Új Szó, 1998. június (51. évfolyam, 124-149. szám)
1998-06-09 / 131. szám, kedd
E J POLITIKA - NAPTÁR ÚJ SZÓ 1998. JÚNIUS 9. Június 9 ' E G Y G O N D O LA T Nincs romlatlan ember a világon. Nero NÉVNAP Félix Latin eredetű név, s azt jelenti: boldog. Ma Farkas, illetve Stanislava nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 45 éve hunyt el Ugo Betti olasz író és költő. Talán leghíresebb műve a Bűntény a Kecskeszigeten, amely egyébként életében nem talált kedvező fogadtatásra hazájában. Betti különben így j árt többi művével is, és bár sok irodalmi kitüntetést kapott, írásai főként a francia közönséget hódították meg. Halála után persze őt is felfedezték, és ma már Európa-szerte játsszák drámáit és vígjátékait. 1930 éve hunyt el Nero római császár. A kezdetben jól kormányzó császár idővel megháborodott - minden bizonnyal tényleg beteg volt -, s szörnyű rémuralmat vezetett be Rómában. Pedig nem lett volna tehetségtelen ember, a művészetekhez különösen jó érzéke volt. " BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 45 éves Hűvösvölgyi Ildikó színésznő. 35 éves Johnny Depp amerikai színész. 35 éves Glózik János röplabdázó. 35 éves Nemes Olga romániai magyar származású asztaliteniszező. Ma ünnepel még: Gilles de Bilde (1971) belga labdarúgó, a PSV Eindhoven játékosa. NAPI VICC - Mit kérsz a születésnapodra, Jancsika? - Szeretnék megnézni egy olyan videofilmet, amelyikhez még túl kicsi vagyok.. Nem engednek az Air France pilótái Iszlamistálc őrizetben A koszovói menekültek napokon át megállás nélkül gyalogolnak, hogy elérjék az albán határt és megmeneküljenek a szerb rendőröktől. Számuk már elérte a húszezret. (ČTK/AP) „Felszólítani a 12. és 70. életév közötti férfiakat, hogy készüljenek a harcra" Uniós szankció és NATO-terepszemle Zágráb. Az Európai Unió tegnap az egyszer már elhatározott, majd elhalasztott szerbiai beruházási tilalomról döntött, a NATO pedig az albán-jugoszláv határnál tartott szemlét a koszovói válság miatt. MTI-HÍR Az EU külügyminiszterei a tagállamok bankjaiban levő szerb számlák befagyasztásáról is döntöttek, s közölték, hogy készek további szankciók bevezetésére is. A miniszterek szerint Milosevics jugoszláv elnöknek kiemelt felelőssége van a koszovói probléma békés rendezésében, ezért a tárgyalások folytatására szólították fel A találkozó színhelyén több tucatnyian tüntettek a vérengzés megállításáért. A NATO beavatkozását követelték, és sürgették, hogy a nemzetközi közösség tanuljon a boszniai leckéből. A nyugati államok egy része köztük Washington, London és Bonn - erélyes fellépést, közvetlen beavatkozást kíván a vérengzés megállítása érdekében. Ehhez ENSZ-felhatalmazásra lenne szükség, a vétójoggal rendelkező Oroszország azonban egyelőre nem egyezett bele ebbe, és megosztottság jellemzi a végrehajtásra leginkább képes NATO tagállamait is. A NATO-tisztek az albán hadsereg tagjainak kíséretében szemlélték meg a határt. A NATO a közelmúltban döntött úgy, hogy felméri: milyen segítséget tud ... a nemzetközi közösség tanuljon a boszniai leckéből. nyújtani az albán hadseregnek, és mire van szüksége Albániának a koszovói menekültek ellátásához. Egyes sajtójelentések szerint a Jugoszláviával határos albán vidékeken megkezdődött az évtizedekkel ezelőtt a kommunista uralom idején kiépített betonbunker-rendszer helyreállítása és takarítása, mert olyan híreszMTI-HIR Párizs. A francia rendőrség két nappal a labdarúgó vb nyitánya előtt újabb kilenc embert vett őrizetbe, akik alapos gyanú szerint az iszlamista algériai GIA (Iszlám Fegyveres Csoport) hálózatához tartoznak. Tíz napja nagyszabású, egész Franciaországra, valamint szomszédaira kiterjedő razzia keretében közel száz, iszlám fundamentalista kapcsolatairól ismert személyt tartóztattak le, akik közül Párizsban másfél tucatnyi, külföldön hat ellen indítottak bírósági eljárást. Valamennyiük ellen az a vád, hogy szélsőséges vallási szervezet hálózatához tartoznak, és egyes, részleteiben nem közölt bizonyítékok szerint esetleg a foci vb elleni akciók előkészítésében vettek részt, számítva a világesemény biztosította hatalmas nyilvánosságra. Iszlám fundamentalisták 1995ben már bombamerényletek sorát követték el Párizsban a legforgalmasabb útvonalakon és a metróban robbantott pokolgépeivel, ekként „bosszulva meg", hogy szerintük Franciaország támogatja az algériai kormányzatot. A francia belügyminiszter nem jelentette ki teljes bizonyossággal, hogy valamennyi terroristahálózatot sikerült felszámolni, és megvan az esély arra is, hogy a vb alatt külföldről igyekeznek újabb szélsőségesek az országba behatolni, ám ezzel együtt biztonságosnak tartja a foci vb-t. A hétvége óta megerősített katonai őrség felügyel a meccseknek otthont adó nagyvárosok valamennyi érzékeny pontjára: áramelosztókra, kommunikációs központokra, a városok leglátogatottabb nevezetességeire. A rendőrséget több mint húszezer katonával és kiképzett önkéntesekkel erősítették meg. További főfájást okoz a franciáknak, hogy az Air France pilótái még mindig sztrájkolnak, sőt megkeményítették álláspontjukat, ugyanakkor arra készek, hogy a jeggyel rendelkező szurkolókat szállítsák. A légitársaság szóvivője is bejelentette, szóba sem jöhet, hogy engedjenek a bérköveteléseknek. Jövő héten dönt a magyar alkotmánybíróság Koalíciós tárgyalások telesek kaptak lábra, hogy Jugoszlávia megtámadhatja Albániát. A sajtójelentésekben idézték Fatos Nano albán miniszterelnököt, aki szerint Belgrád azért vádolja Albániát a koszovói albán szakadárok kiképzésével és felfegyverzésével, mert ezzel ürügyet akar biztosítani Albánia megtámadásához. Helyi sajtójelentések szerint Albániában nem rendeltek el mozgósítást, ám a Jugoszláviával határos területeken állítólag már szervezik a tartalékosokat és a területi rendőrség segédcsapatait, amelyek tagjai napi 10 márka zsoldért szolgálnának. A jelentésekben emlékeztettek Azem Haidarinak, az albán parlament védelmi bizottsága elnökének minapi kijelentésére, miszerint egy új hadtestet kellene felállítani és felszólítani a 12. és 70. életév közötti férfiakat, hogy készüljenek a harcra. Az albán Vöröskereszt vezetője további nemzetközi támogatást kért az Albániába menekült koszovóiak ellátására, akiknek száma az albán vezetés szerint már elérte a 20 ezret. MTI-HIR Budapest. A Fidesz és a Független Kisgazdapárt tegnap megkezdte és a hét folyamán folytatja a kormányalakítási tárgyalásait, Orbán Viktor és Torgyán József elnöki találkozójára valószínűleg csütörtökön kerül sor. Mindkét párt úgy gondolja, hogy a leendő koalíció négy évre köttetik - jelentette ki a tegnapi megbeszélést követően Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke. Nézete szerint az álláspontok egyelőre távol esnek egymástól, de ez természetes az első megbeszélés után. A Magyar Demokrata Fórum az igazságügyi tárca mellé szeretné megkapni a kulturális minisztérium felügyeletét is, a Fidesz ajánlatában azonban mindössze az igazságügyi tárca szerepelt. Az MDF a jelenlegi Művelődési és Közoktatási Minisztérium kettéválása esetén tartana igényt arra, hogy a kulturális tárca az irányítása alá kerüljön. Az MDF lemondott a családvédelmi tárca felállításának tervéről, s ezen a területen nem ragaszkodik az államtitkári poszthoz sem, azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy az új kormány miniszteri szinten foglalkozzon a határon túli magyarság ügyeivel. A Magyar Szocialista Párt bejelentette, megszerzett mandátumarányának megfelelően több mint egyharmados képviseletre tart igényt a parlamenti bizottsági tisztségek és helyek elosztásánál. Kovács László frakcióvezető jogos igénynek tartja, hogy a nemzetbiztonsági és a költségvetési tárca élén szocialista politikus álljon. A magyar alkotmánybíróság várhatóan jövő kedden dönt a MIÉP beadványáról, amely szerint az országgyűlési képviselőcsoport alapításának feltétele a parlamentbejutáshoz szükséges öt százalékos küszöb átlépése, nem pedig a házszabályban előírt tizenöt mandátum elnyerése. A taláros testület tegnap foglalkozott ezzel az üggyel, de döntést csak jövő héten hoz. Korábban a két legnagyobb frakcióval rendelkező párt, a Fidesz és az MSZP képviselői is úgy nyilatkoztak, hogy nem támogatják a házszabály módosítását a MIÉP frakcióalakítási törekvéseivel kapcsolatban. HOROSZKÓP Kos: Bár a mai nap boszszantónak tűnhet, mégis akad egy-két pozitív dolog. A munka után egy olyan jelentős személlyel találkozhat, aki segíthet Önnek. Bika: Úgy tűnik, hogy ma csak ölbe tett kézzel várja előrehaladását. Az erőfeszítései az előre jutását illetően, úgy látszik, megfeneklettek. Ikrek: Valószínűleg konkrét választ vár üzleti és anyagi ügyeit illetően, de rá kell ébrednie, hogy ezt még a felsőbb körök korántsem határozták el. Rák: Egy társasági összejövetel érdekes üzleti lehetőség kiindulópontja lehet. Természetesen ez egy bizonyos fokú kockázatot is magában rejt. Oroszlán: Teljes mértékben koncentráljon a kedvesére. Ne említsen olyasmit, ami összerombolhatja az idillt. Ez az ember nagyon értékes az Ön számára. Szűz: Új lehetőségeket lát a munkájában, amelyek előremozdíthatják karrierjét és egy jobb jövővel kecsegtetnek. Ne legyen túl lelkes. Mérleg: A legjobban teszi, ha ma kedvese jó tulajdonságaival dicsekszik. Lehetőleg ne beszéljen a hibáiról. Igaz a mondás: jó tett helyébe jót várj. Skorpió: A mai nap olyan információk birtokába jut, amely később hasznára válhatnak. Ma este egy családi ünnepélyre készülődik. Nyilas: Valaki nagyon sok időt és energiát fordít arra, hogy kihúzza Önből magánéletének egy titkát. Ön általában szókimondó, de hallgatni is tud. Bak: Valószínűleg ma csak alig történik valmi Önnel. Ezért ez a nap jobbnak ígérkezik ' anyagi ügyeit illetően. De ne ragadtassa el magát. Vízöntö: MM A nap eseményei töbj^fcj l bé-kevésbé olyan •• irányba haladnak, amelybe Ön tereli őket. Egy fontos személy kifogásolja délutáni állítását. Halak: Figyeljen oda, nehogy véletlenül kikottyantson egy titkot. Ha birtokában vannak bizalmas tervek, bizonyosodjon meg hitelességükről. Zsidó-palesztin összetűzés az arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben Telepesek házfoglalása Jeruzsálem. Tegnapra virradóra zsidó telepesek erőszakkal birtokba vettek négy épületet Kelet-Jeruzsálemben, s ez összetűzéshez vezetett. A telepesek és a palesztinok csoportja dulakodni kezdett majd kőzáport zúdított egymásra, Kelet-Jeruzsálem palesztin vezetője fejsérülést szenvedett. A helyszínre vonuló izraeli rendőrök a telepesek védelmére keltek, mivel törvényesnek ítélték meg papírjaikat, amelyek szabályosan megkötött adásvételi szerződést tartalmaztak az ingatlanokról. Az arabok lakta negyed helybeli palesztin lakói azonban kétségbe vonják a tranzakciók érvényességét. A francia AFP hírügynökség értesülései szerint a lakásvásárlási akciót az El-Ad nacionalista szélsőséges vallási szövetség Ingatlanvita zsidó telepesek és az arab negyed palesztin lakói közt. pénzeli, amely zsidó családo- A palesztinok szerint nacionalista zsidó szervezetek ingatlanvásárláskat akar letelepíteni a negyed- sal és zsidók betelepítésével próbálják megváltoztatni az arabok lakben. (MTI) ta Kelet-Jeruzsálem lakosságának összetételét. (ČTK/AP) n