Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)

1998-07-09 / 157. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 9. SPORT FFIF Drámai, idegtépő csatát hozott Marseille-ben a Brazília-Hollandia első elődöntő mérkőzés Balszerencsés narancsmezesek RÖVIDEN A leggyakoribb eredmény -1:0 Párizs. Az eddig lebonyolított labdarúgó-világbajnokságokon a leggyakoribb eredménynek az 1:0 számít. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) statisztikusai szerint pontosan 100 mérkőzés végződött ilyen arányú győzelemmel. Ez azt je­lenti, hogy a találkozók 17,3 százalékán végződött így az ösz­szecsapás. A második helyen a 2:1 szerepel, 84 ízben zárult így a 90 perc (14,6 százalék), ez után következik a 2:0, amely 56-szor fordult elő (9,7 százalék) a vb-ken. (s) Holland televíziós nézőcsúcs Amszterdam. Még soha nem ült annyi ember Hollandiában a televíziós készülékek előtt, mint kedden este a Brazília-Hollandia világbajnoki elődöntőn. A NOS televíziós csatorna infromációja szerint 10 millió 800 ezer ember figyel­te a mérkőzést, ez óriási csúcsnak számít, hiszen Hollandia la­kossága 15 és fél millió, (s) Még a szakács is érmet kap Párizs. Vasárnap este a párizsi St. Dennis-i stadionban átadják a világbajnoknak járó Világ Kupát és az aranyérmeket. A via­dal történetében először a díszpáholyban nemcsak a játékosok és az edzők vehetik át az érmeket, hanem az egész küldöttség. Ez azt jelenti, hogy a csapatvezetőtől a szakácsig senki sem tá­vozik üres kézzel. Ezt tegnap jelentette be Keith Cooper, a FIFA szóvivője: „Először a játékvezetők, majd a döntő vesztes csapatának játékosai kapnak érmeket, ezt követően pedig a győztes válogatott 45 tagú küldöttsége. Természetesen a tró­feát a csapatkapitány veszi át, Jacques Chirac francia köztársa­sági elnök kezéből." (s) A címvédő brazil válogatott egyik legjobbjának, Ronaldónak a gárda szövetségi kapitánya, Mario Zagallo gratulál, aki a 11-es párbajt követően el is sírta magát... (ČTK-képszolgálat) Franciaország-Horvátország 2:1 (0:0) Fináléban a hazaiak Marseille. A holland válo­gatottjátékosai többnyire a balszerencsének tulajdo­nítják, hogy nem sikerült legyőzniük Brazíliát a franciaországi labdarúgó­világbajnokság kedd esti elődöntőjében - derült ki a brit Reuters szerdai érté­keléséből. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A világbajnokságon harmadszor fordult elő, hogy hosszabbítás után 11-es rúgások döntöttek. A Brazília-Hollandia mérkőzés a vb eddigi talán legizgalmasabb, leg­fordulatosabb összecsapását hoz­ta. A két válogatott egy-egy sztár­ja hiányzott a kezdőcsapatból, a braziloknál a sárga lapok miatt el­tiltott jobbhátvéd Cafú, a na­rancsmezes együttesből pedig a kisebb húzódással bajlódó szél­vészgyors bal oldali csatár, Marc Overmars. Pedig a szakemberek nagyon várták a kétjátékos párvi­adalát, hiszen egymással kerültek volna szembe a játék folyamán. A kényszerű cserék rányomták a bélyeget a játékra. Zé Carlos ide­genül bolyongott a posztján, és éppen Zenden fúttátta meg leg­többször, aid hozzá hasonlóan lámpalázasnak tűnt. - Ezen a mérkőzésen