Új Szó, 1998. augusztus (51. évfolyam, 177-201. szám)

1998-08-25 / 197. szám, kedd

Mai mellékletünk REITVENYSZIGET • Keresztrejtvények • Fejtörők • Gyerekkuckó A sikeres megfejtők között ajándékot sorsolunk ki. UT SZO 1500 dollár a karácsonyi lapért London. A napokban Cardiff­ban egy árverésen 950 font ster­lingért talált vevőre egy karácso­nyi üdvözlőlap, amelyet Diana és Károly herceg írt George Tho­masnak, az angol alsóház tavaly szeptemberben elhunyt volt el­nökének. A Phillips aukciós cég által rendezett árverésen a Tho­mas tulajdonából felkínált leve­lezőlapon a trónörökös pár lát­ható két gyermekével még a vá­lás előtt. (PAN) Ara 7 korona 51. évfolyam, 197. szám A védelmi miniszter mégsem mond le Menesztenék az államtitkárt A Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) Központi Tanácsa teljes támogatásáról bizto­sította Ján Sitek védelmi minisztert, akinek azt java­solta, hogy a kormányban kezdeményezze Jozef Gajdoš államtitkár (DSZM) azonnali leváltását. ÖSSZEFOGLALÓNK Az SZNP törvényellenesnek mi­nősítette Ivan Gašparovičnak, a parlament elnökének döntését, aki a ráruházott államfői jogkö­rök birtokában hajtott végre sze­mélyi változásokat a vezérkar élén. Sitek tegnap emlékeztetett arra, hogy ő azt javasolta, Emil Vestenický vezérőrnagyot ne­vezzék ki vezérkari főnökké. Mint kifejtette, kérni fogja Gašparovič házelnököt, indo­kolja meg, miért utasította el Vestenický kinevezését, és miért hagyta jóvá Mečiar javaslatát, aki Marián Miklušt ajánlotta e posztra. Sitek szerint a védelmi minisztérium jogászai jelenleg azt vizsgálják, hogy az érvényes törvény értelmében a kormány­főnek jogában áll-e javaslatot tenni a vezérkari főnök szemé­lyére. Mivel a kérdésben még nem született döntés, Sitek nem volt hajlandó közölni, melyik vezérkari főnök parancsainak köteles a hadsereg engedelmes­kedni - Tuchyňának vagy pedig Miklušnak? Mint Sitek elmond­ta, olyan parancsot adott ki, melynek értelmében a hadsereg nem támogathat nyíltan semmi­lyen politikai szubjektumot, és a katonáknak tartózkodniuk kell bárminemű választási kam­pánytól. Ján Slota, az SZNP el­nöke elutasította a védelmi mi­nisztert ért bírálatokat, amelyek felrótták Síteknek, amiért a ve­zérkar élén történt változások ellenére nem szakította meg külföldi szabadságát. Slota éle­sen támadta Mečiart, aki a rádi­ónak azt nyilatkozta, hogy Síteknek csak két lehetősége van: vagy elfogadja a kialakult helyzetet, vagy lemond. Slota megerősítette: a kormányhiva­talból jelzést kapott a koalíciós tárgyalások összehívására. A tegnapi eseményekhez tartozik még: Sitek felajánlotta pártfő­nökének, hogy lemond a minisz­teri posztról, de Slota ezt a meg­oldást elvetette. (SITA, ú) A KVB döntése az EBESZ-megfigyelőkről Nem szólhatnak bele Szemmel látható volt az érdektelenség, a parlament ülésterme tegnap is kongott az ürességtől. (Somogyi Tibor felvétele) Parlamenti ülés: talán ma tárgyalják a tegnapi programot is Most sem voltak elegen ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. „Mára köszönöm! Az ülést meg sem nyitottam, holnap talán többre jutunk! "- ezekkel a szavakai „zárta" tegnap Ivan Gašparovič házelnök a meg sem nyitott 53., rendkívüli parlamen­ti ülést. Mint ismeretes, a Szlo­vák Biztosító magánosításának, Maxon miniszter, Gavorník va­gyonalapi elnök és Rehák alel­nök visszahívásának kérdésével foglalkozni hivatatott parlamen­ti ülést azért hívták össze tegnap délutánra, mert az eredetileg múlt szerdára kitűzött ülés is ha­tározatképtelenség (kevés hon­atyajelent meg) miatt maradt el. A tegnapi sem végződött jobban: a megnyitásához szükséges 76 képviselő helyett csak 52-en je­lezték részvételüket. Ezt követő­en a házelnök külön megbeszé­lésre hívta a parlamenti klubok vezetőit, s az itt hozott határozat alapján bejelentette: a ma dél­utáni, 52. ülés előtt a képviselők elé terjesztik azt a javaslatot, hogy ennek az ülésnek a napi­rendjét bővítsék ki a tegnap má­sodszor is meghiúsult 53. ülés témáival, (g. 1.) A duma egyelőre nem foglalkozik a kormányfőjelöléssel Csernomirgyin intézkedik Kedd, 1998. augusztus 25. VÉLEMÉNY Helyi választások, sok kérdőjellel A listán szereplő jelöltek­kel szemben azonban hát­rányban van. Ez a törvény­ből adódik, ugyanis ha va­laki a listára szavaz, a rajta szereplő valamennyi jelölt kap egy szavazatot, míg a független jelölt csak a saját ismertségére, a karikázás­ra számíthat. 2. oldal POLITIKA Beszélgetés Novák Tamással Azok a bérlők, illetve most már tulajdonosok, akik a lakásokat megvásárolták, megtehetik - feltéve, ha ebben minden lakó meg­egyezik -, hogy a kazánhá­zat is magánosítják, és ké­sőbb gondoskodnak az üzemeltetéséről. Tehát a jogi hézag itt is megszűnt. 5. oldal „Nem marad a városnak egyetlenegy bérlakása sem." GAZDASÁG Cégek toplistája Miközben az egyesült álla­mokbeli cégek forgalmá­nak növekedése 1997-ben 2 százalékponttal gyorsult, az európai és ázsiai válla­latok ezen mutatója - ne­gatívba fordulva - egyér­temű visszaesést mutatott. 6. oldal KULTÚRA Évadkezdés a Tháliában Már nincs lehetőségünk a tisztességes létezésre, és nem is igazán látjuk a ki­utat, mivel a támogatói rendszer nálunk még nem épült ki. A tehetősebb ré­teg nem nagyon támogatja a kultúrát. 9. oldal IDŐJÁRÁS Változóan felhős idő, helyi záporokkal, zivatarokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között várható. 3. oldal ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. A Központi Választási Bizottság (KVB) tegnapi dönté­sének értelmében a szavazat­számlálásnál is jelen lehetnek a külföldi megfigyelők. Mint arról Ásványi László, a Magyar Koalí­ció Pártjának képviselője tájé­koztatta lapunkat, a megfigye­lők azonban nem szólhatnak be­le a számlálás menetébe. A KVB egyébként minden, a kormány által javasolt külföldi megfigye­lőt akkreditál. A Harmadik Szektor Grémiuma is követeli, hogy részt vehessen a választá­sok megfigyelésében, a kor­mánypártok erről hallani sem akarnak. A kérdésről a szeptem­ber 4-i ülésen dönt a bizottság. Ezen részt vesz az EBESZ képvi­selője is. Ásványi László elmondta, a 79 járási bizottságból 77-ben kép­viselteti magát az MKP, csupán a csacaiban és a nagyrőceiben nem, ez utóbbiban valószínűleg mulasztás történt az MKP járási szervezete részéről. Öt járási bi­zottságban sorsolták ki az MKP képviselőjét elnöknek, ezek ál­talában északi járások, illetve Kassa város második körzete, míg három járásban az alelnö­köt adja az egységes magyar párt. Három járásban meg kell ismételni az elnök személyéről megejtett sorsolást, így a galán­taiban is. Itt az MKP és az SZDK képviselőjét nem hívták meg az alakuló ülésre, (mono) HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Moszkva. Az orosz államfő teg­nap az Állami Dumához intézett levelében hivatalosan is kor­mányfőnek jelölte Viktor Csernomirgyint, akit előző nap nevezett ki ügyvezető miniszter­elnöknek a Szergej Kirijenko ve­zette kabinet leváltását követő­en. A március 23-án leváltott és most visszatérő Csernomirgyin az ITAR-TASZSZ hírügynökség­nek adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy ügyvezető kormányfőként első dolga az orosz pénz- és értékpapírpiacon ÚJ SZÓTUDÓSlTÁS Pozsony. Ötödik alkalommal ült össze tegnap a demokratikus ke­rekasztal. Résztvevői (az SZDK, a DPB, a PEP, az MKP, a Harmadik Szektor Grémiuma, a Szakszer­vezeti Szövetségek Konföderáci­ója és a Szlovákiai Ifjúsági Ta­nács) elfogadták azt a nyilatko­zatot, amely megszabja, hogy a parlamenti és önkormányzati vá­lasztásokat ellenőrző bizottsá­gokban arányosan vállalnak sze­kialakult helyzet elemzése lesz, s az értékelések előkészítésére már vasárnap utasítást adott munkatársainak. Emellett szá­mos régió vezetőivel telefon­megbeszéléseket folytatott a pénzügyi-gazdasági válság le­küzdésének útjairól. Tegnap az orosz államfőnek is sűrű programja volt: előbb a fegyveres testületeket felügyelő ügyvezető miniszterekkel folyta­tott megbeszélést a kormányvál­tás kapcsán kialakuló belpoliti­kai helyzetről, s külön találko­zott Viktor Csernomirgyinnel is. Az orosz alsóház tegnap úgy repet. Ezzel kapcsolatban figyel­meztetik a polgárokat: akik szep­tember 3-ig nem kapnak értesí­tést arról, hogy nevük szerepel a szavazólistán, személyesen el­lenőrizzék a névsort. Igor Pres­perín, a PEP alelnöke magától ér­tetődőnek tartja a helyhatósági választások előtti többpárti ösz­szefogást, mert az erre vonatko­zó törvény módosítása után nagy kockázat lenne önállóan indulni. „Az eredményektől függően kell megegyezni a jelöltek - elsősor­döntött, hogy csak egy hét múlva szavaz Csernomirgyin miniszter­elnöki jelöléséről, a következő napokat pedig inkább konzultá­ciókra kívánják kihasználni a törvényhozók. A baloldali több­ség - a kommunisták, a népha­talmi és az agrárpárti frakció ­viszont máris követelte Jelcin el­nöktől Csernomirgyin jelölésé­nek visszavonását. Gennagyij Zjuganov kommunista vezető a dumában ismét azt hangoztatta, hogy amíg Jelcin elnök van ha­talmon, addig a különböző sze­mélycserékkel nem lehet kiutat találni a válságból. ban a polgármesteijelöltek - ne­vezéséről, illetve a képviselők arányáról." A résztvevők tárgyaltak az egész­ségügy helyzetéről, az ágazat ki­zárólag a kormány hanyagsága miatt került válságba. „Felhívjuk a kormányt, hogy azonnali ha­tállyal szabadítsa fel anyagi for­rásait, és ily módon próbálja megmenteni a gyógyszeripart a teljes csődtől" - tájékoztatott a kerekasztal nevében Jaroslav Volf, az SZDK alelnöke, (greg) Hatszor szúrta meg konyhakéssel a testvérét Hét nap, hét gyilkosság ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Hét gyilkossággal bő­vült a múlt héten a rendőrségi statisztika, több esetben az alko­hol és a konyhakés játszotta a fő­szerepet - tudtuk meg tegnap az országos rendőrparancsnokság tájékoztatóján. Például Handlo­vában egy bányatelepen találták meg egy 17 éves roma lány holt­testét. Ä tettes egy 19 éves roma volt: szeretkezés után a leány az­zal fenyegette a fiút, beárulja a szüleinek, hogy megerőszakolta őt. Ettől a fiú annyira megijedt, hogy fojtogatni kezdte a lányt, majd kővel többször fejbe ütötte, amibe a lány a helyszínen bele­halt. Homá Maríkovában egy 22 éves férfi brutálisan, fejszével gyilkolta meg 66 éves szomszéd­asszonyát. Egy 50 éves nő 55 éves élettársát késelte halálra, egy 44 éves férfi pedig négy évvel idősebb testvérébe döfte hatszor egymás után a konyhakést, amit az nem élt túl. Szerencsésebb volt az a 43 éves bazini férfi, akit vele egyidős felesége késelt meg. A férfit Pozsonyba szállították kórházba, onnét azonban meg­szökött és jelenleg ismeretien he­lyen tartózkodik. (G. L.) A szlovák egészségügyet a kormánynak kellene meggyógyítani Kockázatok és mellékhatások

Next

/
Oldalképek
Tartalom