Új Szó, 1998. szeptember (51. évfolyam, 202-225. szám)

1998-09-10 / 209. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1998. SZEPTEMBER 12. SporT / Té V É ÉS Rá Di Ó - SZ Om BA T | J] Kelet-európai turnéjuk egyik állomásaként szeptember 13-án Nyitrán lép fel a „veterán" Boney-M Diszkózenei vérátömlesztés Nem lehetett előre tudni, hogyan fogadja ezt a kon­certet a budapesti Pepsi Sziget közönsége, hiszen 1978 rég volt, a paradi­csomszezon közepén jár­tunk, és a fesztivál prog­ramjából ugyancsak kiló­gott a Boney M. slágermú­zeuma. JUHÁSZ KATALIN Aztán, csodák csodája, dobálás és botrány helyett lőn hatalmas si­ker. Nyitrára ugyanezzel a prog­rammal jönnek, érdemes tehát felidézni az egy hónappal ezelőtti sajtótájékoztatón hallottakat. Ez a Boney M. persze nem az a Boney M., az eredeti tagok közül egyedül Liz Mitchell maradt. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy annak idején is ő volt a valódi tehetség, az egész show köré épült, a többiek csak a deko­rációt képezték. Bobby Farrell, a gumitestű playback-mester akkor lépett ki, amikor kiderült a turpis­ság, mármint hogy a dalszerző­producer Frank Farian énekel he­lyette. Most egy hasonlóan sze­rény hangterjedelmű, de hason­lóan remek mozgású fiatalem­bert hurcolnak magukkal a világ­ban a hölgyek. Liz hangja a régi, külsőre is változadanul vonzó és élvezi az újságírók nagy érdeklő­dését. A koncerten pedig döbben­ten tapasztaltam, hogy az akkori­ban is sokat kritizált, „kommersz" dalok százszor jobbak a ma futó, ipari mennyiségben gyártott för­medvényeknél. Erről persze Liz véleményét is hallani akartam. A Boney M. számait nap mint nap hallani a rádióban. Tulaj­donképpen most jöttem rá, hogy Frank Farian a diszkóipar egyik legjobb dalszerzője. Igen, meggyőződésem, hogy így van. Számomra ezek a dalok ugyanolyan kedvesek, mint ré­gen, egyáltalán nem untam meg őket, mint ahogy ezt sokan hi­szik. Ezért amikor szólóban foly­tattam, sokat repertoáron hagy­tam közülük. Hamar észrevet­tem viszont, hogy a közönség igényli a három embert körülöt­tem, akkor is, ha tudják, hogy én voltam a Boney M „hangja". Meg kell mondanom, nagyon szere­tek a mostani tagokkal dolgozni. Más stílusokkal is próbálkozott a diszkón kívül? Szerintem a Boney M. egy kicsit több volt a diszkónál. Aki figyel, felfedezhet ezekben a dalokban egy csomó egyéb zenei hatást. Mivel gyermekkorom óta hívő va­gyok, a templomban sok gospelt énekeltem annak idején. Aztán jött a rythm and blues, a soul, és persze a reggae, hiszen Jamaicá­ból származom. Ezektől a zenék­től lehetetlen szabadulni, ha az ember egyszer megszerette őket. Nagyon tisztelem Bob Marley-t, ezért is dolgoztuk fel legismer­tebb dalát, a No Women No Cry címűt. Szóval, sok mindenre fo­gékony vagyok. Ez egyébként ha­marosan kiderül, ugyanis leg­újabb szólólemezemen épp ilyen stílusú dalok lesznek. Érdekelne, annak idején ho­gyan viselte a hatalmas sikert. Fel tudta egyáltalán mérni, mennyire népszerű volt a Boney M., mondjuk itt, Kelet­Közép-Európában? Mindig is nagyon élveztem az egészet. Illetve egy fájó pontja azért volt a dolognak, mégpedig a kritikusok elutasító magatartá­sa. A komolyabb zenei szaklapok egyáltalán nem foglalkoztak ve­lünk, illetve ha igen, akkor csakis negatív értelemben. Németor­szágban a „bevándorló-státu­szunk" miatt sem rajongtak ér­tünk egyesek. Viszont a közön­ség szeretete kárpótolt ezekért az apróbb kellemetlenségekért. Számomra a legboldogabb, ami­kor több nemzedéket látok a né­zőtéren: szülőket és gyerekeket. Kelet-Európában pedig különö­sen hálás a közönség, szívesen lé­pünk fel itt. A BÖNGÉSZŐ nyertesei A Vasárnap 35. számában feltett kérdésre a héten 618 helyes megfejtés érkezett. A beküldők közül tegnap Kovács Ilona, a HANG-KÉP szerkesztője sorsolta ki a szerencsés nyertesek ne­vét. E héten az 500-500 koronát Horváth Balázs nagyszarvai, özv. Kosztend Zoltánné iglói és Kovács Sándor zsélyi olvasó­ink nyerték. Gratulálunk! A helyes megfejtés: Egy esztendeje, (v) Tegnapi számunkban tévedésből a Böngésző múlt heti nyerte­sének neve jelent meg. Olvasóinktól elnézést kérünk. (A 286/1992 Tt. számú adótörvény 36.§-a alapján a nyeremé­nyek összegéből 15% jövedelemadót vonunk le.) A BBC Filharmonikusok Budapesten Budapest. A BBC Filharmonikus Zenekar szeptember 18-án a Zeneakadémián lép fel Duna Hét elnevezésű bangverseny­programjának zárásaként. A zenekar Britten Négy tengeri közjáték, Bartók III. zongoraversenye, Vaughan Williams Fan­tázia egy Tallis-témára, valamint Elgart Enigma változatok cí­mű művét játssza. A koncerten Yan Pascal és Tortelier vezé­nyel, aki 1992 óta irányítja az együttest. A koncertet egyenes adásban közvetíti a BBC 3 és a Bartók Rádió, a Magyar Televí­zió pedig novemberben tűzi műsorára. (MTI) SZÍNHÁZ POZSON Y SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: La Traviata 19 ASTORKA: Armageddon 19.30 MOZI POZSONY HVIEZDA: X-akták (am.) 18, 20.30 OBZOR: Hat nap, hét éj­szaka (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Gombkötők (cseh) 15.15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Ebadta eb (am.) 18.30, 20.30 A polip (am.) 18, 20.15 Három szín: Fehér (ol.­fr.-sv.) 20.15 KASSA TATRA: Hat nap, hét éjszaka (am.) 15.30, 17.45, 20 CA­PITOL: A polip (am.) 15.45,18, 20.15 ÚSMEV: X-akták (am.) 16,18.15, 20.30 IMPULZ: Bean (ang.) 16.15, 19.15 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY-LUX: Megsemmisítő becsapódás (am.) 17.30, 20 LÉVA - JUNIOR: A polip 17, 19.30 ZSELIZ ­SZPUTNYIK: Őrült város (am.) 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Titanic (am.) 16,19.30 Kétszáz faluban gyűjtöttek a Szlovákiai Magyar Népviseletek szerzői A Duna utcai iskolában megkezdődtek a „Jonathan szobája" próbái Könyvbemutató, babamustra Forrásban a pozsonyi diákok KLEIN MELINDA Tegnapelőtt a Magyar Köztársa­ság Kulturális Intézetének épüle­tében mutatták be Jókai Mária és Méry Margit: Szlovákiai Magyar Népviseletek című könyvét. Lisz­ka József néprajzkutató elisme­réssel szólt a szerzők odaadó és pontos munkájáról, arról, hogy plasztikusan, az időrendi és hely­rajzi sorrendet betartva ismerte­tik a népviseleteket. Köszönetet mondott a Idadónak, hogy „mert és tudott ebben a pénzínséges időszakban egy ilyen, minden szempontból igényes munka ki­adására vállalkozni." Kifogásolta viszont, hogy az egyébként szép kivitelű, színes rajzokkal és fény­képekkel illusztrált kötetből hi­ányzik egy térkép, amely segíte­ne eligazodni az egyes tájegysé­gek között. Az AB-ART Kiadó képviseletében Balázs F. Attila szólt néhány szót arról, hogyan született meg a könyv, és mon­dott köszönetet a szerzőknek és mindazoknak, akik a kötet létre­hozásában segédkeztek. „Több mint kétszáz falut bejártunk hogy összegyűjtsük a még fel­lelhető, a ládafiában lapuló ere­deti népviseleteket és rávegyük az embereket, öltözzenek be, hogy megörökíthessük őket ­mondta Méry Margit néprajzku­tató. - A terepet be kellett jár­nunk a fotóssal, Prandl Sándor­ral, majd Radka Mikulovával, aki az egyes ruhadarabok pontos, méretarányos rajzát készítette. Maga az anyag rendszerezése is időigényes és hatalmas munka volt." Flórián Mária, a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi kutatócsoportja viseletkutatójá­nak véleménye szerint a magyar gyakorlatban ilyan típusú viselet­monográfia egészen eddig nem létezett. A jelentősebb közössé­gekre jellemző viseleteket, mint a matyó, a kapuvári, a kalocsai, a sárközi öltözetet, a kötetben is tárgyalt Martosét, egyes kisebb tájegységek, a palóc, a kalotasze­gi a moldvai vagy a székelyföldi falvak öltözködését megörökítet­ték már monografikus igénnyel. Az ilyen, a szlovák gyakorlatban otthonos és országos méretek­ben katalogizáló, ugyanakkor a sajátosságokat, egyezéseket köz­ségenként felsoroló közlési tradí­cióra azonban még nincs pél­dánk. A kötetnek ennél a tudo­mányos hasznánál azonban jóval nagyobb a jelentősége: talán egyetlen felmérése, megszámlá­lása a szlovákiai magyarságnak. A könyvbemutató után a Felvidé­ki népviseleti babák című kiállí­tás megnyitójára került sor, amely tizenhárom település ­Aha, Felsőkirályi, Gimes, Lédec, Zsére, Kéménd, Kisgyarmat, Szalka, Izsa, Martos, Muzsla, Pinc- Rapp-Kalonda-Vilke, Tor­naújfalu - népviseletét mutatja be. Az aprólékos gonddal elkészí­tett babaruhák az eredeti visele­tek pontos másolatai. A kiállítás szeptember 25-ig tekinthető meg a Magyar Köztársaság Kul­turális Intézete kiállítótermében. ÚJ SZÓ - INFORMÁCIÓ Pozsony. Kedden a gimnázium pinceklubjában „színészjelölte­ket" válogattak, akik hetente há­rom órát a hosszú idő után újjáé­ledő Forrás diákszínpad próbáin töltenek. A csapatot Bárány Já­nos rendezőként irányítja. A vá­logatáson, ahol a diákoknak rö­vidjeleneteket kellett előadniuk, jelen volt Vlado Sadílek rendező, aki a hírek szerint a jövőben is segíti a társulat munkáját. Bá­rány János modern színházat szeretne létrehozni, ahol a gye­rekek a mozgásszínház alapjai­nak elsajátításával képesek lesz­nek az üres teret megtölteni. A diákok elsőként az ő darabját, a Jonathan szobája című valóság­játékot keltik életre, melynek párbeszédeit maguk írják. Bá­rány szerint a gyerekeknek „tu­datosítaniuk kell, hogy a csoda bennük él", (-sik) Tóth Adri (IV. A) és Oláh Gábor (III. A) a „Dunaszerdahelyi fürdhő" című jelenetben. A háttérben Vlado Sadílek „házibarát" (Dömötör Ede felvétele) Október másodikától külföldi társulatok is bemutatkoznak a Színházi Nyitrán Eljön A velencei kalmár ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS ­Pozsony. A hetedik évfolyamá­ba lépő Színházi Nyitra '98 nem­zetközi színházi fesztivál immár bekerült a legismertebb európai fesztiválok sorába. Elsősorban a kelet-, közép- és nyugat-európai színházak szakmai fórumaként tartják számon. Darina Kárová fesztiváligazgató a tegnapi pozsonyi sajtótájékoz­tatón azt is közölte, hogy idén a legrosszabb az anyagi helyze­tük, mivel nemcsak a kulturális kormányzat, hanem több jelen­tős szponzor is megtagadta a tá­mogatást. Ugyanakkor a szer­vezők továbbra is számítanak az 1000-szer 1000 akciójukban a magánszemélyek pénzadomá­nyaira. A tíz országból érkező tizenöt előadás között három szlovák, három cseh, egy-egy magyar, francia, holland, moldáviai, len­gyel, német, ukrán és angol is lesz. Közöttük a Budapesti Ka­maraszínház - Tivoli A velencei kalmár című előadása, amelyet Alföldi Róbert igencsak széles­körű vitát kiváltott művészi szemlélettel rendezett meg. A Színházi Nyitra fesztiválon harmadik alkalommal adják majd át a DOSKY '98 szakmai ankét díjait, amelyekkel a leg­jobb előadást, rendezőt, szí­nésznőt, színészt, színpadi ze­nét, díszlet- és jelmeztervezőt és az elmúlt évad felfedezettjét ju­talmazzák. (d-n) Diszkócsillag a csillogó ruhában: Liz Mitchell szeret a mostani tagokkal dolgozni. (Archív felvétel) Dömötör Ede felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom