Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)

1998-07-16 / 163. szám, csütörtök

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 16. KOMMENTÁR Általános választójog LOVÁSZ ATTILA Amikor hat évvel ezelőtt egy volt kollégám éppen a választások másnapján érkezett meg amerikai tanulmányútjáról, megjegyezte, hogy felismerte az ország egyik alapproblémáját. Szerinte ez az általános és szabad választójog. Érvelése is meggyőző volt, úgy vélte, hogy nem igazságos, ha a politikával egyáltalán nem foglalkozó ember, aki mindennek tetejébe a politikát úri időmúlasztásnak tartja, ugyanolyan szavazati joggal rendelkezik, mint a komoly áttekintéssel rendelkező, a társadalmi eseményeket naponta követő polgár. Igaz ugyan, hogy ez a meglátás a humor szintjén maradt és egyikünk sem gondolta komolyan a választási cenzus bevezetését, időnként mégsem szabadulok a gondolattól, hogy az általános választójog mellé talán némi kötelező ismeretszerzést is előírhatna az alkotmány. Jut eszembe az ilyen „cenzus" már csak azért is, mert elolvastam, kit tekintenek Szlovákia választópolgárai kormánytényezőnek. Pl. közel húsz százalékban kormányzó pártnak tekintik a kereszténydemokratákat, 19 százalékban pedig a baloldaliakat. Kormánytényezőnek tekintik - bár kis százalékban - a többi ellenzéki pártot is, amiből arra kellett következtetnem, hogy a választópolgárok egy része mindenkit a kormány tagjának tart, aki megjelenik a tévé képernyőjén. Mindezt csak úgy értelmezhetjük, hogy az ország választópolgárai bár csekély, mégis létező részének halovány dunsztja nincs arról, mi szerint válasszon pártot szeptemberben. Maradnak hát a személyiségek - egyéniségeket inkább nem említenék. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a jelenlegi legerősebb kormányzó mozgalom leghűségesebb támogatói abból a rétegből kerülnek ki, amelynek a lehető legkevesebbet használt vagy éppen rengeteget ártott, akkor megáll az ész. Slotának lesz igaza, aki azt mondta: Szlovákiában ez így van. Mi a megoldás? Bizonyára nem az általános választójog eltörlése, hiszen nem akarunk sem a vadkapitalizmus, sem a félfeudális társadalmak szintjére jutni. A megoldást szerény véleményem szerint Mikuláš Dzurinda fogja megtalálni. Ő ugyanis három éve keményen bírálja a kormányt, s most meg kell magyaráznia, hogy ő bizony nem tagja a kabinetnek. Vagy talán a kormányfő múlt pénteki kormányzati beszámolóját fogja felolvasni a kampánygyűléseken. Nem rossz - a húsz százalék máris biztos. Általánosan és szabadon. JEGYZET Šesták petákja JUHÁSZ LÁSZLÓ Önök szerint húsz korona sok pénz vagy kevés? Nézzük csak: egy húszasért vehetek ' három napilapot, beülhetek egy korsó sörre, kitelik belőle egy kiló krumpli vagy egy tábla csokoládé. Nem elég viszont egy mozijegyre, egy könyvre, de egy kiadós reggelire sem. És hogy miért jutott eszembe filozofálgatni húsz korona értéke fölött? Nos, kedves jelenetnek voltam szemtanúja a minap. Pozsony főterén a már-már a városképhez tartozó koldusok egyikéhez közeledtem, mikor balról Jozef Šesták külügyi államtitkárunk érkezett. Szélfútta, zilált hajjal, sietősen, zsebében kotorászva. Külügyminisztériumunk második embere gondterhelt arccal bőrpénztárcát vett elő zakózsebéből, majd abból rövid kotorászás után egy húszkoronást húzott elő, hanyag mozdulattal a koldus ütött-kopott kalapjába dobta, s tovasietett országunk integrációjának rögös útján. A koldusnak arcizma sem rándult, ritkán néz televíziót mostanában, honnan is ismerné jótevőjét? Nem tudom, mennyit keres egy államtitkár kis hazánkban, de sejtem, hogy nagylelkű gesztusa nem taszította őt anyagi csődbe. A falat támasztó kéregető még elégedett is lehet, hiszen húsz korona még mindig húsz koronával több a semminél. Örül ő minden garasnak, petáknak, krajcárnak. Melegséggel telt meg szívem, hiszen arra gondoltam, milyen jó is ennek a koldusnak, amiért ő sem tudja, mennyit keres egy államtitkár, nem tudja, mi a külügyminisztérium, mi a privatizáció. Csak a húszkoronást ismeri. És még úgy is érezheti, hogy valaki jót tett vele. Főszerkesztő: Lovász Attila (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Grendel Ágota (5238344) Kiadásvezetők: Madi Géza (5238342), Malinak István (5238341) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika -(5238338) Sidó H. Zoltán - gazdaság- (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Tudtad drágám, hogy a politikai hülyeség a szalmonellánál is fertőzőbb? (Gossányi Péter karikatúrája) A kormányfő értékelésében teljesen megfeledkezett a negatívumokról Minden szép volt... Ez a világok legeslegjobbika - mondta Voltaire Candide-jában Pangloss. Ez a kormányok legeslegjobbika - mondta pénteken a parlamentben a miniszterelnök. KÓSIK ANDREA Bár nem ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege Vladimír Mečiar értékelő beszédének a kormányprogram teljesítéséről. Letette tehát az asztalra a rózsaszín szemüveget, s ki-ki eldöntheti, felveszi-e. Már ki is találtak egy jó fogalmat arra, ami Szlovákiában történik. Demokratikus diktatúrának nevezik a látszatdemokráciát, amikor a külsőségek azt a benyomást kelthetik, hogy igazi demokrácia van. A miniszterelnök például nyugodt lelkiismerettel kijelentette, hogy Szlovákiában biztosítva van az információra való jog. Márpedig sok újságíró tudna mesélni arról, És ha már erre jártak, jókedvükben tüntettek egyet... hányszor és milyen módszerekkel utasították őt el azok, akiknek a tájékoztatás kötelességük lett volna. A kormányfő megemlítette a petíciós jogot is. Igen ám, de ez is csak addig biztosított, míg az aláírásgyűjtésről van szó. A petíció további sorsát a kormánypárti képviselők megpecsételik azzal, hogy nem vesznék róla tudomást. Pedig Mečiar szerint „a közügyek igazgatása közvetlenül az állampolgárok vagy az általuk választott képviselők kezében van". Hogy mennyire tartják tiszteletben a kormánykoalíció képviselői az állampolgárt, arra nemcsak a petíciókkal való bánásmód példa, hanem az is, hogy az állampolgárok által választott képviselő - például Gaulieder nem képviselheti az őt választó polgárokat, mert képviselőtársai úgy döntöttek, nem engedik a parlamentbe. Egyszerűen eldöntötték és kész. Megdöbbentő (vagy már nem is annyira?) az az üldözési mánia, amelyben a kormánykoalíció még mindig szenved. Mečiar ugyanis fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy „a kormány egész idő alatt következetesen arra törekedett, hogy a ldsebbségi jogok gyakorlása soha ne irányuljon a területi egység, a Szlovák Köztársaság önállósága ellen, és soha ne gyakorolhassák úgy ezeket a jogokat, hogy azzal megsértsék a nemzet vagy más nemzetiség jogait". Mečiar szerint „a politikai pártok az államtól függetlenül működnek". Az állam viszont már egyre inkább függ egy bizonyos párttól, pontosabban mozgalomtól. Mi mással lehetne magyarázni, hogy a DSZM VII. kongresszusa miatt még a közszolgálati televízió adását is megszakítják vagy azt, hogy járási elöljárók funkciójukicai visszaélve pártpropagandát folytatnak. Az önkormányzatok pozícióját tiszteletben tartották - mondta a kormányfő. Ezek szerint májusban a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége által rendezett nagygyűlésre. a polgármesterek és önkormányzati képviselők csak városnézés végett jöttek a fővárosba, és ha már,itt voltak, jókedvükben tüntettek egyet. Mečiar legsántítóbb érvelése az volt, mikor bejelentette, hogy míg „1989-ig Szlovákia össztermelésének 10-12 százalékát exportálta az EU államaiba, ma ez az arány 48 százalék". Mi ebben a pláne? Hol itt a kormány érdeme? Hiszen '89 előtt, szocialista államként logikus volt, hogy nem az EU-tagállamok piacára termeltünk, hanem szocialista testvéreinkére, mert csak ők vették meg a nyugati piaccal A kormánykoalíció még mindig üldözési mániában szenved. konkurrálni nem képes árut. „A vagyonjegyes privatizáció történelmi baklövés volt" - mondta Mečiar. A kormánya által bevezetett magánosítási módszer persze nem az, hiszen mint mondta, „az új privatizáció új motivációkat hozott magával". Ez igaz. A kérdés csak az, hogy kinek. Eldicsekedett a kormányfő azzal is, hogy emelkedtek a bérek és a nyugdíjak, de azt „elfelejtette" megemlíteni, hogy az infláció is. Az oktatásügy gondjairól egy szó sem esett, de pozitívumként elhangzott, hogy több az egyetemi hallgató és az egyetem. Mintha az EU-ban a tudást kilóra mérnék. „Az egész társadalom egy kérdés előtt állt: hogyan építsük újjá a társadalmat, a szabad polgárok társadalmát, mely garantálja az emberi jogokat, a demokráciát" - ezzel kezdte Mečiar értékelő beszédét, melylyel a '89-es állapotokra utalt. Pedig mintha csak a mostani légkörről beszélt volna... TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA A Szlovák Villamosművek Rt. pozsonyi székházának portáján hagyta Wolfgang Kromp, a Mohi Atomerőművet ellenőrző nemzetközi csoport vezetője a szakértők zárójelentését, egy kézzel írott kísérőlevéllel együtt. A villamosművek szóvivője szerint a nem szokványos módon kézbesített jelentést nem lehet végső dokumentumnak tekinteni, hiszen a szakértőcsoport egyeden tagja sem látta el azt kézjegyével. Szlovákia többször figyelmeztette Ausztriát, hogy csak olyan jelentést fogad el, amelyet a bizottság minden tagja aláírt. A szóvivő arra is figyelmeztetett, hogy a két ország egyezsége szerint a jelentést először a két félnek meg kellett volna tárgyalnia, s a közösen elfogadott állásfoglalás alapján terjesztették volna az osztrák kormány elé, ám ez nem történt meg. LA STAMPA Silvio Berlusconi, az olasz parlamenti ellenzék vezére, akit a hét elején már a harmadik korrupciós ügyben ítélt el a milánói bíróság, úgy véli, hogy a berlini fal leomlása után a kommunista pártok vették át a hatalmat az ügyészség segítségével Olaszországban. Bettino Craxi, az Olasz Szocialista Párt volt vezetője egyetért Berlusconival abban, hogy puccs történt Itáliában, de azt szerinte nem a kommunisták, hanem az amerikai titkosszolgálat szervezte. Craxi, aki négy évvel ezelőtt Tunéziába menekült az olasz igazságszolgáltatás elől, interjújában hangsúlyozta: az amerikai titkosszolgálat mindenáron szabadulni akart tőle és a kereszténydemokrata Giulio Andreottitól. „A háttérben azok a nagy pénzügyi csoportok állnak, amelyek nem fogadják el, hogy a vén Európában még divatban van a politika közvetítői szerepe. A nagy pénzügyi csoportok az (olasz) állami szektort akarták lenyelni" - fejtegette Craxi, s bizonyítékként említette, hogy a jelenlegi olasz miniszterelnök, Romano Prodi valójában Soros György, a magyar származású amerikai befektető konzulense. TÝDEN A magyarok a kormányalakítással mintegy „leckét adtak" cseh partnereiknek, megmutatván, hogyan kell az üyesmit csinálni írja a cseh hetilap. Magyarországnak már van kormánya. Jobboldali, és valószínűleg jóval stabilabb lesz, mint a cseh kormány. A választásokon győztes Fidesz 35 éves elnöke, Orbán Viktor, az új kormányfő, meglepően könnyen megszelídítette Torgyán Józsefet, a populista kisgazdák vezérét. Mindössze négy miniszteri tárcáért - a 18-ból olyan koalíciós szerződést kötött vele, amelyben a kisgazda programnak nyoma sem maradt. Orbán egy percig sem játszott el azzal a lehetőséggel, hogy valamiféle szövetséget kössön a szocialistákkal, holott azok nem védekeztek volna ez ellen - írja a lap. VISSZHANG Ad: Törvény és igazság, Új Szó, 1998. július 14. Többre van szükség! Tisztelt Csáky Pál Képviselő Úr! Nagyon elegánsan, nagyvonalúan, természetesen a törvényességre és a lehetőségekre hivatkozva állította Ön félre a július 14-i Új Szóban Vojtek Katalint. Rosszul tette. Most ez nem helyénvaló. Sajnos, a helyzet, helyzetünk sokkal súlyosabb annál, hogysem azt bárhol és bármikor - főként önkritika nélkül -, csak úgy visszakézből el lehetne intézni. Mert úgy érzem, hogy Ön most ezt tette, azután az időszak után, amikor a Mečiar-diktatúra építése során - amihez a szlovákiai parlamenti ellenzék tétíenül asszisztált- tízenhét magyar parlamenti képviselőnk bizony magára hagyta iskoláinkat, pedagógusainkat. Hogy ott voltak nemrégiben a búcsiak, bátorkesziek közelében? Hát hol kellett volna lenniük? Volt talán fontosabb dolguk? Egyenként és helyzetenként biztosan több mindent fel tudnának hozni a mentségükre. A lényeg azonban: lent, a pedagógusok és sokszor a szülők nagy része is úgy érezte, hogy az elmúlt választási időszakban a képviselők nemegyszer a pácban hagyták őket. A választások előtti hadjárat során erről is beszélni kell. Mint ahogy sok egyébről is - mindarról, ami a szlovákiai magyarság mindennapjait érinti, s amihez Önök, parlamenti képviselők az esetek egy részében nem tudtak fogékonyan, érzékenyen, cselekvően viszonyulni. Az eredmények legalábbis ezt mutatják. Sok van tehát - s itt a részletezésre hely nincs -, mi megbeszélésre, vitára várna. Mert úgy látom, továbbra sincs egységes stratégiánk. Továbbra sincsenek meghatározva prioritásaink (pl. a kormányba kerülés? Na ne!), és továbbra is mellőzi a szlovákiai magyar politikai elit az egyik legfontosabb tényező a helyi, autonóm cselekvés - súlyának megfelelő értékelését és kezelését. Aggodalomra ad okot, hogy az elmúlt időszakban sokszor a napi magyar ügyektől elrugaszkodva tudtak csak politizálni. És itt a szavak kevésnek bizonyulnak. Többre van szükség. Ambrus Ferenc Rozsnyó