Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-02-25 / 8. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1998. február 25. • 31. évfolyam Riport Egy megtört, majd halálra ítélt falu, amelynek fűt-fát ígérgettek. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1998. február 28-tól március 6-ig Sport Georg Hadd Naganóban triplázott, és nősülni készül. Michal Kovác felmutatta: a szlovák államfőnek az orcája mellett az arculata is lehet egyéni A hosszútávfutó magányossága Miklósi Péter ______________ Alig p ár nap múlva, március 2- án lejár Michal Kovác államfői megbízatása. Azé az államfőé, aki az elnöki posztot 1993. február 15-én ellenjelölt nélkül pályázta meg a 46 nappal korábban kikiáltott önálló Szlovákiában; aki öt éve elsősorban a HZDS, tehát saját mozgalmának szavazataival, illetve a nemzeti erők és a baloldal támogatásával kapott 106 igenlő szavazatot 19 tartózkodás és 20 nem ellenében; aki a szavazatleadást megelőző parlamenti kortesbeszédében leszögezte: Szlovákia valamennyi polgárának jó elnöke kíván lenni; és akit a megválasztása utáni percekben - kilépve a parlament régi épületének erkélyére - maroknyi embersereg éljenzett meg a pozsonyi Vármegyeház téren. Ez is jelzi: ő pusztán egy arc volt, akiről mindenki azt találgatta akkoriban, vajon milyen ember, minő egyéniség lesz köztársasági elnökként? Csakugyan: milyen államfő volt Michal Kovác? Nos, meglepően gyorsan bebizonyította jártasságát a nagy- politikában, amivel külföldön is szinte azonnal renomét szerzett magának. A demokrácia értékrendjéhez igazodó autonóm gondolkodásmódról tett úgy tanúbizonyságot, hogy eközben az alkotmánysértések sorozatától sem ódzkodó erősebb fél örökös piszkálódásától sem rettent meg. Igaz, nem volt különösebben erélyes, ám kitartó következetessége révén gyenge sem; de ami mindennél lényegesebb, hogy államfőként sohasem volt az őt jelölő mozgalom hallgatag szekértolója, hanem kiépítve az elnöki hivatal méltóságát, a meciari erők által lehurrogott ellenzék megértő Sosem volt az őt támogató mozgalom hallgatag szekértolója. partnere lett. Michal Kovác az oppozíciót nem kiszolgálta, hanem a demokrácia ügyét szolgálta. Újra meg újra bebizonyította, hogy az alkotmány megszabja ugyan az államelnök jogkörét, ám egyetlen pillanatra sem köti meg a kezét. A Szlovák Köztársaság felelősségteljes elnökeként visszautalta hát a parlamentbe a fércmunkának vagy a valós demokrácia karikatúrájának tűnő törvényeket; évente egyszer pedig hűvös tárgyias- sággal adott kritikai szellemű jelentést az ország állapotáról. Mindezzel jelezte: megbecsüli az államfői tisztséget, s igenis, van mersze „elbitangolni” attól a mozgalomtól, amelynek hét esztendőn át az alelnöke volt, hogy a pártérdekeken felülemelkedve a parlamentben képviselt valamennyi politikai erővel párbeszédet folytasson. Nyilván ezt honorálták a szlovákiai magyarság parlamenti pártjai is, amikor az utóbbi esztendők sűrű belpolitikai viharaiban rendre kiálltak a Szlovák Köztársaság elnöke mellett. Michal Kovác legnagyobb érdeme, hogy felmutatta: a szlovák államfőnek nemcsak orcája, hanem az arculata is lehet egyéni. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért?) nem tudni, milyen sors vár rá 1998. március 3-án és az azt követő napokban... Hajdani anyamozgalmának héjái ugyanis már jelezték: itt az ideje, hogy mentelmi jogának lejártával feljelentsék őt, bűnvádi eljárásokat indítsanak ellene, magyarán, megtáncoltassák! És bár a párhuzamok jobbára sántítanak, annyit azért megkockáztatnék, hogy Szlovákia első demokratikusan választott elnökének sorsa több tekintetben hasonlít Alexander Dubcekéra. Ő sem volt ékesszavú, a filozófia mélyebb régióiba ruccanó szónok; őt is, miként Michal Kovácot, pártjának belső kompromisszuma ültette a hatalom csúcsára; s mindketten azért váltak kegyvesztettekké (Dub- cek Moszkva, Kovác Meciar szemében), mert a sanda akolszel- lemtől függetlenül gondolkodtak. Dubcek öt és fél éve halt meg egy fura autóbalesetben, de azóta, hazai kormányzati körökben, jó szó alig esett róla. Michal Kováénak jószerivel öt és fél napja van még a hivatali idejéből. Róla, kormányzati körökben, kis híján öt éve nem esik egyetlen jó szó sem. Annak ellenére, hogy időközben az államfőből államférfivá lett. Is- tenhozzád - demokrácia? Vezércikk Szigorúan ellenőrzött iskolák Szilvassy József Kilencvenhat júliusában Meciar kabinetje megfabrikálta egyik legszerencsétlenebb tákolmányát, melyet a parlament kormánypárti többsége több mint egy esztendővel ezelőtt az oktatási törvény módosításaként erőszakolt rá iskoláinkra. Törvényesen elrendelték, hogy hároméves átmenet után Szlovákiában tízesztendős lesz az iskolakötelesség, s ebből mindenki kilenc tanévet ugyanabban az iskolatípusban, tehát az alapiskolában tölt el. Harmadolva zajlik az átmenet, vagyis az első évben a nyolcadikosok kétharmada folytathatja csak tanulmányait a középiskolákon, a többi tanuló idestova fél éve kénytelen az alapiskola kilencedik osztályában dekkolni. Megfelelő tanterv hiányában ugyanis többnyire csak ismétlésekkel múlatják az időt. Jól emlékszünk még a tavalyi idegőrlő hetekre, amelyek alaposan megviselték a tanulók, a szülők és a pedagógusok lelki- állapotát. Már ekkor csökkentették az osztályok számát és jóváhagyott létszámát, s emiatt elsősorban azok a - többségükben magyar tannyelvű - gimnáziumok kerültek veszélybe, ahol csak egy osztályt engedélyeztek. Nekikeseredett szülők százai igyekeztek nyolcadikos gyermekük számára valamilyen továbbtanulási lehetőséget találni. Sokaknak közülük nem maradt más választása, mint a már említett kilencedik osztály. Igazgatók próbáltak kétségbeesetten kellő óraszámot kibűvészkedni a tanárok számára. Sajnos, rövidesen még nehezebb napok várnak a tanulókra, hiszen most már az idei nyolcadikosok kétharmada lesz kénytelen kilencedik osztályba lépni. A tavalyi, átlagosan 30 fős létszámhoz képest idén szeptembertől a kerületi hivatalok általában 24-26 tanuló felvételét engedélyezik egy-egy osztályba. Ha figyelembe vesszük, hogy a középiskolai felvételikre a nyolcadikosokon kívül a mostani kilencedikesek jelentős hányada is jelentkezni fog, akkor előre látható a hatalmas túljelentkezés, tanulók és szülők ezreinek stresszhelyzete, csalódása. A napokkal ezelőtt jóváhagyott minisztériumi elvek szerint a középiskolai felvételik során előnyben kell részesíteni azokat a kilencedikeseket, akik megfeleltek az elvárásoknak, így hát könnyen előfordulhat, hogy valamelyik középiskolában kitűnő bizonyítvánnyal érkező, a felvételin is kiválóan szereplő nyolcadikost sem vesznek föl. Átlagos képességű kilencedikest viszont igen, mert vele nagy zűrzavarában már nem tud mit kezdeni az állam. További vérlázító tény, hogy a várható nagy számú fellebbezés elbírálása - ugyanúgy, mint egykor a kommunista rezsimben - ismét a kerületi hivatalok hatáskörébe tartozik. Ők rendelik el, hogy az igazgató kit köteles még felvenni. A tragikus kör ezzel bezárul. Polgáraik, országuk boldogulásáért felelősséget érző kormányok évről évre bölcsen milliárdokat költenek korszerű oktatási programokra. Sulinetre, tehetséggondozásra. Meciarék és Slavkovskáék viszont eddig már csaknem egymilliárdot herdáltak el, hogy visszaállítsák a bilincses iskolákat, a szigorúan centralizált, ellenőrzött iskolaügyet. Miközben a pedagógusok arcpirítóan alacsony bérért végzik hivatásukat. Sok alapiskolának pedig nemcsak számítógépe, hanem még informatikai tankönyve sincs. Talán még ezeknél is nagyobb társadalmi tragédia, amikor már a nyolcadikos gyermek is azzal szembesül, hogy itt és most nem a tudás a leglényegesebb. Mert újra szempont a szülő kormánypárti szimpátiája, avagy jó összeköttetése, sok pénze, esetleg hajbókolása a mostanság megkívánt irányba. S mert újra az állam akarja megparancsolni -Madách falanszteréhez hasonlóan -, kiből lehet orvos, kiből pedig pásztor. Nem tudni, milyen sors vár rá március 3-a után Mi' Prikler László felvétele és
