Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-03-18 / 11. szám

Modern élet 1998. március 18. 5 Az iskolatáskában tízórai legyen, ne mobiltelefon Gazdag ember gyereke A gyermekkori felhúzós játék ötletéből Felhúzható komputer Arról, hogy ki a gazdag, lehet vi­tatkozni. De egy biztos. Nem min­dig könnyű gazdag ember gyere­kének lenni. Az osztályban egy duci gyerek zsebében mindig több százas lapul, ruhája, cipője megannyi szimbólum: a szülők tehetősek. De a gyerek esetlen, ügyetlenül mozog a bőrében és a közösségben. Barátja alig van. Kézzelfogható örömöt az evésben talál. Otthon magányos, egyke. A gazdagság ugyanúgy veszély- helyzetet hordoz, mint a sze­génység. Az öltözködés bizonyos értelemben az ízlés és a személyi­ség tükre kellene, hogy legyen. És nem a vagyoni helyzeté. A költe­kező szülők közül sokan nem is­merik azt az egyszerű vevőtör­vényt, hogy ami jó, az többnyire drága ugyan, de ami drága, az nem feltétlenül szép és jó. Jellem­ző, hogy a gazdag ember gyere­kei között igen sok a beteg gye­rek. A mértéktelen üdítő-, csoki-, cukorkafogyasztás okozta elhí­zás, és a testi betegségek mellett rengeteg a pszichoszomatikus megbetegedés, a gyerekkori de­presszió. Mindez egyértelműen jelzi, hogy - bár ezek a gyerekek már általános iskolás korukban méregdrága bőrkabátban, a zse­bükben saját mobiltelefonnal szaladgálnak - inkább figyelmet, támaszt igényelnének. Gyakori, hogy a gazdag gyerek pénzzel akar barátot venni. Pedig éppen ebben a korban kellene megtanulni, hogy nem minden kapható meg pénzért, és hogy mi­lyen fontos a megbecsülés, a sze­retet. A gazdagság gyakori so­rompónélküliségében meg kelle­ne ismeri a kudarcokat is. Jó módja lenne ennek a sport. An­nak ugyanis természetes velejá­rója a megmérettetés, az ered­mény pedig nem attól függ, hogy ki milyen tehetős. Azontúl pedig ha a jól szituált szülők gyereke sportolna, legalább nem a nyápi­cok sorát gyarapítaná. Egy szállodalánc­tulajdonos a követke­zőket mesélte: „Kép­telen voltam termé­szetes körülmények között nevelni a sráca­imat. Ha a fejem tete­jére állok, akkor is ők az igazgató úr gyere­kei. Mindenki töm- ködte őket ezzel-az- zal, csokival, ajándék­kal. Azt hitték, így kell. Én ott tartok, mindegy, hogy mit csinálnak a kölkeim, csak ne kábítózzanak, ne kerüljenek bör­tönbe.” A gyerek elől valószínű­leg nem lehet eltitkolni, hogy pénze van az embernek, de meg kell tanulni kezelni a kérdést. Ar­ra kellene törekedni, hogy a csa­lád sokat legyen együtt, ruhát, ci­pőt csak akkor venni, ha kell. A jó autóról is lehet olyan értelemben beszélni, hogy csak használati tárgy. Azért Mercedes, mert biz­tonságos. Ahol a feleség is bekap­csolódik a gazdagság megterem­tésébe, ott a gyerekek magányo­sak lesznek. Sok időt tölt velük az egyik és a másik nagymama, a szomszéd. Egyik így, a másik úgy neveli. Az egyik vesz fagylaltot, a másik nem, az egyik szigorú, a másik kevésbé. Itt minden a gye­rektől függ. Hogyan tudja kezelni a dolgot. Előfordulhat, hogy meghasonul ebben a helyzetben. A probléma az, hogy a mai gaz­dag szülők egy része nagyon gyorsan lett gazdag. És legjobban a gyors változás neurotizál. Aki néhány éve még far­merben, most pedig Boss öltönyben jár, az feszeng ebben az új helyzetben. Érzi a különbséget a vett gazdagság és a ho­zott között. Megve­heti az összes pin­cért, viszont nem tudja, hogy kell fog­ni a homárollót. A pénz elválaszthatja az embereket. Például csak olyannal lehet nyaralni menni, aki ugyanoda tud menni. Szerencsésnek mondhatja magát az a gyerek, aki tehetős családba született, és a szülők is odafigyel­nek rá. Aki nemcsak a pénz haj­szolásának módozatairól hall ott­hon, hanem értelmes célokról, egyszerű, együtt töltött estékről, közös nyaralásokról. Mindez azért komoly pénzbe kerül, hi­szen gond nélkül enni, utazni, aludni nem olcsó mulatság, ha egy népesebb család felkereke­dik. Arra kellene törekedni, hogy a gyerekek - ha egyszer mód nyílt rá - értelmesen töltsék az idejü­ket. Olyasmit tanulhassanak, amihez kedvük és tehetségük van, és ne azt, ami divat. Ne akar­janak belőle mindenáron orvost vagy jogászt faragni, ha ő inkább autószerelő akar lenni. Rendsze­resen járjon nekik egy meghatá­rozott (nem túl nagy) összegű zsebpénz. Az ő dolguk legyen, hogyan osztják be, de nem sza­bad három nap után feltölteni a kasszájukat, ha elszórták az egész havi járadékot. Tanuljanak meg odafigyelni a visszajáró pénzre is, menjenek le a zöldsé­geshez, az élelmiszerboltba, és tanulják meg, mi mennyibe ke­rül. Vegyék ki a részüket a házi­munkából is! Bár ezt nehéz meg­oldani ott, ahol nem a mama mo­sogat, hanem a bejárónő. A csa­lád szerkezete, munkarendje ko­moly fegyelmező erőt jelenthet, és felelősségtudatra nevel. A pszichológusok szerint a gaz­dagságnak lehetőségnek kellene lennie, hogy gazdag fantáziával, okosan használhassuk fel a pénzt. A hirtelen meggazdago­dás - hagyományok és kulturális háttér nélkül - többnyire azt eredményezi, hogy a gazdagok különböző stílusjegyeket visel­nek, úgynevezett szendvicsem­berré válnak a fogyasztók és a ke­reskedők között. A piac ismeri és ki is használja az efféle szamársá­got. Nem véledenül szól a reklá­mok tömkelegé arról, hogy a jó szülő csudababát vegyen a gyere­kének, felnőtt komforttal. A délkelet-londoni Twicken- hamben lakó Trevor Baylis a modern világ egyik legkézen­fekvőbb találmányából lett röp­ke három év alatt milliomos. A hatvanéves, nyugdíjas Mr. Baylis azon kezdett el gondol­kodni annak idején, hogyan is hallgathatnának rádiót azok, akiknek a lakóhelyén nincs elektromos áram, mi több: olyan szegények, hogy az elem­vásárlást sem engedhetik meg maguknak. Magya­rán: a harmadik vi­lágra és elsősorban Afrikára gondolt. így merült fel benne a gyermekkori felhú­zós játék emléke és innen már csak egy ugrás volt a nagy öt­let: a felhúzható rá­dióé. A találmány - ma már nyugodtan elmondható - forra­dalmasította a táv­közlést a harmadik világban. Je­lenleg havonta húszezer készü­léket gyártanak, és az angol gyártó cég egyszerűen nem tud­ja a kellő ütemben kielégíteni az igényeket. Maga a felhúzós rá­dió egyébként tényleg szelle­mes szerkezet, a rugó mindösz- sze két percig tartó felhúzása után egy teljes órán keresztül működik. Akkor ugyan újra fel kell húzni, de mi ez ahhoz ké­pest, hogy soha nem kell elemet venni bele! Trevor Baylis természetesen - mint minden feltaláló - eleinte egyáltalán nem volt próféta a saját hazájában: mindenféle céghez és alapítványhoz fordult támogatásért, de kezdetben se­honnan sem kapott segítséget. Arra ma is mosolyogva emlék­szik vissza, hogyan olvasta - ke­zében a mintadarabbal, az épp harsogó rockzenét bömbölő el­ső felhúzós rádióval - az egyik nagy mechanikai cég mérnök szakértőjének válaszlevelét, amelyben a „szakértő“ azt álla­pította meg, hogy az ötlet kivite­lezhetetlen, mert egy ilyen ma­sina csakis akkor működne, „ha felhúzószerkezetének rugója legalább kétszázötven kilo­grammos lenne“. A teljesen egyedül dolgozó Trevor Baylis a rádió sikere után most nagyobb halra vetette ki a hálóját: jelenleg épp az Apple Computer Incorporated nevű, nem teljesen isme­retlen céggel tárgyal a felhúzható kompu­ter megalkotásáról - megint csak a har­madik világra és Af­rikára gondolva. Az ötlet nemrég, a Bots­wanában megtartott brit nemzetközösségi oktatási konferencián már a megvalósí­tás küszöbére jutott. Mr. Baylis ott egy olyan hordozható számí­tógépet - vagyis laptopot - mu­tatott be, amely rugós szerkeze­tének egyetlen felhúzásával ti­zenhárom percen keresztül gond nélkül működött. Az óra­műves megoldás ötlete magát az Apple céget is elkápráztatta, hiszen ilyen módon új, soha meghódítani nem remélt piacra törhet be majd gépeivel, arról már nem is beszélve, hogy a je­lenlegi, néhány órán át akku­mulátorról működő laptopok üzemidejét is korlátlanul meg lehetne hosszabítani az óramű­ves szerkezet révén. Az Apple dél-afrikai irodáját pedig azóta is elárasztják az Afrika minden részéből érkező, érdeklődő tele­fonhívások. Mr. Baylis jelenleg az Apple céggel tárgyal a felhúzható komputer megalkotásáról Gyakori, hogy a gaz- dag gyerek a pénzén akar barátot venni. A találmány forradalma­sította a távközlést a harmadik világban. Mozaik Temető a Holdon? Tiltakozást váltott ki az amerikai indiá­nok körében a NASA- nak, az amerikai űr­hajózási hivatalnak az a döntése, hogy a Holdon helyezik örök nyugalomra Eugen Shoemaker hamvait. Az indiá­nok számára ugyan­is a Hold szent hely, amelyet nem szabad megsérteni. Shoe­maker feleségével együtt 1994-ben vált a tudományte­rületén világszerte ismertté, amikor a róla elnevezett üstö­kös a Jupiter bolygóba csapó­dott be. Az elmúlt évben halá­los autóbalesetet szenvedett, és az űrhajózási hivatal lénye­gében a tudós végakaratát kí­vánja teljesíteni, aki a Holdat jelölte meg örök nyughelyéül. A földi maradványait tartal­mazó urna jelenleg egy hold ­szondán kering, és a terv sze­rint rövidesen becsapódik a Holdba. Sugárzó ékkövek Radioaktív drágakövek és fél­drágakövek ezrei árasztották el az ázsiai piacot. Néhány kő nemcsak sugárzóan szép, de sugárzási szintje az amerikai biztonsági határérték ötven­szerese, és ebből kifolyólag komoly egészségi problémá­kat - így bőrrákot vagy leuké­miát - okozhat viselőjének, vagy a vele kapcsolatba kerülő személyeknek. Egy részüket már ékszerekbe is beépítették. A kövek azért váltak radioak­tívvá, mert a kevésbé értékes darabok színét besugárzással megváltoztatták, hogy jóval drágábban értékesíthessék őket. Különösen az úgyneve­zett macskaszemek hamisítása terjedtek indonéziai laborató­riumokban már több száz ilyen követ vizsgálnak sugár­zási szempontból. A kereske­dők szerint a rossz minőségű macskaszemek az indiai Oriszából érkeztek Indonéziá­ba, ott vetették alá őket besu­gárzási eljárásnak, majd szét­szórták egész Ázsiában. Ezek a kövek csak az ezredforduló körül vesztik el radioaktivitá­sukat oly mértékben, hogy az egészségre ne legyenek többé veszélyesek. A thai ékszerke­reskedők egyébként már su­gárzásmérőket vásárolnak a sugárzóan szép kövek kiszűré­sére. Érdemes tehát oda­figyelnünk, milyen ajándékot veszünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom