Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)

1998-12-23 / 297. szám, szerda

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 23. JEGYZET M Jólc, rosszak együtt KÖVESDI KÁROLY Pilinszkyt forgattam a minap. Tömör, fájdalmasan teljes, vég­leges. Még mindig, s azt hiszem, örökké. Idézhetetlen. A világ csúfolja puszta létezésével minden sorát. Mintha egy freskó, egy mozdulatlan ikon méltósága, egy gyűrött kelmére száradt vércsepp nézne le a nyüzsgő férgek giccses, üres, kapkodó, el­maszatolt világára. Mily távoli, békebeli, mily elmerült világ! Egy kor lenyoma­ta. Amikor még voltak versek, amikor még mély versek vol­tak. Hova lett mindez? Hová lett oly sok minden? Miért hoz­ta számunkra a szabadság a sekélyességet, a locsogó fel­színt? Ki húzta ki lábunk alól a hallgatás, a kívül- és különál­lás méltóságát? Ki parcellázza fel a közös világot, hogy ne érezzük a közösség megtartó erejét? A rabszolgaságban több szabadság lakozik? Isten egyedül érkezett, mégis tömegeket vonzott magához, mert a romlott világban benne volt a hiány érzete. Most, itt, e helyütt ki gátol bennünket abban, hogy hasonlóan érezzünk? A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk. Nem kell keleti bölcsnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, manipulált világban élünk. Nem a pénz, a szeretetnélküliség, a mindent eluraló és maga alá gyűrő versenyszellem, amely szabadsággal helyettesíti be az emberi felelősséget, nem ez a veszélyes. Mert szabadnak lenni szabad, sőt kötelesség a szabadságot áhítani ott, ahol ellene tör­nek. Csakhát mindenki ezt tűzi a zászlajára. Minden manipulá­tor. A liberális, a nemzeti, a balos, a jobbos, a jobbközép, a bal­közép, a szociális, az egomániás, sőt a magányos elme is. Ahol már a hit is divat, ott nincs hit. Ahol mindenki a szabad­ságról papol, ott nincs szabadság, csak tülekedés, egymás le­gázolása a szabadság nevében. Mit kívánhatnánk karácsonyra? Talán tényleg el kéne hall­gatnia mindennek. Talán csak a harangoknak szabadna szólniuk, mert csak az ő hangjuk ér fel a csönddel, amelyre oly nagy szükségünk volna. Hittől függetlenül. Hogy jók, rosszak együtt legyenek, mint Pilinszky írta. Mert nem óv a hűtlen értelem. Kedves Jóisten! GRENDEL ÁGOTA Múlófélben az esztendő, kegyes voltál hozzánk, túléltük ép­ségben, egészségben; s talán szebb reményekkel kecsegtet az új év. Ha Te is úgy akarod, szabadabban élhetünk, szabadab­ban lélegezhetünk, reméljük, most már hosszabb ideig, mint nyolcvankilenc után, amikor meg-megszakadt a szabad leve­gővétel. Sokan - bevallom, én is - gyakran úgy érzik, nem bírják tovább a próbatételt, hiszen sebezhető testünkben se­bezhető, gyönge lélek lakozik, s csupán akkor látjuk be, megint igazad volt, amikor túljutva a nehezén ráeszmélünk, ismét erősebbek lettünk. Hiszen csak akkor edződik önbizal­munk, ha egyre több nehézséget küzdünk le, ha nem hódo­lunk be az erő álruhájába bújt erőszaknak, amely többnyire gyávaságot leplez. Tűrőképességünk, szakítószilárdságunk is épp oly eltérő, mint arcunk, külső jegyeink. Van, aki meg­értő mosollyal tűri a szidalmakat, s akad, akinek a legfino­mabb intés is fáj. Talán az élhet tiszta lelkiismerettel, aki annyit ért el, amennyi­re törekedett - nem mások útjába állva, nem mások útját gö­röngyösítve. Hanem önmagát kemény munkára szorítva. Eh­hez „mindössze" tudás és tapasztalat kell, s akkor szabadon szárnyalhat a lélek. Mi, a huszadik század szülöttei azonban nem azt szoktuk meg, hogy önvizsgálatot tartsunk - mások sze­mében szeretnénk látni az elismerést. Azt már alig észleljük, őszinte-e a másik tekintete, mert hiúságunk elvakít. Holott a dolog egyszerű, főként ha az ember Senecát hívja segítségül. , Amikor arra kérlek, hogy tanulj, a magam érdekében fáradok. Azt akarom, hogy a barátom légy. (...) Most ugyanis szeretsz engem, de barátom nem vagy. (...) Barátunk szeret minket, de aki szeret, nem feltétlenül a barátunk. Tehát a barátság mindig előnyös, a szeretet olykor még árt is. Ha semmi másért, azért haladj előre a bölcsességben, hogy szeretni megtanulj." Nem marad más hátra, kedves Jóisten, minthogy megköszön­jük, alaposan próbára tettél benünket idén is, és tulajdonkép­pen azt kérjük Tőled karácsonyra, jövőre se feledkezz meg ró­lunk, láss el munkával, egyre nehezebb és nemesebb felada­tokkal, hogy bátran, nyugodtan nézhessünk saját szemünkbe, amikor döntenünk vagy választanunk kell. Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság ­(58238310), -kultúra- (58238313), Urbán Gabriella-panoráma ­(58238338), Tomi Vince - sport -(58238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 58217054, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenet­rögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. ­Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratis­lava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: voxnova@istemet.sk Szöveg nélkül (Szalay Zoltán rajza) Karácsonykor a szeretet és az ajándék merül fel először tudatunkból Néha a több a több Ha különböző korú, nemű, foglalkozású, érdeklődésű embereket arról kérdez­nénk, mi jut eszükbe első­ként a karácsonyról, na­gyon valószínű, hogy a szeretet és az ajándék szó hangzana el leggyak­rabban. HIZSNYAI ZOLTÁN Pedig a karácsony a keresztény hagyomány szerint Jézus születé­sének ünnepe, és ezt a megkérde­zettek is jól tudják. Mi lehet hát az oka, hogy a megtestesülés köny­nyen felfejthető, szimbolikus tör­ténése helyett e két - kétségtele­nül pozitív, ám meglehetősen absztrakt - fogalom tolakszik elő tudatunkban? A magyarázat ké­zenfekvőbb, mint gondolnánk. És ráadásul nem is mond ellent a hagyománynak. Épp ellenkező­leg. Úgy tartjuk, a karácsony a szeretet ünnepe. A Biblia tanúsá­ga szerint pedig Isten: szeretet. Krisztus születése tehát a szere­tet születése - a szeretet megtes­tesülése. És vajon nem az aján­dék szimbolizálja-e a huszadik század végi karácsonyainkban a megtestesült, az anyagi valót magára öltő Istent? Ezért ha karácsony kapcsán a sze­retet és az ajándék szó merül fel először tudatunkból, nem kell rögtön a hit és a kollektív emléke­zet elcsökevényesedésére gon­dolnunk. És nincs miért szégyen­keznünk. Épp ellenkezőleg: ak­kor térünk el a szeretet ünnepé­nek szellemétől, akkor adjuk ön­kéntelenül is tanúbizonyságát fe­lületes látásmódunknak, ha utó­lag úgy gondoljuk, legalább az elanyagiasult képzeteket keltő „ajándék" szó helyett valami fennköltebbet illett volna monda­nunk. A karácsonyi ajándéknál nincs magasztosabb. A karácsony ugyanis az anyagiasuk szeretet, az ajándék ünnepe. Persze először van a szeretet és csak később lesz az ajándék. A szimbólum metamorfózisának „állomásait" nem cserélhetjük fel. És ami legalább ennyire fontos: nem elég vágyni a szeretetre, be­lőlünk is kell, hogy sugározzon, mégpedig önzetlenül. Ez a lel­künkben felhalmozódó szeretet sűrűsödik végül anyagivá, s ölt testet az ajándékban. Ha az aján­dékkal próbáljuk pótolni vagy ki­kényszeríteni a szeretetet, rossz úton járunk. Hiszen szeretet nél­kül képtelenek vagyunk valódi ajándékká avatni az anyagot. Bármilyen anyagot, bármilyen ajándéknak szánt tárgyat! Le­gyen az drágakövekkel ékesített arany ékszer, hollywoodi mese­hős méregdrága műanyag mása, illetve néhány szem, ezüstpapír­ba csomagolt dió, kifényesítettjo­Bármilyen anyagot, bármilyen ajándéknak szánt tárgyat! natán vagy saját faragású játék­bölcső. Élőítéletté növesztett zsurnalisztikus közhely, hogy mi­nél szerényebb az életszínvonal, s következésképp az ajándék, an­nál bensőségesebb, annál érvé­nyesebb a szeretet a családban. A petróleumlámpa pislákoló fényé­ben üres levesét, lábaska krump­liját kanalazgató család idilli bé­kéjének mítosza szinte már a szent család szegényes, barmok­tól belehelt betlehemi hajlékának képéhez hasonló erejű szimbó­lummá nőtte ki magát. Pedig hát, valljuk be, az ezredvégen a szoci­álisan hátrányos helyzetű család­ra, sajnos, nem éppen a szeretet­teljes légkör, a meghitt együttlét a jellemző. Gyanítom, korábban sem lehetett ez másképp. Bár mindig voltak és vannak kivéte­lek. Ám nincs szabály, amelyet erősíthetnének. A hajdani s a mai középosztálybe­li családok sem maradnak el sze­retet dolgában a mitikus fénytől övezett társadalmi rétegektől, pe­dig az ő Jézuskájuk nyilván gaz­dagabb. A szegénység nem erény. És végképp nem az erény forrása. A jólét sem az. A szociális helyzet és a lelki tartalmak összefüggése homályos. Talán csak a társada­lom peremrétegeinek esetében körvonalazódnak e tekintetben halovány negatív sajátosságok, de ezek sem általánosíthatók. Az adott kultúrkör és társadalom ál­lapotához viszonyított nagy nyo­mor és nagy gazdagság kétségte­lenül veszélyeztetettséget jelent a lelki egyensúly szempontjából. Különösen akkor, ha ezt jogos lel­kiismeret-furdalás kíséri. Az aján­dék értéke tehát nem árulkodik a benne összesűrűsödött szeretet mértékéről. A kis ajándék is lehet nagy ajándék, a nagy ajándék is lehet kicsi; de a szerény ajándék is lehet szeretettelen, sőt a tehe­tősebbek részéről lehet a puszta modorosság, a sznobizmus jele is. Mint ahogy a gazdag meglepetés is fakadhat elmélyült érzésekből ugyanúgy, mint erőn fölüli kis­polgári rongyrázásból. Ne szégyelljük hát a keveset, és ne kérkedjünk a sokkal! És for­dítva. Az ajándék valódi értéké­ről csak az ajándékozónak és a megajándékozottnak lehetnek sejtelmei. Ami a külsőségeket te­kintve fejedelmi, még lelkiekben is lehet tetemes. A napnyugati bölcsek sem hezitáltak odarakni a fejenként két marék aranyat a jászol elé. Nem is beszélve az egész vasfazék tömjénről meg mirháról. Ha több jut, hát legyen több. Kí­vül és-belül. A szerző költő. NARODNAOBRODA „A téglamezei fedett uszodában legálisan tárolják a halat, mert engedélyeztük" - jelentette ki Jindra Holíková, a pozsonyi III. járási hivatal közegészségügyi osztályának vezetője. A lapnak írt levelében a stomfai Rybochov cég hívta fel a figyelmet arra, hogy a medencében nyáron gyer­mekek fürdenek. Szerintük reális a veszélye, hogy egyes fertőző betegségeket halon élősködő mikroorganizmusok terjeszte­nek. Holíková szerint azonban az ideiglenes haltárolást az állami egészségügyi intézet és a járási állategészségügyi igazgatóság is engedélyezte. Hozzátette: ha va­lóban fennállna ilyen veszély, ak­kor az emberek a halastavában sem fürödhetnének. Mint mond­ta, a medencét bérlő vállalatnak a raktározás befejezése után ki kell tisztítania az uszodát. Sze­rinte ha akadnának is a meden­cében kórokozók, „nem élnék túl" a tisztítást és a fertőtlenítést. NOVÝ ČAS Lehet, hogy sok polgár még nem tudja, miként kell a hallal bánni, pedig eladását pontosan szabá­lyozza a földművelési miniszté­rium 230/1998. számú rendele­te. Megsértéséért természetes személyre 10 ezer, jogi személy­re (a hal árusítójára) pedig 500 ezer korona pénzbírságot is ki­szabhatnak. Ezért is jó tudni, hogy egy köbméter vízben leg­feljebb 200 kg halat lehet tárol­ni. Ha nem folyik a víz, akkor há­romóránként cserélni kell. Soha ne fogják meg a halat a szeménél vagy a kopoltyújánál, s ezt ne en­gedjék meg az eladóknak sem. Az eladónak puszta kézzel vagy hálóval kell a halat kifognia. A megvásárolt halat lehetőleg ne műanyag táskában vigyük haza, hanem hagyományos hálósza­tyorban. Ne kétje meg az eladót, hogy végezzen a hallal. Tilos a­még élő hal pikkelyeit eltávolíta­ni! A halat előbb el kell kábítani, s csak azután lehet a fejet a törzstől eltávolítani. Minden más mód­szer tilos. Anélkül, hogy a tiltó rendelkezésekre hivatkoznánk, mindannyiunk számára kézen­fekvőnek kellene lennie - különö­sen karácsonykor-hogy élőlény­nek ne okozzunk fölöslegesen fáj­dalmat. Márpedig azt a hal is érzi ­PRÁCA Naponta küenc tonna halat fog­nak ki a stomfai Rybochov alkal­mazottai. Ez a vállalat a legna­gyobb halnevelő gazdaság Szlo­vákiában. Mintegy 450 hektáron terül el az a tórendszer, amely hozzátartozik. Ennek ellenére a keresletet nem képes saját neve­lésű hallal kielegíteni, ezért cseh­országi behozatalra szorul. A halat kilónként 85-95 koroná­ért árusítja, de a nagykereske­dőknek ennél olcsóbban is adja. Gondot okoz, hogy a fogyasztók az utóbbi esztendőkben - a ha­gyományokicai ellentétben - in­kább fagyasztott halfilét vásá­rolnak. Ezzel ugyanis kevesebb a vesződség és az előkészületi munka. Késői főhajtás A közelmúltban felemelő él­ményben volt része Szepsi és a környék lakosságának. A város katolikus templomában Mécs László életét és költészetét be­mutató estet tartottak. A gaz­dag és tartalmas műsornak kö­szönhetően a jelenlevők megis­merhették a papköltő életútját és munkásságát. Az elhangzott szavalatokból kitűnt, hogy vala­mennyi költeményének van mondanivalója, a költő rámuta­tott a társadalmi élet gondjaira, hiányosságaira is. A hallgató­ságra megdöbbentéssel hatott, amikor az előadásokból feltá­rult a szörnyű valóság: a kom­munista hatalom a költő teljes megsemmisítésére törekedett. Évekig tartó börtönbüntetésre ítélte. És szabadulása után sem jelenhettek meg versei. Az új rendszerváltozást hozott az iro­dalmi életben is. Mécs László műveit a ma embere is olvas­hatja. S azt, hogy van érdeklő­dés, mutatja a szepsi rendez­vény is. Szűknek bizonyult a templom tágas imaterme, s a tömegben a katolikus hívők mellett más vallásúakat is felis­merhettünk. A résztvevőket megérintette az igazi szépség varázsa, és szívük megtelt gyö­nyörűséggel. Bárcsak követnék másutt is a szepsi példát. Demeter Ferenc Szepsi Közelíteni kell ebben is Amikor az áremelésekről van szó, akkor a Nyugatra hivat­koznak, ha a bérekről és a nyugdíjakról, akkor hallgat­nak. Akkor nem mondják, hogy e téren is közelíteni kell az EU­hoz. Négy évvel ezelőtt a só­gornőm Kanadából küldött re­pülőjegyet, amely Budapestről Torontóba szólt és vissza. Ezer kanadai dollárba került. Az ő nyugdíja havi 1500 dollár. Kérharmadáért vehette meg a jegyet, és még maradt is 500 dollárja. Mikor vehet nálunk a nyugdíjas havi nyugdíja kérharmadáért ilyen jegyet? Már a koromnál fogva sem fo­gom soha megérteni, hogy a kormányzat először miért az árak emeléséről dönt, s csak hónapokkal-évekkel utána a bérek és nyugdíjak ilyen-olyan módsításáról. Iván Sándor Kassa

Next

/
Oldalképek
Tartalom