Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)
1998-07-08 / 156. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 3. POLITIKA 1853 1853 Csaknem húsz év elteltével természetrajzi szakkiállítás nyílik a komáromi múzeumban A Duna mente élővilága Nemrégiben ünnepelte 60. születésnapját Binder Pál, a komáromi Duna Menti Múzeum Természettudományi Osztályának vezetője. Ebből az alkalomból beszélgettünk eddigi munkájáról és jövőbeni terveiről. V. KRASZNICA MELITTA Köztudott, hogy Ön mindig sokat foglalkozott a fiatalokkal, természetórákat tartott, táborokat szervezett, természettudományi szakcsoportot vezetett. Régebben valóban nagyon sok közös programot szerveztünk, jártuk a Duna mentét, tanulmányoztuk a víz melletti élővilágot, csigákat, békákat, kígyókat gyűjtöttünk. Szeretek gyermekekkel foglalkozni, mert ők fogékonyabbak a természet és a természetvédelem iránt is, mint sok felnőtt. Sajnos, az utóbbi években egyre kevesebb fiatal vett részt a múzeum természetvédelmi csoportjának munkájában. Pedig részben a gyerekeknek is köszönhető, hogy a hetvenes évek eleje óta a természettuSS A gyerekek fogékonyabbak a természet iránt, .. mint sok felnőtt. \\ dományi osztály 300-400 példányból álló gyűjteménye mára több mint 70 ezerre gyarapodott, és ma ez Szlovákiában a harmadik legnagyobb ilyen Fel szeretném térképezni, mennyiben változott a Duna mente élővilága a bősi erőmű felépítését követően. (Vas Gyula felvétele) gyűjtemény. Én egyébként főleg a gerincesekkel foglalkozom, madarakkal, emlősökkel, kígyókkal, békákkal. Úgy tudom, igazi szívügyének a túzokokat tekinti. Már a nyolcvanas években felhívtam a figyelmet arra, hogy amennyiben nem védjük radikális eszközökkel ezt az őshonos madarunkat, kétezerre Szlovákia területén egy sem lesz. Sajnos, ez a jóslatom túlságosan is bejött: ma szabadon legfeljebb 4-6 túzok él. Az ötvenes évektől számuk egyre fogy: egyrészt elvesztették természetes élőhelyüket, másrészt a mezőgazdaságban intenzíven használt vegyszerek, műtrágyák miatt pusztultak, sok magasfeszültségű vezetékhez csapódva pusztult el. Csaknem húsz év elteltével ismét természetrajzi szakkiállítás nyílik a komáromi múzeumban. Mit láthatnak az idelátogatók a július 21-én nyíló tárlaton? A kiállítás a Duna mente élővilága címet kapta. Valójában nyolc biocönózist mutatunk be: a mocsarak, az erdőszélek és az erdők, a rétek és legelők, a sztyeppék, a homokdombok, a szikek élővilágát, a víz alatti életet, továbbá a mezőgazdasági területeken élő madarakat, emlősöket, rovarokat, növényeket. Végül elérkezünk az emberig, ugyanis az ember környezetében élő rovarokat, állatokat is besoroltuk a kiállítás anyagába. Aránylag nagy teret kap a túzok. Az ötvenes évekig visszamenőleg statisztikai kimutatásokkal támasztjuk alá, miként csökkent évről évre az állomány, és mi okozza pusztulását. A halak és az emlősök egy részét, valamint a ritkább madarakat a nyitrai múzeum kölcsönözte, de a szlovákiai halászszövetségtől is kapunk dermoplasztikai preparátumokat. A kiállítás megkülönböztetett figyelmet szentel a madaraknak. Mik a további tervei? A gerincesek feltérképezését szeretném folytatni és remélem v^A természettudományi osztály gyűjteménye mára több mint 70 ezerre gyarapo dott. « A DBP bírálja a Tiszta Kezek program teljesítését Pozsonyban már másodszor ültek a bossok Komolytalan program Maffiatalálka ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A DBP árnyékkormányának igazságügyminisztere szerint a kabinet Tiszta Kezek korrupcióellenes programjának megalkotói sem gondolhatták azt komolyan. Milan Hanzel bírálta a rendőrség költséges és indokolatlan átszervezését, amellyel a bűnüldöző szervek pénzt és bevethető embereket vesztettek. Ľubomír Fogaš alelnök leszögezte: Mečiar harmadik kormánya nem teljesítette jogalkotási tervét, a beterjesztett törvények minősége egyre romlott. A végrehajtó hatalom figyelmen kívül hagyta az alkotmánybíróság határozatait, s alaptörvényellenes jogszabályok elfogadását kezdeményezte. A baloldaliak elfogadhatatlannak tartják az államfői jogkörök átruházásáról szóló kormánytervezetet, amely kancellári elemeket is tartalmaz, s csupán szimbolikus közjogi méltósággá fokozná le a köztársasági elnök tisztét, (sárp) Együttműködés koalíciós szerződés nélkül is Lesz szlovák autó ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Nem a múlt héten, hanem jóval korábban hatályát vesztette a kormánykoalíciós pártok szerződése, mondta a miniszterelnök szóvivője a kormány tegnapi ülése utáni sajtóértekezleten. Marián Kardoš szerint a pártok együttműködése ennek ellenére zökkenőmentes. A kabinet - Zdenka Kramplová külügyminiszter távolléte miatt - nem tárgyalt az EBESZmegfigyelők részvételéről az őszi parlamenti választásokon. Dagmar Beláková kormányszóvivő szerint a kormánynak szándékában áll megfigyelőket hívni. A kérdéssel két hét múlva foglalkoznak a miniszterek. Milan Cagala gazdasági miniszter tájékoztatása szerint augusztusban már ismert lesz, hogy melyik külföldi cég segítségéve] létesítenek autógyártó üzemet Szlovákiában. Több mint 20 szlovák cég kész elemeket gyártani az új autókba, amelyeket az orosz és az ukrán piacra szánnak. A kormány terveiben szerepel egy busz- és egy teherautógyár létrehozása is. Milan Cagala szerint a szlovák gépipar nincs jó helyzetben, mert a külföldi cégek inkább az olajiparba és a kohászatba fektetnek be. A kormány kedvezően értékelte a járási és a kerületi hivatalok munkáját, gondok csupán a műszaki felszereléssel és a képzett munkaerő hiányával adódnak. A miniszterek egyetértettek azzal is, hogy a szeptember 25-26ra kiírt választások szervezési és műszaki részét a belügyminisztérium biztosítja a többi központi állami szerv segítségével, míg a statisztikai hivatal számolja össze a szavazatokat. Vladimír Mečiar lengyelországi útját Varsó kérésére őszre halasztották. Július végén Pozsonyba látogat Romano Prodi, olasz miniszterelnök. A sajtóértekezleten elhangzott, hogy a szlovák miniszterelnök idén nem megy szabadságra, (mono) ÚJ SZÓ-HÍR Budapest, Pozsony. Már másodszor találkoztak az orosz és ukrán alvilág vezetői Pozsonyban abból a célból, hogy eloszszák egymás közt a kivégzett alvilági főnökök után szabaddá vált terepet. Mint arról magyar források beszámolnak, Boros Tamás halála után a ligetfalui Eldorádó szórakozóhelyen osztották fel a terepet az ukrán és az orosz maffia vezérei. Az első hasonló jellegű találkozóra azután került sor, hogy merénylet áldozata lett Eduard Dinič, a pozsonyi alvilág ismert figurája. Róla az a hír járja, hogy M. Sýkora tavalyi Holiday Inn Szálló előtti meggyilkolása után az utolsó olyan maffiafőnök volt, akivel végezni kellett. Sýkora után sorra hullottak a helyi keresztapák - Pozsonyban az állítólagos Sýkora-gyilkos, a Duran névre hallgató alvilági főnök kezdte a sort, majd Róbert H. kassai és Rudolf H. dunaszerdahelyi boss következett. Dinič egyébként állítólag azért fizetett életével, mert félelemből együttműködött a rendőrséggel és terhelő adatokat szolgáltatott ki a zsaroló maffia csoportjaira. Szlovák sajtóértesülések szerint a keresztapák egy részét a titkosszolgálat megrendelésére gyilkolták meg, a nyomozás során viszont erre utaló bizonyítékok nem kerültek elő. Évente átlagosan 70 szlovákiai robbanásról kapunk hírt, ezek felénél a rendőrség merénylet ügyében nyomoz, az elmúlt négy év során azonban csak egyetlenegy elkövetőre akadtak. Bár Eduard D. és Boros Tamás között semmilyen kapcsolat nem volt, az ügy kapcsán mégis horogra került egy szlovák állampolgár, akit az Interpol már néhány hónapja keres. Megfigyelők szerint a helyi maffiákat orosz keresztapák tartják ellenőrzésük alatt, a bűnözés szervezett formája nem ismer határokat. A lelelplezésre addig vajmi kevés az esély, amíg az alvilág rendőrségi körökből használható információkhoz jut az ellene készülő akciókról - vélik magyarországi megfigyelők, (-ász) Zsarolási tényezők kizárva, kinevezhetők a jelöltek Miniszterek átvilágítva MTI-HIR Budapest. Egy miniszterjelölt esetében sem talált kockázati tényezőt a titkosszolgálat a leendő kormánytagok nemzetbiztonsági ellenőrzése során - közölte Nikolits István, a leköszönő magyar kabinet polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztere. A vizsgálat azoknak a kockázati tényezőknek a kiszűrésére irányul, amelyek felhasználásával az érintett személyek tevékenysége befolyásolhatóvá, támadhatóvá válhat, és ezáltal a nemzetbiztonságot veszélyeztető helyzet állhat elő. Az ellenőrizendő személyeknek kérdőívet kell kitölteniük, amely például olyan kérdéseket tartalmaz, hogy az érintettnek volt-e kapcsolata külföldi hírszerző szolgálattal, fogyaszt-e alkoholt, illetve kábítószert, van-e házasságon kívüli, akár homoszexuális kapcsolata. a múzeumban is igényt tartanak még munkámra. Ismét fel szeretném térképezni a Duna mente élővilágát is, azt, hogy menynyiben változott a bősi erőmű felépítését követően. Tudjuk, sok erdőt kivágtak, sok mocsarat lecsapoltak. A madarak egy része szétszóródott, más vidékre költözött. Ezeket a változásokat, mozgásokat szeretném figyelemmel kísérni és tanulmányozni. RÖVIDEN Ralph Johnson egyre határozottabb Nyitra. Ralph Johnson tegnap felszólította a pozsonyi kormányt, hogy változtassa meg a nemrég módosított választási törvényt, mert nem szavatolja a szabad és igazságos voksolást. Az amerikai nagykövet nyitrai vállalkozók előtt kifejezte reményét, hogy a választási kampányban minden politikai erő tartózkodik majd a szélsőséges és kisebbségellenes megnyilvánulásoktól. (ČTK) A tévétanács cáfolja a politikai nyomást Pozsony. Dušan Jarjabek, a tévétanács elnöke cáfolta, hogy a tanács politikai nyomásnak van kitéve. Ján Budaj, az SZDK elnökségének tagja korábban azt állította: a közszolgálati televízió, illetve annak igazgatója törvénysértéseket követett el, ám a tévétanács a rá nehezedő politikai nyomás miatt nem menesztheti. Az elnök szerint folyamatosan megvitatják az SZTV gazdasági problémáit, s erről a közvéleményt is tájékoztatják. (TA SR) Génmanipulátor lélekvadász Pozsony. A Mi Szlovákiánk mozgalom elnöke szerint a jelenlegi kormánykoalíciót a politikai és emberi kultúra hiánya jellemzi. Ladislav Hampl ezzel reagált Anna Malíková (SZNP) kijelentéseire, melyek szerint Hampl génmanipulátorként kiónozza pártjának kis taglétszámát és a munkáspárt tagjainak lelkére vadászik. Hampl szerint az új pártok nem személyek, hanem a társadalom megrendelésére jönnek létre. (SITA) Hiányos az új szociális törvény Pozsony. Vladimír Bajan, Ligetfalu polgármestere úgy véli, a július 1-től hatályos szociális törvény nem gondol a hirtelen vészhelyzetbe kerülők anyagi támogatásával. - A törvény világosan azt fogalmazza meg, hogyan kell „nem segíteni" az embereknek - mondta. A polgármester a múlt évekhez hasonlóan az idén is 2,2 millió koronás gyorssegély-alapot működtet. (SITA) A héten ismét megmártóznak Pozsony. Míg a világ egyes országaiban a népesség egy tizedszázaléka vallja magát Jehova Tanúnak, Szlovákiában jóval többen, a népesség 0,23 százaléka, vagyis 12 587 fő. Európai viszonylatban a legtöbb hívő Portugáliában él, Bulgáriában a népesség csupán 0,01 százaléka. Tavaly összlétszámuk meghaladta az 5,5 milliót. (SITA) Egyesülés helyi szinten Léva. Július 6-án egyesült az MKDM, Együttélés és az MPP járási szervezete. Létrehozta a keresztény-konzervatív-népi és a polgáriliberális platformot, valamint az MKP ideiglenes járási elnökségét. Az MKP lévai járási elnöke Vavreczky József, elnökhelyettese Névery Zoltán. Az alelnökök dr. Schweier Jenő - a kereszténykonzervatív-népi platform elnöke, Daru László - a polgári-liberális platform elnöke, valamint Melczer László és Bélik György, (ú) Már nem sokáig kering az űrben A Mir utolsó utasai HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Moszkva. Az állandósuló pénzhiány miatt lerövidítik az orosz Mir orbitális űrállomás keringési idejét. Úgy tűnik, hogy az 1999. februárjára tervezett 27. kutatóutat, melynek szlovák tagja is lesz, valószínűleg több nem követi. - A jövő évi június-júliusra tervezett expedíció feltehetőleg takarékossági szempontból elmarad - nyilatkozta Borisz Osztroumov, az orosz űrhajósügynökség vezérigazgató-helyettese. A hiányzó anyagiak miatt a szlovák űrhajóshoz csatlakozik egy francia és egy orosz is és a külföldiek űrutazása a tervezettnél rövidebb lesz. A Mir űrállomás végleges kivonását a forgalomból 1999 közepére tervezik. Az Orbán-kormánytól korrekt hozzáállást várnak Szlovákiai visszhang ÚJ SZÓ-INFOR/Y\ÁCIÓ Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja kedvezően értékeli a magyarországi koalíciós tárgyalások eredményeit, mondta Bárdos Gyula. Az MKP frakcióvezetője bízik abban, hogy az alakuló magyar kormány korrekt kapcsolatokat tart fenn a határon túl élő magyarság legitim képviselőivel, így az MKP-val is. Bárdos szerint az új kormány várható összetétele alapján erre minden remény megvan. Ján Figeľ, a Szlovák Demokratikus Koalíció külügyi szakértője a hivatalba lépő órbán-kormánnyal kapcsolatban leszögezte: tekintettel arra, hogy Szlovákia is választásoknak néz elébe, bízik a jószomszédi kapcsolatok megőrzésében. Reméli, a jobbközép kabinet tevékenysége az egész régió integrációs törekvéseit elősegíti. A két szomszéd nemzetet Figeľ geopolitikai ikreknek nevezte. Szerinte a szeptemberi választások után ki kell nyitni a két ország viszonyát terhelő kérdéseket, így az alapszerződést és a bősi erőmű kérdését. A kisgazdák kormánytényezővé válása szerinte felvet bizonyos kérdőjeleket, de bízik abban, hogy a végrehajtóhatalom vezetőerejét az európai elkötelezettségű pártok adják. Augustín Marián Húska, a parlament alelnöke közölte: nincsenek információi az új kabinet összetételéről és programjáról. Azt azonban tudni véli, hogy a magyar kormányok külpolitikája folytonos, amit szerinte az Antall-kormány volt külügyminisztere minapi kijelentése jellemez a legkifejezőbben. Jeszenszky Géza, a roosevelti hosszú bot politikájával összefüggésben rámutatott, azt a NATO mögé bújva alkalmazni lehetne. Húska hozzátette, ennek ellenére bízik abban, hogy a budapesti kormány reálisan közelíti meg a szomszédokkal fenntartott politikáját, (sárp, mono)