Új Szó, 1998. november (51. évfolyam, 253-277. szám)

1998-11-30 / 277. szám, hétfő

10 SPORTVILÁG ÚJ SZÓ 1998. NOVEMBER 30. Portugália korántsem volt olyan gazdag ország, mint spanyol szomszédja; a mozambiki Eusebiót a többi sztárhoz képest elenyésző összegért vásárolták Zuhanóban a lisszaboni „Vörös Sasok" Benfica Lisszabon: huszonkiléncszeres bajnok, a Portugál Kupa huszonötszörös győztese. Kilencvennégy éve alakult, jelenleg 122 ezer tagot számlál. Hazájában szinte nemzeti intézménynek számít. MARCEL MERČIAK Mindez Cosmem Damiao érdeme, aki 1904 februárjában megrendezte az első hivatalos labdarúgó-mérkőzést. Egy nappal később, február 28-án Sport Lisszabon néven klubot alapított, amely két évre után egyesült a szomszédos Sport Club de Benficával. Eleinte inkább a kerékpározással foglalkoztak, a foci csak a húszas években kapott helyet. Az országos bajnokság megalakulása után a „Vörös Sasok" vezető szerephez jutottak. Rövidesen a nemzetközi terepen is az élen szárnyaltak: a háború után, 1950-ben megnyerték a Latin Kupát. Ted Smith angol edzőt illette az elismerés, aki a Benfica játékosaiból európai szintű csapatot kovácsolt. A spanyol mamutklubok (Real Madrid, FC Barcelona) mintájára "a klubvezetés óriási stadiont építtetett Lisszabon központjában. Az Estadio Da Luz 130 ezer nézőt fogadott be, általában zsúfolásig megtelt. Otto Gloria edző, a Botafogo és a Vasco de Gama korábbi játékosa ott folyatta, ahol Smith abbahagyta. Irányítása alatt a Benficát álomcsapatként emlegették. Portugália korántsem volt olyan gazdag ország, mint spanyol szomszédja vagy Olaszország, érthető, hogy a futballra is kevesebb pénz jutott. A Benfica nem engedhette meg magának, hogy Guttman Béla edző megtanította, mi a taktikai fegyelem. menő külföldi játékosokat vásároljon, ezért először Afrikában, a portugál gyarmatokon próbált erősítés után nézni. Az angolai Coluna azonnal megtetszett Glóriának, a sötét bőrű tehetség leigazolásával jó vásárt csinált. Bár Gloria nem vihette véghez az összes elképzelését, megfelelő alapot teremtett utódjának, Guttman Bélának. A magyar származású szakember megtanította, mi a taktikai fegyelem. Eltartott egy ideig, amíg megtalálta az ideális tizenegyet. Több neves személyiség osztozott a Benfica sikereiben; a vékony dongájú, elegáns kapus, Ritka pillanat: Eusébio és Pelé egymás mellett - civilben Costa Perreira ('65-ben, a pozsonyi Téglamézőn hárította Vladimír Weiss 1 l-esét), a védelem bástyája, Carlos Germano, valamint az öt mesterlövész, Augusto, Santana, Aguas, Coluna és Simoes. Az 1961-es berni BEKdöntőben 3:2-re legyőzték az FC Barcelonát. Bár Kubaiával, Suarezzel, Evaristoval, Kocsissal és Cziborral a csapatában mindenki a katalánokat favorizálta, Aguas, Santana és Coluna gólja felborította a papírformát. A Benfica Európa trónjára került, s két évig ott is maradt. A BEKgyőzelem után, a párizsi Hercegek Parkjában a brazil FC Santos ellen lépett pályára. Ötgólos hátránynál Guttman edző úgy döntött, lehetőséget ad a 19 éves Eusébio da Silva Ferreirának. A mozambiki Fekete Gyöngyszem a legendás Pelét is feledtette; húsz perc alatt mesterhármast ért el, s bár a Benfica kikapott, örökre emlékezetes produkciót nyújtott. Két mozambiki látogatásába került a klub vezetőinek, hogy szerződtessék a technikás, kitűnően dribliző, gólerős Eusébiót, aki fantasztikus gyorsulásáról is híres volt. Mindent e legtermészetesebb módon csinált, nem erőlködött, szemet gyönyörködtető volt az elasztikus mozgása. A többi sztárhoz képest elenyésző összegért vásárolták, ő pedig örök időkre hűséges maradt a klubhoz. A következő idényben a Benfica meg akarta védeni BEK-elsőségét. A negyeddöntőben nem sok hiányzott hozzá, hogy kiessen: Nürnbergben 1:3-as vereséget szenvedett, továbbjutási esélyei minimálisra csökkentek. Lisszabonban, telt ház előtt szárnyra kaptak a Sasok, 6:0-lal alázták meg német ellenfelüket. Miután a Tottenhamen is túltettek, valóra vált a szurkolók álma: 1962. május 2-án, Amszterdamban a Benfica a Real Madriddal találkozott. Ez a felejthetetlen összecsapás aranybetűkkel került be a labdarúgás krónikáiba. A spaMostanában nem szárnyalnak a fehér nadrágos „Vörös Sasok", sem otthon sem Európában nyolok részéről Araquistain Casado, Santamaria, Miera Felo, Pachin - Tejada, Del Sol, di Stéfano, Gento és Puskás, a Benficánál Costa Perreira - Joao, Germano, Angel - Caven, Cruz Augusto, Eusébio, Aguas, Coluna és Simoes gondoskodott a látványos pülanatokról. Puskás „Öcsi" két gólja után, hamar előnyhöz jutott a szokatlan, sötét mezben játszó Real. Auguas és Caven találata visszahozta a lisszaboni reményeket, de Puskás harmadik gólja, a félidő előtt újabb szög volt a Benfica koporsójában. A térfélcsere váratlan fordulatot hozott: Coluna kiegyenlített, az ibériai gólparádét két találattal Eusébio fejezte be. „Európa Peléjének" teljesítményeit 1965-ben a kontinens legjobb játékosa címmel jutalmazták. Egy éwel később, kilenc góljával nagyban hozzájárult a portugál válogatott angliai vébén szerzett bronzérméhez. Még háromszor szerepelt A Fekete Gyöngyszem a legendás Pelét is feledtette. a Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőjében, de nem tudott nyerni: 1963-ban a Wembleyben az AC Milan győzött 2: l-re (a brazil Altaíini két gólt szerzett), 1965ben az Inter Miláno védelme nem engedte szóhoz jutni (0:1), 1968-ban a Manchester United hosszabbítás után 4: l-re verte a Wembleyben. Az utódok meg sem közelítették a mozambiki futballművészt. Tizenöt éve bejutottak az UEFA Kupa-, tíz éve a BEK-döntőbe. Stuttgartban a PSV Eindhoven ellen kétórás huzavona után sem vitték dűlőre a dolgot, a 11-es párbaj a hollandoknak kedvezett. Jósé Antonio Veloso hibázott, az eredmény: 6:5 az Eindhoven javára. A pechsorozat az 1990-es BEKdöntőben sem szakadt meg, Rijkaard góljával az AC Milan l:0-ra győzött a bécsi Práterben. A Benfica dicsősége elmúlt. Utoljára 1994-ben volt portugál bajnok, azóta az FC Porto az úr a „házban". Most a csapat skót szakvezetőjétől, Graem Sounesstől várják, hogy gazdát cseréljen a „ház". A legnagyobb csapást talán a tavalyi US Openen mérte rá a sors, a legjobb 16 között elbúcsúztatta Samprast, de aztán jött a fiatal ausztrál atléta, Pat Rafter. Michael Chang befejezetlen küldetése ÖSSZEÁLLÍTÁS John McEnroe, a tenisz egykori fenegyereke egyszer azt találta mondani: ha Michael Chang megnyeri Wimbledont, ott helyben, a centerpálya közepén a közönség előtt letolja a gatyáját. A Nagy Johnny Mac persze tudta, mit beszél, és bár csöppnyi kétség nincs, vígan beváltaná az ígéretét, erre a drkuszra aligha kerül sor. Chang ugyanis nemhogy Wimbledonban, de még a párizsi salakon, 1989-es diadala színhelyén sem képes megismételni hajdanvolt Grand Slam-győzelmét. Pedig ha valaki, akkor ő megérdemelné. Szülei egy társkereső összejöveteNÉVJEGY Neve: Michael Chang Született: 1972. február 22., Hoboken, New Jersey Nemzetisége: amerikai Jelenlegi lakhelye: Mercer Island, Washington Magasság: 175 cm Súlya: 68 kg. Játéka: jobbkezes Első profi éve: 1988 Legjobb ranglistahelye: 2. Pénzdíjainak összege: 16 643 000 dollár Családi állapota: nőtlen Hobbi: megrögzött horgász és trópushaltenyésztő, a Nemzeti Hal és Vadállat Szövetség zászlóvivője len találtak egymásra. Azóta is boldogan élnek. Michael azt mondja, ő annyira zárkózott, hogy aligha lenne bátorsága az ilyesfajta ismerkedésre. „Azt hiszem, egy kicsit más vagyok, mint a több fiú a körversenyen - vallja magáról. - Elfogadom, hogy a nyilvánosság előtt kell élnem, de a magánéletem igyekszem megtartani magamnak. Érzem, hogy eljön az idő, amikor felbukkan egy láény, aki segít nekem, hajlandó utazni velem, és olyan feleség lesz, amilyenre vágyom. De nem siettetem a dolgot, van még időm. Imádom a kölyköket, remélem, egyszer nekem is lesznek. Mert a család mindig is fontos volt számomra. Igazi áldás lesz, ha végigkísérhetem gyermekeimet azon az úton, amelyet az Úr kijelölt számukra." Changék családja szinte burokban tartja Michaelt. Joe papa az üzleti agytröszt, ügyel a família pénzügyi dolgaira, két éwel idősebb bátyja, korábbi párospartnere, Carl a kisöcsi edzője és menedzsere, Betty mama a személyes dolgokat intézi, Diana, Michael sógornője pedig segít neki ebben. „Isten annyi mindennel megáldott bennünket, tehetséggel, szeretettel, de tudom, csak együtt lehetünk igazán sikeresek - mondja őszintén a család dédelgetett kedvence. - Fogalmam sincs, hol tartanék most az ő segítségük nélkül. Szerencsés vagyok, hogy velük lehetek." Chang az 1989-es Roland Garrosgyőzelme óta - Wimbledont kivéve - mindenhol játszott már Grand Slam-döntőt, de nyerni nem tudott. Pedig megpróbált mindent. Alacsony termetét ellensúlyozandó extra hosszúságú ütőre váltott, átalakította az adogatásait, különleges edzéseket végzett, szinte hajszolta a hibáit. Mindhiába. Tavaly még második helyen állt a „...de én tudom, Isten nem tesz ilyet velem." világranglistán, de idén tavasszal már kiesett a legjobb tízből. Hiába edzett olyan elszántsággal, mint annak idején Connors, hiába nem ismert megalkuvást a munkában, nem sikerült az újabb kiugrás. Sokan már le is mondtak róla. Chang azonban nem adja föl: „Az, hogy ilyen alacsony vagyok, kitartásra nevelt. Biztos vagyok abban, hogy a legjobb teniszéveim még ezután következnek." Bármi is történiuk, Chang élvezi az utazást. Hiszi, az álhatatossága olyan közel hozza a tenisz csúcsait, amennyire csak lehet anélkül, hogy tulajdonképpen elérné azokat. Pedig a sok verseny, a több tucat tornagyőzelem valójában soha nem pótolja a Grand Slamdiadalokat. Valószínűleg Samprasnak igaza volt, amikor azt mondta: a kutya sem emlékszik arra, hogykinyertmondjukPhiladelphiában. „Michael Chang hét százalékot fejlődik évente" - nem akárki mondta ezt, hanem maga Andre Agassi. Kérdés, hogy jött ez ki neki, de tény, Chang így tudott az újabb és újabb teheteségek felbukkanása ellenére 30 Philadelphia-színtű győzelmet és több mint 16 millió dollárt öszszeütögetni az elmúlt évtized alatt. ,Amikor Michael 1989ben megnyerte a Rolád Garrost, még kissrác volt, és vahogyan olyan gyorsan jött az egész" emlékszik vissza az apa, Joe Chang. - Azóta nagyon keményen edzett, sokkal jobb lett, és tudom, mennyire szeretne férfiként újra győzni egy Grand Slam-tornán." A legnagyobb csapást talán a tavalyi US Openen mérte rá a sors. A legjobb 16 között elbúcsúztatta Samprast, megnyílt előtte az út nagy álma megvalósulásához. És akkor - pechjére - jött a fiatal ausztrál atíéta, Pat Rafter, a maga kemény adogatásaival, agresszív szervafogadásaival, jó ütemű reptéivel - és az elődöntőben taccsra tette: Changnak megint nem sikerült. A döntő napján Carl mélyen lesújtva magányosan üldögélt az új Arthur Ashe-stadion páholyában, üveges szemmel bámult maga elé. „Carlt néha jobban megviseli a vereség, mint engem. Ő valójábn több, mint a bátyám, olyan, mintha a mostohaapám Elszántság, kitartás jellemzi a kínai származású amerikai játékát lenne. Rafter meccse után is azon töprengett, mit kellett volna jobban csinálnunk. Hiszen olyan közel voltunk az újabb Grand Slamgyőzelemhez." „Szerintem nagyon sokan vannak, akik azt szeretnék, hogy Michael végre nyerjen még egy Grand Slam-tornát - mondja Tim Gullikson, az amerikai Davis Kupa csapatkapitánya. - Én magam is ezekhez tartozom. Ha valaki egyet nyer, az emberek hajlamosak azt mondani, szerencséje volt. Ha megismétíi, már nem lehet erre fogni." Chang tavaly év végén már egy kicsit elbátortalanodott, aztán az idő előrehaladtával szép lassan túltette magát a történteken. „Eleinte nem értettem, mi is történt velem, képtelen voltam megfejteni. Isten próbára tette a hitemet. Vesztem sosem öröm. Amikor visszamegyek az öltözőbe egy-egy vereség után, persze hogy nem azon kezdek el gondolkodni, milyen szép is az élet, inkább az állhatatosságon, a kitartás erején merengek, aztán rögtön azon, hogy vajon mi is lesz a következő meccsen. Tény, az ember nagyon könnyen elveszíti a bátorságát, de én tudom, Isten nem tesz üyet velem. Nem tudom miért, de ezt nem akaija. (S. R.)