Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)

1998-10-17 / 240. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 17. P A NO RÁ MA - HIRDETÉS F J Önkormányzati választások: Magyarországon holnap ismét az urnákhoz szólítják a szavazópolgárokat Kisebbségek: kettős a tét Budapest. Az ország 1076 településén mintegy ezer­ötszáz kisebbségi önkor­mányzati választást kezde­ményeztek a nemzeti és etnikai kisebbségek, a je­löltek száma meghaladja a tízezret. Ez azt jelenti, hogy kétszer annyi önkor­mányzatuk várja a válasz­tók szavazatait, mint négy évvel ezelőtt. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK További két és félezer kisebbsé­gijelölt a települési önkormány­zatokban próbál mandátumot szerezni, és mintegy száz ki­sebbségi politikus a polgármes­teri széket is megpályázza. A ki­sebbségek számára kettős tétje van az önkormányzati választá­soknak. Ha ugyanis egy kisebb­ségi jelölt mandátumot szerez a települési vagy a kisebbségi ön­kormányzatban, akkor jogot nyer arra is, hogy elektorként részt vegyen az országos önkor­mányzat megválasztásában. A Magyarországon törvényben elismert tizenhárom kisebbség közül a ruszinok és ukránok nem hoztak még létre országos ön­kormányzatot. Mindkét kisebb­ség vezetői "remélik, hogy a mos­tani kisebbségi választások nyo­mán sikerül megalakítaniuk or­szágos testületüket. A magyaror­Huszonhárommal több szlovák önkor­mányzatot várnak. szági ruszinoknak eddig csupán egy helyi önkormányzatuk mű­ködött, az ukránok pedig nem is indultak a négy évvel ezelőtti vá­lasztásokon. Zelles László, a Ma­gyarországi Ruszinok Szerveze­tének titkára elmondta, hogy ez alkalommal 5 vidéki településen és 7 fővárosi kerületben kezde­ményezték helyi kisebbségi ön­kormányzat létrehozását. Hartyányi Jaroszlava, a Magyar­országi Ukránok Kulturális Egyesületének elnöke arról szá­Kisebbségi jelöltek az önkormányzati választásokon Kisebbség Polgár­Kislistás Egyéni Kisebbségi mester­jelölt jelölt önkor jelölt mányzati jelölt Bolgár 0 0 0 81 Cigány 17 1038 302 6758 Görög 0 1 2 119 Horvát 14 177 18 384 Lengyel 1 9 4 195 Német 50 516 138 1565 Örmény 0 0 5 205 Román 1 52 13 253 Ruszin 0 0 0 63 Szerb 0 7 15 206 Szlovák 18 127 28 438 Szlovén 0 21 2 56 Ukrán 0 0 0 32 Összesen 101 1948 527 10 355 Forrás: Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal molt be: kisebbségük összesen 4 helyen, 2 vidéki településen és 2 budapesti kerületben állított képviselőjelöltet. A szervezet vezetője azért is jelentősnek tar­taná az országos önkormányzat felállását, mert úgy véli, hogy az elmúlt négy évben több esetben is hátrányt szenvedtek a többi kisebbséghez képest. Optimizmussal tekint a válasz­tások elé a többi magyarországi kisebbség is. Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Ön­kormányzat (OCKÖ), egyben a Lungo Drom vezetője arra szá­mít, hogy mintegy 1800 jelölt­jük 70-80 százaléka eredménye­sen szerepel a választásokon. A Lungo Drom 354 településen ál­lított képviselőt, 4 helyen pedig polgármesterjelöltet. A Magyarországi Németek Orszá­gos Önkormányzatának elnöke szerint a jelenleginél csaknem száz önkormányzattal többet hoz­hatnak létre a választások nyo­mán. Kerner Lőrinc elmondta: pil­lanatnyilag 164 önkormányzatot működtetnek, kezdeményezéseik száma ugyanakkor összesen 267. A szlovák önkormányzat alelnö­ke, Alt Gyula abban bízik, hogy a mostani helyi önkormányzat­ok száma 52-ről 75-re nőhet. A kisebbség összesen 442 képvi­selő- és 19 polgármesterjelöltet indított. Hasonlóak a reményei Karagits Mihálynak, a horvát országos önkormányzat vezetőjének is, aki 57 helyett 75 helyi, ebből 14 fővárosi önkormányzat megala­kulására számít. Az önkormány­zat mintegy 375 jelöltet állított. Árgyelán György, a Magyaror­szági Románok Országos Önkor­mányzatának elnökhelyettese közölte: várakozásaiknál jóval több helyen, összesen 17 telepü­lésen és 15 budapesti kerületben kezdeményezték román kisebb­ségi önkormányzat létrehozását. A számokat meglepőnek tekinti már csak azért is, mert a főváros­ban eddig nem működött kerüle­ti önkormányzatuk. A választások után jelentősen, 5-ről akár 35-re is nőhet a len­gyel önkormányzatok száma. Pál Károly, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat he­lyettes vezetőjének tájékoztatá­sa szerint mintegy 200 jelöltet indítottak. A szerb kisebbség 34 helyen, eb­ből 14 fővárosi kerületben állított jelöltet a mostani 19 helyett ­mondta a Szerb Országos Önkor­mányzat elnöke. Lásztíty Péró szerint a megfelelő koordináció megteremtéséhez az országos ön­kormányzatoknak több pénzre és nagyobb hatáskörre lenne szüksé­gük. A mostaninál hárommal több, azaz összesen 9 önkormány­zat megalakulását várja Merkli Sándor, az országos szlovén ön­kormányzat alelnöke. Azt reméli, hogy a választások eredménye­ként Szombathelyen, Mosonma­gyaróváron és Szakonyfaluban is létrehozhatják testületüket. A Bolgár Országos Önkormány­zat nemrégiben megválasztott Elektorok választ­ják az országos önkormányzatokat. vezetője, Czuczumanov Dimiter úgy látja, hogy egy fővárosi és három vidéki önkormányzatuk mellett optimális esetben továb­bi 11 alakulhat. Dzindisz Jorgosz, a Görög Orszá­gos Önkormányzat elnöke örö­mét fejezte ki amiatt, hogy a je­lenlegi 5 helyett összesen 18 he­lyi önkormányzat felállítását kezdeményezték. Felhívta a fi­gyelmet arra: eddig a fővárosban nem volt helyi önkormányzatuk, most viszont 10 fővárosi kerület­ben is tettek kezdeményezést. Avanesian Alex, az országos örmény önkormányzat elnöke elmondta: a jelenlegi 15-nél több helyen - 14 budapesti ke­rületben és 6 vidéki települé­sen - kezdeményezték kisebb­ségi önkormányzat megalakí­tását. Sajnálatosnak nevezte, hogy olyanok is adtak be kez­deményezést, akik nem tartoz­nak az örmény közösséghez. Bízik abban, hogy a hasonló esetek elkerülésére a törvényt szigorítják. Megítélése szerint a kisebbségi önkormányzatok létrehozása kapcsán alapköve­telményként kellene meghatá­rozni például, hogy a kezdemé­nyezők beszéljék az adott nyel­vet. (MTI, Népszabadság) Sokan már Bécsbe járnak gyógyszerért Ülésezett a pedagógusszövetség elnöksége Kritikus a helyzet Országos rendezvények VRABEC MARIA Kezd kritikussá válni a helyzet a Nyitrai járásban, ami a külföldi gyógyszerekkel való ellátottsá­got illeti. Amint arról több gyógyszertárban is meggyőződ­tünk, már hetek óta hiánycikk néhány szívgyógyszer, citosz­tatikum, valamint az allergiás tünetek és az asztma elleni ké­szítmények is - pedig sokuk nem is pótolható hazai termékekkel. „Ha valaki évek óta ugyanazt a gyógyszert szedi, mert a többi­nek mellékhatásai vannak, ak­kor egyszerűen nem tudunk megoldást találni" - mondta az egyik nyitrai gyógyszertár tulaj­donosa, Eva Beňačková. „Hiába rendelünk, ezeket a gyógyszere­ket a forgalmazók Jiem szállít­ják, mert vagy ők sem tudják megvenni a mi fizetésképtelen­ségünk miatt, vagy attól tarta­nak, hogy nem fizetnénk ki. Több betegünk Magyarországról vagy Bécsből hozatja a létfontos­ságú gyógyszerét, igaz, ott drá­gább, de legalább van. Csakhogy ezt igazán kevesen engedhetik meg maguknak." A regionális gyógyszerészeti ka­mara elnöke, Ján Holec szerint a bekövetkezett helyzetért min­denki felelős - a forgalmazók, az egészségügyi biztosítók és a gyógyszertárak tulajdonosai is -, de senki sem okolható, mert mindenkinek tartoznak. Sok pa­tikatulajdonos már nem is ren­del drágább gyógyszereket, mert attól tart, hogy a biztosító nem téríti meg. ÚJ SZÓ-HÍR Komárom. Az SZMPSZ 1999. március 20-án Rozsnyón rendezi meg a magyar pedagógusok V. Országos Találkozóját, május 15-én pedig Rimaszombatban az SZMPSZ országos közgyűlését. Sidó Zoltán elnök lapunknak el­mondta, a szövetség szervezésé­ben november 20-a és 22-e kö­zött Komáromban diákön­kormányzati konferenciára kerül sor. Az elnökség legutóbbi ülésén határozat született arról, hogy az Illyés Közalapítvány Szlovákiai Alkuratóriumának Oktatási Szakmai Tanácsába a szövetség Ádám Zitát, Pék Lászlót és Varga Frigyest javasolja,.a közalapít­vány alkuratóriumába pedig Fo­dor Attilát. A testület áttekintette a választások után kialakult hely­zetet és ennek tükrében megvi­tatta a legfontosabb oktatáspoli­tikai teendőket. E napirendi pontnál jelen voltak az MKP ok­tatásügyi szakértői is. (km) Színjáték volt az utolsó Mečiar-beszélgetés Nagyokat nevettek saját műsorukon Duka Zólyomi Árpád a találkozóra vár Legyen közös a jelölt Pozsony. Az MKP pozsonyi fő­polgármester-jelöltje arra vár, hogy a tárgyalóasztal mellett megegyezés szülessen az SZDK és a DBP közös jelöltjének, Jozef Moravčíknak a támogatásáról. Duka Zólyomi Árpád tegnap el­mondta, az ötpárti tömörülés e kérdéssel kapcsolatos álláspont­ja inkább elutasító volt. Rámu­tatott, hajlandó visszalépni az ellenzéki jelölt javára, de az ez irányú kezdeményezést az SZDK-tól várja. Moravčík még a múlt héten jelezte, találkozni kí­ván az MKP-vel, de a kétoldalú tanácskozás elmaradt. Duka Zó­lyomi hozzátette, a magyar párt 1990-ben és 1994-ben is felszó­lította fővárosi választótáborát, szavazzon az akkori ellenzéki je­löltre, Peter Kresánekre. (SITA) SITA-JELENTES Pozsony. Vladimír Mečiar szep­tember végi, emlékezetes televí­zióbeli hattyúdala a legolvasot­tabb cseh napilap, a Mladá fronta Dnes értesülései szerint előre megrendezett színház volt. A Szlovák Televízió l-es csator­náján két ismétlést is megélő Hogyan tovább, miniszterelnök úr? című műsor utolsó darabját rögtön a felvételt követően meg­tekintette maga a kormányfő is, meg Igor Kubiš tévéigazgató is. A cseh lapot tájékoztató televízi­ós szerkesztő elmondásából ki­derül, Mečiar és Kubiš jóízűen nevettek a miniszterelnök alakí­tásán, ahogy az könnyekkel küszködve, fancsali képpel ma­gyarázta a választások után ki­alakult helyzetet. Az írás leszöge­zi: a közszolgálati médium alkal­mazottainak mellesleg nincs okuk a vigasságra, mivel sokukat az elbocsátás veszélye fenyegeti. Elteijedt az a hír is, hogy a hata­lom leendő birtokosai a malom­völgyi tévészékházon túl szeret­nének adni, és új alapokon mű­ködő televíziót hoznának létre. RÖVIDEN SZNP: vannak veszélyes képviselők Pozsony. Viliam Oberhauser szerint a létrejövő kormánynak nemzetállami érdekeket védelmező programot kell kidolgoz­nia, s ennek az elvárásnak a DBP vezette kisebbségi kormány is megfelelne. Az SZNP alelnöke megjegyezte: a választópol­gárok - számos EU-tagállam példáját követve - megerősítették a baloldali erőket, ugyanakkor veszélyeket hordoz magában az, hogy a hatalom részesévé válik húsz olyan képviselő, akik ellenezték a szlovák egyenjogúsítási törekvéseket, (sárp) Kábeltelevízió '98 Pozsony. Kábeltelevízió '98 címmel kiállítással egybekötött nemzetközi tudományos tanácskozást rendez november 12-13-án Pozsonyban a Szlovák Kábeltévé Társaság (SZKT) ­jelentette be Vladimír Izák elnök. Az 1991-ben alakult függet­len, nem kommersz érdekszervezet tömöríti a szlovákiai ká­beltévé-hálózat működtetőinek túlnyomó többségét, köztük 50 települést. A társaság legfőbb célja a hálózat bővítése, a fo­gyasztók védelme és az utóbbit szolgáló törvények szorgalma­zása. (vk) A DBP támogatja Rezníket Pozsony. Tekintettel arra, hogy Jaroslav Rezník vezetése alatt a Szlovák Rádió haladást tudott elérni, a DBP támogatja tiszt­ségében a közszolgálati intézmény igazgatóját - mondta teg­nap Milan Ftáčnik. A baloldaliak sajtószakértőjének nincs tu­domása arról, hogy az intézmény alkalmazottai politikai nyo­másnak lettek volna kitéve. A PEP e kérdésben egyetért a DBP­vel, az SZDK szerint viszont Rezníknek mennie kell. (SITA) A hercehurca bénítja a Markízát Pozsony. A Markíza televízió körüli hercehurca a peres felek szerint is oda vezethet, hogy megbénulhat a legnézettebb szlo­vákiai televízió működése. Á televízió többségi tulajdonát megszerző Gamatex cég ügyvezetője, Marián Kočner úgy véli, Pavol Rusko igazgató szét akarja zülleszteni a kereskedelmi televíziót. Szerinte Rusko ezzel azt szeretné elérni, hogy egy módosult összetételű tévétanácstól később új működési enge­délyt kapjon. (ČTK) Az egyetem az energiától függ Pozsony. A Közgazdaságtudományi Egyetem nem akarja lerö­vidíteni a szemesztert. Csupán abban az esetben kerülhet sor ilyesmire, ha megszűnik az intézmény energiaellátása - jelen­tette ki tegnap az egyetem rektora. Juraj Stern szerint ha az il­letékesek tudatosítják a helyzet komolyságát, elmúlik a szor­galmi idő lerövidítésének veszélye. (SITA) Szalmonellafertőzés Pozsony. Ezen a héten mintegy 33-an fertőződtek meg szalmonellás betegséggel a pozsonyi tüdőkórházban. A fertő­zést valószínűleg a helyi büfében, esetleg a kórház étkezdéjé­ben árusított majonézes saláta okozhatta. (TA SR) Se pénz, se sertés Losonc. Mintegy 200 ezer korona kár érte a Bitúnok Albert Senec cég 35 éves igazgatóját, aki Horná Slatinkában vágóser­tés vásárlásának reményében egy ismeretlen ajánlattevőnek ki­fizette az említett összeget. Az önjelölt „állatkereskedő" Volks­wagen típusú gépkocsijával és a hatszámjegyű pénzösszeggel elhajtott az üzlet nyélbeütésének színhelyéről. (TA SR) Pénzmosás a Nafta Gbelyben Pozsony. Brigita Schmögnerová, a DBP alelnöke információk­kal rendelkezik arról, hogy pénzmosás folyik a Nafta Gbely vállalatnál. A stratégiai fontosságú cég nyeresége 1994-ben még egymilliárd korona volt, a törvénysértő privatizáció után, tavaly 620 millió, idén pedig csak 62 millió. Á pénz a máig is­meretlen privatizátorok zsebébe vándorol. A Nafta Gbely 1994-ben még félmilliárd koronával gazdagította az állam­kasszát. (ú) A megválasztásának 20. évfordulóját ünneplő Szentatya azt kérte tegnap híveitől, imádkozzanak azért, hogy „véglegesen befejezhesse azt a művet, amelyet isten rábízott". A délelőtti órákban mintegy 20 ezer lengyel zarándok, köztük a teljes lengyel püspöki és bíborosi kar, az államfő és a parlament mindkét házának elnöke ünnepelte Karol Wojtyla krakkói érsek húsz évvel ezelőtti megválasztását kato­likus egyházfővé. (ČTK/AP-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom