Új Szó, 1998. június (51. évfolyam, 124-149. szám)

1998-06-30 / 149. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. JÚNIUS 29. SPORT GF] Határon Túli Magyar Színházak X. Fesztiválja Kisvárdán: mint az egész mozaik töredéke A töredékes egész viszonyai A sok-sok kísérletezés után, amelyek a kisvárdai feszti­vál dramaturgiájának kiala­kítását szolgálták volna, igazából semmilyen tartó­san követhető elgondolás nem született meg. DUSZA ISTVÁN Voltak évfolyamok, amelyek a magyar drámát vagy a zenés szín­padi műfajokat, máskor a rende­zést, a rendezői színházat, majd a színészt helyezték előtérbe. Mindezt igencsak változékony színvonalon prezentálva. Érdek­lődött a magyarországi színházi szakma, jött a sajtó, jöttek a poli­tikusok. Máskor valamifajta vir­tuális nemzeti színházat képzel­tek el valakik. Sokáig keresték a fesztivál névadóját is, mígnem felmerült Harag György neve, de soha sem született egyezség az igazgatói tanácsban az ödet vég­legesítésére. Maradt hát a név, minden határon túli színházra utaló fesztivál neve. Hogy meny­nyire bezárkózás ez, vagy éppen kirekesztés, arról sokat lehetett vitatkozni. Némelykor belterjes panaszáradat, máskor az álmodó nyomor szimptómáit mutatta ez a vita. Sokszor nem szerették, és ezért bírálták is a zsűrit, majd az igencsak álságosán és nagyképű­en hangzó névvel zsűri helyett prezentált művészeti tanácsot. Jó, jó, ám legyen: tanácsokat is osztogattak - elfogadhatóakat és elfogadhatadanokat -, de legin­kább díjakról döntöttek. Idén a társulatok mégis hiápyolták az előadásaik vitákban való megmé­rettetését. Szidták a sajtó közö­nyét, és szidták a sajtót, ha túlzás­ba vitte figyelmét, s eljutott a vé­leménymondásig. Idén csak néhány Életmű-díjat és minisztériumi kitüntetést adtak át. Meg a kisvárdai közönségdí­jat. Persze ez is gyanús, mert idén igencsak jelentős volt a fesztivál egész ideje alatt Kisvárdán tartóz­kodó társulatok tagjaiból ad hoc kialakult szakmai közönség. Mi lett volna, ha megszavaztatják a nézőtéren ülőket. Nem közjegyző jelenlétében, csak úgy pro forma a kiválasztott közönségzsűri dön­tés előtti „szakmai" biztonságát fokozandó. Mert két közönségdí­jat osztottak ki, s nem közlök újat azzal, hogy messze nem a legjobb előadásoknak. Fogalmazhatnék úgyis, hogy éppen nem a legjob­baknak. Direktben, ahogy az len­""^Ml— it ~ mm ^ ^ ' jii rr: Trill Zsolt (Giovanni) és Gubik Ági f.h. (Annabella) a beregszásziak és a kassaiak közös előadásában. (Svätopluk Písecký felvétele) ni szokott, és lenni akar Kis­várdán. Is. Csak ilyen fesztivál - a hírek sze­rint - nem igen lesz többé. Szak­mai oldalról nézve csak amolyan kicsike. Hat-hét, de lehet, csak öt­hat olyan előadást hívnak meg a kisvárdaiak, amelyre bejön a kö­zönség, s majd örül annak, hogy szórakozhatott. A szakma a maga igényességével együtt meg kiszo­rul a viták fórumaira, a színész, rendező meg miegyéb mesterkur­zusokra. Ezt hallva, sokan a fesztivál halál­hörgését vélték felszakadni vala­honnan a város polgárainak lel­kéből. Valójában azonban senki nem tudott semmi bizonyosat. Kétoldalú elbizonytalanodás lett úrrá a részvevőkön, amikor híre ment, hogy négy nap után felje­lentették a Kocsmaszínházat. Csendháborításért. Senki sem tu­dott semmit, csak azt, hogy többé nem a sátor alatti színpadon buli­zott a fesztivál népe kamaradara­bokat nézegetve. Bizonygathat­ták, hogy ezek egyedi eseteknek számítanak, valójában azonban egyetlen kisvárdai polgárnak is igaza van, ha szót emel a csen­dért. Abban meg a résztvevőknek van igazuk: ha egy város polgár­sága hétszer egy-egy órát nem tud tolerálni a művészet, a hatá­ron túli magyar színházak iránt érzett szeretet nevében, ott bi­zony megoszlanak az érdekek mentén. Legelőször is a csendet szeretőkre és a türelmesekre, má­sodszor színházgyűlölőkre és színházrajongókra, s harmadszor a fesztivál költségeit mindig a szűkös önkormányzati kassza perspektívájából firtatókra, és azokra akiknek az érdekköreit pozitívan érinti a fesztivál minisz­tériumi költségvetésének éven­kénti feltűnése. Mindez azonban elegendő lehetne akár ahhoz is, hogy ősszel az önkormányzati vá­lasztásokon ne válasszák újra a városáért és a színházért egyfor­mán rajongó polgármestert, de még a képviselőtestületet sem. A dolgok pozitív formálódása ese­tén sem lehet senki biztos semmi­ben. A rövidesen valamifajta ma­gyar kulturális örökséget igazgató új fideszes minisztérium egyálta­lán nem biztos, hogy örökségnek tekinti majd a fesztivált. De az is lehet, hogy megnyitja a támogatá­sok csapjait, s a fesztivál tíz éves múltját elismeri az egyetemes ma­gyar kulturális örökségnek. Benne a Komáromi Jókai Színház és a Kassai Thália Színház előadá­sait is, amelyekkel idén is ott vol­tak Kisvárdán. Tükrözve azt a ké­pet, amely az idei fesztiváldrama­turgia mentén kialakult, illetve nem alakult ki. Hiszen míg a ko­máromiak Benedek Miklós ren­dezte Mirandolinája pusztán azért, mert a címszerepet játszó Dósa Zsuzsa a Győri Nemzeti Évadzáró beszélgetés és nyelvgyakorlás Július Satinský humoristával, színésszel, íróval „Olyan vagyok, mint egy földönkívüli" JUHASZ KATALIN A Lasica-Satinský páros Kassán zárta az idei évadot, zsúfolt néző­tér előtt, mint mindig. A legendás duó egyik fele, Július Satinský szemmel láthatóan megörült, mi­kor tudattam vele, melyik médiu­mot képviselem. Kizárólag ma­gyarul volt hajlandó nyilatkozni, mint mondta, kevés alkalma nyí­lik gyakorolni a nyelvet. Első sze­relme magyar lány volt, ma is rendszeresen nézi a magyar té­vét, régi pozsonyi ő, miért nézek ilyen hitedenkedve? Kezdjük egy nyelvtanilag könnyű kérdéssel. Mik a tervei a nyárra? Aludni fogok! Ez a kedvenc hob­bim, így pihenem ki a színházi évadot. Elvonulok a hétvégi házi­kómba, ahol senki sem zaklat, be­zárkózom, és alszom, mint a med­ve. Azzal a különbséggel, hogy ő télen alszik, én meg nyáron. Nem vállalok semmilyen munkát, hiá­ba próbálnak rábeszélni. Magánemberként is sikerül megőriznie a humorát, vagy azért van, ami önt is kihozza a sodrából? Hohó, naponta kihoz a sodrom­ból valami! A legapróbb dolgok miatt ütöget a guta, órákig bosz­szankodom, és ez nagyon jó, mert lényegében ebből élek. Ha nyu­godt természetem lenne, mester­séges humorforrásokat kellene keresnem. Nézzük például a politikát... Semmi sem fog itt változni. És ez­zel a véleményemmel nem va­gyok sem pesszimista, sem opti­mista. Az emberek mindig az épp hatalmon lévő kormányt szidják, teljesen mindegy, kik ülnek oda­fent. Egy ógörög filozófus, Pyrhón azt mondta, legjobb, ha az embernek nincs véleménye ar­ról, mi a jó és mi a rossz. Ahogy el­nézem ezt a nemzetet, kezdem azt hinni, itt mindenki ilyen apa­tikus, pyrhóni alkat. Ön szerint van a szlovák nem­zetnek humora? Humora van, csak humoristái nincsenek. Ennek az ötmillió em­bernek sosem volt Hacsek és Sa­jója, Vidám Színpada vagy Mikro­szkópja. Hiányzik az irodalmi ér­tékű humor is, a Karinthy-típusú nagy filozófus-humoristák, en­nek nálunk nincsenek hagyomá­nyai, ezért modnják sokan, hogy a szlovákság humortalan nép. Nagyon büszke vagyok magamra és társaimra, akikkel negyven éve vigasztaljuk ezt a nemzetet. Előt­tünk sem volt senki, utánunk sem jönnek fiatalok. Pedig nagyon várjuk, hogy valaki átvegye tő­lünk a stafétabotot. Emlékszik még, mikor és hol ta­lálkozott először Milan Laskával? Természetesen. 1957-ben tör­tént, amikor ő a pozsonyi Man­derlák 11., emeletén alkott, ne­künk pedig a földszinten volt ká­véházunk. Mindketten bejutot­tunk a Hviezdoslav-szavalóver­seny országos döntőjébe, ki-ki a saját kategóriájában. Rábeszél­tem, hogy utazzunk együtt Dolný Kubínba. A versenyt mindketten megnyertük, és a díjátadás után örömünkben humoros története­SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Carmen HVIEZDOSLAV SZÍN­HÁZ: Bolha a fülben (19) KIS SZÍNPAD: Yo város polgárai MOZI POZSON Y HVIEZDA: Szép remények (am.) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Állj, vagy v magamat lövöm le! (cseh) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Lesz ez még így se (am.) 17.30 Gyilkosok gyilkosa (am.) 15.15, 20 CHARLIE CENTRUM: Serifek (am.) 18.30. 20.30 Blues Brothers 2000 17.30 Rózsaszín életem (fr.-belga­svájci)) 20 Az éjszaka gyémántja (cseh) 20.15 KASS A DRUŽBA: Serifek (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Alul semmi (am.) 15.30, 17.45 CAPITOL: A kémkedő (am.) 15.45,. 18, 20.15 ÚSMEV: Egérfogó (am.) 16, 18, 20 IMPULZ: Valentino (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKI A KOMÁROM - TATRA: Durva támadás (am.) 18, 20 LÉVA ­JUNIOR: Állj, vagy magamat lövöm le! (cseh.) 16.30,19 LÉVA -AMFITEÁTRUM: Állj, vagy magamat lövöm le! (cseh.) 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Áldozatok (am.) 16.30, 19 GALÁNTA- KERTMOZI: A gyűjtő (am.) 21.30 GÚTA: A vasál­arcos (am.) 19.30 NAGYKAPOS: Lea (cseh) 19 PATHI FÜR­DŐ-KERTMOZI: Peacemaker 21.30 Színház tagja, lett „kooproduk­ció", addig a kassaiak a beregszá­szi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzal összefogva olyan elő­adást hoztak létre John Ford Kár, hogy ká című drámájából, ame­lyet egyedül egyik színház sem lett volna képes színpadra vinni. Hogy ezzel az előadással mindkét társulat akkor volt esélyes a nagy­díjra, amikor azt ki sem osztot­ták, mert ünnepivé akarták tenni a hangulatot, elhanyagolható semmiségnek látszik amellett, hogy a kiírásnak csak a kassaiak és a beregszásziak tettek eleget. De hát Kisvárda már csak ilyen marad. Vannak, akik következe­tesen alávetik magukat a művé­szeti tanács és az igazgatók által kiödött fesztiváldramaturgiának, mások meg nem. Most már csak az a kérdés, me­lyik társulat mennyire veti magát alá a Kisvárda önkormányzata részéről idén benyújtott igény­nek, amelyet állítólag az „aki fi­zet, az rendeli a muzsikát" gya­korlat alapján fogalmaztak meg? Mi van akkor, ha a költségek na­gyobbik részét álló minisztérium is rendelni akar, mondjuk a fesz­tivál és a társulatok művészi szín­vonalának növelését célozva? De mi lesz a színházakkal, ha még a határon túli önkormányzatok és kormányok is benyújtják a szám­lát, közbekiabálván: mi is fize­tünk!? Gondolatok Lovász Attila június 16-ai írásához 1102 gyertya üzenete ket kezdtünk mesélni a társaság­nak. Akkora sikerünk volt, hogy azóta is együtt vagyunk. Mégsem színész-szakon vég­zett a főiskolán, hanem drama­turg lett. Nem vettek fel színészetre, mert nem volt szabályos a fogsorom! Hiába mosolyog ezen, valóban így volt. Milan és még néhányan akkor már egy éve tanultak dra­maturgiát, és szerettem volna köztük lenni, hát jelentkeztem, és oda fel is vettek. Ön játszik, televíziós műsort vezet, filmez, meséket ír, hogy csak néhány dolgot soroljak. Minek tartja saját magát? Azt hiszem, én egy megfigyelő va­gyok. Franz Kafka írja, hogy ,A megfigyelés tett". Ez az, amit csi­nálok. Figyelek, és amit tapaszta­lok a világban, azt eljátszom, le­írom vagy kimondom. Olyan va­gyok, mint egy földönkívüli, aki tanulmányozza ezt a furcsa, ért­heteden civilizációt. Ez a felada­tom. Nevetni vagy éppen sírni azon, amit látok. KATONA ISTVÁN Egy író barátom mondta egyszer: Ismered-e a Kiskakas gyémánt félkrajcátja című mese legrövi­debbváltozatát?! Felszállt a kiskakas a kerítésre és elkukorékolta magát: Török csá­szár, add vissza a gyémánt félkrajcáromat! Erre a török csá­szár azt mondta: nesze, itt van. Vége. Ennyire egyszerű. Ha a „hatalom" visszaadná a nemzetiségi kultúrára szánt költ­ségvetést - bizton tudnánk mire fordítani, hiszen minden alapjai­ban pusztul. Sajnos, azt kell mondanom, cseppet sem irigylem a Csema­dok Országos Tanácsát. Megpró­bál a víz alatt lélegezni. Szidjuk a Csemadokot - pedig nem is tehe­tett róla, hogy tehetségtelen em­berek, akik ezért bért kaptak, le­züllesztették (tisztelet a kivétel­nek). Szidjuk a Csemadokot - tehát ön­magunkat szidjuk. Kinek jó ez? Ki az az őrült, aki hosszában akatja átúszni a Dunát? Lehet, hogy csak általánosítjuk és a Cse­madokon értjük mindazon Gyu­ri-doktorokat és csemadok­Jánosokat, akik nyaltaik a kom­munista senkiknek. Végre meg kellene már írnia va­lakinek, kik züllesztették le any­nyira, hogy elfordulnak a magya­rok tőle. A Csemadok egy intéz­ményesített forma - meg kell töl­teni tartalommal, friss szellem­mel, egy új generációval, akik nem kompromittálódtak a múlt rendszer mocskával. AIII. Orszá­gos Pünkösdi Népművészeti Ün­nepség Martoson még csak gyer­mekkorát éli. Bízunk benne, hogy szép jövő áll előtte - hisz a mi közös gyermekünk. Ez már nem egyes személyek magán­ügye - ez már a szlovákiai ma­gyar nemzetiség közügye! Ehhez a helyzethez viszont idő kell, amíg az emberek, intézmények igazodni tudnak. Nincs mit titkolnunk, az alig 800 lelket számláló Martos község­ben nagy próbatétel és mérföld­kő ez az ünnepség. Őszintén meg kell mondjuk, itt a falun belül is vannak, akik tudatosan „koc­cantják" a poharat, de azért már 90 százalékban érezhetően ra­gaszkodik a falu népe, a polgár­mester úr és néhány kivétellel a képviselő-testület is az ünnep­séghez. Ez egy hosszú tanulási folyamat. Ki kell nevelődjék egy kisebb műhely, amely már az ap­ró, de sokszor nagyon fontos mozzanatokra is pozitívan és ru­tinosan reagál. A Csemadok Országos Tanácsá­nak Elnöksége (OTE) 1998. má­jus 1-i 6/10 határozata értelmé­ben a Pünkösdi Népművészeti Ünnepség Martoson országossá lett nyilvánítva. Köszönet az összes nemzetben gondolkodó kollégának, munká­soknak, tűzoltóknak, szervezők­nek, rendezőknek, az írott és elektronikus médiáknak, vala­mint a támogatóknak, akik féltve őrzött nemzetiségi kultúránk je­gyeiben áldozatokat hoztak és hoznak. A Csemadok alapszervezetei számos amatőr művészeti együttest tá­mogatnak. Egyik ilyen a somorjai Csalló Népművészeti Együttes. (Gyökeres György felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom