Új Szó, 1998. szeptember (51. évfolyam, 202-225. szám)

1998-09-17 / 214. szám, csütörtök

El POL It I Ka ÚJ SZÓ 1998. SZEPTEMBER 21. NOVA, 21.45. Alligátor. Amerikai horror. A 12 éves Marisa a búcsú­ban egy alligátort vesz, amelyet apja dühében a klozetba dob. Tizen­két évvel később a városi csatornában halottakat találnak. Az esetet David Madison vizsgálja. A vizsgálat során partnerét egy óriás alligá­tor támadja meg. A felnőtt Marisa, aki biológus, értelmetlennek tartja az egészet, ám egy újságírónak halála előtt sikerül az alligátort lefényképezni. MŰSORAJÁNLAT Tŕíška hivatalnok családi gondjai MARKÍZA, 10.00. Cseh film. Az 1949-ben készült film a kor szellemét idézi. A volt hivatalnok családja a határvidéken nyaral, ám itt sem henyél, de társadalmi munka keretében a mező­gazdaságban segédkezik. Az új kor szelleme magával ra­gadja a szigorú, deszpotikus apát is. Tehetetlenül - tíz év dokumentuma MTV 1, 20.00. Magyar dokumentumfilm. Ha valaki majd évek múlva erre jár, ne higgye el, ami 1987 és 1997 között történt Ózdon - többek közt ezt mondja a dokumentumfilm egyik szereplője. Ám ezt a tíz évet sem elfelejteni, sem meg nem történtté tenni nem lehet. Tíz év távlatából úgy látszik, a kohászat története a város története, a város története egy ré­gió története, és mindez a magyarországi rendszerváltozás története is lett. Maigret és a nyakigláb Duna TV, 19.05. Francia kri­mi. Maigret letartóztatja a „Nyakigláb cica" becenévre hallgató prostituáltat lopás vádjával. Az asszony 17 évvel később felkeresi a felügyelőt és a segítségét kéri. Félje, Alfrédé két nappal korábban betörés közben felfedezte, hogy a ház­ban egy halott nő fekszik, kezé­ben telefont szorongatva. Meg­ijed, hogy a nyakába varrják a gyilkosságot és elmenekül... Szerencsétlen baleset PRO 7, 20.15. Amerikai thrillert. Nick egy menő magazin munkatársa, s barátnőjével is jól kijön. Életét azonban összeza­varja egy bakfis rajongása. Szomszédja lányát, a 16 éves Dariant kezdetben barátságába fogadja, később azonban a lány egyre erőszakosabban furakszik életébe. Miután rádöb­ben, hogy a férfitől barátságnál többet nem remélhet, kétség­beesésében ördögi tervet eszel ki. Kódneve: Delilah RTL Klub, 20.00. Amerikai akciófilm. Delilah titkos ügy­nök útjában áll egy veszélyes fegyvercsempésznek, aki meg is szabadul tőle. Delilah tár­sa, Paul a nő holttestét vissza­szállítja az ügynökség titkos központjába, ahol Delilah nemcsak az életét kapja visz­sza, hanem oly hatalmas erőt kap, hogy ő lesz a szervezet leghatékonyabb titkos fegy­vere. Az új akcióban ismét a fegyvercsempész az ellenfél... A papa szerepében Šaša Rašilov Paul és Delilah MTV 1 5.50-9.30 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom. Sp. (katalán) sor. 10.10 Segítőtárs 10.25 A ka­land bűvöletében. Am. sor., V/l. 11.30 A szerelem jogán. Br. sor. (ism.) 12.00 Déli ha­rangszó - Híróra 13.00 Derrick. Ném. bűnügyi sor. 14.05 Együtt. Velünk élő kisebbségek 14.55 Ez tiszta Hawaii, II/l. (ism.) 15.25 Népzenei magazin 15.50 Sorstársak. Rehabilitáci­ós magazin 16.00 16.05 A kakasdombi zsaru Jugoszláv tévésorozat 17.25 Jövő-menő 17.45 A kockás fülű nyúl 17.55 21. Nemzetközi Cirkusz­fesztivál, Monte-Carlo 18.00 18.20 A bestia. Br. sorozat 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia. Br. sorozat 19.30 Híradó, sport, időjárás 20.00 20.00 Tehetetlenül. Dok.film. 21.45 így készült: Martin Scorsese - Kundun 22.00 Aktuális 22.35 VilágKép 23.00 MM 23.10 Telesport Benne: Labdarúgókupa-nap 0.10 Képújság SZTV 2 16.15 Kelet-szlovákiai regionális műsor 16.50 HK VTJ Prešov-ŠK Iskra Banská Bystrica jégkorong­mérkőzés 19.30 Híradó, sport, időjárás 20.00 Téma. Vitaműsor 21.00 Online. Informatikai maga­zin 21.30 Híradó 22.00 Választások '98 22.20 Sporthírek 22.25 Tájékozódási futóverseny Vi­lág Kupa 22.45 Németország történelme. Trier. Dok.sor. RTL Klu b 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfilmklub 11.30 Az első csók. Fr. sor., 141. 12.05 Acapulco akciócsoport, 23 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 140. 14.20 Klipklub 14.40 Rajzfilmklub 15.55 Sweet Valley. Am. sor., 28. 16.20 Az első csók. Fr. sor., 142. 16.45 A farm, ahol élünk, 152. 17.35 100-ból egy 19.10 Acapulcó akciócsoport, 24. 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Kódneve: Delilah. Akciófilm 21.30 Fekete vipera. Ang. sor., 13. 22.05 Megdöbbentő világ 23.05 Híradó MTV 2 6.15 Aktuális (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 7.15 Provokatív (ism.) 7.45 Határtól határig (ism.) 8.00 Tudóra 9.00 Szomszédok, 128. fejezet 9.30 Kincsestár 11.00 Tanoda 12.00 Déli harangszó - Híróra 13.00 Tévémagiszter 14.00 A gyűszűnyi erdő lakói, 12. 14.25 A pampák királya. Br. sor., 121-122. (ism.) 16.10 Repeta 17.00 Hírek 17.45 Christy. Am. sor.,11. (ism.) 18.30 Magyarország ma TV 2 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Csupa-csupa élet. Ném. so­rozat, 244. 9.30 Kakuk! 10.00 Satöbbi 10.30 Szemtanú. A szi­get 11.00 Im-pulzus 11.30 Follow me! 12.00 Festészet. Jan Steen 12.30 Közvetlen ajánlat 13.10 A következő áldozat, 122. 14.00 Kedves nővérkék. Ném. sor., 37. 14.30 Kakuk! 15.05 Mila szupersztár. Japán sor. 15.30 Szuperegér. Amerikai rajzfilmsorozat 16.00 Családi kötelékek 16.30 Egy úr az űrből. Am. sor. 17.00 Édes hármasban Francia sorozat 17.30 Gazdagok és szépek Amerikai sorozat 18.00 Mindent tudni akarok 18.05 Sunset Beach Amerikai sorozat, 9. 19.00 Tények. Hírműsor 19.30 Szerencsekerék 19.55 Forró nyomon 20.50 Rex felügyelő Krimisorozat 21.40 Mindent vagy semmit! Műveltségi vetélkedő Vágó Istvánnal 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Szuper csapat 0.00 Magyarország holnap 0.30 Satöbbi 19.30 Mesetár 20.00 Híradó, sport, időjárás 20.30 Terra X. Ősi kultúrák nyomá­ban, 23. 21.15 Twin Peaks. Am. film,21. 22.00 Mélyvíz 23.30 A. K. T. Aktuális, kultúra, tu­domány (ism.) DUNA TELEVÍZIÓ 5.30 Virradóra 9.05 Felelet, az életnek (ism.) 9.45 Régiók (ism.) 10.20 Lepereg az év, közeleg a rév, közeleg az Úr 10.50 Trópusi hőség (ism.) 11.40 Esti kérdés (ism.) 12.05 Lapozó 12.20 Kalotaszeg nagyasszonya 12.40 Szlovákia műemlékei 12.50 Csodálatos természet, 3. 13.20 Irrawaddy, az aranyfolyó. Ném. sor., 2. 14.05 Szerelem második vérig. Magy. film 15.35 Az óceán lánya, 54. 16.00 Katedra nélkül 16.10 Tengerszem 16.30 Kalliopé dalnokai 17.00 Halljad, Izrael! 17.35 Mese 18.00 Híradó 18.20 Váltó 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Maigret. Fr. tévéfüm 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.40 Fehér éjszakák 22.05 Agitátorok. Magy. film 23.30 A1 Manach 23.55 Büntetőexpedíció. Magy. film VT V 6.45 Lassie. Am. sor., 11. 7.10 Marshal. Am. krimisor., 7. 8.00 A szerelem jogán. Br. sor., 8. 8.30 TeenAge 9.00 Vipera. Am. akciókrimi, 7. 9.50 Kék kopók. Krimisor. 10.40 Tudósítók stúdiója (ism.) 10.55 Hollywoodi krónika 11.20 Klub 22. Vitaműsor (ism.) 12.00 Tizenkettes. Családi magazin 13.00 Gyilkos part. Akciókrimi, 7. 13.50 Ketten. Am. krimisor., 2. 14.40 Sentinel. Am. akciókrimi 15.30 Lassie. Am. sor., 12. 16.00 Kábítószeres történet 16.30 TeenAge. Ifjúsági műsor 17.00 Marshal. Am. krimisor., 8. MARKÍZA 5.30 M.A.S.H. IV., 9. 6.00 Telereggel 9.00 Mária, 130. 10.00 Tŕiška hivatalnok családi gondjai. Cseh film 11.40 A tár­sadalom krémje 12.00 Lojzózás. Szórakoztató showműsor 12.30 Kísértés. Vetélkedő 13.00 Az okos is tévedhet! Elena Vacvalová és Oliver Andrásy szórakoztató műsora 14.00 Bambinot. Cseh-német sorozat, 2. 15.00 EX-FAYN. Fiatalokat érintő problémákról 16.00 Üdvözöljük! Közérdekű dolgokról 16.30 Tivoli. Vetélkedő 17.00 Fekete gyöngy, 59. 17.45 Vabank. Telefonos nye­reményjáték 18.00 Dallas VIII. Am. sor., 8. 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Alf II. Amerikai vígjáték­sorozat, 23. 20.00 JAG - Becsületbeli ügyek III. Am. sor., 9. 21.00 Szórakoztató műsor 21.55 Tűz. Problémavadászt 22.20 Hírek, sport 22.35 Bajnokok Ligája Összefoglaló 23.50 Kenguru ügynökség, 42. 0.40 Nők galériája, 5. 17.55 Vipera. Am. akciókrimi, 8. 18.45 A szerelem jogán, 9. 19.15 Híradó, sport, Kenó 10 20.00 Hirtelen halál. Auszt. sor., 2. 20.50 A három tanú. Szl. film 22.40 Gyilkos part. Akciókrimi, 8. 23.30 Z klub. A. Reiner talkshow-ja 0.10 Kék kopók. Auszt. krimisor., NOV A 8.30 Mindent vagy semmit! 8.55 Körhinta. Vetélkedő 9.30 Natasa - Versenyfutás a ha­lállal. Ném. film (ism.) 11.55 Gyilkos sorok. Am. krimisor. 12.40 Dinasztia. Am. sor., 212. 13.30 így múlik az idő. 1114. 14.40 Superman III. Am. sor., 10. 15.30 Melrose Place IV., 34. 16.30 Délutáni talkshow 17.12 Hírek 17.20 Profik. Angol krimisor., 29. 18.20 Időjárás 18.25 Mindent vagy semmit! 18.50 Körhinta. Vetélkedő 19.25 Gumipofák 19.30 Híradó, időjárás, sport 20.00 JAG III. - Becsületbeli ügyek. Am. krimisor., 5. 20.50 Millennium. Krimisor., 3. 21.40 Hírek 21.45 Aligátor. Am. horrorfilm 23.40 Egy rém rendes család 23.45 Délutáni talkshow 0.25 A világ végén, 18. ORF 1 11.45 Confetti-tévé 14.50 Sorozatok 18.05 Roseanne 18.30 Egy rém rendes család 19.00 Cybill. Szórakoztató sor. 19.30 Híradó 20.15 Az újonc - Egy nagy kaliberű nő. Krimisor. 21.10 Végső határok- Ismeretlen dimenzió. Sci-fi sor. 21.55 X akták. Krimisor. 22.40 One Akció, kalandok, sztárok 23.05 Műtárgyak 1.45 A pókháló Am. film ORF 2 13.10 Előny a hazai játékosnál 13.40 A Hohenstein-kastély, 11. 14.30 Gyilkos sorok. Krimisor. 15.15 Gazdagok és szépek 16.00 Az Öreg. Krimisor. 17.05 Isten hozta Ausztriában! 19.00 Tartományi híradó SZTV 1 5.30 Jó reggelt, Szlovákia! 9.00 Óvodások műsora 9.30 Szerencsekerék 10.00 Főzök, főzöl, főzünk 10.15 Köztünk él­nek. Nemzetiségi magazin 10.45 Most már elég! 11.00 Egészségére! 11.35 Press Club 12.25 Gyerek, szülő, orvos 12.40 Cigánydalok 13.20 Őfel­sége, a Polgár! 13.30 Gyermek­műsor 14.00 A sérthetetlen Vil­ma, 13. 14.30 Crn-cm 15.30 Ahogy még nem ismerjük 16.00 Kontaktus Stúdió Ifjúsági műsor 17.00 Televíkend Turisztikai magazin 17.30 Választások'98 Bemutatkoznak a pártok 18.00 Szerencsekerék 18.35 Unipóker. Játék 18.50 Szabadidő-magazin 19.00 A Kenó 10 nyerőszámai 19.10 Esti mese 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Scoop. Kanadai sor., 2. 20.50 Élővíz 21.00 Tipos Bingó 21.40 Az ötletesebb nyer. Szó­rakoztató műsor 22.25 Dokumentumfilm 23.25 Film és video 23.55 Híradó 0.20 CST-híradó 19.30 Híradó 20.15 Univerzum. Dok.film 21.05 Vera 22.30 Schilling. Gazdasági magazin 23.00 Két férfi, egy eset. Krimisor. RTL 11.05 Gazdagok és szépek 11.30 Zenés párbaj 12.00 Déli hírmagazin 12.30 Napi segélyhívás 13.00 Bärber Schäfer 14.00 Birte Karalus 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás közt 18.00 Jó estét! 18.30 Exkluzív 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Cobra 11. Ném. krimi 22.15 Az őrség. Ném. krimi 23.15 Bürke törvénye. Am. krimi SAT 1 11.00 Jörg Pilawa 12.00 Vera délben 13.00 Sonja Zietlow 14.00 Cobra 15.00 Járőr a kerítés mentén 16.00 Baywatch 17.00 Vetélkedő 17.30 Hírmagazin 18.00 Bulvármagazin 18.55 Villanófény 19.15 Rex felügyelő. Krimisor. 21.15 Štefánie minden esetre 22.15 Alfa csapat 23.15 H. Schmidt-show 0.15 Monthy Python repülő cirkuszsa PRO 7 11.25 Trópusi hőség 12.30 Matlock 13.30 SAM 14.00 Arabella Kiesbauer-show 15.00 Andreas TUrck 15.55 Vészhelyzet 16.55 Simpsonék 17.25 Alf 18.00 A Seinfeld-akták 18.30 Bili Cosby-show 19.00 Bulvármagazin 19.30 Híradó 19.45 Egy rém rendes család 20.15 Szerencsétlen baleset. Thriller 21.55 A riporterek 23.10 Eltűrt korlátok. Akciófilm RÁDIÓ POZSON Y (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en) 13.00 Napi krónika 13.20 Zene 13.30 Irodalmi mozaik, ism. 14.00 Hírek 14.05 Helyesen szlovákul 14.10 Táncritmusban 14.30-17.00 Pavilon 17.00-17.20 Napi krónika KOSSUT H 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 8.37 Paragrafus 8.45 Gyors­fénykép a kultúráról 9.05 Napköz­ben 11.06 A Szabó család 11.35 Iro­dalmi kalendárium 12.00 Déli króni­ka 12.50 Törvénykönyv 13.05 Ven­dég a háznál 13.20 Halmos László egyházi kórusműveiből 13.30 Tanú­im lesztek! 14.05 Klasszikusok min­denkinek 14.35 Irodalmi figyelő 16.10 Mindennapi gazdaság 16.25 Zenélő városaink 17.05 Magyaror­szágról jövök...! 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 A szerelemről és más démonokról. 20.05 Hagyo­mányápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Magyar dzsessz 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti króni­ka 22.30 Hangos recept 23.05 A né­met hanglemezgyártás száz éve PETŐF I 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 8.05 Zenezóna 9.04 Délelőtti terefere 9.50 Apró-cseprő 10.08 Gordiusz plusz 11.07 Nosztal gia-parádé. 11.52 Manapság... 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész 13.04 Piacpróba 14.00 Kabarécsütörtök 17.05 Apukám vi­lága. Csiszár Jenő műsora 18.30 Délutáni csúcs 19.03 Észkerék. Tele­fonos nyereményjáték 19.30 Kölyök rádió 20.00 Petőfi-kabaré 21.00 Hí­rek 21.03 A P. Mobil együttes összes felvétele 22.00 2000 éjszaka meséi 23.00 Hírpercek - Sporthíradó 23.15 Korzó 0.00 Éjfél után... 3.04 Operettvilág 4.04 Cigánynóták

Next

/
Oldalképek
Tartalom