Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)

1998-05-02 / 100. szám, szombat

TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - VASÁRNAP ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 2. TV-MŰSOROK MTV 1 TV 2 MARKÍZA SZTV 1 MŰSORAJÁNLAT Szárnyas fejvadász MTV 1, szombat, 21.00. Amerikai sci-fi. Robotok és rendőrök üldözik egymást a túlzsúfolt, mocskos nagyvá­rosban. 2019-ben járunk. Négy veszedelmes, szökött androidot akarnak elfogni. Az emberszabású, mesterséges lények gátlástalanul gyilkol­nak. Valójában a megalkotóju­kat keresik, aldnek segítségé­vel szeretnék meghoszabbíta­ni rövid, de intenzív életüket... A főszerepben Sean Young Nemzetiségi magazin az SZTV 2-n SZTV 2, szombat, 16.35. Beszámolót láthatnak a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Érsekújvárott megtartott máso­dik küldöttközgyűléséről. A közelmúltban adták át a Nyitott Európáért díjakat. Az eseményről egy korábbi adásban már szó volt, most a díjazottak, illetve az alapítvány kuratóriumá­nak elnöke nyilatkozik a rendezvény kapcsán. A kassai össze­állításban egy sok mindenhez értő ezermestert mutatnak be. Megtartotta ez évi bemutatóját a füleki Zsákszínház - erről is készült képes beszámoló. Az elmúlt hét végén Rimaszombat és Tornaija adott otthont a Tompa Mihály országos vers- és pró­zamondó versenynek. Egy díjazott vers kapcsán a rendez­vényről is szó lesz. A műsor végén ma is egy dallal köszöntik a nézőket. A műsorvezető Pék Zoltán. Rossz időzítés DUNA Tv, vasárnap, 21.50. Brit film. Egy rendszerető amerikai férfi és egy izgága amerikai nőszemély sze­relmi kapcsolatának tragé­diája Bécsben? A nemek párharcának egy újabb tör­ténete? Lehetséges. A fil­met a televízióban először láthatják, s csak felnőtt né­zőknek ajánlják. A főszerepben Theresa Russel A Hétről hétre magazin tartalmából RÁDIÓ, szombat, 9.00. A háromórás magazin műsor első órá­jában összeállítást hallhatnak a Magyar Koalíció tanácsának csütörtöki döntéseiről. Tíz óra után a szegénység és a gazdag­ság a téma. Van-e valós alapja annak az állításnak, hogy élet­célunk a reklámfilmekben látott életszínvonal elérése. Mi szá­mít ma luxusnak egy átlagcsaládban, lehet-e a hitelkártya sze­xepil, avagy fénykorukat élik-e a rendetlen férfiak rendezett anyagiakkal? A műsor utolsó harmadából a Lehár énekverseny gálakoncertkoncertjén készült összeállítást ajánlják figyelmük­be. A szerkesztő Molnár Judit várja önöket a készülékekhez. Csinos kislány MARKÍZA, vasárnap, 23.40. Amerikai film. A tizenkét éves Violett egy nyilvánosházban cseperedik fel, ahol anyja dol­gozik. A fiatal lány már alig várja, hogy ő is aktívan dol­gozhasson. Hamarosan sze­met vet rá a házban szabadon közlekedő ifjú fényképész. A film Amerikában a bemutató után nagy port kavart, hiszen a főszereplő az akkor 13 éves Brook Shileds volt. Brooke Shields és Susan Sara­don 7.45 Pingu. Német bábfilmsor. 7.50 Kukucs (ism.) 8.10 Zene­gér 8.30-9.25 Cartoon Net­work: Rajzfilmsztárok parádéja 9.30 Delta 200010.00 Tévéma­giszter 11.05 Aranyág 98. 12.00 Déli harangszó 12.05 Szerencsepercek - 21-es show 12.40 Egy amerikai Párizsban. Am. filmmusical (Feliratos!) 14.30 Három kívánság 15.30 Örömhír 15.50 Vers mindenki­nek 8.01 Cápali és Cápeti 8.38 Igazi szellemirtók Rajzfilmek 9.00 Hűséges az Isten. Vallási maga­zin 9.30 A következő áldozat. Br. sor. (18-19.) 11.30 A foci­vb-k története 12.00 Nótaszó 12.30 A következő áldozat. Br. sor. 20-21.) 14.30 Vigyázz, NA­TO, jön a magyar! A Mikroszkóp Színpad kabaréjának televíziós változata 15.00 Orgona. Anyák napi gálaműsor az Operettszín­házból 6.40 Egy éve történt 7.00 Kakaó 9.30 Hetedik mennyország I., 6. 10.30 London Calling. Angol slágerlista 11.00 Xena II. Ameri­kai sorozat, 1. 12.00 Superman III. Amerikai sorozat, 6. 13.00 Hogyan menjünk férjhez egy milliomoshoz. Amerikai filmvíg­játék 14.40 MacGyver. Ameri­kai kalandfilm 15.35 Forma-1. San Marino Nagydíj 15.55 Jég­korong-vb. Szlovákia-Kanada mérkőzés 8.40 Kuko és a gyerekek 9.50 Rudienka. Mesejáték 10.45 Az emberek és a világ. Miami ké­peslap. A BBC útifilmsorozata 11.35 Anton Bruckner: 4. Esz­dúr szimfónia 12.45 A világ ké­pekben 13.15 Összekötővonal. Közlekedési és távközlési maga­zin 13.30 Lépések. Politikai vi­taműsor 14.40 Folklórműsor 15.20 Tv-üzenet 15.50 A bá­tyámnak remek öccse van. Cseh filmvígáték RTL Klub, szombat, 20.00. Tévedés. Amerikai krimi. Joyce (Donna Mills) boldog asszony: elegáns otthona, remek férje és szép gyerme­kei vanak. Am ez az álomvilág kártyavárként omlik össze, amikor egy kegyetlen kettős gyilkosság vádjával valaki börtönbe juttatja az ártatlan asszonyt... 16.00 Walt Disney bemutatja 17.05 Minden, ami zene 17.15 ÖN dönt! A mai téma: Kihez kerüljön egy inté­zeti fiú, nevelőszüleihez vagy az édesanyjához? 16.00 Szuper csapat Amerikai sorozat 17.00 Az űrközpont Amerikai sorozat, 17. 18.55 Időjárás 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Murphy Brown IV. Am. filmvígjáték, 10. 17.20 Rajzfilm 17.30 A csodálatos iskolabusz Amerikai animációs sorozat, 31. 18.00 A növények magánélete Ang. természetfilm-sor. 18.50 Útiláz. Vetélkedő 19.00 A Športka nyerőszámai 19.10 Esti mese 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Aranyág'98 A gyermekek egész­ségéért - az egész­séges gyermekekért 20.15 Sandra hercegnő Fr. tévéfilmsor., 13. 21.05 Aranyág 98. Gála Sztárparádé 0.10-0.35 Tonik 20.00 Közkívánatra! 22.00 Gól! Gól! Gól! 22.30 Színkép Kulturális magazin 23.00 Apám néhány boldog éve. Magy. film 0.30 Nemcsak egy mozi 1.00 Napló (ism.) 1.45 Közvetlen ajánlat 20.00 JAG - Becsületbeli ügyek. Am.-ném. akciófilmsorozat, 8. 21.00 A társadalom krémje 21.20 Sportmagazin 21.35 Rex felügyelő II., 5. 22.30 Hegylakó IV. Kalandfilmsorozat 22. 23.40 Csinos kislány. Am. film 20.00 A remény éve. 1968 harminc év távlatából 20.10 A remény folyója, 12. 21.05 Keresztül-kasul 21.20 Erős kávé. Vitaműsor 22.20 Sporthíradó 22.40 L. N. Jégé: Adam Šangala. Tévéfilm, 3. 23.50 Híradó SZTV 2 11.00 Disco Latiné. Latinnyelv-lecke 11.30 Look Ahead. Angolnyelv-lecke 11.55 Üdvözöljük Spanyolország­ban! Spanyolnyelv-lecke 12.30 Ökológia. Környezetvédelmi magazin 13.05 Színes bazár. Tévéjáték, 3/1. 15.05 Portréfilm Karol Duchoňról 15.55 Portréfilm Jana Kiselová-Siteková képzőművészről 16.25 A hagyományostól eltérő zenekar. Zenés műsor 17.05 Torony nélküli templom Dokumentumfilm 17.30 A mi Szlovákiánk Árvái Galéria. Kisfilm 18.10 Egészségvédő magazin A klimax 18.55 Holland építészet tegnap és ma. Dokumentumfilm 19.30 Híradó, sport, időjárás 20.00 Tangó. Labdarúgó-magazin 21.05 Motorosok magazinja 21.50 Variációk 22.20 Donizetti: Szerelmi bájital 0.30 Lépések (ism.) RTL Klub 11.00 Felfedező úton a Robinson család, 6. 11.30 Sweet Valley. Am. sor., 1. 11.55 A Dunánál... Nemzetiségi magazin 12.25 Fókusz plusz 13.10 Kedvenc magazin 13.40 David Attenborough: Szeszélyes természet, 9. 14.40 Nászút fél áron. Magy. film 15.50 így készült a Cobra, 11. 16.20 Angyali érintés. Am. sor., 25. 17.10 Hetedik mennyország, 17. 18.00 ZenÉsz 18.30 Dóra mozija 19.30 Csíü'z! Szórakoztató műsor 20.00 Tévedés. Am. krimi, 2. 21.40 Pusszantlak, drágám!, 1. 22.15 Gyilkos sorok. Ang. sor. 23.25 Országház. Heti magazin 23.55 Életveszélyben (ism.) MTV 2 7.30 Urgammák. Sci-fi sor. 8.00 Az öreg bánya titka, V/4-5. 9.00 Oltár Anyámnak (FF!) 10.05 Aranyág '98. Kívánságműsor 10.35 Abigél. Tévéfilm, IV/4. 12.00 Pillanatkép. A Kéket Zoltán vezette Dolly Rollról 12.30 Aranyág '98. 13.00 A szerelem jogán. Br. tévé­filmsor. 160/119-122. (ism.) 15.00 Állami Áruház. Magy. film 16.40 Jelképtár. A kerék 16.45 Az MTV2 jövő heti műsorajánlata 17.00 „...az én váram" 17.30 Körző 18.00 Aranyág '98. 20.05 Magyarország 2000 Magna Dominae Hungáriáé 20.30 Metronóm 21.20 Táncvilág 22.00 Amíg még élünk, 16. 22.50 Telesport 23.35 Vasarely. Portréfilm DUNA TELEVÍZIÓ 10.15 Hungaria Litterata, 3. 10.45 Verbunkok a Kárpát-medencében 10.55 Mi lesz holnap?, 1. 11.15 Kapcsok 12.00 Déli harangszó 12.10 Az Orchestra Femina kamarazenekar játszik 12.30 Boldogságkeresők. Dok.film 13.00 Levél anyáinknak 13.45 Emlékképek - Régi híradók 14.10 Sportképek 16.35 Formatervező természet, 2. 17.05 Kedves 17.45 Mesefilm 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó, sporthírek 19.15 Rózsakert. Ol. film 20.50 Montreali nemzetközi dzsesszfesztivál 21.50 Rossz időzítés. Ang. film VT V 10.15 Hamilton keresése, 2. 11.05 Koktél. Sztármagazin 11.35 Z klub. A. Reiner talkshow-ja 12.35 Musée ď Orsay. Fr. dok.sor. 13.25 AŠK Inter Bratislava ­FC Spartak Trnava labdarúgóliga-mérkőzés 16.25 Popeye, a tengerész 16.30 Sportmagazin 17.00 K. O. Slágerlista 18.00 Számítógépes játék 18.55 Popeye, a tengerész 19.30 Híradó, sport, időjárás 20.00 Őszi nap. Fr. film 21.30 Unipóker. Telefonos játék 21.50 Képújság, sporthírek 22.05 A tengeralattjáró. Thriller NOV A 7.30 A rózsaszínű párduc, 10. 7.55 Superman, 18. 8.20 Rajzfilmsorozat 8.50 Legenda a elrejtett városról, 2. 9.20 Noé bárkája. Am. sor., 11. 10.10 Ász. NOVA-slágerlista 11.10 Superman IV. Am. sor., 5. 12.00 Štefánie III. Ném. sor., 18. 13.00 7 azaz Hét nap 14.00 Fümmúzeum 15.50 Jégkorong-vb. Csehország­Fehéroroszország mérkőzés 18.35 Beverly Hills, 90210.192. 19.30 Híradó, időjárás, sport 20.00 Country-show. Ivan Mládek szórakoztató műsora 20.50 Sólyomasszony. Am. film 23.00 Labdarúgó-magazin 23.15 Ketten a Niagara vízeséstől, 6. 0.05 Pokoli övezet. Am. thriller 1.40 Gillette World Sport Special ORF 1 13.00 Csaj a csajok között Amerikai vígjáték 14.30 Próbababa II. Am. vígjáték 16.00 Ifjú Einstein. Vígjáték 17.30 Mr. Bean 18.00 Szívecském 18.30 Vasárnapi sport 19.30 Híradó 20.15 Kaisermühleni blues 21.05 A tölzi kopó. Krimisor. 22.40 Tetthely. Krimisor. 0.55 Pointman-A becsapás Ameriai krimi ORF 2 12.00 12.30 13.00 13.05 13.30 14.00 14.30 15.00 15.30 17.05 17.55 18.25 18.30 Tisztelt Ház Tájékozódás Híradó Az ORF heti híradója Haza, idegen haza Oldalpillantások-revü Élet a vadonban: Zebramanguszták az afrikai pusztákban. Dok. film Rendőri körzet. Krimisor. Az erdő csendje. NSZK film Idősek klubja Hársfa utca. Ném. sor. Krisztus ma Képek Ausztriából 19.00 Ausztria ma 19.17 Hatoslottó-sorsolás 19.30 Híradó 20.15 Népies slágerparádé 21.20 Stoakogli klasszikusok 21.45 Híradó 21.55 Életművészek 23.00 Furcsa pár 0.30 Látomások 0.35 Egyszerűen klasszikus RTL 11.00 Szuper csapat. Am. sor. 11.55 Disney-filmparádé 12.15 Elvarázsolt erdő. Am. film 14.00 SeaQuest DSV. Am. sci-fi 15.55 Xena. Am. sor. . 17.45 Muppet-show 18.15 Hacki a taxiban 19.10 Drámai mentőakciók 20.15 Jöttem, láttam, beköltöztem Amerikai film 22.10 Spiegel Tv 23.05 Harc a túlélésért ­S0 éves Izrael, 2. 0.00 Atlantis - az örök tavasz. szigete 0.20 Éjszakai szüánkok 0.55 Robin Hood SAT 1 11.05 A fehér bölény. Am. western 12.50 A vidám falu. Ném. film 14.30 Charley nénje. Osztrák film 16.05 Harc az Endor bolygóért Amerikai film 18.00 Villám 18.30 Híradó 19.00 Labdarúgó-magazin 20.15 Szerencsespirál 22.05 Talkshow 23.00 Spiegel Tv 23.30 24 óra 0.05 Rendőrnő New Yorkban Olasz akciófilm PRO 7 11.25 Brisco county Jr. kalandjai Amerikai film / 12.20 Időösvény. Am sci-fi 13.15 A zendai fogoly. Am. film 15.05 Pacific Blue. Am. akciófilm 16.00 A keményfejű. Am. sor. 17.00 Végső visszaszámlálás Amerikai film 19.00 Tévedni férfidolog. Ném. film 22.15 Focus Tv 23.20 Mikey. Amerikai thriller POZSONY (magyar adás a927ésl017 kHz-en) 9.00 Hírek 9.15 Világosság - Egy­házi magazin 9.45 Barokk zene 10.10 Mese 10.25 Kölyökvüág 10.55 Anyanyelvünk 11.00 Kulturá­lis körkép 11.30 Nótacsokor 12.00 Hírek 12.10 Randevú - Ifjúsági műsor 14.00 Hírek 14.05 A MKKI hí­rei 14.15 Kapcsoljuk a BBC magyar adását 15.00 Irodalmi mozaik 15.30 Hazai tájakon - néprajzi összeállítás 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.45 Hírösszefoglaló KOSSUT H 6.00 Vasárnapi Újság 8.25 Édes anyanyelvünk. Nyelvművelő műsor 8.00 Hírek 8.30 MM. Magyar mil­lennium 9.05 Világóra 10.05 Szent­mise közvetítése Nyíregyházáról 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli króni­ka 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 12.55 Vasárnapi levél 13.05 Névjegy 14.05 Szonda 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.05 Választás '98 16.00 Hírek 17.00 Terasz 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Leszler Jó­zsef nótáiból 20.05 Északi hang ma­gyar hangsúllyal 21.05 Rádiószín­ház. Tájkép régi időkből 21.45 Könnyűzene 22.00 Esti krónika 22.20 A tegnap hangversenyeiből 23.45 Beethoven: III. Leonóra nyi­tány 0.00 Hírek PETŐFI 6.08 Végre vasárnap! 7.38 Sportreg­gel 8.00 Jó reggelt, Európa! 9.04 Embermesék 10.00 Gordiusz maga­zin 11.03 Közlekedés 11.07 Csú­cson. Válogatás a hazai és külföldi slágerlistákról 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 A tudós csacsi. Me­sejáték 14.00 Csík 15.04 Közlekedés 16.00 Poptarisznya 18.30 Sportösz­szefoglaló 20.00 Gyurkovics-szalon 21.03 A Rádió Dalszínháza 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi... EB 18.10 Helló, világ! A Televízió turisztikai magazinja 19.00 A Hét 19.43 Híradó 18.00 Tények. Hírműsor 18.10 Napló. A Tv 2 heti magazinja 19.00 Szerencsekerék Szórakoztató vetélkedő 19.30 Szerelem első látásra I 20.00 18.00 16.00 RÁDIÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom