Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)
1998-12-11 / 287. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 11. KULTÚRA - HIRDETÉS 5 Tibor Tóth, a Dzurinda-kormány hivatalának vezetője eddig csak tizenöt embert bocsátott el „Vállalom a rendcsinálást" November 5-től Tibor Tóth vezeti a Szlovák Köztársaság kormányának hivatalát. Addig a Verebélyi Városi Hivatal elöljárója volt, korábban, a Moravčíkkormány idején pedig fél évig a Nyitrai Járási Hivatal élén állt. VRABEC MÁRIA Annak iucjcll ne m riadt vissza a népszerűtlen intézkedésektől sem, az ön nevéhez fűződik például a körzeti elöljáró, Miroslav Koňa nagy port kavart leváltása. A kormányhivatalban is alapos nagytakarításba kezdett? Miroslav Kóňa leváltása teljesen megalapozott volt, hiszen még ő sem tagadta, hogy a Szlovák Nemzeti Párt levelezését és ügyeit intézte a hivatalban. Még csak azt sem mondhatta, hogy nem voltam korrekt vele szemben. Pártja parlamenti képviselőnek, majd nyitrai polgármesternek is jelölte, és én megvártam a választási kampány végét, csak azután hoztam nyilvánosságra az ügyet és mondtam fel neki. Ha a takarítás" alatt a rendcsiná\\ Természetesnek tartom, hogy kicserélődtek a kormányfő irodájá- , . nak munkatársai. \\ lást, és nem mindennek a kidobálását értjük, akkor vállalom, hogy ez volt az első dolgom a kormányhivatalban is. Melyik terület szorult rá leginkább erre a rendcsinálásra? Egyértelműen a beruházások és a különböző szerződések, az állami pénzekkel való gazdálkodás. Nem akarok elhamarkodottan ítélkezni, még nem fejlődték be a vizsgálatok, de erős a gyanúm, hogy korántsem a hatékonyság, a gazdaságosság és a szerződések átláthatósága volt a Tibor Tóth: „Ha a takarítás alatt a rendcsinálást, és nem mindennek a kidobálását értjük, akkor vállalom, hogy ez volt az első dolgom a kormányhivatalban is." (A szerző felvétele) fő szempont. Túlságosan sok például a pályázat kiírása nélküli, közvetlen megbízás, holott a törvény értelmében erre csak különösen indokolt esetben kerülhet sor. Itt azonban ez már nem kivétel volt, hanem szabály, ezért minden ügyet át kell vizsgálnunk. Tudna már említeni konkrét példákat is? Az adófizetők pénzének nem éppen gazdaságos felhasználására jó példa a Szlovák Információs Ügynökség. Nem állítom, hogy nem tudnak eredményeket felmutatni, de ezek korántsem arányosak a befektetett pénzzel. Megtudtuk például, hogy nagy értékű, régen kifizetett propagációs anyagok még mindig a gyártó cégnél vannak, és senki nem érdeklődik irántuk. Mennyire politikai és mennyire „CSíuí" uívatainoKi poSZtaz oneT^ A kormányhivatal központi államigazgatási szerv, tehát ilyen -UX1 Qanr minisztérium szempuiuuui <b J szintjén működik. Másfelől egyfajta szolgáltató intézmény a kormánytagok számára - ezt a feladatot a különböző részlegek látják el. A kormány elé kerülő minden anyagot először a hivatal illetékes részlege bírál el, például jogharmonizációs, emberjogi, gazdasági stb. szempontból. Az elkövetkező hetekben ezeknek a részlegeknek a munkájával szeretnék még alaposabban megismerkedni. Kitűnő munkát kell végezniük, hiszen a kormányra intenzív törvényalkotási időszak vár. A kormányhivatal régi alkalmazottainak túlnyomó része máig is a helyén van. Az első napokban nem volt olyan érzése, hogy inkább az előző kormány kétes ügyeit igyekszenek takargatni, nem pedig együttműködni önnel ? Ha az ember elvállalja egy hivatal vezetését, nem mehet oda azzal a meggyőződéssel, hogy akik ott vannak, mind az ellenségei. A kormányhivatal 230 alkalmazottja közül december 1*" —- ^Tonntpn távozjéig minaossic tak. Azt hiszem, ezt igazán nem lehet tisztogatásnak nevezni. Külön meg kell említeni, hogy további, mintegy 250 alkalmazottja van a kormányhivatal épületkezelőségének. Ehhez a részleghez tartozik a Bôrik és a Kamzík szálló, a kassai Vendégház, de maga a kormányépület is - összesen hat objektum. Természetesnek tartom, hogy ki] .X ,! -.. 1' ~ Vn^miimrfA ót; p L^cIclUULCA d Mjrinuii^iu w m kormányhivatal vezetője irodájának munkatársai, valamint a sajtóosztály dolgozói, hiszen mindenki azoKŔôl 22 kel szeretne dolgozni, akikben megbízik. A közeljövőben bizonyára a kormány alelnökei is kezdeményeznek személycseréket. Az ellenzék részéről gyakran hallani azt a vádat, hogy a Markíza Televízió munkatársainak most szóvivői és sajtófelelősi posztokkal hálálja meg a kormány a választások előtti munkájukat. Információink szerint a kormányhivatal SS Olyan emberekkel akarunk dolgozni, akik már bizonyították a rátér- y y mettségüket. \\ sajtóosztályának munkatársai között is megjelenik még egy-két ismert név... A személyi kérdések most már a sajtóosztály vezetőjének, Martin Lengyelnek a hatáskörébe tartoznak, aki egyben a kormányfő szóvivője is. A belső rendtartás értelmében az ő helyettese lesz majd a kormány szóvivője. Ezt a posztot csak januárban foglalja el valaki, valószínűleg hölgy lesz az illető. Azt azonban nem gondolom, hogy bármiféle adósságtörlesztésről lenne szó - egyszerűen olyan eiinjerekkel akarunk dolgozni, akik már bizonyították a rátermettségüket és a szakmai tudásukat. Az előző kormány ugyanis megmutatta, milyen sajtópolitikát nem szabad folytatni. A romákra és a magyarokra összpontosítanak Pavol Kanis a szlovák hadsereg reformjáról Legalább jelképesen Akár hivatásos is lehet SITA-HÍR Pozsony. A parlament emberjogi és nemzetiségi bizottsága főleg a romákra és a magyarokra, valamint az emberi jogokra összpontosít - nyilatkozta a bizottság elnöke. A. Nagy László a Demokrata Párt sajtótájékoztatója vendégeként elmondta: megpróbálják megakadályozni a romák Nyugatra vándorlását és módosíttatni a kelet-szlovákiai városokban hozott romaellenes intézkedéseket. A közeljövőben kinevezik a roma ügyekkel togialkczó kormánybiztost. A. Nagy szerint elengedhetetlen a kisebbségi nyelveket szabályozó törvény és egy olyan jogszabály meghozatala, amely jelképesen törvényes alapot teremt a kétnyelvű bizonyítványok kiadásához. Ivan Brndiar, a DP alelnöke közölte: pártja üdvözli a kormány szándékát az emberi jogok tiszteletben tartására. Nagyon konstruktívnak minősített tárgyalás Egy dialógus kezdete ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Milan Ftáčnik oktatási miniszter tegnap a katolikus egyházi iskolák helyzetéről tárgyalt František Rábek nyitrai segédpüspökkel, a Püspöki Konferencia oktatási bizottságának elnökével. A találkozót a Püspöki Konferencia kezdeményezte, még az egyházi iskolák finanszírozása körül kirobbant parlamenti vitákat megelőzően. Szigeti László oktatási államtitkár szerint a nagyon konstruktív tárgyalás során egyeden kérdésben sem merült fel áthidalhatatlan nézetellentét. „Egy megbeszélés azonban nem eredményezhet végleges megállapodást. A felgyülemlett problémákat a két fél nyitottsága ellenére sem lehet egycsapásra megoldani. A csütörtöki találkozó egy dialógus kezdete volt" - hangsúlyozta az államtitkár. Az egyház álláspontja szerint helytelen, hogy az alkotmány csak az állami iskolák esetében beszél térítésmentességről és az is vitatható, hogy a pénzügyminisztérium nonprofit szervezeteknek minősíti az egyházi oktatási intézményeket. Szigeti elmondta: a katolikus egyetem kérdése tegnap nem szerepelt a vitatott témák között, (vk) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Trencsén. Olyan reformokra van szükség, amelyek a harci alakulatűlcra helyezik a hangsúlyt - tájékoztatott tegnap a miniszteri kollégium üléséről Pavol Kanis. A védelmi miniszter elmondta, hogy míg a NATO-államokban a tárca költségvetéséből átlagosan 20 százalékot a hadsereg fejlesztésére fordítanak, nálunk ez mindössze egy százalékot tesz ki, mivel a pénz 91 százalékát arra kell fordítani, hogy a hadsereg egyáltalán működőképes legyen. A tisztek szükséges létszámának csak 74 százaléka szolgál, ugyanakkor a védelmi minisztériumban az utóbbi négy évben duplájára nőtt az alkalmazottak száma. Pavol Kanis szólt a tényleges katonai szolgálat lerövidítéséről kilenc hónapra, de távlati tervként azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a francia példát kövessük, ahol a katonaköteles férfiak kiválthatják magukat a tényleges szolgálat alól. Kanis szerint a svájci példa alkalmazása is elképzelhető, vagyis a hivatásos hadsereg felállítása. Elmondta, hogy a szlovák hadvezetésben is vannak olyan vélemények, hogy a hadsereg legalább hetven százalékban profi katonákból álljon, de egyelőre ennek is anyagi akadályai vannak. (G. L.) Pozsony és Budapest készül az Orbán-látogatásra Ismert a nagykövet TA SR-HÍR Pozsony. P lagyarország már meghatározta, ki lesz pozsonyi nagykövete, de eddig még nem kért agrément-t a kijelölt személynek - nyilatkozta Boros Miklós, Magyarország pozsonyi nagykövetségének ügyvivője. A diplomata megerősítette: a két ország folytatja az egyeztetést Orbán Viktor magyar miniszterelnök januári szlovákiai látogatásáról. A pozsonyi nagykövetség tegnap az év vége közeledtével fogadást adott az újságíróknak, amelyen a külképviselet dolgozói megköszönték az együttműködést a sajtó képviselőinek. RÖVIDEN Az MKP kampánygyűlései Pozsony. Ma 18 órától négy helyszínen is választási gyűlést tart az MKP. Tornaiján, a VMK-ban Duka Zólyomi Árpád mutatja be a párt polgármesterjelöltjét, Mészáros Gyulát, Vágsellyén szintén a VMK-ban Bárdos Gyula és Gyurovszky László Morávek Júliust, Vágkirályfán Rusznák Gábor Tóth Pált, a rimaszombati művelődési központban pedig Duray Miklós és Ferkó Barnabás Komlósy Zsolt polgármesterjelöltet, (ú) NATO: Szlovákia a legjobbak között Pozsony. „A NATO-felvételizők között Szlovákia a legjobbak közé tartozik. Lehet, hogy a legjobb" - jelentette ki Madeleine Albright Brüsszelben. „Szlovákia előtt nyitva áll az ajtó" - reagált Eduard Kukán. Hozzátette: sikerült megbeszélni a NATO-csatlakozás első konkrét lépéseit az amerikai külügyminiszterrel. (SITA) A /-v SZäVäZÓkôri bizottságok tagjainak Galánta. December 11 -én a galántai Forum képzést tart a szavazóköri bizottságok tagjai részére az alábbi helyszíneken: Somorja: 17.00 órától a városi művelődési ház zöld termében. Előadó: Domsitz Jenő. Ipolynyék: 17.00 órától a vendéglőben. Előadó: Gyetven Miklós. Királyhelmec: 16.00 órától a városi egyetemen. Előadó: Juhász János, (ú) Mikloš gyors fejlődést jósol Pozsony. „Bízok benne, hogy gyorsan elhárulnak az akadályok a gazdaság fejlődése elől" - jelentette ki tegnap a kormány gazdasági ügyekért felelős alelnöke az Európai Bizottság szakértőjével folytatott tanácskozás után. Ivan Mikloš ismertette a gazdaság helyzetét Catherine Day asszonnyal és megbeszélték a Szlovákia által eddig teljesített EUkövetelményeket is. (TA SR) Egy százalékot az adóból Pozsony. Legfőbb ideje lenne eltörölni az alapítványokról szóló törvényt, mivel rendkívül előnytelen - nyilatkozta Helena Woleková a kormányon kívüli szervezetek nevében. Véleménye szerint lehetővé kell tenni, hogy a polgárok jövedelemadójuk egy százalékát a harmadik szektor részére ajánlhassák fel. A kormányprogram alapjában véve helyes társadalompolitikát irányoz elő - állapította meg Woleková. (SITA) Az önkormányzatok jogairól Pozsony. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása szerint nagyon nehéz választási időszak van mögöttünk. Sok helyen csökkent az életszínvonal, viszont megszépültek Szlovákia települései - vélte Michal Sýkora, a társulás elnöke. Bebizonyosodott: a Mečiar-kormány idején kialakított közigazgatási felosztás rossz, de a polgárok saját kezükbe vehetik az önkormányzatok sorsát, ha elmennek szavazni - figyelmeztetett. (SITA) Az SZDK pártjai az együttműködés formáiról Problémás ajövő SITA-HÍR — <v~ Q7DK-n belüli viPozsony. m, szonyok rendezését csak a pártokról szóló törvény módosítása oldhatja meg, jelentette ki Ivan Šimko. Az SZDK jogi szakértője elmondta: a koalíció problémáit úgy kell megoldani, hogy ne változtassa meg a hatalmi viszonyokat, a koalíciós szerződést és Mikuláš Dzurinda kormányfő továbbra is betölthesse a tisztet. A tervezet szerint a választások eiott jetrejöhetnek jogalanyisággal rendelkező politikai szövetségek. Peter Zajac (SZDK-DP) sze-•— t nártok uniója nem a legjobb megoldás, hiszen a „moagcu.... múltat idézi". A DP alelnöke, Ivan Brndiar hangsúlyozta: a legmegfelelőbb az eredeti öt párt koalíciója lenne. Jozef Moravčík (DU) üdvözölné, ha a pártok uniója „koalíciószerű" lenne, hogy meglegyen az egyes politikai erők önállósága, de a pári nem utasítja el a klasszikus koalíciót sem. A bécsi Hofburgban ma kezdődik az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozója. Az unió lobogóját azonban már tegnap felvonták. (ČTK/AP)