Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)
1998-12-30 / 300. szám, szerda
SPORT ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 30. Mégis lesz tévéközvetítés? Budapest. Kovács Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a Football Duó Kft.-tői mégis kézhez kapta azt az Írásos szerződéstervezetet, mely a televíziós közvetítések értékesítési lehetőségeit foglalja magában: - Végül is megkaptam a Football Duó Kft.-tői a televíziós közvetítésekkel kapcsolatos írásos szerződés tervezetét, de az érdemi munka így is a következő napokra marad - mondta Kovács Attila. (MTI) Ivanisevics kisebb sérülése Zágráb. Könnyű sérüléseket szenvedett Szrdan Ivanisevics, a híres horvát teniszező Goran édesapja, miután saját házának kertjében megtámadta egy ismeretlen személy. Szrdan Ivanisevics elmondta, hogy a fiatalember motorral behajtott a kertjébe, először szidalmazta, majd ütni kezdte őt. A dulakodásban a teniszező édesapja az egyik szemén és a fején megsérült. A spliti kórházban egy másik, magát a támadó unokatestvérének mondó férfi halálosan megfenyegette a sérültet. (MTI) ĽEquipe: 1. Zidane Párizs. A l'Equipe című sportnapilap Zinedine Zidane-t, az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Juventus francia válogatott játékosát, a néhány nappal ezelőtti Aranyiabda-szavazás győztesét választotta a bajnokok bajnokává Franciaországban. Mögötte Jean-Luc Crétier, a naganói téli olimpia lesikló számának aranyérmes alpesi síelője végzett a második, míg Roxana Maracineanu, a 200 méteres hátúszás Perth-ben világbajnoki címet nyert úszónője a harmadik helyen. (MTI) Hazatérnek a kosaras sztárok Belgrád. Az 1989-től az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Vlade Divac a jelenleg érvényben lévő kizárás (lockout), az NBA küzdelmeinek szünetelése miatt visszatér hazájába és a belgrádi Crvena Zvezda együttesét erősíti majd. A jugoszláv csapat január 7én azzal a litván Zalgiris Kaunasszal csap össze az Euroligában, melyben a Portland Trail Blazerstől hazatért Arvydas Sabonis is játszik. (MTI) Baumgarten-díj finn sportolónak Bormio. Henna Karolina Raita finn alpesi síelőnő kapta a Matteo Baumgarten-díjat, amit a sportoló tanulmányi és sportbéli eredményeivel érdemelt ki. A 23 éves hölgy 1998ban megnyerte a műlesiklás szakági Európa Kupasorozatát, s emellett felsőfokú tanulmányait is kiválóan végezte. Henna Karolina Raita a legjobb egyetemista síelőnek járó elismerés mellett 15 millió lírát is kapott. (MTI) A magyar labdarúgó-válogatott évbúcsúztatója A jövőt emlegették MTI-TUDÓSÍTÁS Budapest. Az 1998-ban jól szerepelt magyar labdarúgó-válogatott tagjai ünnepi fogadáson találkoztak a sportág több egykori magyar kiválóságával, valamint a szövetség vezetőivel. - A baráti hangulatú óévbúcsúztatón kevés szó esett a múltról, annál több a jövőről. A válogatott valamennyi játékosa tisztában van a rá váró feladatokkal. Elmondták, hogy ha továbbra is bizalom övezi igyekezetüket, akkor a következő esztendőben sem maradnak el a szép eredmények - nyilatkozta Kovács Attila. A rendezvényen az MLSZ különdíjakkal jutalmazta a sportág statisztikáival és történetével foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS szavazásán az évszázad legjobb magyar labdarúgói között helyet kapott Hidegkúti Nándort, Grosics Gyulát, Puskás Ferencet és Albert Flóriánt. Puskás Ferenc spanyolországi útja miatt nem vehetett részt a fogadáson, de hiányzott Albert Flórián is... Stern az NBA-játékosok szavazását indítványozza Még megegyezhetnek Jégkorong NHL: a New Jersey együttese hét gólt ütött a Buffalo otthonában! Formában a szlovákok New York. Az NHL legutóbbi játéknapján Buffalóban megszakadt a Sabres cseh kapusának, Dominik Hašeknek 163 perce tartó kapott gól nélküli sorozata, mivel a vendég Devils csatárai már első három lövésükből három gólt értek el, és a New Jersey végül 7:4es győzelmet aratott. MTI-HÍR Az első játékrészben Krzysztof öliwa, Brendan Morrison és Petr Sýkora góljaival szerzett előnyt a Devils, de Michael Peca révén még a szünet előtt szépített a Sabres. A második felvonás 22. másodpercében Dave Andreychuk is betalált az olimpiai bajnok Hašek kapujába, ezt követően pedig edzője lehívta a jégről a hat lövésből mindössze kettőt hatástalanító hálóőrt. A Hašek helyére beállt Dwayne Roloson 11 lövési kísérletből újabb két gólt kapott, majd a mérkőzés végén a másodszor eredményes Brian Rolston az üres kapuba ütötte a Devils hetedik találatát is. A New Jersey elleni összecsapás előtt a buffalóiak - Hašek kitűnő teljesítményének is köszönhetően - 18 találkozón át nem kaptak két gólnál többet egy mérkőzésen. - Semmivel sem tudom magyarázni a teljesítményemet. Nem hiszem, hogy egyetlen nagy hibát is elkövettem volna, egyszerűen csak nem tudtam hárítani a lövéseket - mondta Hašek. Phoenixben Luc Robitaille és Jozef Stümpel két-két góljával nyert 4:2-re a Los Angeles Kings a mérkőzésen két legjobbját, Keith Tkachukot és Jeremy Roenicket sérülés miatt elvesztő Hašek: Semmivel sem tudom magyarázni a teljesítményemet. Coyotes ellen. Tkachuk a második játékrészben - miután Mattias Norström bottal akasztotta - szenvedett bordazúzódást, míg Roenicknek Doug Bodger okozott vállsérülést, amikor fellökte a palánkra. A találkozó vége előtt Dallas Drake is kivált a phoenixi együttesből, mivel a játékvezető végleg kiállította, amiért Bodgeren bosszút állva a fejénél fogva szorította botjával a palánkhoz a védőt. Dallasban a Stars beállította sorozatban lejátszott 12 veretlen mérkőzésből álló klubrekordját, miután l:0-ás győzelmet aratott a Nashville Predators ellen. Ed Belfour a hazaiak színeiben pályafutása 43. kapott gól nélküli mérkőzését teljesítette, amivel beérte az aktív kapusok shutout-listáját ezidáig egyedül vezető Patrick Royt. A dallasiak győztes találatát Shawn Chambers ütötte Guy Carbonneau átadásából, míg a csapat 50 ponttal jelenleg az NHL összesítésének éllovasa. EREDMÉNYEK: Buffalo-New Jersey 4:7 (1:3, 0:3, 3:1) - az egyik gólt Šatan ütötte, Ottawa-Anaheim 2:2 (1:1, 0:1, 1:0), Washington-Boston 5:1 (3:0, 1:1, 1:0) - Bondra egy gólt ütött, s egy gólpassza volt, Florida-Islanders 5:1 (2:0, 1:1, 2:0) - Švehla egy gólpaszszal járult hozzá a hazaiak sikeréhez, Detroit-St. Louis 4:4 (1:1, 2:3,1:0) - a St. Louis csapatában Handzuš egy gólt szerzett, Demitra pedig két gólpasszt adott, Dallas-Nashville 1:0 (0:0, 1:0, 0:0), PhoenixLos Angeles 2:4 (0:0, 2:2, 0:2) - Stümpel két gólt szerzett, San Jose-Philadelphia 1:1 (0:0, 1:1,0:0). A NIKÉ 52. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA A NIKÉ irodáiban a következő meccsekre tippelhetünk. SZOMBAT, JANUÁR 2. Labdarúgó Angol FA Kupa: 325. Oldham (3)-Chelsea 4,8-3,21,45-2,0-1,05; 326. WimbledonManchester C. (3) 1,35-3,5-5,70-2,3; 327. Newcastie-Cr. Palace (2) 1,45-3,2-4,8-1,05-2,0; 328. Bradford (2)-Grimsby (2) 1,82,8-3,4-1,15-1,55; 329. Bristol City (2)-Everton 3,4-2,8-1,81,55-1,15; 330. Crewe ©-Oxford (2) 2,0-2,8-2,9-1,2-1,45; 331. Bolton ©-Wolverhampton (2) 1,9-2,8-3,2-1,2-1,5; 332. Coventry-Macclesfield (3) 1,2-3,56,5-0-2,4; 333. West Ham-Swansea (4) 1,2-3,5-6,5-0-2,4; 334. Aston Villa-Hull (4) 1,2-4,0-8,00-3,0; 335. Bury (2)-Stockport (2) 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 336. Lincoln (3)-Sunderland (2) 4,53,0-1,5-1,9-1,05. VASÁRNAP, JANUÁR 3. Spanyol futball-liga: 360. FC Barcelona-Alaves 1,25-4,0-7,0-02,8; 361. Athl. Bilbao-Valladolid 1,65-2,8-3,8-1,1-1,65; 362. Betís Sevilla-Villarreal 1,6-2,8-3,5-1,11,6; 363. Zaragoza-La Coruna 2,0-2,8-2,9-1,2-1,45; 364. Santander-Ad. Madrid 2,3-2,8-2,51,3-1,35; 365. Extremadura-Mallorca 3,3-2,8-1,85-1,55-1,15; 366. Celta Vigo-Oviedo 1,6-2,84,0-1,05-1,7; 367. SalamancaEspanyol 2,0-2,8-2,9-1,2-1,45; 368. Real Madrid-Tenerife 1,353,5-5,7-0-2,3. Labdarúgó spanyol divízió: 369. Albacete-Malaga 2,4-2,7-2,5-1,3 -1,3; 370. Toledo-FC Barcelona „B" 1,45-3,2-4,8-1,05-2,0; 371. Eibar-Hercules 2,1-2,8-2,7-1,251,4; 372. Sp. Gijon-Osasuna 2,62,8-2,2-1,35-1,25; 373. Las Palmas-Badajoz 1,45-3,2-4,8-1,052,0; 374. Mallorca „B"-Leganes 2.0-2,8-2,9-1,2-1,45; 375. Atl. Madrid ,,B"-Merida 1,7-2,8-3,61.1-1,6; 376. R. Vallecano-Rec. de Huelva 1,7-2,8-3,6-1,1-1,6; 377. Logrones-Ourense 1,65-2,8 -3,8-1,1-1,65; 378. Ueida-FC Sevilla 2,2-2,7-2,7-1,25-1,35; 379. Numancia-Compostela 1,65-2,83,8-1,1-1,65. Portugál focibajnokság: 380. V. Guimaraes-Alverca 1,5-2,8-4,01,05-1,7; 381. Maritimo-Boavista P. 3,6-2,8-1,7-1,6-1,1; 382. Farense-U. Leiria 2,6-2,5-2,6-1,31,3; 383. Beira Mar-Salgueiros 2,5-2,6-2,5-1,3-1,3; 384. Rio Ave -Sp. Braga 1,75-2,8-3,5-1,1-1,6; 385. Sporting Lisszabon-Benfica Lisszabon 2,1-2,7-2,8-1,2-1,4; 386. Desp. Chaves-Campomaiorense 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55. Labdarúgó Angol Fa Kupa: 387. Manchester United-Middlesbrough 1,5-3,0-4,5-1,05-1,9; 388. Port Vale ©-Liverpool 4,2-3,01,55-1,8-1,1. MTI-HIR New York. David Stern, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) főigazgatója a bérvitákkal kapcsolatos legutóbbi titkos tárgyalás utáni sajtóértekezleten azt indítványozta, hogy az NBA-ben szereplő játékosok szavazzanak a szervezet utolsó ajánlatának elfogadásáról az 1998/99-es idény elmaradásának elkerülése érdekében. A legutóbbi tárgyalások után a liga és a játékosszervezet is sajtótájékoztatót tartott, ám az NBÁ vezetői továbbra is borúlátók a bajnoki évad megmentésével kapcsolatosan, ellentétben Billy Hunterrel, a játékosszervezet igazgatójával, aki optimistán nyilatkozott. - Úgy gondolom, hogy újabb tárgyalások révén, minden bizonnyal, létrejönne a megegyezés. Megtettünk mindent, amit az ésszerűség határain belül lehetett - mondta a játékos unió igazgatója. A tulajdonosok testülete előreláthatólag január 7-én ül majd össze, és akkor David Stern - saját bevallása szerint - indítványozni fogja, hogy töröljék az idény még fennálló részét is, hacsak addig nem történik előrelépés az ügyben. - Az NBA azt is túléli, ha elmarad az idei szezon. Megeshet, hogy a következő idényben nem ugyanazok a játékosok, belépőjegyárak és televíziós közvetítések lesznek mint korábban, de akkor is létezni fog a kosárlabdaliga, és biztos vagyok benne, hogy majd egyszer visszanyeri egykori népszerűségét - fogalmazott Stern. Jövőre igencsak komoly feladatok várnak a FIFA-ra Joseph Blatter aggályai MTI-HIR Hamburg. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) svájci elnöke szerint a sportággal kapcsolatban jelentkező gondok arra utalnak, hogy az általa irányított szervezetnek sok feladata lesz a közeljövőben. A 62 éves Blatter - akit a nyáron választottak FIFA-elnöknek - a német Kicker sportmagazinnak adott nyilatkozatában arról beszélt: sajnálja, hogy a gazdaság, a politika és a televízió egyre növekvő befolyásra tesz szert a labdarúgásban. Aggályosnak tartotta azt is, hogy a pénz és az önös cél megvalósítása került előtérbe a játékosoknál és a a klubokat működtető gazdasági csoportoknál. A nemzetközi szövetség elnöke azt szeretné, hogy a labdarúgás megtartsa korábbi legfőbb értékét, a játékszellemet. A közelmúltban jelentkezett gondok, a tehetősebb klubok önállósodásának elősegítésére vonatkozó tervek azonban más irányba kényszeríthetik a világ labdarúgását, s ez nagy veszélyt rejt magában. Blatter abban reménykedik, hogy a labdarúgás egyetemessége megmarad, a jövőben is a szolidaritás és az együttműködés lesz a jellemző. 1MB Az exvilágbajnok Mike Tyson készül a Fracois Botha elleni bokszmérkőzésre, amelyet január 15-én rendeznek (ČTK) A New Jersey Devils (sötét mezben) 7:4-re verte idegenben a Buffalo Sabres együttesét