Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)

1998-05-22 / 116. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 22. SPORT QH Amszterdamban a Real Madrid labdarugocsapatanak diadalaval ert veget a Bajnokok Ligaja idei telvonasa Harminckét évet vártak... Keretet hirdetett a labdarúgó-válogatott edzője Nyolc idegenlégióssal Amszterdam/Madrid. A Real Madrid 32 év után tu­dott ismét Bajnokok Ligá­ját - korábbi elnevezéssel Bajnokcsapatok Európa Kupáját - nyerni. A szer­dán Amszterdamban leját­szott, s az olasz Juventus ellen l:0-ás sikerrel végző­dött finálé után ezt a tényt egyik Real-játékos sem fe­lejtette el megemlíteni. MTI-KOMMENTÁR A győzelmet jelentő találat szer­zője, a jugoszláv Predrag Mija­tovics a diadalt értékelve azzal kezdte az AP-nek adott nyilatko­zatát, hogy súlyosan beteg 3 éves kisfiának ajánlja a BL­elsőséget érő gólját. - Amikór betaláltam a kapuba, Andreasra gondoltam. Én va­gyok a világ legboldogabb em­bere. Most 1966 után sikerült újból megnyerni a kupát, s ösz­szesítve ez volt a Real hetedik BEK-sikere. Az én kedvenc szá­mom a nyolcas, ezzel a számmal is játszom, úgyhogy a következő sorozatban muszáj lesz ismét nyerni, üz volt az első gólom a sorozatban, de azt hiszem, a leg­jobbkor lőttem - mondta Mija­tovics. Csapattársa, Raul megjegyezte: - Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk nyemi. Nagyon boldog vagyok. Azokra a játékosokra is gondolok, akik 32 évig sikertele­nül próbálták elhódítani a leg­rangosabb európai kupát. A hátvéd Fernando Hierro a csa­pa tegység fontosságáról be­szélt: - Vége a hosszú böjtnek. Bár az első húsz percben rosszul játszottunk, később belelendül­tünk. Minden labdáért harcol­tunk, és igazi, egységes csapat­ként küzdöttünk. A kupa meg­nyerésének fontossága nagy te­herként nehezedett ránk, de végülis megbirkóztunk a fel­adattal. A Real Madrid német edzője, Jupp Heynckes a mérkőzés után nem volt hajlandó a jövőjét fir­tató kérdésekre válaszolni: - Ké­sőbb visszatérhetünk az ügyre, most azonban szeretném a csa­pattal együtt élvezni a dicsősé­get. Ez pályafutásom eddigi leg­nagyobb sikere. A döntőben na­gyon jól játszottunk, minden labdáért foggal-körömmel har­coltunk - mondta a 53 éves szak­ember, akinek jövőjéről a klubel­nök, Lorenzo Sanz dönt majd. - Az új Real számára ez volt az első nemzetközi kupagyőzelem. Ezzel egy kis levegőhöz jutot­tunk. Nagyon sokat kellett várni a hetedik BEK-győzelemre. Idő­vel határozunk Heynckes sorsá­ról. A most véget ért idényben több kellemetlenség ért minket, de vitathatatlan, szerdán este történelmet írtunk - vélekedett Lorenzo Sanz. A Juventus labdarúgói és veze­tői érthetően szomorkodtak a vesztes döntő után. A 43 éves múltra visszatekintő BEK-soro­zatban az olasz áz első olyan klub, amely egymást követő két évben is vereséget szenvedett a fináléban. Az együttes az elmúlt négy évben mindig eljutott vala­mely európai kupa döntőjébe, de csak 1996-ban tudott nyerni. Még ennél is balszerencsésebb a klub francia játékosa, Zidanide Zidane, aki megszakítás nélkül harmadik éve mindig az ezüst­érmes csapatban játszott. Zida­ne 1996-ban a Girondins Bor­deaux-val az UEFA Kupában, ta­valy és az idén pedig a Juven­tusszal szenvedett vereséget a BL-döntőben. - Az első húsz percet leszámítva nagyon rosszul futballoztunk. Ezúttal gyengébb csapatunk volt, mint tavaly, amelyik kikapott a német Borussia Dortmundtól ­mondta Zidane. A torinói együttesben a gólokat elsősorban a mostani BL-soro­zatban 10 találatos Alessandro SAJTÓVISSZHANGOK A REAL M ADRI D-JUVENTUS BAJNOKOK LIGÁJA-DÖNTÖRÖL (1:0) SÍTA-JELENTÉS EL PAYS: „Heynckess kitett ma­gáért! A Real Madrid nem várt, bravúros győzelmet aratott az amszterdami fináléban, s heted­szer hódította el a BEK-trófeát. Ez a diadal megérdemelt!" EL MUNDO: „Ismét a trónra ke­rült a madridi együttes. Ki gon­dolta volna ezt hetekkel, hóna­pokkal ezelőtt?" • Újabb meccseket játszottak a Düsseldorfban zajló férfi tenisz­csapatok Világ Kupájában (Kék csoport): Szlovákia-Spanyolor­szág 3:0 (Kučera-Moya 4:6,6:3, 7:5; Hrbatý-Bruguera 7:5, 6:4; Hrbatý, Kučera-Carbonell, Roig 6:4, 6:2), Németország-Fran­ciaország 2:1. Az állás: 1. Né­metország 2, Szlovákia 1, 3. Spanyolország 1, 4. Franciaor­szág 0 pont. • Előkészületi női kosárlabda­mérkőzésen a rózsahegyi sport­csarnokban Szlovákia váloga­tottja 81:53-ra verte Kínát. • Harvey Goodman ausztrál súlyemelő kétéves eltiltást ka­pott, miután megbukott a dop­pingteszten. Goodman, aki há­rom aranyérmet is nyert a 94-es Nemzetközösségi Játékokon, ta­gadja, hogy tiltott szereket hasz­nált volna. • A Pezinok férfi kosarasai nyer­ték az idei bajnokságot, miután a ABC: „Hetedik nemesi címét szerezte a királyi gárda. Csak ilyen taktikával diadalmaskod­hatott a spanyol csapat. Le a ka­lappal az edző és védencei előtt!" GAZZETTA DELLO SPORT: „A nagy esélyes Juventus, ugyan­úgy, mint egy évvel ezelőtt, most is csalódást okozott. Csak az első 20 percben nyújtott elfo­gadhatót, aztán már a Real for­gatókönyve szerint zajlottak az események." CORRIERE DELLO SPORT: „Juventus, hová tűntél?! Egy év­vel a müncheni balsikert követő­en megismétlődött a történe­lem. Del Piero rosszul játszott, sőt, a többiek is csapnivalót pro­dukáltak. Nagy kár, hogy nem sikerült kiköszörülni a csorbát!" LA REPUBBLICA: „Nagy csaló­dás, fájó dolog, ami Amszter­SPORTHÍRADÓ 7., sorsdöntő találkozón 69:45­re diadalmaskodtak a Svit csapa­ta felett. • Egy fordulóval a befejezés előtt 6 ponttal az indiai Anand áll az élen a Madridban zajló nemzet­közi sakktornán. Utolsó ellenfele az 5 pontos orosz Svidler lesz, aki nyert játszma esetén a végső győ­zelmet is megszerezheti. • Mika Häkkinen, a McLaren­Mercedes Forma-l-es pilótája volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj csütörtöki szabadedzé­sén. Ideje 1:21:937 perc, míg a tavalyi világbajnok Villeneuve (1:24:081) perc csak a 9. he­lyen végzett. • A St. Pöltenben zajló férfi nemzetközi tenisztorna nyol­caddöntőjében: Gaudenzi-Cla­vet 6:3, 6:4; Filippini-Muster 6:3, 6:4; Spadea-Schalken 7:6, 6:1; Rios-Blanco 6:2,6:2. • Lejátszották a III. liga (Nyugati csoport) 27. fordulójának utolsó két találkozóját: N. Zámky-Myja­va 2:1, Kalná-Bánovce 5:3. Az él­csoport: N. Zámky 67, Topoľčany 65, N. Mesto 57 pont. • Az Angol Labdrúgó Szövetség újabb ötéves szerződést írt alá az Umbro sportruházati termé­keket gyártó céggel. A pénzösz­szeget az ijfúsági labdarúgás fej­lesztésésére fordítják. • Dominik Hašekot, az jégko­rong NHL-ben szereplő Buffalo cseh hálóőrét választották az év játékosává. A téli olimpia hősét már sorozatban másodszor érte ez a megtiszteltetés. • Šmicer találatával Csehor­szág labdarúgó-válogatottja 1:0 arányban legyőzte Paraguayt a Japánban zajló Kirin Kupa első találkozóján. • A brazil Ronaldo úgy döntött, hogy a világbajnokság alatt Fer­rari 550 típusú gépkocsiját biz­damban történt! A Juventusnak meg kellett hajolnia a taktiku­sabban és ötletesebben futballo­zó madridi Real előtt. Ezen az estén igencsak halványan pislá­koltak a Juventus csillagai. Del Piero és Inzaghi csak sétifikált a zöld gyepen! A spanyolok kez­dettől fogva tudták, mit akaranak. Régen játszott ilyen enerváltan az olasz együttes. Vajon, mi lehetett az oka?" tonsági okokból egy milánói parkolóház gondjaira bízza. • Jozef Gönci nyerte a Mün­chenben rendezett sportlövő Vi­lág Kupa alapszakaszát, miután a kisöbű sportpuskások kategóriá­jában is diadalmaskodni tudott. • A Strasbourgban zajló női nemzetközi tenisztorna negyed­dönőjében: Spirlea-Nagyová 6:4, 6:2; Halard-De Cugis-Coet­zer 7:6,6:2. • A svédországi Uppsalában fo­lyó 7. férfi öttusa Európa-baj­nokságon tegnap este eldőlt, hogy a magyar válogatott már biztosan érmes helyen zár, mert a fináléba a magyarokon kívül csak a fehéroroszok és a franci­ákjutottak be teljes csapattal. • A KENŐ 10 csütörtöki, 769. sorsolásának nyerőszámai: 12, 13, 14, 15, 18, 19, 27, 28, 30, 33, 39, 51, 52, 54, 55, 60, 63, 64,67, 73. SITA-JELENTES Pozsony. A koreaiak elleni mér­kőzést követően pénteken, május 29-én, Pulában (17.30) újabb előkészületi mérkőzést játszik a szlovák labdarúgó-válogatott a házigazda Horvátország ellen, amely ott lesz a június 10-én kez­dődő franciaországi világbajnok­-ságon (a H-csoportban az argen­tinok, a japánok és a jamaicaiak lesznek az ellenfeleik). Egy hét múlva a horvátok legerősebb összetételben lépnek pályára, te­hát Boksiécsal, Sukerral, Boban­nal és Prosineckivel. Jozef Jankech vezetőedző teg­nap kijelölte 18 tagú keretét, melyben nyolc idegenlégiós ta­lálható: Alexander Vencel (Stras­bourg), Miroslav König (Slovan) -Ivan Kozák, Marek Špilár (mindkettő FC Košice), Dušan Tittel, Miroslav Karhan (mind­kettő Trnava), Stanislav Varga (Prešov), Vladimír Kinder (Midd­lesbrough)-Miroslav Sovič (FC Košice), Róbert Tomaschek (Slo­van), Igor Demo (Eindhoven), Peter Dubovský (Oviedo), Samu­el Slovák (Tenerife), Ľubomír Moravčík (Duisburg)-Németh Szilárd (FC Košice), Martin Fabuš (Trenčín), Tibor Jančula (Beve­ren/Slovan), Jozef Majoros (Dr­novice). Tartalékok: Miroslav Seman (Prešov)-Roman Kra­tochvíl, Pinté Attila (mindkettő Inter), Peter Dzúrik, Vladislav Zvara, Jozef Kožlej (mindhárom FC Košice), Martin Konečný (Trenčín). A válogatott tagjai kedden 16 órakor találkoznak a pozsonyi Sportok Házában. 32. ökölvívó Európa-bajnokság - Minszk Újabb két magyar érem Christian Panucci (jobbról) és Fernando Hierro a BL-győztesnek kijáró serleggel... (CTK-képszolgálat) Del Pierótól és a korábban hat­szor eredményes Filippo Inza­ghitól várták. Szerda este mind­ketten csalódást okoztak. - A Madrid kihasználta helyze­tét, mi pedig a legjobb lehetősé­geinket is elpuskáztuk - nyilat­kozta Inzaghi. Társa, Del Piero is messze elma­radt korábban nyújtott teljesít­ményétől. - Újra elrontottunk valamit - magyarázta. Remé­lem, ez a kudarc nem befolyá­solja az olasz válogatott világ­bajnoki szereplését. A Juventus vezetőedzője, Mar­cello Lippi így vélekedett: - Nem tudtunk felnőni a feladathoz. Na­gyon vérszegény játékot mutat­tunk be. A Real azért nyerhetett, mert értékesítette a kínálkozó al­kalmat. Mi ezt nem tettük meg. Talán a következő idény másként alakul majd. Jobbak leszünk, ugyanakkor már nem minket tar­tanak majd favoritnak. MTI-HÍR Minszk. A magyar ökölvívók csütörtökön két újabb érmet szereztek a Minszkben zajló 32. Európa-bajnokságon. A medá­lok színe a további mérkőzések­től függ, az azonban már bizo­nyos, hogy a 75 kg-os Erdei Zsolt és az 57 kg-os Nagy János is a dobogóra állhat. Korábban a 48 kg-osok mezőnyében Laka­tos Pál jutott a legjobb négy kö­zé, biztosítva az éremszerzést. A csütörtöki negyeddöntőben előbb a pehelysúlyú Nagy János győzte le nagy fölénnyel, 6:0-ás pontozással az olasz Alberto Ser­videit. A Győri Ring Box Club olimpiai 6. helyezett versenyzője az örmény Szimonjan ellen mér­kőzik a döntőbejutásért. Ennél is nagyobb különbséggel győzött a középsúlyú Erdei Zsolt. A kategória budapesti vi­lágbajnoki aranyérmese az elő­döntőbe jutásért vívott össze­csapáson 9: l-es pontozással bú­csúztatta az angol Andrew Lowe-t. A Vasas-Novák Rt. bok­szolója a harmadik menet után kerekedett felül ellenfelén. Észak-Koreában is lesznek vb-meccsek? A FIFA is támogatja... MTI-HIR Szöul. A dél-koreai országegye­sítési minisztérium közölte, hogy mérlegeli annak lehetőségét, hogy a Koreai Köztársaság és Ja­pán közös rendezésében sorra kerülő 2002-es labdarúgó-világ­bajnokság néhány mérkőzését Észak-Koreában bonyolítsák le. A Dél-koreai Labdarúgó Szövet­ség elnöke indítványozta, hogy próbálják rábeszélni az észak­koreaiakat néhány talákozó megrendezésére. Dél-Koreában a törvény írja elő, hogy bármi­lyen, az északi állammal történő kapcsolatfelvételhez engedély szükséges az országegyesítési minisztériumtól, amely június 5-éig ígért választ a kezdemé­nyezésre. Hasonló véleményen van Park Sze Dzsik, a szöuli szervezőbizottság vezetője is, aki szerint, ha a vb rendezését meg tudnák osztani Észak­Kóreával, az nagyban hozzájá­rulna a feszültségek enyhítésé­hez. A 65 éves Park korábban ugyanilyen tisztséget töltött be az 1988-as szöuli olimpián is. A Korea közti egyeztetési törekvé­sek megfelelnek a FIFA szándé­kának is, hiszen Joao Have­lange, a nemetközi szövetség brazil elnöke pártfogolja a közös rendezés tervét, és ennek jegyé­ben meghívta a franciaországi világbajnokság nyitóceremóniá­jára Kim Dzsong II észak-koreai vezetőt is. Válasz egyelőre nem érkezett Phenjanból. Csak a pasienkyi stadionban nem született gól a labdarúgó Szu­perliga szerdai fordulójában. Vasárnap ismét pályára lépnek a csa­patok... (Eugen Vojtíšek felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom