Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)

1998-10-10 / 234. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 10. RÉGIÓ 3 Bő egy esztendő alatt felújították a nagykürtösi katolikus templo­mot. Erre azért volt szükség, mert a lakosság számának emelkedésé­vel szűknek bizonyult. A kékkői Mivis cég 13 hónap alatt készült el a templom átépítésével. A beruházásra 4,7 millió koronát fordítot­tak. A felújítást a hívők és városi hivatal mellett írországi és amerikai egyházközségek is támogatták. (Kép és szöveg: Bodzsár Gyula) Szinte naponta történik támadás, de nem kerülik el Veszélyes a nyírfaliget NYITRA A Konstantin Egyetem kollégiu­mához egy nem éppen biztonsá­gos nyírfaligeten keresztül vezet az út. Csak az utóbbi két hét alatt kétszer támadtak meg és raboltak ki ott olyan kiskatoná­kat, akik a közeli laktanyába igyekeztek. Egy diáklányt meg­erőszakoltak, és szinte nem mú­lik el hét anélkül, hogy a fák mö­gül ne bukkanjon elő egy exhibi­cionista. Legutóbb október l-jén este fél nyolckor egy 24 éves di­áklányra támadt egy ismeretlen férfi. A száját befogva ütlegelni kezdte, majd maga után von­szolta a bokrok közé. Ott egy pil­lanatra elengedte, hogy kicsa­tolhassa a nadrágszíját. Ekkor a lány segítségéit kiáltott. Táma­dója valószínűleg megijedhe­tetett, mert pillanatok alatt el­tűnt a sötétben. A segélykiáltást szerencsére meghallotta egy já­rókelő, aki miután megkereste a lányt és látta, hogy megsérült, azonnal hívta a mentőket. Az or­vosi vizsgálat után kiderült, hogy a lány egy kivágott fára es­ve combnyaktörést szenvedett. Gyógyulása több hónapot vesz igénybe. Elmondása szerint a tá­madó 20-30 éves lehetett, tehát korántsem azonos azzal a 37 éves férfival, akit a rendőrök a héten tartóztattak le. Lépre csalásához némi lele­ményre is szükség volt: már he­tek óta civilruhás rendőrnők sé­tálgattak a ligetben, és a maga­mutogató férfi nem bírt bájaik­nak ellenállni. Annál nagyobb volt aztán a meglepetése, ami­kor sikítás és elszaladás helyett a csinos hölgyek megbilincsel­ték. Mivel azonban a korábbi tá­madók közül egyet sem sikerült még kézre keríteni, a rendőrség fokozott óvatosságra inti a diá­kokat és a kiskatonákat is. Úgy tűnik, a sietség mégis nagyobb, mint a félelem, mert az egyes esetek utáni ijedség elmúltával mindenki inkább nekivág a sötét ligetnek, minthogy a hosszabb kerülőutat választaná. Sokan azt szorgalmazzák, legyen a li­getben állandó járőrszolgálat, de a rendőrség szerint ez a mun­kaerőhiány miatt megoldhatat­lan, hiszen olyan veszélyes he­lyekre sem jut rendőr, amelye­ket valóban nem lehet elkerülni. Ebben az esetben tehát egyelőre mindenki csak annyit tehet saját biztonságáért, hogy feléje se megy a hírhedt nyitrai nyírfali­getnek. (vr) A falumúzeumban már a negyedik kiállítás nyílik Felelevenítik Nagymácséd múltját Mint annak idején beszá­moltunk róla, a Galántai járásban levő, 2450 la­kosú községben 1997. június 21-én adták át rendeltetésének a falu­múzeumot. KAMONCZA MÁRTA Azóta az impozáns épületben az érdeklődők három kiállítást te­kinthettek meg: a megnyitás után néhány hónapig korabeli dokumentumok, fényképek és különféle használati tárgyak se­gítségével a kitelepítések éveit elevenítették fel; aztán a rég­múlt idők mezőgazdasági szer­számait mutatták be; idén már­ciusban pedig az 1848/49-es magyar forradalom és szabad­ságharc tiszteletére nyitottak ki­állítást. Arról, hogy a falu múltját bemu­tató kiállítást milyennek terve­zik, Noszek Ferenc polgármes­tert kérdeztük. „Elöljáróban el kell mondanom: pedagógusként és iskolaigazga­tóként nagyon fontosnak tar­tom, hogy a legifjabb nemzedék tagjai alaposan megismerjék szülőfalujukat, a község múltját, a szinte már feledésbe merült dűlőneveket. Képet kapjanak ar­ról, mivel foglalkoztak elődjeik, hogyan éltek" - hangsúlyozza a polgármester. Noszek Ferenc elmondása sze­rint az iskola oktatási tervében szerepel, hogy a jövő év áprilisá­ban rendhagyó honismereti órát tartanak a falumúzeumban. Er­re a környék pedagógusait is meghívják. A kiállítóteremben ta­lálható egy honfogla­lás előtti sírhely... „A falu történetét bemutató kiál­lításra két muzeológus, Izsóf Jó­zsef és dr. Rudolf Kujovský se­gítségével készülünk. Célunk, hogy a múzeumlátogatónak át­tekintést nyújtson Nagymácséd benépesüléséről, illetve alapve­tő tájékoztatást adjon környé­künk történelmi adatairól a leg­régibb időktől a középkorig. A kiállítóteremben található egy honfoglalás előtti sírhely, ame­lyet Nagymácsédon tártak fel. Ezenkívül kiállítunk több, a köz­ség múltját idéző néprajzi tár­gyat is" - folytatja Noszek Fe­renc. Közben szétnézünk a teremben. Régi pénzérmék, nyílhegyek, kancsók, képek az ásatásokról. Az egyik vitrinben az üveg mö­gött érdekes nyílhegygyűjte­mény látható. „Ez Dolán György festőművész­nek, községünk díszpolgárának ajándéka. A csiszolt kőkorszak­beli tárgyak Észak-Afrikából származnak" - jegyzi meg a pol­gármester. A kiállítóterem falán látható festmény is Dolán György mun­kája. „A kép címe Mészáros Dávid meghurcolása. Mészáros Dávid ... saját testükkel pró­bálták megvédeni ked­velt papjukat. Vághosszúfalun született. 1828­ban lett nagymácsédi plébános, majd 1844-ben Sopornyára ke­rült. A szabadságharc idején a peredi csata után az osztrákok elfoglalták Sopornyát. Mészáros a szószékről bírálta a császárt, és felszólította híveit, hogy az el­lenséggel szemben tanúsítsanak ellenállást. A plébánost elfog­ták, és Pozsonyba hurcolták. Nagymácsédon keresztül vitték megkötözve. Amikor erről a nagymácsédiak tudomást sze­reztek, tömegesen kivonultak a diószegi útra, és saját testükkel próbálták megvédeni kedvelt papjukat. Természetesen ered­ménytelenül, hiszen a katona­ság túlerőben volt. A történet vége az lett, hogy Mészáros Dá­vidot a király elleni bujtogatás bűntette miatt a Kempen Pál ve­zette rögtönítélő bíróság 1849. július 14-én golyó általi halálra ítélte. Az ítéletet még aznap Po­zsonyban kihirdették, és július 16-án végrehajtották" - mondja Noszek Ferenc. A polgármester szavai szerint Nagymácséd történetéről, neves személyiségeiről könyv is ké­szül. De mint hozzáteszi, azt még nem tudni, hogy mikor jele­nik meg Ám annyi biztos: október dere­kán a nagymácsédi falumúze­umban rendkívül érdekes kiállí­tás nyílik. NAGYTÖRONYA Megkezdődött a szőlő betakarítása A zempléni hegyek lankám elterülő szőlőskertekben és gazda­ságokban a próbaszüretelés után tegnap sok helyen már teljes ütemben folyt az idei termés betakarítása. Szakemberek szerint a gazdák 4-4,5 tonnás hektárhozamra számítanak a térségben, de vannak területek, ahol a rossz időjárás, illetve a betegségek miatt lényegesen kevesebb szőlő termett, ráadásul a cukortar­talom is nagyon alacsony. A Bodrogközben hivatalosan ma ve­szi kezdetét a térségre jellemző nagy esemény, (kat) NAGYKÜRTÖS Hányan indulnak a helyi posztokért? A Nagykürtösi járásban a Magyar Koalíció Pártjának 29 helyi szervezete működik. Villant József ügyvezető alelnök tájékozta­tása szerint az MKP színeiben 23 polgármester-, illetve mintegy 100 képviselőjelölt indul a helyhatósági választásokon, (bgy) Pénzt ne tartsunk reklámtáskában! Általában is könnyelmű és felelőtlen dolog pénztárcánkat rek­lámtáskában tartani, viszont ha vásárba vagy piacra megyünk, ez kiváltképp nem ajánlott. Erre fizetett rá egy 37 éves nő a nagykürtösi piacon. Egy ismeretlen asszony kitépte kezéből mű­anyag táskáját, amelynek alján ott lapult a pénztárcája - benne 8900 koronával. A rablót még nem sikerült elfogni, (dzsár) EPERJES Gyakorolták az életmentést Csütörtökön az életmentést gyakorolták a gyorsmentők a kelet-szlovákiai városban. Az akcióba gépkocsivezetőket is bevontak: esetenként nekik kellett eldönteniük, miképp kell ellátni a sérülteket, (č) GESZTES Vizsgálati fogságban a gyilkosok Tegnap vizsgálati fogságba helyezték azt a négy roma férfit, akit egy 78 éves gesztesi asszony kirablásával és meggyilkolá­sával gyanúsítanak. A szeptember 12-én történt bűncselek­ményről lapunk is beszámolt. A rendőrségi vizsgálat során ki­derült, hogy mind a négy férfi büntetett előéletű. A támadók négyezer koronát raboltak el áldozatuktól. Ha bebizonyosodik bűnösségük, 15 évre is rács mögé kerülhetnek, (fo) (CTK-felvétel) Születésnapi Ajándékszóró Ma folytatjuk a Születésnapi Ajándékszóró szelvényeinek közlését. Ezeket a szelvényeket ­a gyertyákat az Új Szóból, a szíveket a , Vasárnapból kivágva - ] ^ a játéktervbe beragasztva a játék végén küldje el a kiadó címére: Vox Nova, a. s. Prievozská 14/A, 820 06 Bratislava. A borítékra írják rá: Ajándékszóró. I : !f .1 Gálaműsorunkat a KOM-ART művészeti ügynökség, Héger Rudolf, Komárno szervezi. Összességében véve ma ked­vező lesz az időjárás hatá­sa. Ennek elle­nére csökken­het az érzékenyek szellemi és fi­zikai teljesítőképessége, s rosz­szabbodhat összpontosító ké­pességük is. Migrénes jellegű fejfájás és asztmás rohamok to­vábbra is előfordulhatnak. Fo­kozódik a balesetveszély, ezért minden területen körültekintő­en kell eljárni. Az előrejelzések szerint holnap elsősorban a mozgásszervi betegségekben szenvedőknek kell ismét pana­szokra számítaniuk. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: JOBBÁRA DERÜLT ÉGBOLT, SOKFELÉ KÖD, 15-19 FOK A Nap kel 07.05 - nyugszik 18.12 órakor. A Hold kel 21.52 - nyugszik 12.24 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 360, változatlan; Medve: 240, árad; Komárom: 325, árad; Párkány: 245, árad. ELŐREJELZÉS Jobbára derült lesz az égbolt, de sokfelé csak a késő délelőt­ti órákban osz­lik fel a köd. A kora délutáni hőmérséklet 13 és 17 fok között, délen 19 fok körül alakul. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül­het. Vasárnap túlnyomóan borult időre számíthatunk. Hétfőn vál­tozóan felhős lesz az égbolt. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet általában 7 és 11, a leg­magasabb nappali 11 és 15 fok között, holnapután Dél-Szlová­kiában 17 fok körül várható. ORVOSMETEOROLÓGIA Hétfőn Gprjicfmk\ • Petrovics László, Szlovákia legjobb biliárdozója • Az évszázad labdarúgói • Karol Kučera az ATP világbajnokság kapujában

Next

/
Oldalképek
Tartalom