Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-01-07 / 1. szám

Szlovákiai magyar családi magazin 1998. január 7. » 31. évfolyam Sport A kassai Jaroslav Horváth Prágában ért el testépítő pályafutása 1 fa csúcsára. -Lw Riport A francia Champagne után Pozsonyban volt az első pezsgőgyár. Heti tévé- és rádióműsor 1998. január 10-től 16-ig 32 oldalas színes magazin A kisebbségi kérdés rendezetlensége fékezi Szlovákia esélyeit Az igazi alternatíva CSÁKY PÁL ________________ A szlovák újságírók a közel­múltban sokat foglalkoztak az SZDK és az MK tárgyalásaival, azonban alig értek hozzá a leg­lényegesebb kérdéshez. Ahhoz, hogy az SZDK több kérdésben meglepően tanácstalan, hogy híján van az egyéniségeknek, s mennyire nem hatékony a dön­téshozatali rendszere. A kisebb­ségi téma kapcsán megdöbben­tő, hogy a jelenlegi ellenzéki po­litikai garnitúra legjobbjainak is mennyire nincs elképzelésük a kérdés rendezéséről. A szlovák politikai pártoknak máig nincs programjuk a probléma megol- -1 .ára, márpedig ahol a népes­ég húsz százalékát kisebbségi- k alkotják, nem demokratikus pírt az, amely ezt a kérdést megpróbálja ignorálni. Szlová­kiában a kisebbségek ügyében nemcsak a nyelvi jogok terén vannak hiányosságok, hanem sokkal nagyobb problémahal­mazról van szó, amelynek meg­oldása nélkül nem képzelhető el demokrácia. A Magyar Koalíció felkészült a dialógusra; olyan dokumentu­mokat dolgozott ki, amelyek eu­rópai szintű megoldásokat kí­nálnak. Kettős mércét alkal­maz-e a világ Szlovákiával szemben, amikor a kisebbségi kérdés megoldását sürgeti? Egyáltalán nem: a kisebbségek számaránya önmagában jelzi a kérdés súlyát. Ravasznak akar látszani, ám elképzelhetetlenül dilettáns az a sokszor megismé­telt álláspont is, mutasson az EU olyan államot, ahol a kérdés magasabb szinten van megold­va, mint nálunk. Az EU majd­nem minden tagállamát felso­rolhatnánk, bár igaz, hogy azokban nem nemzetközi nyo­másra és nem a máig hiányzó nemzetközi „standardok” alap­ján sikerült megoldást találni, Megdöbbentő, hogy az ellenzék mennyire tanács­talan a kisebbségi kérdésben. hanem az államférfiúi bölcses­ség alapján, amely felismerte, hogy a legjobb kisebbség az elé­gedett kisebbség. A szlovákiai­hoz hasonló multietnikus társa­dalom a begliumi, amely föde­ráció; a brit és a spanyol, amely jelentősen decentralizált, s ahol a skótoknak és a walesieknek, valamint a katalánoknak és a baszkoknak óriási, autonóm jogköreik, az utóbbiaknak önál­ló parlamentjeik és kormányaik vannak. Svájc bár nem EU-tag, kantonális rendszerével köve­tendő példát szolgáltat a külön­böző nemzetek együttélésére. A szlovákiai magyarokénál sokkal kisebb a dél-tiroli osztrákok és a finnországi svédek számará­nya; az előbbiek nagyon ke­mény területi és kulturális auto­nómiával rendelkeznek, Finn­ország pedig nem sokat vacakol a kisebbségi jogokkal: a lakos­ság kb. 5 százalékát kitevő své­dek kedvéért az egész országot kétnyelvűnek minősítette. Visz- szatérve Szlovákiához: ha a kér­dés rendezetlenségére koncent­rálva azt is mondhatom, hogy emiatt függnek össze a Szlová­kiában élő magyarság nyelv- használati jogai azzal a kérdés­sel, milyen lesz Szlovákia polgá­rainak életszívonala mondjuk öt év múlva. A kisebbségi kérdés rendezetlensége miatt ugyanis Szlovákia EU-tagsága késedel­met szenvedhet, s ennek ko­moly gazdasági következmé­nyei lehetnek. Ezért stratégiai cél ezekben a hónapokban a Magyar Koalíció diplomáciája számára, hogy be­vigye az európai és az USA-beli politikai köztudatba: Szlovákiá­ban nem a Szlovák Demokrati­kus Koalíció, hanem az SZDK és az MK együttműködése az igazi alternatíva. Ezért siker az, hogy Bonnban is, Brüsszelben is, Wa­shingtonban is figyelmeztették az SZDK vezetőit: az új szlovák kormánynak is arra kell számí­tania, hogy nem a deklarációi, de konkrét lépései alapján fog­ják megítélni tevékenységét. Vezércikk Hétről nyolcra jutni Miklósi Péter ___________ Té telezzük fel, hogy az idei év jobb lesz, mint a tavalyi. E kincstári derűvel mindössze annyi a baj, hogy mindig ezt szoktuk feltételezni, ám az új esztendők többsége ritkán kü­lönb az átlagosnál. Tulajdon­képpen ezt a szokványos álla­potot igazolják 1998 legelső napjai is, hiszen most, párszor huszonnégy óra távlatából annyira azért mégsem volt csapnivaló az évkezdet... Le­számítva a pezsgőtúlfogyasz­tás okozta természetesnek mondható fejfájást és eltekint­ve az aligha télies időjárás stiklijeitől, a dolgok amúgy rendjén valónak látszottak. A família vagyonának jelentős részét megtestesítő Skoda- Felícia Újév reggelén is ott ál­lott bérházunk udvarán. Az őt beborító légszenny és egyéb kosz, becslésem szerint szin­tén az átlagos volt, tehát nem haladta meg az elfogadott mértéket. Ha hinni lehet a szemnek, akkor szilveszter éj­szakáján nem taposták meg a tetejét, nem tépték ki tövestől az ablaktörlőket és a reflektor­üveget sem zúzták be. Eddig tehát jól állok. Sőt! A környék is, mert a közelünkben kará­csony és szilveszter között senkinek sem törték fel távol­létében az otthonát. Ez sem utolsó fegyvertény a különbö­ző rendű és rangú bűnözés Mekkájává „fejlődött” Szlová­kiában; ezért, ha a szűkebb pátriám vagyonbiztonságá­nak szemszögéből szemlélem a dolgokat, némi iróniával akár azt is leszögezhetném: javul a komfortérzetünk. Tudom, vannak, akik most a fejüket csóválják; de szabad ennyire kishitűnek lenni egy olyan országban, ahol a pánt­likás jelszavakkal ágáló kor­mányzati propaganda szerint öles léptekkel megyünk Euró­pa felé?! Hogy eközben Szlo­vákia tavaly pusztán peronje­gyet kapott az európai vonat­hoz, a NATO-csatlakozásnak pedig legföljebb a kukkolói le­hetünk? De kérem, hát illik ilyesmivel előhozakodni egy olyan országban, ahol 1994 ősze óta ennél jóval meghök- kentőbb mutatványok történ­tek a hazai közélet porond­ján? Például ama „varázslat­nak” lehettünk szemtanúi, hogy a kommunista nevelteté- sű és mostanában a kormány- koalícióban tömörülő szocia­lista termelésirányítókból az egyéni tőkefelhalmozás bátor igehirdetői s megvalósítói let­tek- legalábbis az ő magánva- gyonukon belül. Vagy hogyan mentek át tetőtől talpig nem­zeti színűbe a szocialista in­ternacionalizmus korábban megalkuvást nem ismerő, el­szánt élharcosai. Avagy mi­képpen lett a hajdani központi pártszanatórium igazgatójá­ból Istenhez fohászkodó, ájta- tos lény és kulturális minisz­ter... Aki józanul gondolkodik, iga­zolhatja: nem légből kapott példák ezek. Bár én még azt is el tudom képzelni, hogy az or­szág lakossága nagyvonalúan szemet húnyna e „személyi­ségformáló” bűvészmutat­ványok fölött, feltéve, ha Szlo­vákiában végre már valóban pozitív irányba mozdulnának el a dolgok. Ha a bürokrati­kus, újfent állampárti bénult­ság helyébe a gazdaság és a társadalom egészét átszövő rugalmasság lépne; ha nálunk nem a korrumpálódásra hajla­mos gazdasági vezetőknek, a tájékozatlan és a felelősség alól kibúvó csinovnyikoknak állna újra a világ. Igaz, a re­mélt fordulat érdekében tenni kell. Mielőbb és nem is keve­set. Magyarán: alapjaitól kell gatyába rázni az egészet. Ezért 1998-ban komoly de­mokrácialeckét jelenthetnek mind a parlamenti, mind a helyhatósági választások, amelyek során kiderülhet: az ország tud-e büntetni és ily módon megszabadulni azok­tól, akik feleslegesen zaklat­ják. Javaslom hát, ’98-tól ne vár­junk többet, mint kellene. Csak legyünk mi magunk na­gyon erősek. És racionálisak. Hogy sikerüljön végre hétről nyolcra jutnunk! Téli csendélet, némi múlttal... Vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom