Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)

1998-10-22 / 244. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 23. HI RDETÉS - MŰSORA jÁNLA T 9 A XXVIII. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok margójára. Konstruktív kérdések kavalkádja Kassán Csak egy szűk szekta ügye? Mi is megírtuk, a szakmán belül is gyorsan elterjedt, hogy az idei Fábry Napok különbözni akar az eddigi­ektől. Nemcsak az új hely­szín, a merész tervekre fel­jogosító kassai „Magyar Ház" miatt, hanem a bizta­tónak nevezhető politikai helyzet és az új arcok mi­att is, akik optimisták, lel­kesek és odaadóak. JUHÁSZ KATALIN A három nap alatt többször el­hangzott, persze csak progra­mon kívül, egy pohár bor mel lett, hogy Kassából is lehetne ám irodalmi és kultúrközpont-félét csinálni. Örömmel konstatál­tam, hogy nem csak az én naiv fejemben fordult meg ez a gondolat, meg az sem, hogy a hovatovább egyre belterjesebbé váló irodalom a széles tömege­ket teljesen hidegen hagyja. Most még (talán) nem késő nyit­ni az utca embere felé, akinek nyelve mérföldekre van az iro­dalmárok által használt mű-rea­lista nyelvtől. Az író valahogy úgy képzeli el az olvasót, ahogy Szükség van fiatal, jó képességű, friss látó­szögű zsurnalisztákra. a „kriminális" Juszt László kép­zelheti el az embereket. Felülné­zet, kis oldalmosoly, nagy kér­dőjelek, haverkodó hangnem, „viszonyulás" a „problémához". A péntéki nap programjából kü­lön kiemelném Grendel Lajos el­gondolkodtató előadását, amelyben nyüzsögtek a fonto­sabbnál fontosabb kérdések, és a teremben mindenki egyfor­mán azt érezte, hogy sürgősen tenni kell(ene) valamit. Az iro­dalom társadalmi presztízse a mozi, a tévé, a számítógép vilá­gában sokat csökkent. Olvasók ma is vannak, de az értékek he­lyett a könnyen emészthető tör­téneteket, a rózsaszín aszpikban mumifikált regényhősöket kere­sik. Megszűnt a sorok között ol­vasás, a rejtvényfejtés izgalma is, mivel a rendszerváltás szólás­szabadságot is hozott (persze szigorúan irodalmi értelem­ben), ezzel a szólásszabadság­gal pedig kezdeni kellene vala­mit. Rohanónak mondott világunk­ban természetesnek tűnhet, hogy az ember otthon a karos­székben már nem strapálja az agyát, szórakozásra vágyik. Ez viszont hosszú távon deformáló, fantáziaszűkítő, szókincstépázó lehet. Intő jel, hogy az utóbbi időben ijesztően megcsappant a gyermekkönyvek és gyermek­lapok iránti kereslet. A videojá­ték-biznisz, a Cartoon Network agresszív és céltudatos hódítása jellemzőbb a mai korra, mint egy-egy színvonalas gyermek­könyv sikere. Nincsenek új, el­adási rekordokat döntögető Janikovszky Évák, Csukás Istvá­nok, Lázár Ervinek, sőt semmi­lyen értelemben nem beszélhe­tünk „sikerkönyvekről", a hazai magyar piacon pedig egyáltalán nem. Az írók, költők visszhangtalan­ságra panaszkodnak. Nem csak az olvasók részéről - kritika sem létezik tájainkon, egy kézen megszámolhatóak a hazai ma­gyar irodalomkritikusok, talán egy kéz sem szükséges hozzá. A megjelent könyvekről nem hogy a magyartanárok nem tudnak, de lassan az irodalmárok sem, akik tudvalevően régóta egy­mást olvassák. Ma egy verseskö­tetet 5-600-as példányszámban lehet kiadni; összehasonlítás­képpen a 70-es években ez a szám 3000 körül mozgott. A könyv- és lapkiadásban az el­múlt rendszer politikai megszo­rításai helyébe gazdasági jellegű megszorítások léptek. Mindenki a könyvön spórol (magamat is beleértve), a kiadók pengeélen táncolnak, hogy beleférjenek a szűkös költségvetésbe. 1989 után megszűntek továbbá a régi, kényelmes szerkesztői ál­lások, a kávéházi újságíróknak meg kellett ismerkedniük a „saj­tópiac" és a „hírverseny" szavak­kal. A harmadik fontos új kifeje­zés az „újságírói függetlenség", amely nélkül a tollforgató ismét csak egy „eszme" szócsövévé vá­lik. Sürgősen szükség van fiatal, jó képességű, friss látószögű zsur­nalisztákra, akiknek lehetőséget is kell adni a terelgetés mellett. A mai szerkesztőségekből hi­ányzik egy teljes nemzedék, amelynek tagjait annak idején vagy nem engedtek oda a tűz­höz és csendben megfagytak, vagy saját kis tüzeket kezdtek rakni, melyeket az első szellő el­oltott. Ezek a problémák csak ízelítőül szolgálhatnak a Fábry Napokon elhangzott kérdésmennyiség­ből. Zárjuk le az egészet azzal, hogy nem minden múlik az anyagiakon, nem magyarázható pénzhiánnyal a lelkesedés, a tenni akarás, a széles látókör és az ötletek hiánya. Reméljük, gondolatok helyett legközelebb már történésekről is beszélhe­tünk ezen a fórumon. Az első hely várt Godot-ra London. Samuel Beckett Godot-ra várva című műve a XX. század legjelentősebb an­gol nyelven írt színdarabja a brit Royal National Theatre felmérése szerint. Az állami pénzből élő színház 800 drá­maírót, színészt, rendezőt és újszágírót kérdezett meg, hogy értékelésük alapján összeállítsa az évszázad szín­darabjainak értéklistáját. A művek listáján a második hely Miller: Az ügynök halála című színdarabjáé, a harma­dik pedig Tennessee Williams: A vágy villamosa című művéé. (MTI) Művészet ­határok nélkül Siklós. Határon túli magyar képzőművészek alkotásait be­mutató tárlat nyílt kedden a siklósi vár kiállítótermében, „Kötődés és kapcsolódás - ha­tárok nélkül" címmel, melyen burgenlandi, erdélyi és vajda­sági alkotók művei tekinthe­tők meg. A mohácsi Bartók Bé­la Művelődési központban a határon túli magyarok heted­szer megrendezett Baranya megyei fesztiváljának keretén belül fotómű vészek alkotásai­ból állítottak össze kiállítást. Itt a felvidéki alkotók közül Keppert József kapott bemu­tatkozási lehetőséget, (ú) POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Trubadúr 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Színházi komédia 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ (vendégjáték Székesfehérváron) Fekete gyé­mántok 17 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: (vendégjáték Királyhelmecen) Országal­ma 11,19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Zorro álarca (am.) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Trainspotting (ang.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: A suttogó (am.) 16, 19.30 CHARLIE CENTRUM: Ryan közlegény meg­mentése (am.) 17,20 Bosszúállók (am.) 17,20.30 Lesz ez még így se (am.) 18 Az én rózsaszín életem (fr.-belga-svájci-ang.) 20.30 Lakodalom, ahogy kell (cseh) 20.15 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY-LUX: Hat nap, hét éjszaka (am.) 17.30, 20 KOMÁROM - TATRA: Ryan közlegény megmentése (am.) 18 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Hét év Tibetben (am.) 17,19.15 ZSELIZ: Halálos fegyver 4. (am.) 19 Cédulajegyzetek színházról, alakoskodásról és felültetett tárlatlátogatókról SZUBJEKTÍV - VETÍTŐVÁSZON Védtelen állatként Somorján Zorro forró szenvedélye . DUSZA ISTVÁN (Metanoia Különítmény) így hívják azt a csapatot, amely a mi­nap Somorján a Zsinagóga előtt egy cédulát osztogatott. Nem tu­dom, mi a metanoia. A métát is­merem, a noiát nem. A cédulán a Kommentár I. című egyperces novella van Lacikáról, aki epilep­sziás volt. Ez olyan betegség, amely a zsenialitás kísérőjelensé­ge lehet, de mindenképpen halá­los a közöny körülöttünk uralko­dó világában. Ennek az egyper­cesnek az alapján kellett volna értelmeznem a Védett állatok cí­mű produkciót vagy micsodát. Nem sikerült. Értelmezési igye­kezetem hiábavaló volt. A fekete, szabályos kocka alakú sátor előtt állva még azt hittem, hogy vala­mi rítusba leszek beavatva. Jól hittem. Rítusokat láttam. Egy is­meretlen vallás (vallások?) rítu­sait. Miniatürizált világban óriás emberek tették a dolgukat. Rela­tívan, a tárgyaikhoz képest én is óriás voltam. Nem tudom, mi volt a dolguk. A szarvast drótkö­télpályán vontatták a homlokom magasságában. Egy sínen kicsi­nyített angolvécék gurultak ide­oda a lábamnál. Daru helyezte át az ácsolt budit. Vízben tocsogtak az óriások. Egy óriásnő hányt. Fehéret. Talán fogkrémet. Minek azt lenyelni? Apró lámpácskák pislákoltak. Olyan volt az egész, mint egy elhagyott bányatelep, villanytelep. Á, dehogy! Tégla­gyár. Cédula Lacika ott dolgo­zott. Egy szűk ketrecben ülve, amolyan kikiáltó módjára du­mált bele, s téglaporos vizet ivott. És dumált. Mindenbe, ami­ről már azt hittem, hogy értem. Aztán már érezni sem tudtam. E védett állat kimászva a ketrecé­ből a végén egy átlátszó anyagból készült négyzet alapú gúlát emelgetett. Belefáradhatott, mert elárulta a poént: Amíg nem megyünk haza, neki emelgetnie kell a gúlát. A horogra akasztott tészta mindegyre lenyúlott a földre. Hát hazamentünk. Pedig eljönni nem kellett volna Somor­jára. Engem szellemileg teljesen kielégített a cédulán olvasható egyperces novella. És ha még elő­re el is küldik, hajajl (Védtelen vagyok) Mint Pilinsz­ky répát zabáló francia foglya. Most keresgetnem kellene a ver­seskötetek között. Szívesen ten­ném, de akkor ki írná meg ezt a jegyzetet a kiszolgáltatottságról? A néző kiszolgáltatottságáról? A védtelen olvasóról? A felültetett tárlatlátogatóról? Mert annyi a bóvli, a művészet nevében elkö­vetett szemfényvesztés. Lehet, mert a hiány éhséget szül, s az éh­ség védtelenné teszi az embert. Amikor valamit aztán megraga­dunk, sokan úgy tesznek, mintha értenék is a velük történő dolgo­kat. Sz..t! Legalább magunknak ne hazudnánk! Mégiscsak elő kel­lene keresni a verseskötetet. Egy­általán miért kell felrakni azt a könyvespolcra? Hogy távol le­gyen? Messze a még meg sem született gondolattól? Keresem. A választ és a kötetet. Pilinszky gondolata talál meg engem. ERDÉLYI EDIT Zorrót, a legendás hőst 1919-ben találta ki Johnston McCulley rendőrségi tudósító. Az egy éwel később megszületett Zorro álarca című némafilmben Douglas Fairbanks játszotta a bosszúálló hőst, majd 1940-ben Tyrone Power állt a kamerák elé Zorro szerepében. Zorro persze nem­csak a filmvásznon elevenedett meg, hanem két televíziós soro­zatban is, amelyek a tévé arany­korának legnépszerűbb produk­ciói lettek. Az amerikai filmszíné­szeken kívül a francia Alain Delon 1975-ben formálta meg Zorrót, ám valószínűleg senki nem gon­dolta volna, hogy egyszer majd Anthony Hopkins és Antonio Banderas bújik az álarc mögé. Martin Campbell rendező filmje ugyan McCulley regényén alapul, de Campbell szerint a Zorro álar­ca több rokon vonást mutat Merlinnel és Arthur királlyal, hi­szen az idős Zorro (hasonlóan, mint Arthur király) a fiatalabb­nak adja át minden tudását, ta­pasztalatát, hogy az a nyomdoka­iba léphessen. Húsz éve is van már annak, hogy a legendás Zorro, azaz Don Diego de la Vega (Anthony Hopkins) megvívta győztes harcát a spanyol elnyo­más ellen Észak-Kaliforniában. Húszévnyi raboskodás után sike­rül megszöknie a börtönből... Sürgősen meg kell találnia az utódját, ugyanis Don Rafael Montero (Stuart Wilson) spanyol kormányzó, aki annak idején ka­tonái segítségével meggyilkolta de la Vega feleségét, Esperanzát, és elrabolta pici kislányát, Elenát (Catherine Zeta-Jones), most újabb gálád tervet eszelt ki: meg akatja szerezni Kaliforniát Mexi­kó elnökétől. Don Diego de la Vega Alejandro Murieta (Antonio Banderas) útonálló tolvaj szemé­lyében talál rá utódjára, ám a fia­tal Alejandrónak még rengeteget kell tanulnia mesterétől, hogy va­lódi Zorro válhassék belőle... Campbell igen helyesen tette, amikor úgy döntött, hogy a saját alkotásába is megpróbálja átül­tetni a régi Zorro-filmek nagysze­rű humorát és szenvedélyessé­gét. A film kedves humora ugyanis a dinamikus akciójelene­teken és a kitűnően megkompo­nált tőrpárbajokon kívül nagy­mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Zorro álarca igen kelle­mes, szórakoztató kalandfilmmé sikeredett. A gyorsan pergő ese­mények, bravúros kaszkadőrmu­tatványok meg kardcsaták annyi­ra hitelesek, hogy a régi, klasszi­kus romantikus filmeket idézik elénk. Gondolom, ennek sokan örülnek, mivel ma már csaknem valamennyi film a digitálisan ké­szült speciális effektusokkal akar elkápráztatni bennünket. A színészek kiválasztása egyene­sen telitalálatnak nevezhető, hi­szen Antonio Banderas nemcsak szenvedélyes amerikai spanyol, hanem elsősorban nagyszerű szí­nész, aldnek ráadásul humorér­zéke is van. Elena szerepében Spielberg felfedezettjét, a szinte a még ismeretien Catherine Zeta­Jonest láthatjuk. Róla valószínű­leg senki nem gonolná, hogy nem tüzesvérű spanyol, hanem angol. (A párbajjelenete és szen­vedélyes tangója Banderasszal igazán elbűvölő.) Az Oscar-díjas Anthony Hopkins de la Vegaként a nemességet és eleganciát képviseli. Állítólag a filmesek felkérésére így vála­szolt: „Végtére is miért ne vállal­nám el a szerepet? Hiszen már megvan a korom hozzá, hogy végre egy jót szórakozzak." Szerencsére mi is ezt tehetjük a film 136 perce alatt. Zorro és Elena. Mától mi is megnézhetjük őket (Fotó: Ita Slovakia) A hazai magyar kiadók is bemutatkoztak a rendezvényen. Kézbe kell venni az irodalom ügyét (A szerző felvétele) Somorján a Zsinagóga előtt osztogatták az egyperces novellát. (Archív felvétel)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom