Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)

1998-10-30 / 251. szám, péntek

10 SPORT ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 30. Elhalasztott tárgyalások Sydney. Sydneyben elha­lasztották a 2000-es nyári olimpia költségvetésének újratárgyalását, mivel még ném érkezett meg az ügy­gyei'kapcsolatos összes vizsgálati anyag. A megbe­széléseket a szervezőbi­zottság (SOCOG) marke­tingvezetője, John Moore kezdeményezte, mert el­mondása szerint a terve­zettnél körülbelül 200 millió ausztrál dollárral kevesebb folyt be a szpon­zoroktól. A SOCOG azt re­méli, hogy Új-Dél-Wales szövetségi állam kormá­nya segít rajta. (MTI) Doppingvizsgálat új eljárással Bangkok. Az Ázsiai Játé­kok lesz az első jelentős sportesemény, amelyen egy új eljárást használnak majd a doppingvizsgálat során. Az esemény szóvi­vője, Torpong Sewatarmra elmondta, hogy a játékok doppingellenőrző köz­pontja a tesztek vizsgála­tánál egy szénizotópos spektrométert fog hasz­nálni, amelyet Japánban, a téli olimpián már kipró­báltak, de akkor még nem vehették figyelembe ered­ményeit. - Ez a legjobb ké­szülék a tiltott teljesít­ménynövelő szerek ellen­őrzésére. Ezzel az eljárás­sal már nagyon kis meny­nyiségű doppingszer is ki­mutatható - tette hozzá Toprong. (MTI) Sebességi csúcs a Balatonon Budapest. Új sebességi csúcs született vitorlázás­ban a Balatonon a Keszt­hely-Kenese távon. A Yuppie Assoluta nevű, Asso 99 típusú vitorlás­hajó - fedélzetén Detre Szabolccsal, Detre Zsolt­tal, Fonyó Károllyal, Kel­ler Andrással, Csornai Jó­zseffel és Bereczky László­val - 3 óra 50 perc alatt tel­jesítette a távot. A Keszt­hely-Kenese rekordverseny Magyarország legrégebbi hivatalos vitorlás viadala. 1921-ben a Balatoni Yacht Club alapította és írta ki először, az első csúcs 6 óra 42 perc volt. A következő rekord 1936-ban született 5 óra 46 perccel, ezt az eredményt 1994-ben javí­tották tovább 5 óra 34 percre. (MTI) DELMÁR GÁBOR A magyar csapat olimpiai sze­replése felülmúlta a várakozást, hiszen a férfiak 9. helye a két év­vel ezelőtti, jereváni sakkolim­pia 18. helyéhez viszonyítva di­cséretes teljesítmény! Különö­sen akkor, ha tekintetbe vesz­szük, hogy Jerevánban Polgár Judit, Lékó Péter, Portisch Lajos és a magyar állampolgárrá lett Alekszandr Csernyin is játszott, míg Elisztában az elsőtáblás Almási Zoltán mellett csak a „második garnitúra" - Pintér, Horváth József, Gyimesi és Var­ga-volt hajlandó képviselni ha­zájuk színeit. Az alapvető prob­léma a pénzhiány, a válogatott játékosok általában rajtpénzt követelnek, emellett Polgár Ju­dit és Lékó Péter ragaszkodott az első táblához. Igaz, hogy a két sztár a világranglistán holt­versenyben megelőzi Almási Zoltánt, de Almási az utóbbi idő­ben mindkettőjüket legyőzte, Elhalasztják a Wembley-stadion lebontását Még két Eb-selejtező Boston. Az elmúlt években gólínségben szenvedő NHL-ben három mérkőzés is gólparádét hozott: Montrealban tizenegy, Ed­montonban tíz, Floridában pedig kilenc gólt láthatott a közönség. MTI- ÉS SITA-HlR A Boston Bruins 9:2-re győzte le a hazai pályán szereplő Montreal Canadienst. Az amerikai együt­tes ebben az idényben eddig egy­szer sem tudott három gólnál többet ütni egy találkozón, most viszont már az első harmadban elérte ezt a határt. Nem véletlen, hogy a Montreal ezek után ka­pust cserélt, és a bizonytalanko­dó Jose Theodore helyett Jocelyn Thibault kapott lehetőséget, de ő sem tudta megakadályozni a nagy arányú vereséget. Egy másik kanadai együttes, az Edmonton Oilers viszont több si­kerrel járt, hiszen 8:2-re győzte le a vendég, az idén Stanley Kupa­döntőt játszott Washington Capi­talst. Bűi Guerin és az orosz Borisz Mironov kétszer-kétszer, Kelly Buchberger, Mike Grier és a cseh Roman Hamrlík, valamint Josef Beránek egyszer-egyszer vette be a fővárosiak kapuját. Ez volt az Edmonton első hazai győzelme a mostani pontvadászatban. A bajnok Detroit Red Wings hét­szer is eredményes volt a Florida Panthers otthonában. A vendé­geknél Brendan Shanahan ezút­Az önzetlen Jaromír Jágr három gólpasszt is adott társainak! tal nem lőtt gólt, viszont három gólt érő átadásával már megsza­kítás nélkül hét találkozón sze­rez legalább egy pontot. A játéknapon két csapat nem ka­pott gólt, de ehhez három kapus hozzájárulása kellett. A Caroli­na Hurricanes lett játékosa, Ar­turs írbe a Chicago Blackhawks mind a 21 kísérletét hatástalaní­SAKK ezért a Magyar Sakk Szövetség elnöksége őt szavazta meg éltáblásnak. Almási jól megbir­kózott nem könnyű helyzetével, és igazolta a bizalmat. Bemutat­juk egyik szép győzelmét: Pirc védelem Világos: Almási Zoltán - Sötét: Efimov 1. e4 d6 2. d4 Hf6 3. Hc3 g6 4. Fg5 hó (játsszák a rögtöni 4. ... c6 is, pl. 5. Vd2 b5 6. Fd3 Hbd7 7. Hf3! Vc7 8. 0-0 Fg7 9. Bfel 0-0 10. h3 Fb7 11. e5 b4 12. Ha4 Hd5 13. Fh6 és világos jobban állt a Lékó-Conquest, Yopal, 1997 játszmában) 5. Fh4 c6 6. Vd2 b5 (egy másik lehetőség 6. ... g5l? 7. Fg3 Hh5 8. Hge2 Hc6 9. 0-0-0 a6 10. f3 Hxg3 11. hxg3 nagyjából egyenlő esélyekkel) 7. Fd3 a6 8. f4 Fg7 9. e5 Hd5 10. Hxd5 cxd5 11. He2 Hc6 12. c3 g5 (meggyöngíti a király helyze­tét, de csak így lehetett megboly­gatni az erős világos gyalogcent­rumot) 13. Fg3 gxf4 14. Hxf4 dxe5 15. Hh5 Ff8 (15.... Ff6 sem kecsegtetett sok jóval, Hxf6+ után az f6 gyalogos nem lesz védhető) 16. dxe5 Fg4 17. Fe2 Bg8 18. 0-0 Vd7 19. Fxg4 Bxg4 20. e6! fxeó (vagy 20. ... Vxe6 21. Bael Be4 - különben 22. i W 1 i i i m s i. i á? é S 1 i. Ä A % MTI-HIR London. Az eredetileg tervezett időpontnál sokkal később, csak jövő év végén bontják le az an­gol labdarúgás szentélyét, a Wembley-stadiont, hogy telje­sen újjáépítve pályázhassanak vele a 2006-os világbajnokság megrendezésére. A kérdés most már csak az, pon­tosan mikor indulnak meg a földgyaluk és a munkások, hogy lerombolják a legpatinásabb eu­rópai sporttelepet, amely az an­golok felett aratott 6:3 arányú magyar diadal színhelye is volt 1953-ban. Az eredeti tervek szerint a május 22-i kupadöntővel búcsúzott volna a régi Wembley, hogy az­tán kora ősszel lebontsák. Most viszont felmerült, hogy az angol válogatott még ott játssza le két Európa bajnoki selejtező-mér­kőzését - június 5-én Svédor­szág, majd szeptember 4-én Lu­xemburg ellen - s csak utána in­dulnak meg a munkagépek. Az új Wembley-stadiont 2002­re tervezik felépíteni az angolok 320 millió fontos (534 millió dolláros) költséggel. A váloga­tott mérkőzéseket addig a man­chesteri Old Trafford-pályán, a United otthonábanjátszanák. A Világ Kupa-győzteseket 2000-ben fogadja a pápa Sífesztivál Bormióban A calgaryi Rico Fata (44-es mezben) és a pittsburgh-i Brad Werenka ökölcsatája a Flames-Penguins NHL-es hokimeccsen. (ČTK-képszolgálat) Nyolc mérkőzéssel folytatódott a kanadai-amerikai jégkorong NHL Öt vendéggyőzelem MTI-HlR Ramsau. Az 1999/2000. évi sí­idény Világ Kupa-győzteseinek különleges megtiszteltetésben lesz részük: fogadja őket II. Já­nos Pál pápa. A német DPA hír­ügynökség jelentése szerint a bejelentést Gianfranco Kasper, a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) elnöke tette a németor­szági Ramsauban tartott Fo­rum nordicum alkalmából. Kö­zölte, a szövetség a következő téli idényt nagy sífesztivállal készül befejezni az olaszorszá­gi Bormióban. Minden szám Világ Kupa-döntőit ott tarta­nák. A rendkívüli rendezvény megnyitójára a világhírű milá­nói Scalaban kerül majd sor, a győztesek köszöntése pedig a Vatikánban lesz. A hírügynökség magyarázatul hozzáfűzte, hogy a katolikus vi­lágegyház feje a téli sportok nagy barátja, fiatalkorában ma­ga is versenyszerűen sízett. A Lengyel Sí Szövetség által kibo­csátott egykori versenyzői enge­délye megvan a Nemzetközi Sí Szövetség irodájában. totta, így idei első hibátlan mér­kőzését jegyezhette. A vendég Los Angeles Kingsnél viszont két hálóőrnek is érdeme van abban, hogy a New Jersey Devils képtelen volt gólt lőni. Á Kings első számú kapusának, Stephane Fisetnek a második harmadban kiújult az ágyéksé­rülése, így átadta helyét az újonc Manny Legace-nak, aki szintén nem kapott gólt. Kezd formába lendülni a Pitts­burgh együttese; a Pingvinek Calgaryban nyertek 5:2 arány­ban, úgy, hogy az első harmadot követően még egyenlő volt az ál­lás. Az önzetlen Jaromír Jágr há­rom gólpasszt is adott társainak! EREDMÉNYEK: Montreal-Bos­ton 2:9 (0:3, 0:3, 2:3), New Jer­sey-Los Angeles 0:4 (0:1, 0:1, 0:2), Carolina-Chicago 2:0 (0:0, 1:0, 1:0). Florida-Detroit 2:7 (0:3, 1:3, 1:1), Calgary-Pitts­burgh2:5 (1:1,1:2,0:2), Edmon­ton-Washington 8:2 (3:1, 2:0, 3:1), Anaheim-Tapa Bay 5:3 (2:0,2:2,1:1), San José-Phoenix 2:4(1:0,1:1,0:3). A nemzetközi futballmérkőzések legjobb góllövői Gabriel Batistuta Davor Suker előtt MTI-HIR Wiesbaden. Gabriel Batistuta, az olasz Fiorentína argentin csa­tára vezeti a labdarúgás történe­tével és statisztikájával foglalko­zó szervezet, az IFFHS nemzet­közi mérkőzéseken szerzett ta­lálatok alapján összeállított idei góllövőlistáját. Batistutát 13, míg a második helyezett horvát Davor Sukert, a spanyol Real Madrid csatárát, a nyári világ­bajnokság gólkirályát 12 góllal jegyzik a rangsorban - derült ki csütörtökön a wiesbadeni szék­helyű IFFHS-nek az MTI-hez el­juttatott faxából. A harmadik helyen a mexikói Luis Hernandez áll 11 találattal. A címvédő brazil Ronaldo jelen­leg csak a hetedik. A nemzetközi mérkőzéseken szerzett gólok alapján összeállí­tott IFFHS-lista (a második zá­rójelben előbb a klubcsapat, majd a válogatott színeiben lőtt találatok száma található): 1. Gabriel Batistuta (AC Fiorenti­na/Argentína) 13 gól (1/12), 2. Davor Suker (Real Madrid/Hor­vátország) 12 (0/12), 3. Luis Hernandez (Necaxa FC Ciudad de Mexico/Mexikó) 11 (0/11), 4. Marcelo Salas (River Plate/Lazio /Chile) 11 (1/10), 5. David Da­mian Mori (Adelaide City/Auszt­rália) 10 (0/10), 6. Zlatko Zaho­vics (FC Porto/Szlovénia) 10 (4/6), 7. Ronaldo (FC Internazio­nale/Brazília) 10 (5/5), 8. Szer­gej Rebrov (Dinamó Kijev/Ukraj­na) 10 (7/3), 9. Sergio Joao (Bo­livar La Paz/Brazflia) 10 (10/0). Hf6+ - 22. Hf4 stb.) 21. Bxf8+! (Almási néhány erélyes lépéssel fejezi be a játszmát) 21. ... Kxf8 22. Vxh6+ Kg8 23. h3 (nincs visszaút a bástya számára!) 23. ... Bxg3 24. Hxg3 Vd6 25. Vg6+ Kh8 26. Bfl e5 27. Vh5+ és sötét feladta, mert Kg8 28. Bf7 után a matt nem védhető. 2093. számú fejtörő C. Goldschmieding (1945) Világos indul és 2 lépésben mat­tot ad Ellenőrző jelzés - világos: Kh5, Vc7, Bb5 és c3, He5 és g3, Fa5 és bl, gy: e2 (9 báb). Sötét: Kd4, Vc8, Bc2 és d7, Hcl és c6, Fd2 és d5, gy: b7, f5, f6, f7 és h7 (13 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesz­tőségének címére küldendők „SAKK" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között ­minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének ha­tárideje: - a 2091., a 2092. és a 2094. számú fejtörőkkel együtt - november 23. A múltheti feladvány h3 mező­jén - ahogy az ellenőrző jelzés­ből is kitűnik - sötét gyalogos, nem pedig huszár áll! Wimmer (a labdával) 16 pontot szerzett az Inter-Galatasaray kosár­labda Koracs Kupa-mérkőzésen, melyen nem kis meglepetésre a po­zsonyiak diadalmaskodtak 67:62 arányban. (Eugen Vojtíšek felv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom