Új Szó, 1998. június (51. évfolyam, 124-149. szám)

1998-06-09 / 131. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. JÚNIUS 9. SPOR T/Tévé és rádió - szombat eh c o u r B o-u ha o n o m. FRANCE Holnapután kezdődik a 16. labdarúgó-világbajnokság; tegnap megválasztották a szövetség első emberét Blatter lett a FIFA új elnöke Párizs. A francia főváros­ban megnyílt a Nemzetkö­zi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 51. kongresszusa, amelyen egyebek közt éles küzdelem folyt a 24 év után távozó elnök, Joao Havelange tisztségéért. MTI-TUDÓSÍTÁS Tegnap délután a FIFA eddigi főtitkárát, a svájci Joseph Blat­tért választotta új elnökévé a Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség, miután az immár 82 éves eddigi elnök, Joao Havelange ­aki 24 éven át irányította a FIFA­t - nem jelöltette magát, a másik pályázó, az UEFA, az európai szövetség svéd elnöke, Lennart Johansson pedig visszalépett. A labdarúgó-vb nyitánya előtt két nappal 191 tagszövetség küldötteinek részvételével meg­tartott hétfői szavazáson az első forduló nem hozott eredményt, akkor Blatter 111 voksot kapott Johansson 80 szavazatával szemben - hivatalosan ekkor kétharmados többséggel, azaz 128 vokssal lehetett volna meg­szerezni a vezető tisztet. Jo­hansson viszont a-nyitány ered­ménye láttán visszalépett, s ek­ként a második fordulóban ­amikor már az egyszerű többség is elég lett volna - a 62 éves Blat­tért FIFA-elnökké választották. Blatter ellenfele az igen befolyá­sos, a nemzetközi politikában is szerephez jutó, s egyben hatal­mas üzletet is jelentő FIFA veze­Joseph Blattért (középen) választották a FIFA új elnökévé... tő posztjának megszerzéséért az előzetesen esélyesebbnek ítélt 68 éves Lennart Johansson volt, s a felek között éles, nemritkán a sértésekig elmenő küzdelem folyt az utóbbi hetekben. Blatter az 1904-ben alakult, s im­már 202 országos labdarúgó szö­vetséget tömörítő FIFA 8. elnöke. Jobbkeze a főigazgatói székben Michel Piatini, az egykori világhí­rű francia futballista lesz. A vá­lasztási eredmény ugyanakkor nem pusztán Lennart Johansson­nak, az egyébként ugyancsak nagyhatalmú UEFA-elnökének veresége, de számos labdarúgó­nagyhatalomé is, elsősorban Né­metországé, s személyesen Bec­kenbaueré, aki végig a svéd jelölt mellett szállt síkra. Ugyancsak Johansson pártján volt az afrikai futball szövetségek többsége, mi több, Samaranch, a NÓB elnöke és Pelé, a labdarúgás korábbi brazil királya is. Joao Havelange, a leköszönő el­nök állítása szerint 4 milliárd dolláros tartalékkal feltöltött FI­FA-kasszát ad majd át utódjának (Archívumi felvétel) a franciaországi világbajnokság befejezésekor. Terítékre kerül­nek majd olyan javaslatok, mint például az, hogy egy nemzeti bajnokságban egy tulajdonos­nak csak egy csapata lehessen, s így kizárják a verseny manipulá­lásának lehetőségét. Egy másik javaslat értelmében az egy föld­részhez tartozó nemzeti szövet­ségek közösen jelöljenek hely­színt a FIFA rendezvényeire, ne úgy mint ma, amikor egymás között is versengenek. Napiren­den van új tagok felvétele is. Ma este a pozsonyi pasienkyi stadionban: Slovnaft '98 atlétikai viadal; sztárparádé női rúdugrásban Komén világcsúcsjavításra készül SZABÓ ZOLTÁN Pozsony. Nem mindennapi él­ményben lesz részük a sportok királynője szlovákiai kedvelői­nek, ugyanis ma a pozsonyi pasienkyi stadionban immár negyvenegyedik alkalommal ke­rül sor a hagyományos atlétikai viadalra. Ahogyan már meg­szokhattuk, ezúttal is neves sztárokat csodálhatunk meg, ki­lenc világbajnoki és nyolc olim­piai érmes áll rajthoz. A szerve­zők két számban világcsúcsjaví­tást jelentettek be: férfi 2000 méteres síkfutásban és a női rúdugrásban. Dániel Komén ke­nyai csodafutó eredetileg a 3000-es távon indult volna, ám az utolsó pillanatban meggon­dolta magát és végül a 2000 mé­ter mellett döntött. Szerinte a rövidebb távon lényegesen na­gyobb az esélye a kiírt prémium megszerzésére. Tegnap a nem­zetközi szövetség is áldását adta a műsorváltozásra. A verseny történetében 1984­ben és 1988-ban, rúdugrásban a fenomenális Szergej Bubka két alkalommal javította meg a re­kordot, most remény van arra, hogy ismét lesz ok az ünneplés­re. Ugyanis olyan csillagok in­dulnak, mint az ausztrál Emma George, a cseh Bártová, az izlan­di Vala Flosadottir és az ameri­kai Stacy Dragila. Ők négyen ed­dig összesen harmincöt alka­lommal írták át a világcsúcslis­tát. Az aktuális rekordot Emma George tartja 459 cm-es teljesít­ménnyel. A férfi 800 méteres síkfutásban is erős mezőny áll rajthoz, a dél-af­rikai Sepeng, az adantai ötkari­kásjátékok ezüstérmese számít a legnagyobb esélyesnek. Bizakod­nak a rendezők, hogy megdől a kubai Alberto Juantorena kétév­tizedes rendezvénycsúcsa (1:44,97). Egymérföldön a ke­nyai John Kibowena mezeifutó­világbajnok számít favoritnak. Mint ismeretes, Igor Kováč sérü­lés miatt hiányzik a 110 méteres gátfutás rajtlistájáról, így az amerikai Mark Crear és a brit Tony Jarrett között dőlhet el az elsőség sorsa. Női magasugrás­ban a román Iagara győzelmére voksolnak a szakemberek, a szám legfiatalabb résztvewője, a 15 esztendős dunaszerdahelyi Medgyes Renáta, aki igyekszik megjavítani eddigi legjobbját (185 cm). A női hármasugrás mezőnyéből ezúttal sem hiányzik a cseh Šár­ka Kašpárková. Pogány Mihály tanítványa jó formában várja a versenyt, 14,60 eredménnyel elégedett lenne. A főműsor 19 órakor kezdődik és 120 percig tart, a viadal tűzijátékkal zárul. A MŰSOR -16.30: női diszkosz­vetés; 18.15: női 100 m gát; 18.25: női rúdugrás; 18.20: ün­nepélyes megnyitó; 19.00: női magasugrás; 19.10: férfi 200 m; 19.15: női hármasugrás; 19.20: férfi 400 gát; 19.25: férfi súlylö­kés; 19.30: férfi egymérföldes futás;; 19.40: női 400 m; 19.50: férfi 800 m; 20.05: férfi 110 m gát; 20.15: női 1500 m; 20.25: férfi 2000 m, 20.40: férfi 400 m; 20.50: férfi 3000 m akadály. A versenyt élőben közvetíti (19 órától) az SZTV 2 és a műhol­das Eurosport. SASTRE SÚLYOS BETEG. Tüdő­embóliát kapott és ezért kórház­ba szállították Fernand Sastre-ot, a vb szervezőbizottságának társ­elnökét. A tüdőrákban szenvedő Sastre-nak elévülheteden érde­mei vannak abban, hogy az idei vb-t Franciaország rendezheti. BERGKAMP SÉRÜLT. Sérülés mi­att valószínűleg nem játszhat csa­pata első két mérkőzésén Dennis Bergkamp, a holland válogatott csatára. A hír szerint Berg­kampnak izomsérülése van, s emiatt nem is vesz részt a csapat közös edzésein. Guus Hiddink szövetségi kapitány Belgium és Dél-Korea ellen nem is számít rá. Legkorábban az F-csoport utolsó mérkőzésén, június 24-én, Mexi­kó ellen léphet pályára. BELGA JEGYHALMOZÓ. A fran­ciaországi labdarúgó-világbaj­nokság mérkőzéseire 32 jegyet sikerült megszereznie egy belga futballrajongónak, aki a belépő­kért mindössze 441 amerikai • A németországi 13. női kosár­labda-világbajnokság döntőjé­ben: Egyesült Államok-Orosz­ország 71:65 (28:37); az ameri­kaiak hatodik vb-elsőségüket szerezték. • Michael Schumacher nyerte a Montrealban rendezett For­ma-l-es Kanadai Nagydíjat, az olasz Fisichella lett a második, a brit Irvine pedig a harmadik. Összetettben: 1. Hákkinen (finn) 46, 2. M. Schumacher (német) 34, 3. Coulthard (brit) 29 pont. • A rimaszombati futballcsapat is indulhat az Intertotó Kupá­ban. A Tauris a nyitófordulóban (június 20-án otthon, 27-én ide­genben) a luxemburgi Omagh Townnal mérkőzik, s ha tovább­jut, akkor a Sampdoria lesz az ellenfele. • Kovács Ágnes a 100 m-es A ŠPORTKA 23. játékhetének nyerőszámai - I. HÚZÁS, 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3 nyertes á 74 862 korona; 3. díj: 22 nyertes á 12 795 korona; 4. díj: 1368 nyertes á 332 korona; 5. díj: 23 554 nyertes á 51 korona. II. HÚ­ZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 27 nyertes á 12 900 korona; 4. díj: 1041 nyertes á 510 korona; 5. díj: 18 857 nyertes á 68 koro­na. A LEHETŐSÉG nyereményel­osztása, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 5 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 71 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 716 nyertes á 100 korona. A MATES nyereményei, 1. díj: dollárnak megfelelő belga fran­kot fizetett ki, CRUZ AGGÓDIK. Combsérülést szenvedett a hét végén Andre Cruz, a brazil labdarúgó-váloga­tott játékosa, ezért nem vett részt csapata legutóbbi edzése­in. A 29 esztendős hátvéd remé­li, hogy hamar felépül, s szere­pelhet a világbajnokságon. RONALDO A FAVORIT. A londo­ni bukmékerek szerint a brazil Ronaldo a legesélyesebb arra, hogy a világbajnokság gólkirálya legyen. Az angol főváros fogadó­irodáiban 4: l-es oddsszal lehet fogadni arra, hogy Ronaldo szer­zi a legtöbb találatot a vb-n. Ez­zel szemben 1 fontra 1000 fon­tot fizetnek abban az esetben, ha Jose Luis Chilavert, Paraguay kapusa lesz a gólkirály. Nem meglepő, hogy Chilavertre is le­het fogadni, hiszen rendre ő rúg­ja a paraguayi válogatott tizen­egyeseit, ezen felül gyakran vé­gez el szabadrúgásokat is. (m) EREDMÉNY EK - E S EM ÉNY EK mellúszást követően 200 m-en is győzött (2:29,11) a barcelo­nai nemzetközi viadalon. • Ma a FIDE-világbajnok orosz Anatolij Karpov kezd világossal a Polgár Judit ellen Budapesten megvívandó sakk párosmér­kőzésén. • Az NB l-es Stadler futballcsa­patának jövője továbbra is bi­zonytalan, hiszen a legutóbbi el­nökségi ülésen nem született döntés. • A címvédő Chicago csapata a kosárlabda NBA harmadik dön­tő mérkőzésén 96:54 arányban legyőzte a Utah együttesét, s összesítésben 2: l-re vezet. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 5, 6, 9, 19, 25, 30, 31, 33, 36, 42, 43, 45, 49, 53, 60, 62, 66, 67, 68, 77. nincs nyertes; 2. díj: 65 nyertes á 1346 korona; 3. díj: 1941 nyertes á 75 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ nyere­ményelosztása: öttalálatos szel­vény nem volt, a négyesekre 501 458, a hármasokra 6115, a kette­sekre 391 forintot fizetnek. A magyar HATOSLOTTÓ nyere­ményei: 1 darab telitalálatos szelvényt találtak, nyeremény­összege: 19 647 426 forint. Egy darab 54-1 találatos szelvény volt, a nyereményösszeg: 5 613 550 forint. Az ötösökre 56 703, a négyesekre 1415, a hármasok­ra 340 forintot fizetnek. (TXT) Rimaszombat: Gemer-Jesenské 2:0, Revúčka-Abovce 4:1, Rim. Ja­novce-Hnúšťa 1:1, Bakta-Gem. Jablonec 3:3, VTJ Jelšava-Tachty 1:1, Muráň-R. Seč 4:1, Petrov­ce-Ožďany 2:2. 1. Jesenské 24 17 3 4 79:24 54 2. Muráň 24 14 3 7 50:28 45 3. Revúca-Revúčka2413 5 6 50:39 44 4. Gemer 23 12 3 8 48:28 39 5. Hnúšt'a 24 11 6 7 56:45 39 6. Jelšava 25 12 3 10 38:44 39 7. Tachty 24 9 7 8 49:35 34 8. Petrovce 24 9 6 9 59:42 33 9. Rim. Seč 24 9 4 11 39:53 31 10. Abovce 25 9 1 15 34:77 28 11. R. Janovce 24 7 6 11 29:40 27 12. Bakta 24 6 6 12 39:44 24 10. Č. Brezovo 27 10 2 15 46:53 32 11. Podrečany 27 9 3 15 40:51 30 12. Breznička 27 8 6 13 34:51 30 13. Halič 27 9 3 15 42:70 30 14. Málinec 27 8 5 14 38:58 29 15. Boľkovce 27 8 2 17 32:65 26 16. Zlatno 27 6 4 17 25:79 22 Kassa-környék: Budimír-Rešica 4:0, Mokrance-Ruskov 2:2, Boh­danovce-Trstené 2:3, K. Polianka­Seňa 4:1, Sokoľany-Poproč 5:3. A Drienovec-Ždaňa és a K. Bakša-N. Klatov mérkőzések elmaradtak. 1. K. Polianka 25 19 1 5 64:35 58 2. Budimír 25 13 4 8 57:31 43 3. N. Klatov 24 14 1 9 66:59 43 4. K. Baküa 24 12 5 7 64:38 41 5. Ruskov 24 11 5 9 42:43 38 6. Rešica 25 10 3 12 48:54 33 7. Bohdanovce 25 9 6 10 45:51 33 8. Ždaňa 24 9 4 11 52:51 31 9. Drienovec 24 10 1 13 38:48 31 10. Seňa 24 9 4 12 34:46 31 11. Poproč 24 10 1 14 42:59 31 12. Sokoľany 24 8 5 12 47:57 29 13. Trstené 24 8 4 13 34:47 28 14. Mokrance 24 7 4 14 41:56 25 Tőketerebes: Kuzmice-Somotor 2:1, Zatín-Slivník 5:2, Sv. Má­ria-Úpor 2:1, SI. N. Mesto-TV B Milhostov 2:3, Borša-Z. Teplica 5:4, Čierna n/T.-Streda n/B. 3:1, Dvorianky-Novosad 3:2. 1. Čierna n/T. 25 16 3 6 50:26 51 ká-Rakovec 6:0, Vrbovecká-Jov­sa 2:0, Z. Široká-Tušice 1:0. 1. Malčice 29 21 3 5 89:35 66 2. Senné 29 14 7 8 74:46 49 3. Budkovce 29 15 3 11 54:40 48 4. Vysoká n/V. 29 13 5 11 68:55 44 5. Nac. Ves 29 13 4 12 51:45 43 6. Ruská 29 13 3 13 49:44 42 7. Bracovce 29 11 7 11 36:43 40 8. Rakovec 29 12 4 13 49:59 40 9. Petrovce 29 11 5 13 49:59 38 10. Strážske 29 11 5 13 50:61 38 11. Tušice 29 11 4 14 48:62 37 12. Vrbovecká 29 11 4 14 29:49 37 13. P. Čemerné 29 10 6 13 46:52 36 14. Vojany 29 11 2 16 44:59 35 15. Z. Široká 29 10 5 14 43:62 35 16. Jovsa 29 11 1 17 53:61 34 2. Dvorianky 25 15 1 9 64:41 46 3. Úpor 25 12 4 9 48:35 40 4. Novosad 25 11 5 9 45:37 38 5. Kuzmice' 25 12 2 11 53:47 38 6. Slivník 25 11 4 10 50:48 37 7. Streda n/B. 25 11 2 12 44:44 36 8. Somotor 25 11 2 12 39:45 35 9. TV B Milhostov2510 5 10 35:45 35 10. Sv. Mária 25 11 1 13 59:61 34 11. Z. Teplica 25 11 1 13 37:54 34 12. Zatín 25 8 6 11 41:44 30 13. Borša 25 8 6 11 41:44 30 14. SI. N. Mesto 25 4 5 16 33:63 17 Nagymihály: Malčice-Ruská 4:0, Bracovce-Nac. Ves 3:0, Budkovce -Vojany 1:0, Senné-P. Čemerné 3:4, Strážske-Petrovce 2:1, Vyso­13. G. Jablonec 24 6 5 13 35:65 23 14. Ožďany 23 4 2 17 28:69 14 Losonc: Vidiná-Č. Brezovo 2:1, Hr. Ves-Breznička 1:2, Podrečany-U­tekáč 4:3, Biskupice-Málinec 3:1, Boľkovce-Sušany 1:3, Lovinoba­ňa-Zlatno 0:0, Halič-Ružiná 1:5, Zalužany-Rátka 6:0 - fébeszakadt. 1. Ružiná 27 21 4 2 99:31 67 2. Vidiná 27 15 5 7 58:38 50 3. H. Ves 27 15 3 9 61:36 48 4. Lovinobaňa 26 14 6 6 47:27 48 5. H. Zalužany 26 13 7 6 62:33 46 6. Suäany 26 13 2 11 56:50 41 7. Utekáč 27 12 5 10 48:48 41 8. Biskupice 27 11 4 12 40:39 37 9. Rátka 26 10 3 13 61:60 33 failí

Next

/
Oldalképek
Tartalom