Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)

1998-07-22 / 168. szám, szerda

N POLITIKA ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 22. Az ellenzéknek nem kell Lagos: Nigériában a radi­kális ellenzéki koalíció ve­zetője visszautasította 'Abdulsalam Abubakar tá­bornok demokratizálási ütemtervét. A katonai kor­mányzat feje hétfőn jelen­tette be, hogy jövő május­ban akarja átadni a helyét egy demokratikusan meg­választandó polgári elnök­nek. Gani Fawehinmi, Ni­géria Közös Akcióbizottsá­gának koordinátora szerint viszont nyomban nemzeti egységkormányt kellene alakítani. (MTI) Elkötelezett Amerika New Orleans. Bill Clinton amerikai elnök szeptem­ber elején, oroszországi útját követően Észak-Iror­szágba és Írországba láto­gat -jelentette be a Fehér Ház, mialatt Clinton hét­főn New Orleansban járt. Látogatása Írország és Észak-Írország békés, vi­rágzó jövőjével kapcsolat­ban érzett folyamatos, mély amerikai elkötele­zettséget jelzi - áll a nyi­latkozatban. (MTI) Clinton személyes szerepet játszott már az áprilisi észak­írországi politikai rendezés­ben is. (Archívum) Ernesto Samper beismerése Bogotá. Ernesto Samper távozó kolumbiai elnök hétfőn meglepetésre beis­merte, hogy 1994-es vá­lasztási kampányát a kábí­tószerkartellek pénzzel tá­mogatták. Ez idáig az el­nök ezt mindig hevesen ta­gadta. Samper, aki a parla­ment nyitó ülésén beszélt erről, azt állította, hogy an­nak idején nem tájékoztat­ták erről a „szerencsétlen körülményről". (MTI) Határincidens Jemennel Dzsidda. Szaúd-Arábiá­ban tegnap hivatalosan megerősítették, hogy az ország haditengerészete megtámadta hétfőn a vö­rös-tengeri Duvaima szi­geten állomásozó jemeni csapatokat. A belügymi­niszter közölte: a fegyve­res összecsapásban három jemeni katona életét vesz­tette. Najef herceg szerint önvédelmi célt szolgált a szaúdi támadás: A hat négyzetkilométernyi szi­get háromnegyed része szaúdi felségvizekbe nyú­lik, Jemen mégis katoná­kat és hadfelszerelést te­lepített oda. A herceg ki­sebbíteni igyekezett a tör­téntek súlyát. Szavai sze­rint nem kell háború kez­detét látni bennük, egy­szerű hartárincidens tör­tént. (MTI) Izraeli-palesztin vita, elutasított javaslatok, jobboldal kezdeményezte kormányválság Jeruzsálemben Netanjahu két tűz között Jeruzsálem/Rámalláh/ Márdzsajún. Az izraeli parlament jobboldali párt­jai tegnap a kormány meg­buktatásával fenyegetőz­tek. Ha a kormány megál­lapodik a palesztinokkal a ciszjordániai részleges csapatkivonásról, a kneszet feloszlatását is kezdeményezni fogják. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Rafael Eitan környezetvédelmi, mezőgazdasági és vidékfejlesz­tési miniszter, a jobboldali Co­met-frakció vezetője közölte, hogy megegyezés esetén kiválna a kormányból. Benjámin Netan­jahu miniszterelnök találkozni kíván a Nemzeti Vallási Párt frakciójának képviselőivel, hogy elhárítsa a kormányválságot. A jobboldali pártokat azok a nyi­latkozatok nyugtalanítják, ame­A palesztinok vissza­kapott területeiken nem építkezhetnének. lyek hétfőn az izraeli-palesztin tárgyalás után hangzottak el. Mindkét oldalról azt mondták ugyanis, hogy van esély a meg­egyezésre. Nem igazolja a tárgyalóküldött­ségek derűlátását, hogy a Palesz­tin Hatóság tegnap nyilvánosan elutasította az előterjesztett ja­vaslatokat. Izraeli sajtójelenté­sek szerint az ország tárgyaló­küldöttsége azt indítványozta, hogy a kiürítendő ciszjordániai körzeteket nyilvánítsák termé­szetvédelmi területté. Izraeli szemszögből az lenne ennek a haszna, hogy a palesztinok így „természetvédelmi okokból" nem építkezhetnének a fennha­tóságuk alá kerülő területeken. A Hamász egyik politikai veze­tője szerint nem ez a szervezet kísérelt meg merényletet a hét végén Jeruzsálemben. Ilyen ak­ció nem szerepelt a Hamász ka­tonai terveiben - idézte tegnap az egyik arab lap Iszmail Abu Sanabot, a szélsőséges palesztin szervezet politikai szárnyának egyik vezetőjét. Izrael déli határain is kiélező­dött a helyzet. Az Izraellel szö­vetséges Dél-libanoni Hadsereg (SLA) egyik tagja meghalt, két másik pedig megsebesült Dél-Li­banonban, amikor útszéli pokol­gép robbant járőrkocsijuk köze­lében. A robbanás az SLA fenn­hatósága alatt álló Dzsezzinbe vezető úton történt. Az Irán támogatását élvező Hez­bollah szervezet bejrúti szóvivő­je útján elismerte, hogy harcosai követték el az akciót, és közölte: a támadás következtében meg­semmisült egy M-l 13 típusú pánzélozott személyszállító jár­mű, a benne ülők pedig meghal­tak illetve megsebesültek. Az SLA tüzérsége válaszképpen Dzsezzintől északra fekvő terü­leteket lőtt. A hazai és dél-libanoni szélsőséges palesztin szervezetek mellett sa­ját szélsőségeseivel is meg kell küzdenie az izraeli kormánynak. Hét­főn több tucat ultraortodox zsidó a testével próbálta feltartóztatni a munkagépeketa Jeruzsálem keleti külvárosaiban beindult autópálya­építkezésen arra hivatkozva, hogy ez egy ősi temetkezési hely, tehát érinthetetlen. A rendőrségnek erőszakkal kellett eltávolítania a tün­tetőket a földgépek útjából. (CTK/AP) Pápua Új-Guinea Már vagy 8000 áldozat Vanimo. A Pápua Új-Guineában pusztító szökőár az érintett te­rület katolikus püspöke szerint valószínűleg 8000 ember életé­be került. A tengerparti övezet­ben eddig mindössze 500 túlélőt sikerült kimenteni a romok kö­zül - mondta tegnap Cesare Bonivento. A püspök legfeljebb 1500 további túlélőre számít, akik a dzsungelbe menekülhet­tek a katasztrófa elől. Bill Skate miniszterelnök, aki lá­togatást tett az elemi csapás színhelyén, tegnap úgy nyilat­kozott, hogy még mindig 5000 eltűntről tudnak. Tudomása szerint eddig 1300 túlélőre buk­kantak, 700 halottat földeltek el, további 500 tetemet találtak a vízben. (MTI) Cáfol a feleség Le Pen hazudott Párizs. Jany Le Pen, a szélső­jobboldali Nemzeti Front elnö­kének felesége tegnap Párizsban közzétett nyilatkozatában hatá­rozottan cáfolta férjének azt a közlését, hogy a Front jelöltje­ként indulna az 1999-es európai választáson. Le Pentől ugyanis egy tavasszal hozott ítélet alapján megvon­ták a választhatóság jogát, sőt háromhavi felfüggesztett bör­tönbüntetésre ítélték, mert az előző választási kampányban megtámadott egy képviselője­löltet. (MTI) Washington és London módosította álláspontját a Lockerbie-ügyben Szerbiában nyugszik 300 volt horvát fogoly Mégis Hágában lesz a per? Vannak bizonyítékok MTI-TUDÓSÍTÁS London. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia immár nem el­lenzi, hogy a tíz éwel ezelőtti, 270 emberéletet kioltó locker­bie-i repülőgép-robbantás líbiai gyanúsítottjait semleges terüle­ten idézzék törvény elé - írta tegnap a The Guardian. A veze­tő baloldali brit napilap értesü­lése szerint Robin Cook brit és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter a közeli napok­ban hivatalosan is bejelenti a döntést. A brit és az amerikai kormány eddig ugyanis ragasz­kodott ahhoz, hogy a két ország Tokiói értesülések Hasimoto utódjelöltjei Tokió. Japánban hárman pályáz­nak hivatalosan a választási ku­darc miatt leköszönő kormányfő, Hasimoto Rjutaro pártvezetői és miniszterelnöki posztjának utód­lására. Tegnap lezárult a pályáza­tok benyújtásának határideje. A várakozásoknak megfelelően Obucsi Keidzo külügyminiszter, Koidzumi Junicsiro egészségügyi miniszter és Kadzsijama Szeiroku volt kormányszóvivő nyújtotta be jelentkezését a Liberális Demok­rata Párt elnöki tisztére. A párt 413 parlamenti képviselője, illet­ve felsőházi tagja pénteken hozza meg döntését. A győztes nyilván egyben az új miniszterelnök is lesz. Az LDP-nelc többsége van a parlament alsóházában, tehát az új pártelnök miniszterelnökké vá­lasztása úgyszólván biztosra ve­hető. Lapértesülés szerint a 61 éves Obucsinak van a legnagyobb esélye, a második helyen Koidzu­mi áll. A kormányfőválasztás júli­us 30-án esedékes. (MTI) felderítése által már 1991-ben azonosított két líbiai gyanúsítot­tat Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban kell fele­lősségre vonni. Líbia azonban kezdettől fogva azon az állásponton volt, hogy az eljárásra csalás semleges terüle­ten kerülhet sor. London és Wa­shington már évekkel ezelőtt megszorító intézkedéseket sza­vaztatott meg az ENSZ-szel Líbia ellen, amiért az arab ország nem hajlandó kiadni a két gyanúsított titkosügynököt. A The Guardian szerint a brit és az amerikai kor­mány most már hajlandó Hágá­ban, a nemzetközi bíróság hely­színén megtartani a pert. Diplo­máciai források szerint e gesztus után sem valószínű, hogy Kadha­fi líbiai vezető kiadná két gyanú­sított ügynökét, de ebben az eset­ben a brit és amerikai kormány szabad kezet kapna az arab or­szág elleni, az utóbbi években erőteljesen omladozó nemzedcö­zi szankciók megerősítésére. A Pan Am amerikai légitársaság Boeing-747-es, Londonból New Yorkba tartó óriásgépe 1988. de­cember 22-ére virradó éjjel rob­bant fel Lockerbie felett. Az uta­sokon kívül a részben romba dön­tött skóciai városka lakói közül is 11-en meghaltak. MTI-TUDÓSÍTÁS Zágráb. A hdrvát kormánynak ál­lítása szerint bizonyíték van a bir­tokában arra nézve, hogy leg­alább 300 olyan horvát van elte­metve Szerbiában, akit a Horvát­ország elleni 1991-es agresszió­ban szerbiai börtönbe szállítottak - közölte Ivan Grujic, a bebörtön­zött vagy eltűnt személyek felku­tatására létrehozott zágrábi kor­mánybizottság elnöke. A jugo­szláv hatóságok viszont azt mondják, nincs tudomásuk erről - írta tegnap a HINA horvát hír­ügynökség. A bizottság két napon át zárt ajtók mögött tárgyal a ha­sonló jugoszláv kormánybizott­sággal. A megbeszéléseken részt vesznek a Vöröskereszt Nemzet­közi Bizottságának és az Eltűnt Személyek Nemzedcözi Bizottsá­gának képviselői is. Grujic el­mondta, a jugoszláv kormánybi­zottsággal tartandó tárgyaláson kérik Belgrádot, engedje szaba­don azokat a horvátokat, akiket 1995 után kémkedés vádjával be­börtönöztek. Emlékeztetett arra, hogy Jugoszlávia a daytoni megállapodásban kötelezte ma­gát erre. A jugoszláv küldöttség­vezető elismerte, hogy „a kémke­dés klasszikus formájáért" törvé­nyesen elítélve ülnek jugoszláv börtönben horvát személyek, de számuk húsznál kevesebb. Macedónia Jelképes per Kolumbusz Három a vádlott merénylet Gro Harlem Brundtland volt norvég kormányfő tegnap Genfben el­foglalta az ENSZ szakosított szervezete, az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) főigazgatói posztját. (ČTK/AP) La Esperanza. Hondurasban jel­képes per kezdődött Amerika fel­fedezője, Kolumbusz Kristóf el­len. A Tegucigalpától, a főváros­tól mintegy 180 km-re északnyu­gatra fekvő La Esperanzában vagy 300 őslakos 10 fős esküdt­széket nevezett ki. Az indiánok a bírósági eljárás keretében egye­bek között lopással, népirtással, rabszolgakereskedelemmel, em­berrablással és kínzással vádolják Kolumbuszt. A tervek szerint az ítéletet pontosan 506 éwel Ko­lumbusz amerikai partraszállása után, október 12-én hozzák meg. Ezt követően hasonló pereket rendeznek Guatemalában, az Egyesült államokban és Bolíviá­ban. A védelem képviselője ne­vetségesnek minősítette a pert, mert a vádlott már régen halott, a vádak pedig több mint száz éve elévültek., A vádlott a kultúrát, a kereszténységet, a nyelvet és álta­lában a civilizációt hozta ezeknek a népeknek" - érvelt. (MTI) Belgrád. Három nagy erejű po­kolgép robbant fel tegnap Mace­dóniában: az egyik robbanószer­kezet Szkopje belvárosában, má­sik kettő pedig a jugoszláv-ma­cedón határ közelében lépett mű­ködésbe. Szkopjei jelentések sze­rint senki sem sebesült meg, azon­ban az anyagi károk jelentősek. Az egyik robbanás a vasúti sinek mentén, egy állomás közelében következett be, és súlyosan meg­rongálta a Bukarest és Athén kö­zött közlekedő nemzetközi vonat mozdonyát. A szkopjei pokolgé­pet a Prosvetno Délo könyvkiadó székháza közelében helyezték el. A merényletek elkövetését eddig senki sem vállalta magára, de nem lehet kizárni, hogy az akciót a Koszovói Felszabadítási Hadse­reg (UCK) követte el: a „Nagy-Al­bániáért" harcoló szervezet már többször hajtott végre pokolgépes akciókat a jelentős albán kisebb­séggel rendelkező volt jugoszláv tagköztársaság területén. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom