Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)

1998-12-01 / 278. szám, kedd

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 1 KOMMENTÁR Mi lesz a csomagban? PÁKOZDI GERTRÚD Nem a hét végén esedékes Mikulás-napi csomagok tartalmáról lesz szó az alábbiakban. Hanem arról, amelyről a kormány valószínűleg már a következő ülésén tárgyal. Intézkedéscsomagról van szó, s a cél elsősorban a közfinanszírozás, illetve a fizetési mérleg hiányának mérséklése. Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettes nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az intézkedések érintenék egyebek között az áramszolgáltatás díját is. Olyan lépésről lenne szó, amelyet valójában eddig még egyetlen fordulat utáni kormány sem mert megtenni, miközben nyilvánvaló, hogy az e területen érvényesülő torz árképzés csak elmélyíti az energiatermelő szektor nehézségeit. A szegénység határán tengődő családok ezrei számára ez semmiképpen sem lenne (lesz) szívderítő intézkedés, de az sem lenne szerencsés, ha az új kormány folytatná elődjének hamis gazdaság- és szociálpolitikáját, amire végül is a legkiszolgáltatottabb rétegek fizettek és fizetnek rá a leginkább. Az összeállófélben levő intézkedéscsomag tartalmát illetően biztató viszont, hogy a kormány várhatóan éppen a legrászorultabbak javára hoz drágulást ellensúlyozó intézkedéseket. A parlament mától ismét folytatja a kormányprogram vitáját, amelyben ugyancsak gazdasági kérdések szerepelnek a leggyakrabban. A vitát figyelő csak kapkodhatja a fejét a sok érv és ellenérv hallatán, amellyel az egyik vagy másik táborhoz tartozó képviselők védeni vagy lejáratni igyekeznek a programjavaslat egy-egy fejezetét. A kormánykoalíció programjában sem ígér mást, minthogy átlátszóvá, követhetővé, ellenőrizhetővé teszi a gazdaságot, a Nemzeti Vagyonalap gazdálkodását, a bankrendszer tevékenységét, A kormányprogram gazdasági csomagjába is elsősorban olyan intézkedéseket javasolnak, amelyek a valós helyzetből indulnak ki, s így eleve nem lehetnek nagyra törőek, ellenkezőleg: főleg megszorítóak lehetnek. De talán mindez elviselhető lesz, ha az ország lakossága látja majd: a világos játékszabályoknak köszönhetően nem folytatódik tovább az előző garnitúra által meghonosított szabadrablás, ha a bankár bankárként, a gyártulajdonos pedig valódi gyártulajdonosként viselkedik. így talán bekövetkezik, hogy a munkaerőnek is valódi értéke lesz. Legyen második SZILVÁSSY JÓZSEF A legfőbb ideje tisztázni azt a félreértést, amely szakemberek, politikusok kapcsolatát rontja, és némi rosszindulattal alkalmas a szlovák közvélemény hergelésére is. A szlovák nyelv tanításáról van szó, éspedig a magyar tannyelvű iskolákban, ezért elsősorban a hazai magyar szakemberek - módszertani szempontból teljes joggal - idegen nyelv oktatásáról beszélnek és értekeznek tanulmányaikban. Bizonyos mértékig érthető a jó szándékú szlovákok szelíd rosszallása is, akik azt állítják, hogy a többség nyelvét, az egy hazában élő más-más nemzetiségű polgárok leggyakoribb kommunikációs eszközét talán mégsem kellene még pedagógiai vonatkozásban sem idegen nyelvnek minősíteni, hiszen az ő nemzeti érzékenységük miatt a megnevezés sem kezelhető kizárólag módszertani kérdésnek. A látszólag jelentéktelen, ám eddig sok feszültséget és értelmetlen vitákat gerjesztő kérdésre a Fórum Intézet szemináriumán az új oktatási miniszter kínált bölcs megoldást. Ő azt javasolta, hogy a magyar iskolákban és módszertani vonatkozásban is második nyelvként oktassák a szlovákot. Ezáltal nem sérülne a hazai magyarok ugyancsak jogos nemzeti érzékenysége, hiszen továbbra is megmaradna az anyanyelv elsősége és elsőbbsége, és kiváltanánk a jó szándékú szlovákok megelégedését is, mert az új megnevezés minden szempontból nyomatékosítaná a szlováknyelv-oktatás hangsúlyos szerepét a hazai magyar iskolák és pedagógusok értékrendjében. Ne feledjük: az előző parlamentben éppen Milan Ftáčnik volt az egyetlen baloldali politikus, aki az államnyelvtörvény ellen szavazott. Jó szándékában már csak ezért sem kételkedhetünk, így hát nemes gesztusként elfogadhatnánk szakmai szempontból is helytálló javaslatát. Semmit sem veszítünk, viszont sokat nyernénk, mert csökkenthetnénk a ma még kétkedő, sőt gyanakvó szlovákok számát, mert számukra még egyértelműbbé tennénk azt, ami minden hazai magyar számára réges régen nyilvánvaló: szívügyünk a szlovák nyelv korszerű oktatása és kellő ismerete, amely az érvényesülés nem egyetlen, de mindenképpen fontos feltétele. m • fWM. fi Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238310), - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella-panoráma (58238338), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 58217054, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDĽER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: voxnova@isternet.sk Olyan gyenge vagy, mint egy vasmű! (Peter Cossányi rajza) ; . ' i TALLÓZÓ NOVÝ ČAS Egy héten belül hárman váltották fel egymást a Nagyszombati Kerületi Rendőrparancsnokság vezetői posztján. A belügyminisztérium új irányítóinak hivatalba lépését követően lemondott kerületi rendőrparancsnoki tisztségéről Milan Puškáš ezredes, és kérte elbocsátását a testülettől. Távozása után a pöstyéni Peter Rehákot nevezték ki a nagyszombati parancsnokság élére, de ő viszszautasította a tisztséget. Utána az érsekújvári Jozef Bezák alezredest nevezték ki a posztra, de háromnapi működés után ő is visszatért eredeti helyére. Csütörtök óta az addig Szenicen működő Ivan Dujka ezredes a nagyszombati kerületi rendőrparancsnok. Ladislav Pittner belügyminiszter megalázónak nevezte az ügyet. Arról van szó ugyanis, hogy az előzőleg kinevezett két rendőrtiszt és családja rögtön névtelen fenyegetések céltáblájává vált. A nacionalisták sérelmezik, hogy a magyarok idegen nyelvként tanulják azt, amit ők anyanyelvüknek neveznek Taposóaknákon az oktatásban Volt már olyan oktatási miniszterünk, aki vette magának a fáradságot, hogy belemélyedjen egy kissé a kétnyelvűség bonyolult problémájába? VOJTEK KATALIN Kilenc év alatt, amióta a szlovák nacionalizmussal egy időben feléledt az itteni magyarok perfekt kétnyelvűvé tételének igénye, született-e hivatalos, minisztériumi kezdeményezésre és támogatással olyan szlováknyelv-oktatási program, amely hatékonyságát tekintve meg tudna felelni a túlzott többségi elvárásoknak? Túlzott elvárásokról beszélek, mert lépten-nyomon tapasztalhattuk, hogy míg Ján Eupták rusztikus szlováksága vagy az „ulica" típusú nőnemű főnevek ragozását gyakran elvétő Ján Slota bakijai egyetlen többségi fület sem sértenek, addig egy magyar nemzetiségű nyelvbotlása nyomban tápot ad az úgynevezett alternatív oktatás szükségességét hangoztató eszmefuttatásoknak. Aminek egyenes folyománya volt, hogy az oktatási minisztérium minden törekvése nem az additív, tehát gazdagító, hanem a szubtraktív, ... a kormányváltás után úgy tűnik, normalizálódik a helyzet... a többség nyelvét az anyanyelv rovására megtanító kétnyelvűségi oktatási program bevezetésére irányult a magyar iskolákban. Anélkül persze, hogy a minisztérium nacionalista hévtől fűtött, ügybuzgó hivatalnokainak fogalmuk lett volna a kétnyelvűség alapelveiről. OLVASÓI LEVÉL Meglepetések Amerikája Rövid amerikai, pontosabban New York-i tartózkodásom során olyan élményekben volt részem, amelyek közül legalább egyről, úgy érzem, be kell számolnom. Meg akartam tekinteni a Modern Művészet Múzeumának kiállítását. Belépve a múzeum előcsarnokába mindjárt kellemes meglepetés ért. A szemközti falon elhelyezett feliratok egyike ugyanis arról tájékoztatott, hogy a Most, a kormányváltás után úgy tűnik, normalizálódik a helyzet, az oktatási minisztérium nem kíván olyasmit ránk erőszakolni, amit nem tudunk elfogadni. Ezt szombaton szavaival is megerősítette Milan Ftáčnik tárcavazető a Fórum Intézet komáromi szemináriumán. A beszédét követő hatalmas taps egyfajta rokonszenvtüntetés volt a megjelent pedagógusok részéről. Ilyen emberséges, partneri hangnemben eddig még egyetlen oktatási miniszter sem szólt hozzájuk. Mégis volt egy apró mozzanat, amely némi elgondolkodásra késztetett. A miniszter - noha hangsúlyozta, hogy anyanyelv csak egy van - azt ajánlotta, ne használjuk a szlováknyelv-oktatás kapcsán az idegen nyelv kifejezést, beszéljünk inkább „második nyelvről". Bár nem mondta ki, az ok nyilvánvaló. Ez az eufemizmus azoknak a nacionalistáknak a vitorlájából hivatott kifogni a szelet, akik értetlekedve sérelmezik, hogy a magyarok idegen nyelvként tanulják azt, amit ők anyanyelvüknek neveznek. És valahol itt van a probléma lényege. Amíg a szlovák közvélemény ezt a tényt nem képes megemészteni és elfogadni, s a magukat liberálisnak, toleránsnak valló szlovák politikusok a türelmes felvilágosító munka helyett a türelmetlen nacionalizmusnak tettek engedményeket, gesztusokat tartják célravezetőbbnek, sosem alakul ki olyan közhangulat, amely hajlandó elfogadni a másságot. Látszólag apróságról van szó, egyetlen felcserélhető szóról. A valóságban azonban sokkal lényegesebb dologról. Arról, hogy akik kedvéért meg kellene tenni ezt a nyelvi kompromisszumot, semmiféle kompromisszumra nem hajlandók. Azt a soviniszpénztáros a látogató által átadott bármilyen összeg ellenében - tehát akár egyetlenegy centért is kiadja a belépőjegyet. Ez volt az első meglepetés számomra, mivel az Egyesült Államokban - főként a magánmúzeumokban - bizony borsos áron adják a belépőjegyet. Szerény lehetőségeimhez mérten egy dollárért kértem belépőjegyet, s egyszersmind elnézést kértem a pénztárosnőtől, amiért kispénzű külföldi turista lévén csupán ilyen csekély öszszeggel járulhatok hozzá a múzeum fenntartásához. A pénztárosnő előbb átvette a tát, akit felháborít, hogy egy más nemzetiségűnek más anyanyelve van, mint neki, semmiféle engedmény nem tesz engedékenyebbé. Mert kiknek az érzékenységét sérti a „szlovák nyelv mint idegen nyelv oktatása" kifejezés? Eva Slavkovskáét és elvbarátaiét, akik minden tőlük telhetőt Elgondolkoztató volt Milan Ftáčniknak egy másik mondata is. megtettek azért, hogy ne kerüljön az iskolákba a Skabela-Bóna-program, amely könnyen, játékos formában tanítja meg szlovákul a magyar gyermeket. Azok érzékenységét sérti, akik minden magyar vonatkozású ügyben a legérzéketlenebbül jártak el. S ha már az érzékenységnél tartunk; nem biztos, hogy a szlovák nyelv nagyobb tiszteletére hangolja a magyar gyermeket az a szlovák helyesírási szabály, amely szlovák ortográfiával íratja a magyar történelmi neveket. Hogy emögött milyen történelemszemlélet és emberi magatartás húzódik, fölösleges részletezni. Elgondolkoztató volt Milan Ftáčniknak egy másik mondata is. A sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: nem tartja kizártnak, hogy szlovák pedagógusok is bekapcsolódjanak a magyar iskolákbeli szlováknyelv-oktatásba. Ám amíg a szlovák történelemoktatás megreked a történelmet passzívan elszenvedő jó szlovákok és az ezer évig elnyomó rossz magyarok sémájánál, nincs garancia arra, hogy a szlovák pedagógussal nem ez a szemlélet vonul be a magyar iskolába, például a XIX. századi szlovák irodalom tárgyalásának ürügyén. Ennek pedig nem látjuk szükségét. Van tehát probléma bőven, nem csupán gazdasági életünk van tele taposóaknákkal. Jöhetnének már az aknaszedők. Ilyen emberséges, partneri hangnemben eddig még egyetlen oktatási miniszter sem szólt hozzájuk. (Somogyi Tibor felvétele) pénzt, majd aprópénzt kotorászott elő azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a dollárból visszaad. Aztán meggondolta magát, az aprópénzt visszatette a pénztárba, nekem pedig az egydollárossal együtt átadta az így ajándékba kapott belépőjegyet. Zavaromat látva „all right" (minden rendben) felkiáltás és egy kedves mosoly kíséretében kellemes múzeumlátogatást kívánva búcsúzott tőlem. Meglepetésemben csupán egy „köszönöm szépen" elrebegésével és egy szerény emléktárgygyal (amelyet láthatóan örömmel fogadott el) fejeztem ki hálámat. Amikor pedig tüzetesebben megnéztem a belépőjegyet, újabb meglepetés ért. Megállapítottam ugyanis, hogy az 1 cent értékben kinyomtatott belépőjegyen az is szerepelt, hogy a nap folyamán korlátlan alkalommal érvényes a múzeum megtekintésére. Bár a történet csupán apró figyelmességként könyvelhető el, úgy éreztem, sokkal többről van szó: nevezetesen a segítőkészségről. Ezek után nyugodt lélekkel állapíthatom meg, hogy Amerika egyebek között a kellemes meglepetések hazája is. Kohán István Kassa