nem volt olyan szerencsénk, mint néhány FlfANCE oa c our b d u w o n o m korábbi alkalommal, noha job­bak voltunk a braziloknál. Azt hiszem, hogy a brazil játékosok féltek tőlünk - mondta Filip Cocu, a tizenegyest hibázó, Numan eltiltása miatt hátvéd­ként szereplő, holland csatár. - Esélyt adtunk a braziloknak, akik valójában egy ember, Ronaldo játékára építettek. Úgy érzem, mi uraltuk a mérkőzést ­vélekedett Frank de Boer, a na­rancsmezesek csapatkapitánya. - A jobb csapat szombaton, a bronzmérkőzésen játszik - fog­lalta össze véleményét Pierre van Hooijdonk, aki csereként állt be a mérkőzés hajrájában. A hollandok, bár nem bírálták ke­ményen a mérkőzés játékveze­tőjét, megemlítették: a 93. perc­ben Van Hooijdonk lerántásáért 1 l-es járt volna nekik. - Nagyon rossz érzés, hogy tizen­egyesekkel buktunk el. Ezt el kell felejteni és mindent meg kell ten­ni a harmadik hely megszerzésé­ért - mondta Guus Hiddink hol­land szövetségi kapitány. A brazi­lok hatodszor jutottak be a világ­bajnoki döntőbe, ez korábban egyedül a Német Szövetségi Köz­társaság válogatottjának sikerült. - Minden tizenegyest rúgó játé­kosomhoz odamentem és azt mondtam: mi nyerjük meg ezt a mérkőzést, és mi leszünk a vi­lágbajnokok. Többen csodálkoz­tak azon, hogy Emersonnal rú­gattam az egyik tizenegyest. Tény, hogy keveset játszott, de az edzéseken biztosan értékesí­tette a büntetőket - nyilatkozta Mario Zagallo, a brazil váloga­tott szövetségi kapitánya. - Cso­dálatos győzelmet arattunk, de nem kezdünk el ünnepelni a döntő előtt. Egy győzelemre még szükségünk van a világbaj­noki cím elnyeréséhez. Megsze­rezzük azt is. - Isten segített nekem a tizanegye­seknél. Nagyon boldog vagyok, biztos, hogy nagy örömöt szerez­tünk szurkolóinknak - mondta a két tizenegyest is hárító brazil ka­pus, Claudio Taffarel. - Ez a válo­gatott képes arra, hogy ötszörös világbajnokká tegye Brazíliát. Brazília 1958-ban, Svédország­ban már nyert európai rendezé­sű világbajnokságot, ez más Eu­rópán kívüli csapatnak még nem sikerült. Legutóbb Argentíná­nak volt erre esélye, de Mara­donáék 1990-ben, Olaszország­ban elvesztették a Németország ellen lejátszott döntőt. ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. A 16. világbajnokság 62. mérkőzésén, a Franciaor­szág-Horvátország elődöntőn a házigazdák kezdtek veszélye­sebben, s már a 4. percben, egy formás akciót követően megsze­rezhették volna a vezetést, ám Zidane 14 m-es lövését védte Ladic. Nagy fölényben futballo­zott a hazai gárda, de igazi hely­zetet nem tudott kidolgozni, sőt, a 35. percben Asanovid majdnem megszerezte a horvá­tok vezető gólját. Horvát góllal indult a második játékrész, ám pillanatokon belül egyenlítettek a franciák. To­vábbra is jó iramú, élvezetes volt a meccs, a házigazdák valamics­kével többet kezdeményeztek. A 70. percben pedig vezetést is szereztek: Thuram ellökte Jar­nit, a bíró azonban nem így lát­ta, s a remek formában futballo­• Lendvai Miklós a következő évben a Ferencváros labdarúgó­csapatát erősíti, mivel a francia Bordeaux kölcsönadta a játé­kost. Vincze Ottó továbbra is az Üllői úton marad - kölcsönjáté­kosként. • A prágai tenisztorna nyitófor­dulójában: Novotná-Husárová 6:2, 7:6; Pitkowska-Habšudová 4:6,6:3,6:1. Abastadi viadal el­ső fordulójában: Hrbatý-Szafin 3:6,6:2,6:1. • Kilencvenhárom éves korá­ban, szerdán meghalt a spanyol Elia Maria Gonzalvez Alvarez, vagyis Lili Alvarez, aki az 1920­as években a teniszvilág egyik meghatározó alakja volt. • Róbert Štefko új szlovák csú­csot (3:58,20) állított fel az egy­mérföldes síkfutásban, ő az első szlovákiai futó, aki négy percen belül teljesítette a távot. • Előkészületi labdarúgó-mér­kőzések: Kalná-DAC 1:1 (1:0), zó francia jobbhátvéd a jobb al­só sarokba zúdította a labdát. A 74. percben tíz főre fogyatko­zott a francia csapat, mert Blanc-ot (beletenyerelt az egyik horvát játékos arcába) kiállítot­ta a bíró. Šukerék azonban nem tudták kihasználni az ember­előnyt, s a hazai drukkerek nagy örömére Franciaország bejutott a fináléba. Góllövők: Thuram (47. és 70.), ül. Šuker (46.). Játékvezető: Jo­se-Manuel Garcia Aranda (spa­nyol). Párizs (St. Denis); 80 000 néző (telt ház). Sárga lap: Asa­novid, Stanic. Piros lap: Blanc (74.). FRANCIAORSZÁG: Bart­hez-Thuram, Blanc, Desailly, Li­zaräzu-Karembeu (31. Henry), Zidane, Deschamps, Djorkaeff, Petit-Guivarc'h (69. Trezeguet). HORVÁTORSZÁG: Ladic-Šti­mac, Bilic, Simic-Stanié, Soldo, Jarnij Asanovic, Boban (65. Ma­rié)-Suker, Vlaovic. (t-zsi) a DAC gólját Gőgh lőtte; Trna­va-Levice 3:1 (2:0), Timko, Tal­da, Tittel, ill. Pavlík; Žilina-Kisi­nyev 1:2 (0:1), a zsolnaiak gól­ját Mintái szerezte. • Négy és fél milliárd jenes (32,4 millió dollár) nyereséggel zárt az idén február 7. és 22. között megrendezett naganói téli olim­piai játékok szervezőbizottsága. • A törökországi junior női ko­sárlabda Európa-bajnokság utol­só csoportmérkőzésén a szlovák lányok 78:43 arányú vereséget szenvedtek a spanyoloktól, ám ennek ellenére bejutottak a ne­gyeddöntőbe. • Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Middlesb­rough, 2,5 millió fontért, tegnap leigazolta Gary Pallistert a Man­chester United tői. • A KENŐ 10 szerdai nyerőszá­mai: 3, 4, 5, 13, 15, 16, 18, 21, 29, 34, 38, 39, 43, 47, 58, 64, 65, 68, 74, 80. A nyolcaddöntőtől a fináléig 0LASZ0RSZAG NORVÉGIA OLASZORSZAG NORVÉGIA 1:0 FRANCIAORSZÁG 1:0 FRANCIAORSZÁG FRANCIAORSZAG FRANCIAORSZÁG 0:0,11-esekkel 3:4 PARAGUAY FRANCIAORSZÁG 0:0,11-esekkel 3:4 PARAGUAY 1:0 St. Denis NÉMETORSZÁG 1:0 St. Denis NÉMETORSZÁG NÉMETORSZÁG Lapzártakor MEXIKO NÉMETORSZÁG MEXIKO 2:1 HORVÁTORSZÁG 2:1 HORVÁTORSZÁG ROMANIA HORVÁTORSZÁG 0:3 A 3. helyért HORVÁTORSZÁG HORVÁTORSZÁG A 3. helyért HORVÁTORSZÁG 0:1 Pare des Princes 0:1 Pare des Princes BRAZÍLIA BRAZÍLIA VII. 11., 21.00 CHILE BRAZÍLIA CHILE 4:1 BRAZÍLIA NIGÉRIA BRAZÍLIA NIGÉRIA DÁNIA 3:2 DÁNIA DÁNIA 3:2 DÁNIA 1:4 BRAZÍLIA 1:4 BRAZÍLIA HOLLANDIA HOLLANDIA 1:1,11-esekkel 4:2 JUGOSZLÁVIA HOLLANDIA 1:1,11-esekkel 4:2 JUGOSZLÁVIA 2:1 HOLLANDIA ARGENTÍNA 2:1 HOLLANDIA ARGENTÍNA ARGENTÍNA 2:1 ANGLIA ARGENTÍNA ANGLIA 2:2,11-esekkel 4:3 DONTO St. Denis VII. 12., 21.00 SPORTHÍRADÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom