tárát. Martin Riggs nyomozóként Melt közönsége annyira a szívébe fogadta, hogy hatására gombamód szaporodtak a Mel Gibson-klubok. A siker legbiztosabb mércéje, hogy három rész után elkészült a történet paródiája is. A Ha- láli fegyver, amelyben az alapmű legjobb hagyományai szerint a fehér és fekete bőrű nyomozótárs leszámol mindenkivel. Nem titok, parodizálni csak népszerű, közismert művet lehet! Az aranytojást tojó tyúkot szaporítani kell, vélekedett a producer, de Mel Gibson évekig nem állt kötélnek. Elege lett a bunyóból, bebizonyította, hogy klasszikusok, lélektani drámák hőseként, sőt rendezőként is biztos kasszasiker a neve. Experimentális zene Kassán. New Yorkból jött a csapat, s közönségre talált. A zaj különös csapása Ketten az együttesből Juhász Katalin New Yorkból jöttek, hat év és három album van mögöttük. Stílusuk a noise, törzshelyük a legendás Knitting Factory. Lelkesek, jó a sajtójuk, azaz elmennek rájuk vagy hetvenen. Ennek a zenének ekkora az átlagközönsége. A betájolás megkönnyítése végett: valahol Bob Dylan és a Sonic Youth közti légüres térben keresendők. Nevük Skulpey.- Nem rossz a párhuzam, de azért tudnék vitatkozni - mondja Heather Mount énekesnő. - A Sonic Youth tényleg nagy példaképünk, mint New Yorkban szinte mindenkinek, de az ő zenéjük sokkal rockosabb, mint a miénk, ezért szélesebb réteghez szól. Céljaink viszont ugyanazok: művészi szintre emelni a „zajt”, a disszonanciát, egy számon belül vegyíteni a dallamot és a dallamtalanságot. Első hallásra kaotikus a végeredmény, de sokak számára hívebben kifejezi korunkat, mint a kommersz irányzatok. A kassai M Klub bárjában ülünk, a gyülekező közönség szinte észre sem veszi az est sztárjait. Helyszűke ide vagy oda, ezt az objektumot muszáj jellemezni, mivel egy kulturális esemény sikerének szempontjából nem mellékes, hol rendezik azt. Az M Klub békebeli, nyugodt, szordí- nós, „ülős” hely, nem bömböl egy orkán elszántságával a Fun Rádió, ruhatár és vécé ingyen, a büfé árai barátságosak, a személyzet nem kevésbé, például nem ordítanak rá a nagyérdeműre, ha az poharastól lép a nagyterembe. Két-három akciójuk van havonta, láthatóan a minőségre mennek: folk, kortárs és dzsessz, kétszáz férőhely. Matt Covey (gitár): A szervezők hallottak a helyekről, ahol odahaza fellépünk, többet nem is kellett magyarázni nekik. Szakmai körökben itt Szlovákiában is sokan ismerik és szeretik a noise- t, a CBGB vagy a Knitting Factory amolyan zarándokhelyek az európai vájtfülűeknek. Legtöbben aztán alaposan meglepődnek, mikor eljutnak oda, mert az átlagnézőszám ott is csak 80-100 fő közt van. Ti min lepődtetek meg itt nálunk? Heather: Először is azon, hogy rajtunk kívül nincs más fellépő ma este. Otthon általában három-négy zenekar is fellép egy- egy alkalommal, és hetente ötször van koncertnap a klubokban. így nagyon sok fiatal tehetség mutatkozik be a befutott nevek táraságában. Annak idején mi is így kezdtük. New York a noise igazi melegágya, úgy tűnik ez a stílus elpusztíthatatlan, hisz lassan húsz éve létezik. Nem hangzanak néha túl egyformán ezek a „kísérletező” zenekarok? Heather: Nem, szó sincs róla. Egy noise-fesztivál hallatlanul inspirativ tud lenni. Sokféleképpen lehet hangolni és gerjeszteni a gitárokat, és újabban megjelentek a különböző samp- lerek (hangminták, előre felvett, repetíciós motívumok - a szerk.). Mi például sok folkos elemet használunk, erre te is rájöttél a próba alatt, ezért van közünk Bob Dylan korai dalaihoz. Amit csinál, az már nem igazán érdekel minket. Matt: Aztán it a country, a maga jellegzetes dallamvilágával. Gyermekkoromban rengeteg countryzenét hallgattam, részben szülői ráhatásra, ki sem tudnám mosni a fülemből. Ezek a dallamok és a noise nyers agMiro Vacula felvétele resszivitása elég bizarr ötvözet. Lehet egyszerre művelni a kettőt? Szerintünk lehet, bár sokan nem tudják elfogadni ezt a párosítást, azért, mert olyan távol esnek egymástól. Mennyire piacképes a Skulpey? Nem kényszerültök néha- néha engedményekre az eladhatóság érdekében? Heather: Már a legelején világos volt, hogy nem ebből fogunk meggazdagodni. Mindenkinek van civil szakmája, mi ketten például számítógép előtt ülünk munkanapokon, azaz elég prózai módon keressük a kenyerünket. Csak a világszerte ismert nagy nevek tudnak megélni a zenéből, mondjuk a kortárs zeneszerzők közül John Zom vagy Eric Satie, a muzsikusok közül John Lurie, Gary Lucas vagy, a Sonic Youth. Matt: Viszont az ő hátuk mögött már ott az a bizonyos gépezet, amely ugyan sokkal kisebb, mint a Madonnáé, de pénzt és energiát fektet a propagációba és persze a lemezkiadásba. Enélkül már nem lehet létezni Amerikában. Akkor ti nem léteztek? Matt: Megtaláljuk a módját, hogyan művelhetjük azt, amit szeretünk. New Yorkban számtalan apró lemezkiadó van, nyolc- száz-ezer példányszámban jelennek meg lemezek. Ezeken sokfajta kísérleti zene eljut az érdekeltekhez. Az túlzás, hogy „egymást hallgatjuk”, de más városokban például nem kaphatók az albumaink, terjesztési nehézségek miatt. Egy-két lemezbolt veszi csak át őket, mivel szűk réteghez szólnak. Heather: Egy ilyen minikiadó viszonylag könnyen beindítható, mi is működtetünk egyet. A fejünkbe vettük, hogy kiadjuk a hasonszőrű kelet-európai zenekarok lemezeit, sőt fellépéseket is szervezünk számukra Amerikában. Három évvel ezelőtt mindketten itt tanárkodtunk Trencínben, és sok tehetséges fiatalt hallottunk zenélni, nemcsak nálatok, de a környező országokban is. Nehéz dolog ez, de szeretnénk elindítani a nemzetközi vérkeringést noise-téren. Matt: Az a baj, hogy a kelet-európai hallgató kommersz zenéken kívül szinte semmit nem hallhat a rádióban, mivel nincsenek rétegzenére specializálódó rádiócsatornák. A nemzetközi multikiadók uralják a terepet, ők pedig sosem jelentetnek meg egy magunkfajta experimentális társaság lemezét, náluk a profit az úr, a zene csak egyszerű árucikk, és lehetőleg olyan legyen, amit sokan megvesznek. Ezzel tulajdonképpen válaszoltam is az előző kérdésedre. Nem vagyunk hajlandóak változtatni a zenénkén csak azért, hogy egy nagy kiadó kegyeit elnyerjük. Heather: A műfaj „sztárjai” ezt a kelepcét úgy kerülik ki, hogy időnként sessionzenészként működnek közre popelőadók lemezein vagy turnéin, esetleg filmzenéket komponálnak. Számukra ez olyan, mint a sebészpro- fesszomak összevarrni egy sebet: a szakmájának része, de legszívesebben mindennap komoly műtéteket végezne. Mintegy százan gyűltünk össze aznap este, „meleg, baráti légkörben” zajongtak a Skulpey tagjai, látszott rajtuk, hogy nagyon élvezik. A dalok között tren- cséni eredetű szlováktudásukat fitogtatták, amely ugyan sokat kopott három év alatt, de sebaj. A szándék a fontos. Mihail Bulgakov és a cenzúra. Akármennyit zaklatták is, a művészi alkotástól nem tudták elvenni a kedvét. Irodalmi iratok a szovjet politikai rendőrség archívumában Gereben Ágnes ____________ A szovjet politikai rendőrség archívumaiban található irodalmi vonatkozású iratok közül talán a legérdekesebbek a Mihail Bulgakov pályájáról szóló dokumentumok. Áz író haláláig nem tudta meg például, hány politikai bizottsági ülésen tárgyalta a Szovjetunió vezetése, hogy mi legyen a művei sorsa. De még néhány szinttel lejjebb is élethalálharcot vívtak miatta a kultúrcsinovnyikok. Pontosabban Bulgakov ürügyén arról, hogy ki hozza valójában a döntéseket a szovjet kulturális életben, a végrehajtó hatalom képviselői, a művelődési népbiztosságon a növekvő befolyású pártapparátus illetékesei, vagy a történetünk idején éppen OGPU-nak nevezett politikai rendőrség emberei? A vita Bulgakov írói pályáját illetően az 1929-ben elkezdett Moliére-színmű megítélésében tartott a legtovább. 1931 októberében az egyik cenzúrahivatal - a művelődési tárca, valamint a politikai rendőrség képviselőiből álló Repertoár Főbizottság - engedélyezte a művész és hatalom viszonyáról, a zsarnokságról és a besúgókról szóló Képmutatók összeesküvése bemutatóját, nagyrészt a hazájába néhány hete végleg visz- szatért és ezért ekkor még komoly befolyással rendelkező Gorkij közbenjárására. Addigra Bulgakov élete már csupa cenzori tiltásból állt. Noha Sztálin a Művész Színház naplója szerint tizenhétszer nézte meg a fehérgárdistákról és értelmiségiekről szóló drámát, a Turbin család napjait, a darabot újra és újra levették a műsorról - amiért Sztanyisz- lavszkijék a szerzőtől követelték vissza a színpadra állítás gigantikus költségeit. A politikai rendőrség pedig házkutatást tartott Bulgakovnál, és elvitte az iratait, köztük a bizalmas feljegyzésekkel teli, háromkötetnyi naplóját; betiltották a Menekülés és A bíbor sziget bemutatóit is. A végsőkig elkeseredett író 1920 és 1930 folyamán bátor, drámai levelekkel bombázta a szovjet vezetést, kérve, hogy ha nem engedik publikálni, legalább hagyják őt külföldre menni. Utolsó ilyen folyamodványát követően, 1930 áprilisában - négy nappal Majakovszkij óriási politikai vihart kavart öngyilkossága után! - a diktátor demonstratív módon személyesen felhívta telefonon Bulgakovot, hogy megnyugtassa. A Moliére színmű engedélyezése azt sejtette, hogy az író valóban változást remélhet a pályáján. Akkora volt az öröme, hogy Párizsban élő fivérétől kérve adatokat a Moliére- életrajz reáliáiról, hamarosan még prózában is megírta a történetet. 1932 áprilisában kötöttek vele szerződést a Híres emberek élete című sorozat számára készítendő biográfiáról. Ez a sorozat az elmaradott, paraszti Oroszország számára létfontosságúnak tartott tudás, a felvilágosító szó mágikus erejében szinte fanatikusan hivő Makszim Gorkij ötlete és legkedvesebb szellemi gyermeke volt. A Pravda cikke a Sztálinnak írt jelentés fő érve, a Képmutatók zsarnokságában felismert veszélyes politikai analógia mellett főleg szexuálerkölcsi kifogásokat emelt: a szocialista erkölcstől áthatott szovjet embereket Kerzsencov szerint felháborítja Moliére és leánya „na- turalisztikusan amorális”, vérfertőző kapcsolatának története a darabban. A pártharcokban edzett, intelligens bolsevik hivatalnok a mesterségesen gerjesztett felháborodás közben azonban nyugodtan és pontosan fogalmazta meg a fő kifogást: Bulgakov ezt a művét akkor írta, „amikor számos darabját levették a műsorról vagy betiltották a bemutatóját. (...) Új darabjában be akarta mutatni az olyan művész sorsát, akinek ideológiája ellentétes a politikai rendszerrel.”
