Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)
1998-07-21 / 167. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 15. RÉGIÓ 21 Raktárként szolgált Felújítják a zsinagógát NAGYSURANY A napokban megkezdődtek a nagysurányi zsinagóga rekonstrukciós munkálatai. Az épület évtizedekig a helyi elektrotechnikai szakközépiskola műszerraktáraként szolgált, majd üresen és kihasználatlanul omladozott. Felújítása 3 millió koronát vesz igénybe, de ebben az évben már csak a takarítással, valamint a vakolat és a belső vezetékek kijavításával végeznek a munkások. Mivel Nagysurányban nem él már annyi zsidó, hogy az épület újra vallási célokat szolgálhasson, a felújítás után koncerteket, kiállításokat, műsoros esteket fognak rendezni benne. (v. m.) így még el lehet viselni a kánikulát. (TA SR-felvétel) Az Ung-vidékiek aggodalmai beigazolódtak, már torkig vannak az üres hitegetéssel Sovány fejlesztési program Beigazolódni látszanak az Ung-vidékiek korábbi aggodalmai, hogy a területi reform után megáll a fejlődés a régióban. Az itteniek úgy érzik, miután e teriiletet a Nagymihályi járáshoz csatolták, szinte semmi sem történt a térség fejlesztése érdekében. KATÓCS GYULA Milan Matejovič járási elöljáró a minap rövid látogatást tett a régió központjában, Nagykaposon, azzal a céllal, hogy a városi önkormányzat képviselőivel és a polgárokkal való találkozón átfogó képet kapjon a gondokról. Az összejövetelre a kihelyezett hivatal és a városháza néhány alkalmazottján kívül csupán féltucat lakos és ugyanannyi képviselő volt kíváncsi. Ami jelzi: az embereknek már elegük lett a hitegetésből. így nem csoda, hogy alig esett szó a régió jövőjét érintő kérdésekről. Az elöljáró egyik korábbi tájékoztatása szerint az Ung-vidék fejlesztése terén a hivatal az első szakaszban három fontos feladatot tűzött ki célul: 1. a közlekedés átirányítása, amely korábban a Tőketerebesi járás felé orientálódott; 2. a mátyóci vasúti átrakóállomás jobb kihasználása; 3. a nagyarányú munkanélküliség csökkentése. A közlekedés átirányítása a járási székhely felé már megtörtént, ám a munkanélküliség csökkentése és a gazdaságfejlesztés terén mindeddig nem történt előrelépés. Milan Matejovič lapunknak azt mondta, a területrendezés óta eltelt időszak kevésnek bizonyult ahhoz, hogy pozitív eredményeket tudjanak felmutatni. „Fejlesztési tervünkben több alternatívát vázoltunk fel, amelyek részben javítanák a helyzetet. Például a mátyóci vasúti határállomástól néhány kilométerre tervezett autópálya jó lehetőséget kínál a dobraihoz hasonló kamionterminál létrehozására, vagyis a gazdasági kapcsolatok kiépítésére Ukrajnával, s ezáltal arra, hogy betörjünk az orosz piacra. Ez lehetőséget adna újabb munkahelyek létesítésére is. Arra törekszünk, hogy az Ung-vidék és a járás északi területei között kialakuljanak a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok, ami további munkalehetőségekkel járhatna. Tárgyalások folynak a mezőgazdasági termékek feldolgozására szolgáló kisebb üzemek létrehozásáról is." A hivatalvezető pozitív eredménynek tartja a térség csaknem száz százalékos gázművesítését ami nem a mostani járás érdeme - és azt, hogy szeptemberre sikerül befejezni a több mint tíz éve épülő 12 osztályos iskolát. Az épületet a magyar alapiskola kapja. Más forrásokból megtudtuk: az elmondottakon kívül egyéb nem is szerepel a járás fejlesztési tervében, amelyből hiányoznak a térségre vonatkozó konkrét elképzelések, a régió szociális és gazdasági gondjainak megoldását célzó szándékok, és az is, hogyan használjáj fel a környezetvédelmi alapból kapott nem kis összeget, amelynek egy részét éppen e legszennyezettebb terület fejlesztésére lehetne fordítani. Rudolf Schuster főpolgármester is elismeri, hogy a városnak súlyos anyagi gondjai vannak Huzavona a Fehér Ház eladása körül KASSA A Hernád parti város önkormányzata anyagi gondokkal küzd. Erre utal például az is, hogy a magisztrátus alkalmazottai, valamint néhányvárosi cég dolgozói legutóbbi fizetésüket csak egyhetes késéssel vehették, illetve vehetik fel. Ezzel kapcsolatos az a legújabb hír is: az önkormányzat szeretné eladni a magisztrátus jelenlegi épületét, a többnyire csak Fehér Házként emlegetett egykori impozáns pártszékházat. A kikiáltási ára állítólag 537 millió korona lenne. Azért a feltételes mód, mert még nem biztos, hogy az ingatlant áruba bocsátják. A vélemények megoszlanak, egyes csoportok azt hangoztatják, hogy ha az önkormányzati hivatal a képviselőtestület legközelebbi ülésén előállna az épület eladását célzó javaslatával, ők ezt ellenezni fogják. Szerintük a legértékesebb városi ingatlan eladásáról helyi népszavazásnak kellene döntenie. Rudolf Schuster főpolgármester azt állítja, a város nem jut anyagi csődbe. Azt elismeri, hogy az önkormányzat anyagi gonddal küzd, ám szerinte ez azért következett be, mert az ország nemzetközi pénzügyi hitelminősítésének romlása miatt Kassa eddig nem tudta megvalósítani a városi kötvények tervezett kibocsátását. A Korzár című helyi napilap értesülései szerint a főpolgármester a minap arról is beszámolt a képviselőknek, hogy a szlovákiai bankok utasítást kaptak: ne adjanak kölcsönt Pozsonynak, Besztercebányának és Kassának. Mint ismeretes, e városok főpolgármesterei nem a mostani kormánykoalíció emberei. Kassai lapértesülések szerint Rudolf Schuster most Németországban igyekszik pénzt szerezni Kassának. A Fehér Ház iránt állítólag a német Siemens cég és a Kelet-szlovákiai Vasmű Holding Rt. is érdeklődik, (g-f) Nagy Nyári Pénzhalászat Qoo ol : (Tooo ( (TöööX( i ooo ( ( WXÍQ MTÍ 00 0 ( 20 000 Azon tisztelt olvasóink kedvéért, akik csak most kapcsolódnak be június 22-étől augusztus 22-éig tartó nyári játékunkba, megismételjük a játék feltételeit. A 9 hétig tartó játék során minden héten 9 olvasónk nyer 1000-1000 Skt. A játék végén pedig kisorsoljuk a fődíjat, amely 20 000 Sk készpénzben. A játékban való részvétel feltételei a következők: a fenti ábra bal felső sarkában, amely a játék folya mán megjelenik az Új Szó és a Vasárnap minden számában, egy játékszelvényt helyeztünk el. Az Új Szó szelvényein látható törtszám első számjegye a játékhét sorszámát jelöli, a második számjegy pedig az adott játékhéten megjelenő szelvény sorszámát. A Vasárnapban megjelenő szelvényeken római számokkal jelöltük a játékhét sorszámát. A játékban részt vevő olvasóink, kérjük, ezen a héten is ragasszák fel egy postai levelezőlapra az Új Szóban, illetve a Vasárnapban megjelenő 6+1 darab szelvényt, és egyszerre, egy postai levelezőlapon küldjék el szerkesztőségünk címére, legkésőbb a jövő hét szerdáig. Nyerteseink névsorát az Új Szó jövő hét pénteki, illetve a Vasárnap két hét múlva megjelenő számában közöljük. Azok az olvasóink is részt vehetnek a játékban, akiknek a nevét egyszer már kisorsoltuk. Nyerési esélyeit több, megfelelő szelvényekkel ellátott postai levelezőlap beküldésével is növelheti. A 286/1992 Tt. számú adótörvény 36. §-a alapján a nyeremények összegéből 15% jövedelemadót vonunk le. INÁM Rendbe tették az utakat Az elmút évek során Inámban a helyi utak egy része alaposan tönkrement. Nemrégiben negyedmillió korona ráfordítással, több mint 200 folyóméternyi szakaszon megtörtént a legroszszabb állapotban levő bekötőutak felújítása. Ugyancsak az elmúlt időszakban sikerült pénzt szerezniük arra, hogy a művelődési házban kicseréljék a színpadi függönyt, (-dzsár) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: TÜ2Ö NAPSÜTÉS, RENDKÍVÜLI HŐSÉG, 31-35 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 05.15 - nyugszik 20.41 órakor. A Hold kel 03.14 - nyugszik 18.46 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 305, apad; Medve: 190, apad; Komárom: 240, apad; Párkány: 170, apad. Beköszöntött a kánikula, zavartalan lesz a napsütés, a nappali csúcshőmérséklet 31 és 35 fok között alakul, 1500 m magasságban is 23 fok lesz. Délkeleti, déli szél. Szerdán és csütörtökön már enyhül a hőség, csapadékra is számítani lehet. Szerdán délen még napos idő lesz, északon és nyugaton időnként megnövekszik a felhőzet, záporok, zivatarok is lehetnek. Az éjszakai hőmérséklet 16 és 20, a nappali 29 és 33 fok között alakul, északon valószínűleg nem lesz több 27 foknál. A rendkívüli hőség nagyon megterheli azok szervezetét, akik rosszul bírják a meleget, ez különösen a szív- és érrendszeri betegekre vonatkozik, akiknél rossz közérzet, fáradékonyság léphet fel. Egyébként az időjárás kedvező hatásai érvényesülnek. Jó lesz a fizikai és szellemi teljesítőképesség, az összpontosító készség. Az alacsony vérnyomásúaknái enyhe hányinger kíséretében migrénes jellegű fejfájás is jelentkezhet. Holnap fokozatosan felerősödnek a kedvezőtlen hatások. V (V'ii!.- ..•iiv'l • .-(«. ;.. wm,.,... • u ... . Szerdán o: H r IOM U *mmA IUIU0N • A harmonikus • Térelválasztás - • Fiatalok lakás titka falak nélkül lakása