Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)

1998-05-22 / 116. szám, péntek

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK - HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 22. TANÁCSADÓ Adósságok öröklése T. S>: 1992-ben egy üzlet pri­vatizálásával kezdtem el vál­lalkozni. A különféle kiadá­sok, kötelező biztosítások, levonások, adók miatt igen­csak eladósodtam. Szeret­ném megtudni, a halálom után ezek az adósságok át­szállnak-e a gyermekeimre? FEKETE MARIAN Az öröklési jog egyik legáltalá­nosabb szabálya az, hogy az örökösök csak a hagyaték (az örökség) értékéig tartoznak fe­lelősséggel az örökhagyó azon tartozásaiért, amelyek a halá­lával az örökösökre átszállnak, valamint az örökhagyó elte­metésével kapcsolatos költsé­gekért. Amennyiben több örö­kös van, a temetési költsége­kért, illetve az adósságokért annak arányában tartoznak fe­lelősséggel, amilyen arányban részesültek a hagyatékból. A leveléből sajnos nem állapítha­tó meg, hogy milyen vállalko­zási megoldást választott. Az öröklés szempontjából pedig esetleg ez is meghatározható lehet. Mindenképpen azt ajánljuk, keressen fel egy ügy­védet vagy jogtanácsost, aki, ha részletesebben mondja el a problémáját, konkrétabb ta­náccsal szolgálhat Önnek. GAZDASÁGI HÍRMORZSA Vezetőváltás a biztosító élén? Pozsony. Meg nem erősített hírek szerint Edita Bukovská, a Szlovák Biztosí­tó Rt. elnöke a közeljövőben az Istrobanka pénzintézet vezérigazgatója lesz. A biz­tosító új elnökévé pedig Ka­rol Melocíkot nevezik ki, aki pillanatnyilag a VÚB Invest Holding főnöke. Eredetileg Melocík lett volna az Istrobanka újdonsült el­nöke. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1998. május 22-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valut a Árfolyam Valut a Árfolyam Angol font 55,590 Osztrák schilling 2,746 Francia frank 5,762 Svájci frank 23,166 Kanadai dollár 23,529 USA-dollár 34,075 Német márka 19,326 ECU, EU 38,024 Olasz lira (1000) 19,595 Cseh korona 1,057 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Altalános Hitelbank 15,723 17,378 Hazai sörgyártás és sörfogyasztás Ev Gyártás Fogyasztás 1995 4 380 4 576 1996 3 516 4 651 1997 4 394 4 481 Az adatok ezer hektoliterben értendők. (Forrás: HN) Törvény védi a termelőket Hulljon a férgese? Pozsony. Peter Baco földműve­lésügyi miniszter nem bocsátko­zott jóslásokba a tekintetben, hány feldolgozóüzem megy majd tönkre a múlt héten elfoga­dott mezőgazdasági törvényben megszabott 14 napos fizetési ha­táridő következtében. A törvény az őstermelőktől számított első átvevőt két hetes fizetési határ­időre kötelezi a vágóállat, a tej, a zöldség, a gyümölcs, valamint a cukor esetében. Amennyiben en­nek nem tesz eleget, bírósági végzés nélkül végrehajtó hajthat­ja be a tartozást. És mivel a gaz­dálkodóktól leggyakrabban a fel­dolgozóüzemek veszik meg köz­vetlenül árut, elsősorban őket sújtja. Annál is inkább, mivel a törvény nem szab hasonló felté­teleket a kereskedők számára. Baco szerint nem baj, ha néhány feldolgozó tönkremegy, hiszen rengeteg a kihasználatlan kapa­citás. Ha a jelenlegi 25-30%-os kihasználtság helyett 80-90%-os kihasználtsággal működnének például a húsüzemek, akkor a hús kilója akár 10 koronával is kevesebbe kerülne. Rámutatott, sok feldolgozó zavaros módsze­reket használva próbálja meg­hosszabbítani agóniáját. A tör­vény viszont a legvédtelenebbe­ket, a termelőket támogatja. Hi­szen a termelők évente mintegy 3-4 milliárd koronával hitelezték átvevőiket, miközben nekik hite­leket kellett felvenniük. A miniszter rámutatott, a parla­ment által az elmúlt héten elfo­gadott négy, mezőgazdaságot érintő törvénnyel lényegében be­fejeződött az a folyamat, amely­lyel az ágazatra vonatkozó hazai jogszabályokat az EU-jogrend­jéhez igazítottuk, (krasznica) Pozsony. Cseh-szlovák vo­nalon újabb vita van ki­robbanóban. Tárgya a cseh sör, melynek behoza­talát a szlovák fél a jelen­legi évi 532 ezer hektoli­terről 300 ezerre akarja csökkenteni. GÁGYOR ALLZ Sergej Kozlík miniszterelnök­helyettes minapi nyilatkozata a cseh Hospodárske noviny ha­sábjain arról árulkodik, hogy szlovák részről már végérvénye­sen eldöntötték az 1997-ben megállapított sörkvóta csökken­tését 300 ezer hektoliterre (a szlovák sörgyártók kihasználat­lan kapacitásaikra hivatkozva 200 ezer hektoliteres kvótára tettek javaslatot). Úgy tűnik, Po­zsonyban már csak az kérdéses, hogy mire hivatkozva hozzák meg a döntést. A szlovák fél ugyanis szeretné a dolgokat úgy intézni, hogy a csehek ne (na­gyon) kapják fel a vizet. A Hospodárske noviny Kozlík sza­vai alapján azt gyanítja, hogy a Mečiar-kormány már igent is mondott a kvótamódosításra. Ugyanaklcor lapunk értesülései szerint „hivatalos döntés még nem született az ügyben." Több hírforrásból tudjuk, a gaz­dasági tárca már megvizsgálta a cseh sör kérdését, s papírra ve­tette álláspontját, azaz hogy mi­re hivatkozva lehetne „háború­mentesen" a kvótát lefaragni. Az anyagot jelenleg a földművelési tárca tanulmányozza, ám nyilat­kozni róla senki sem akar, mondván „bizalmas". Magát megnevezni nem kívánó hírfor­rásunktól megtudtuk: a jelentés még nem került a kormány elé, a múlt heti kabinetülésen Peter Baco fölművelésügyi miniszter „mindössze szóban tájékozta­tott róla". A szlovák fél egyik legfontosabb érve az, hogy „nincs még egy olyan ország, ahol a sörimport aránya a hazai össz­fogyasztáshoz viszonyítva olyan magas lenne, mint Szlovákia esetében" (lásd táblázatunkat). Ugyanakkor tudatosítják, hogy a csehek nem egyeznek bele a kurtításba, az export drasztikus visszafogása ugyanis néhány csehországi sörgyár azonnali bezárását eredményezné. Nagy fejfájást okoz Pozsonynak már az a cseh kiskapus megol­dás is, hogy licenc alapján főzik a cseh sört Szlovákiában. (Az ógyallai sörgyárban például Gambrinust állítanak elő, tervek szerint az idén 80 ezer hektoli­tert, a pozsonyi Stein sörgyárral pedig már szerződést írtak alá a Mešťan előállításáról.) A gazda­sági tárcához közel álló forrás­ból úgy értesültünk, hogy „a sza­badalom alapján Szlovákiában főzött cseh sört nem számítanák bele a 300 ezer hektoliteres kvó­tába." Másként vélekednek erről a szlovákiai sörgyártók. A föld­művelésügyi tárca egyik magát megnevezni nem kívánó illeté­kese lapunk kérdésére azt állí­totta „megegyezés kérdése, va­jon beleszámítják-e ezt a sört is a keretbe, vagy sem." Személyes véleménye azonos volt a szlovák sörgyártók által hangoztatottak­kal. Az egyik hírforrásunk szerint a kvótacsökkentéssel meg kellene várni a vámunió mezőgazdasági bizottságának júniusra tervezett ülését, valamint a vámunió ta­nácsülését, tehát az intézkedés leghamarább júliusban léphetne érvénybe. Másik informátorunk szerint „a kérdést már megvitat­ták a legutóbbi bizottsági ülé­sen, a felek megegyezése - a bi­zottság alapszabálya értelmé­ben - nem szükséges". A cseh sörgyárak máris hango­san tiltakoznak, s a nemzetközi szerződések betartását követe­lik. A Kereskedelmi Világszerve­zet (WTO) által elfogadott meg­állapodásokra hivatkozva állít­ják: amennyiben két ország megegyezik egy bizonyos keret­ben (márpedig a csehek 1997­ben hosszú és keserves tárgyalá­sok eredményeként beleegyez­tek a 532 ezer hektoliterbe), úgy nem lehet a kvótát egyoldalúan csökkenteni. Rudolf Besík, a vámunió tanácsa állandó titkár­ságának vezérigazgatója szerint „rendkívüli esetekben egyolda­lúan is módosítható a kvóta, ám ezzel nemzetközi megállapodá­sokat sértenénk". Globtel GSM roaming öt kontinensen A roaming a Globtel GSM kiegészítő szolgáltatása, amely ügyfelei számára lehetővé teszi a mobiltelefon használatát külföldön is. A közelgő szabadság-idénnyel nő az érdeklődés ezen szolgáltatás iránt, így a roaming partnerek száma is nő. A Globtel GSM ma öt kontinensen kí­nál roamingot, minden szomszédos országgal és szinte egész Európá­val. A roaming partnerek száma, akikkel a Globtel GSM-nek jelenleg működő roamingje van, 48 ország­gal, a világon 68 operátorral nőtt. A roaming-felhasználók néhány or­szágban a több operátorral kötött partner-szerződéseknek köszönhe­tően több hálózat közül választhat­nak. A Globtel GSM társaság szán­déka természetesen a mobilkommu­nikáció lehetőségeinek folyamatos bővítése a roaming szolgáltatások partnerszerződései segítségével a GSM operátorok lehető legnagyobb számával az egész világon. A múlt héten az első szlovák GSM operátor roamingot nyitott az Amerikai Egye­sült Államokban PCS 1900 operátor­ral, amely szignáljával lefedi a nagy­városokat, mint például New York, Boston, Philadelphia, Wilmington, Dover és a közelükben lévő vidéki körzeteket. Május közepén hozzáfér­hetővé vált a roaming Svédország­ban és Ukrajnában, áprilisban roaming-egyezményeket kötött a tár­saság új operátorokkal Cipruson és Szerbiában. A Globtel GSM társaság kereskedelmi roaming-jegy­zéke: Európa - Ausztria, Belgium, Bulgá­ria, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaor­szág, Gibraltár, Görögország, Hollan­dia, Horvátország, Írország, Izland, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Nagy­Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugá­lia, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovénia, Szerbia, Törökország, Ukrajna Ázia - Azerbajdzsán, Egyesült Arab Emirátus, Grúzia, Hongkong, Indoné­zia, Libanon, Malajzia, Szingapúr, Thaiföld Ausztrália Óceánia - Ausztrália, Új Zéland Afrika - Dél-Afrikai Köztársaság, Marokko Amerika - Amerikai Egyesült Álla­mok VK-339 A csehek válaszlépése Kiskapuk keresése Pozsony. A cseh sörgyárak tilta­koznak a tervezett szlovák kvóta­csökkentés ellen, amellyel 532 ezerről 300 ezer hektoliterre akarják lefaragni a Szlovákiába behozható cseh erjesztett malátalé éves kvótáját. A cseh gyártók válaszlépésként bővíteni akatják a Szlovákiában szabada­lom alapján főzött cseh sör meny­nyiségét. A pilzeni Prazdroj és a Pražské pivovary már intenzív tárgyalásokat folytat szlovákiai partnereivel. Ä Jihočeské pivovary ugyancsak szlovákiai kooperációt fontolgat; a cég ta­valy a Samson és a Regent már­kákból 12 ezer hektolitert expor­tált Szlovákiába. A nagyok közül egyedül a Budvar az, amely „hal­lani sem akar" a licenciós sörgyárásról (éves exportja 540 ezer hl sör). Azt tartják ugyanis, hogy sörüknek - már márkanevé­ből eredően is - České Budé­jovicében kell készülnie, (g) Az importált sör aránya •2 B (ti 1' w> -ni E .Qj Z o <u 62 13,2 7,5 6,0 5,6 4,8 U Az importált sör aránya a hazai fogyasztásban 1997-ben százalék­ban az egyes országokban. (Forrás: Slovenský profit) Néhány élelmiszer átlagos fogyasztói ára (kg, I, db) 21. hét Marha­Sertéscornb Sertés Fagyasztott Friss Zacskós Vaj Kömény-Péksütemény Kristály­Kerület hátulja (csont oldalas csirke tojás félzsíros tej magos kenyér(70 g-ig) cukor nélkül)­aprólékkal (1 kg-ig) Pozsony 148,80 153,20 82,00 67,60 2,75 13,30 32,30 17,70 1,35 20,90 Nagyszombat 154,80 150,30 79,80 68,30 2,bb 12,60 31,30 16,50 1,35 18,60 Trencsén 149,10 144,50 74,50 69,10 2,70 11,80 31,40 16,40 1,40 22,20 Nyitra 158,66 156,13 80,16 67,21 2,61 12,72 30,80 16,15 1,53 21,39 Besztercebánya 158,45 164,54 76,35 72,90 2,54 12,48 29,71 16,06 1,74 21,00 Zsolna 148,79 157,63 78.55 69,21 2,69 13,66 32,61 13,90 1.32 21,62 Kassa 157,00 167,00 81,00 72,30 2,43 13,23 31,00 15,47 1,48 21,35 Eperjes 152,00 166,00 81,00 68,70 2,50 13,00 30,70 16,40 1.40 19,90 Szlovákia 153,45 157,41 79,17 69,42 2,61 12,85 31,23 16,07 1,45 20,87 Szlovákia korlátozza a cseh sörbehozatalt. A csehek a szerződés betartását kérik Sörcsata a láthatáron

Next

/
Oldalképek
Tartalom