Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)

1998-12-29 / 299. szám, kedd

EL POLITIKA ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 22. Visszatérnek a követek Minszk. Alekszandr Luka­senko fehérorosz elnök úgy nyilatkozott, hogy hat hónappal a diplomáciai vi­szály után a külföldi nagy­követekjanuárban vissza­térnek minszki állomás­helyükre. Az elnök szokat­lanul békülékeny hangot ütött meg kétórás televízi­ós beszédében, amelyben nagyrészt az Oroszország­gal tervezett egyesülési programról beszélt. Az Egyesült Államok és a leg­több európai ország júni­usban visszarendelte nagykövetét Minszkből, tiltakozásul amiatt, hogy Lukasenko karbantartási munkálatokra hivatkozva kiköltöztette őket reziden­ciáikról. (MTI) Deutsch Tamás kinevezése Budapest. Göncz Árpád köztársasági elnök ifjúsági és sportminiszterré nevez­te ki Deutsch Tamást, a Fi­desz alelnökét tegnap a parlamentben, 1999. ja­nuár 1-jei hatállyal. Ezt megelőzően az országgyű­lés ifjúsági és sportbizott­sága meghallgatta és al­kalmasnak találta a mi­niszteri posztra Deutsch Tamást, a tárca kijelölt vezetőjét. A testület tíz igen szavazattal, három tartózkodás mellett hozta meg döntését. (MTI) Deutsch Tamás a diploma mellé bársonyszéket is ka­pott (Archívum) Kadhafi kongói kudarca Tripoli/Kigali. Kudarcba fulladt Moamer al-Kadhafi líbiai elnök közvetítési kí­sérlete a kongói polgárhá­borúban szemben álló fe­lek között. A lázadók veze­tője, Ernest Wamba dia Wamba vasárnap bejelen­tette, hogy Kadhafinak nem sikerült közvetlen párbeszédre bírnia Laurent-Désiré Kabila el­nököt és az ellenzéki veze­tőket. A líbiai államfő Tripoliban akarta tárgyaló­asztalhoz ültetni az ellen­feleket. (MTI) Robbanás Tallinnban Moszkva. Egy ember életét vesztette, egy pedig meg­sebesült abban az ismeret­len eredetű robbanásban, amely tegnap reggel tör­tént az észt főváros egyik piacán. A robbanásról az Interfax orosz hírügynök­ség számolt be észt forrá­sok alapján. A detonáció reggel hét óra után történt. Az első veszteségmérleg szerint egy 35 éves férfi azonnal életét vesztette, egy másikat pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A robbanás oká­nak kiderítésére vizsgálat indult. (MTI) A vörös khmer vezérek feltételeket támasztanak Gyenge garanciák HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Tokió/Pajlin/Phnompen. Hun Sen kambodzsai kormányfő ma kíván tárgyalni Khieu Samphan és Nuon Chea volt vörös khmer vezérekkel, akik a múlt hét vé­gén megadták magukat. A talál­kozó létrejöttének feltétele, hogy a két vezér a fővárosba uta­zik Pajlinból, ahol a jelek szerint biztonságban érzik magukat. A hetvenes évek kambodzsai nép­irtása idején kulcspozíciót betöltő két vezér csak azzal a feltétellel hajlandó hivatalosan megadni magát, ha garanciát kap arra: nem kerülnek nemzetközi tör­vényszék elé. Korábbi hírek sze­rint a felmorzsolódott szélsősé­ges szervezet két vezetője „felté­telek nélkül" adta meg magát, ám ez nem igazolódott be. A kormány tegnap biztosította Khieu Samphant és Nuon Cheat afelől, hogy nem fogják őket le­tartóztatni, és amikor megér­keznek a fővárosba, élvezni fog­ják a kormány védelmét. A tájé­koztatási minisztérium államtit­kára, a kormány szóvivője azon­ban nem tartja kizártnak, hogy népirtás vádjával később nem­zetközi törvényszék elé kell áll­niuk. Letartóztatni is csak ilyen törvényszék felhatalmazása alapján lehet őket. Ha a két volt vörös khmer veze­tőt népirtásért bíróság elé állít­ják, akkor a törvény előtt fele­lősségre kell vonni az Egyesült Államokat is - jelentette ki Kart Karn, a vörös khmerek kezén lévő Pajlin város kormányzó­helyettese. Azzal érvelt, hogy a vörös khmer uralom az ország 1970-1975 évi amerikai bom­bázásával, majd Lon Nol rend­szerének megdöntésével vette kezdetét. Indonézia: eltérő okok, azonos következmény Uszítás a háttérből MTI-HIR Jakarta. Indonéz rendőrök teg­nap tüntetők tömegébe lőttek egy állami dohányültetvényen az észak-szumátrai Medan városá­nak közelében. Több mint tíz em­ber megsebesült. Nem lehet tud­ni, hogy a rendőrség éleslőszerrel vagy gumilövedékkel támadt-e a tüntetőkre. Utóbbiak az ellen til­takozva szálltait meg a dohányül­tetvényt, hogy az állami cég kár­pódás nélkül kisajátította földjei­ket. Indonéz katonák Celebesz (Sulawesi) szigetén figyelmezte­tő lövésekkel igyekeztek szétker­getni garázdálkodó muszlimo­kat. A dühöngő tömeg főleg ke­resztény házakat és üzleteket gyújtott fel. Az indonéz televízió jelentése szerint előzőleg ugyanis hírek terjedtek el arról, hogy egy részeg keresztény karácsonykor megkéselt egy muszlimot, halá­los sebet ejtve rajta. A rendőrség szerint „bizonyos csoportok" elő­re megfontolt szándékkal uszít­ják egymásra a mohamedánokat és keresztényeket. Lengyel vélemény az orosz-fehérorosz unió tervéről Aggasztó ez a lépés MTI-HIR Varsó. Varsó aggodalommal te­kint Oroszország és Fehérorosz­ország tervezett uniójára. A Szov­jetunió felbomlása előtti politikai helyzet visszaállítása felé tett bár­milyen lépés káros Lengyelország számára - jelentette ki tegnap Ja­nusz Tomaszewski miniszterel­nök-helyettes a Radio Zet nevű, magánkézben lévő adóban. Len­gyelország azt részesíti előnyben, ha szuverén országokkal határos - tette hozzá Tomaszewski. A Zycie című konzervatív len­gyel napilap szerint az orosz ve­zető rétegnek továbbra is az a célja, hogy a szomszédos orszá­gokat - szépszerével vagy erő­szakkal - meghódítsa és asszimi­lálja. A Gazeta Wyborcza című baloldali liberális újságban fe­hérorosz ellenzékiek bírálták éles hangon az uniós terveket. Borisz Jelcin orosz és Alek­szandr Lukasenko fehérorosz el­nök pénteken nyilatkozatot írt alá, amelyben kinyilvánítottál^, hogy a két ország jövőre egy „uniós államban" akar egyesül­ni. Az egyezmény ugyanakkor nem irányozza elő a szuvereni­tással összefüggő jogok feladá­sát. Oroszország és Fehérorosz­ország között már 1997 májusa óta érvényben van egy uniós megállapodás. Irak, az óvatos duhaj Bagdad/W ashington/Kairó. Bagdadi katonai közle­mény szerint ellenséges repülőgép-kötelékek teg­nap két ízben behatoltak Törökország felől az or­szág légterébe, és támadá­sokat hajtottak végre. Az iraki légvédelem tüzet nyi­tott a gépekre, távozásra késztetve őket. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK. A Pentagon közlése szerint iraki részről támadás ért egy olyan amerikai katonai repülőgépet, amelynek az volt a feladata, hogy ellenőrizze az úgynevezett északi repülési tilalmi övezet­ben érvényes előírások betartá­sát. Más, washingtoni kormány­zati forrásból származó értesü­lés szerint az irakiak a törökor­szági Incirlik légitámaszpontról felszállt amerikai F-16-osokra lőttek ki három rakétát. A gépek viszonozták a tüzet, majd sér­tetlenül visszatértek támasz­pontjukra. Közben Mohamed Mahdi Szaleh iraki kereskedelmi miniszter cá­folta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint Irak fel akarná mondani az „olajat élelmisze­rért" ENSZ-programot, és kérné a világszervezet segélyezéssel foglalkozó munkatársait, hogy távozzanak az országból. „Az ér­Szaddám politikája provokálta ki az ame­rikai-brit támadást. tesülés nem helytálló" - közölte a miniszter újságírókkal. Koráb­bi sajtójelentések szerint iraki tisztségviselők azzal fenyege­tőztek, hogy nem hosszabbítják meg a programot, amelynek je­lenlegi szakasza május végén fe­jeződik be. Hoszni Mubarak egyiptomi el­nök szokatlanul éles szavakkal bírálta iraki kollégáját, Szad­dám Huszeint, szemére hányva, hogy politikájával kiprovokálta az amerikai-brit támadást or­szága ellen. Tegnap megjelent interjújában leszögezte, hogy ellenezte a Bagdad ellen a múlt héten végrehajtott légi csapá­sokat, de Szaddám Húszéin a felelős annak a helyzetnek a ki­alakulásáért, amely a támadás­hoz vezetett. Eközben Eszmat Abdel Megid, az Arab Liga főtitkára bejelen­tette, hogy a Jemen által java­solt, Iraknak szentelt csúcstalál­kozót előkészítő külügyminisz­teri tanácskozást január 24-re halasztották. Eredetileg holnap Kairóban ültek volna össze a külügyminiszterek. Koszovó Reggeli nyugalom Amerikai-iraki légi incidens volt tegnap az északi kurd területek felett Belgrád. Az előző napok heves összetűzései után tegnap reggel viszonylagos nyugalom volt a többségében albánok lakta szer­biai tartomány, Koszovó északi részén. Mint a két fél képviselői egymástól függetlenül beszámol­tak róla, vonatkozik ez a tartomá­nyi székhelytől mintegy 30 kilo­méterre északra fekvő Podujevo környékére is, ahol az elmúlt na­pokban fegyveres összecsapások zajlottak le. Jorgen Grunet, az EBESZ-misszió szóvivője szintén megerősítette, hogy nem érkezett hír újabb lövöldözésről. A nemzedtözi megfigyelők teg­nap is ott maradtak az övezetben, amely napokon át a szerb belbiz­tonsági erők és a szakadár albán fegyveresek heves összecsapásai­nak színtere volt. Podujevói szerb források nem zárták ki, hogy a szerb lakosság képviselői talál­koznak az ellenőrökkel, és meg­próbálnak megállapodni a közeli Obrandze, Lapastica és Velika Reka falvakban maradt 12 szerb kimentéséről. A harcok vasárnap még nagy hév­vel folytatódtak; a tűzpárbajban 3 rendőr megsebesült, Kosovska Mitrovicában pedig 3 romát lőt- Az UCK mesterlövészei újra aktívak Obrandze és Lapastica falvak tek le az albán fegyveresek. (MTI) térségében (ČTK/AP) .. - „ - - ~ - a j*« „ - „ . mmm k — T : — - _ - M m Sok pénz kellene a majdani spóroláshoz Jelcin a csapatcsökkentésről és a katonai reformról MTI-HÍR Moszkva. Borisz Jelcin tegnap elégedetten nyugtázta, hogy az orosz fegyveres erők teljesítet­ték idei karcsúsítási tervüket, 1,2 millióra faragva le létszá­mukat, de megállapította: a ka­tonai reform még mindig lassan halad. Az orosz elnök védelmi miniszterét, Igor Szergejevet fogadta a Kremlben. A marsall, akinek elődjét éppen a csapat­csökkentés húzása-halasztása miatt menesztették, augusztus­ban jelezte, hogy a tervcél el­érése 400 ezer állás megszünte­tését igényli. Tavaly mintegy 200 ezer fővel csökkentették a létszámot. Jelcin elismerte, hogy „marad­tak gondok a fegyveres erők fi­nanszírozásával", de méltá­nyolta az idei év másik fő fel­adatának teljesítését: az első Topol-M (Nyárfa) rakétaezred felállítását. Oroszország jövő századi hadászati védelmének gerincét látja az új ballisztikus­rakéta-nemzedékben, amely­nek orosz kódjele RSZ-12M, NATO-kódjele pedig SS-27. Jelcin megjegyezte, hogy vég­rehajtották a fegyveres erőkön belüli összevonásokat is, négy­re csökkentve a haderőnemek számát (hadsereg, haditenge­részet, légierő, rakétaerők). A karcsúsítás hosszú távon jelen­tős megtakarítással járhat ugyan, de a csapatcsökkentés, a vezetési struktúra átalakítá­sa és a fegyverzet modernizá­lása költséges és bonyolult fo­lyamat. A Reuters fölidézte, hogy 1996­os újraválasztási kampánya so­rán Jelcin célul tűzte ld a sorkö­telezettség kétezerig való meg­szüntetését, hivatásos hadsereg kialakítása céljából. Ezt a határ­időt az elnök azóta ritkán emle­gette, Szergejev pedig kétségbe vonta a realitását. Izraeli buldózerek a Jeruzsálemtől mintegy harminc kilométernyire északra levő Ariel zsidó kolónia mel­letti Kufr Harisz faluban tegnap leromboltak két palesztin házat, amelyek engedély nélkül épültek. földmunkagépeket kísérő katonák könnygázzal kényszerítették távozásra a lakókat, két palesztin csalá­dot. A feldühödött falubeliek kövekkel dobálták meg a katonákat, akik válaszul gumilövedékeket lőttek ki a tiltakozókra. Az összetűzésben két katona és két tiltakozó könnyebb sérülést szenvedett. (ČTK/AP)

Next

/
Oldalképek
Tartalom