Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)

1998-05-13 / 108. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 14. PANORÁMA - H IRDETÉ S 7 13 Budapesten alapított társulatot Csontos Róbert, aki Gutáról indult a színészi pályán Napszínház - soron kívül Csonka családban nőtt fel a fiú. Apjától teljesen elhi­degülve. Anyjával élt, de inkább csak mellette. Kap­csolatuk üres volt, pusz­tán a megszokás működ­tette. Aztán egy nap társra talált a nő. Bejáratos lett hozzájuk egy férfi, aki egyre jobban vonzódott ­a fiához. SZABÓ G. LÁSZLÓ Őt akarta, nem az anyját. Mie­lőtt befejezi röptét a denevér. Tímár Péter filmje 1989-ből. Bodnár Erika és Máté Gábor tár­saságában egy tizenöt éves gútai fiú, Csontos Róbert. Amint mondja: nem hagyott rajta nyo­mot a történet. Ep lélekkel ke­rült ki belőle. Nem lett idegbe­teg. Kilenc éve, hogy bemutatták a filmet. Kilenc éve, hogy az érzé­kenységéből merítkező, szak­mai tapasztalatokkal egyáltalán nem rendelkező, ösztönös te­hetséggel játszó Csontos Ró­bertrőlelismeréssel írt a magyar kritika. Nem is lepett meg sen­kit, hogy a színészi pályát vá­lasztotta. A pozsonyi színművé­szeti főiskolát azonban nagy ív­ben elkerülte. Két évadot töltött a komáromi színházban, majd Budapestre ment, de ott sem a főiskolára. Önerőből érte el mind­azt, amit a magáénak tudhat. „Valahogy nem éreztem, hogy ott a helyem. Nem húzott oda semmi. Hallottam ugyanis a té­vében egy hirdetést, hogy nem­zetközi színiiskola nyílik Pesten, fel is vettek, de fél év után ott­hagytam. A tanári kar nagyon jó volt, csak a vezetéssel volt ba­junk. Szét is szaladt csaknem az egész évfolyam. Én viszont ta­nulni akartam. A magániskolá­kat igyekeztem elkerülni, mert világosan láttam: a legtöbb šar­latán munkát végez, s akik ki­jönnek, szakmai tudásról nem igazán beszélhetnek. A Hangár­ban azonban egészen más volt a helyzet. Neves tanárok - köztük Nyilassy Judit, Csengery Adrienne, Dunai Tamás és Ladik Katalin - foglalkoztak velünk, s a színészmesterség, az ének­technika mellett még dramatur­giát is tanultunk. Három és fél év után vizsgaelőadással fejez­tük be az iskolát, és a színészka­marától megkaptam a színész I. minősítést." Ezek után három társulat is szerződtette volna. Hívták, de nem ment. Hangárbeli barátai­val maradt, mert kerüli a nagyi­pari színjátszást. „Nem akartunk színpadi ham­burgersütők lenni. Saját társula­tot alapítottam, melynek nem­csak színésze - rendezője is let­tem. Úgy kezdődött az egész, hogy elkezdtem dolgozni egy darabon. Brecht versei alapján írtam egy történetet. Pár kollé­gám elolvasta és felbiztattak, hogy csináljuk meg színpadon. Pénzünk nem volt, de még csak próbatermünk sem, ám ahogy elkezdtünk dolgozni, lett ez is, az is. Nagyon szép próbafolya­mat részesei voltunk. Mindenki ingyen dolgozott, még a techni­kusok és a kivitelezők is, de min­denki annyira lelkes volt, hogy észre sem vettük: napi huszon­négy órát töltünk együtt. El is készült az előadás Az elkárho­zott lélek panoptikuma címen. Évadonként azóta két bemuta­tót tartunk, s ott játsszuk a dara­bokat, ahol tetőt kapunk a fe­jünk fölé. Napszínház néven működünk, és ha minden igaz, mostani bemutatónkkal, a Dandin Györggyel szeptember­ben Komáromba is eljutunk." Csontos Róbert, Magyarország legifjabb színházvezetője, ha úgy tetszik, igazgatója elmond­hatja magáról: önerőből, hatal­mas kitartással érte el mindazt, amit a magáénak tudhat. „Eleinte sokan úgy gondolták, a Denevér besegített. Aztán látni­uk kellett, hogy nem támaszko­dom senkire. Nem járok sem Tí­már Péter, sem a filmbeli part­nereim nyakára. Még csak nem is emlegetem őket. Egyvalami­ben azonban kezdettől fogva szerencsésnek érzem magam. Az ilyen fiatal csapatnak, mint a miénk, nagyon nehéz beindul­nia. A Napszínházat azonban megalakulásának első percétől fogva szereti a sajtó, a rádió, a televízió. Rengeteg riport ké­szült már velünk, s minden egyes bemutatónkról hírt ad­nak. Tavaly Boris Vian Venyige­szó és a plankton című darabját állítottam színpadra, Varsányi Marika vendégszereplésével. Sokat játszottuk. Szerette a kö­zönség. A Kolibri Színházban volt a premier decemberben, ez év májusától azonban már a Jó­zsefvárosi Színház tűzi műsorá­ra. A Dandin Györggyel, amely­nek május 3-án volt a bemutató­ja a BM Dunapalotában - An­gyalka: Nagy Natália nyáron fesztiválokra és szabadtéri szín­padokra megyünk. A következő évadban már inkább játszani akarok, nem rendezni, mert szí­nészileg is fejlődni szeretnék. Nem vagyunk alternatív szín­ház. Inkább csak olyan soron kí­vüli. De akárhol állunk is, sze­retnénk nagyon jó előadásokat létrehozni." Nyilvánvaló, hogy a panaszok zöme inkább ürügy volt, mindenki saját tehetetlenségét palástolta vele Önismeretünk forrása Nagysallóról LISZKA JÓZSEF Sokszor emlegetjük, némi ciniz­mustól sem mentesen, hogy no, lám, azoknak, akik 1989 előtt arról panaszkodtak, nincs mód­juk publikálni, most vajon hol vannak az „íróasztalfióknak" gyártott műveik? Hol az a sok néprajzi, helytörténeti mono­gráfia, amelyek megjelenését annak idején a kommunista ha­talom akadályozott meg? Nyil­vánvaló, hogy a panaszok zöme inkább ürügy volt, és a saját te­hetetlenségét palástolta. Más­részt viszont az is nyilvánvalóvá vált, hogy az akkori hatalom igenis megakadályozta, nehezí­tette a helyi kezdeményezésű publikációk megjelenését, már csak azzal is, hogy azoknak min­denféle ideológiai szűrőkön kel­lett volna átmenniük (amelye­ken, mellesleg szólván, zömük­nek - „ideológiai" szempontból - nem is kellett fönnakadniuk), s ezzel eleve visszariasztotta a kezdeményezőket. 1989 után gyakorlatilag bárki bármit kiad­hat, ha arra pénze van, s ily módon gombamódra szaporod­nak a honismereti, helytörténeti kiadványok. A közelmúltban a muzslaiak vál­lalkozásáról számolhattam be e helyen, s e cikk hatására rövide­sen Nagysallóról hozott a postás egy vaskos füzetköteget. A nyolc darabból álló sorozat szerzője Horváth Imre, aki tanárember­ként évtizedeken át gyűjtögette a szülőfalujára vonatkozó ada­tokat a hagyományos táplálko­zástól, továbbá a népviselettől kezdve, a lakodalmi és temetke­zési szokásokon keresztül egész a nagysallói vonatkozásaival be­zárólag. Nagyjából ezeket a támaköröket öíeli fel az a szá­mozadan füzetsorozat, amely­nek egyik darabja abból az alka­lomból látott napvilágot, hogy Nagysallóban 1997. május 30­31-én megrendezték a faluból a magyarországi Bátaszékre kite­lepített jó száz család és leszár­mazottaik, valamint a faluban maradottak találkozóját. Ez amolyan falukrónika, amely számtalan kép, dokumentum segítségével bemutatja a község múltját és fejlődését napjainkig. Nézzük azonban azokat a füze­teket, amelyeknek témája nem­csak a helybéli lokálpatriótákat, hanem a tágabb környék népi kultúrájára kíváncsi néprajzku­tatót is érdekelhetik. Étkezési szokások Nagysallóban a századfordulón címen akár a szakképzett néprajzkutatókat is megszégyenítő alapossággal uja le a szerző a vizsgált település paraszti konyháját, sort kerítve benne nemcsak az egyes ételfé­leségek bemutatására, hanem az étkezések rendjének, a hét­köznapi és ünnepi étrend leírá­sának is. Igen tanulságos volt számomra az Azok a híres nagysallói bú­csúk című füzetnek a lapozgatá­sa, hiszen benne hitelesen, a résztvevő tanú-hitelességévei ír­ja le a szerző az egykori búcsúk egyes alakjait (mézeskalácsos, körhintás stb.), valamint a bú­csúhoz kapcsolódó vásár jelleg­zetességeit (szervezett dinnye­Dömötör Ede illusztrációs felvétele lopás, búcsúfia-vásárlás stb.). Az 1994. augusztus 20-ai nagysallói búcsú statisztikai adatai is fontos forrásai lesznek még a tradicionális kultúránk kutatóinak - történészeknek, néprajzkutatóknak egyaránt. Helyben mindig jó a kiadványok „felvevőpiaca". Van hát helyi ér­deklődés, s meggyőződésem, hogy már csak ezért is megérte Nagysalló Községi Hivatalának ezeket a füzeteket megjelentet­nie. Az, hogy belőlük, mint for­rásmunkából a szakkutatás is meríthet, tovább növeli értékü­ket. Még akkor is, ha tudatosít­juk: ezek a 15-30 oldalnyi terje­delmű munkák eleve nem vál­lalkozhattak tárgyuk monogra­fikus feltárására. Az adott lehe­tőségen belül azonban olyan hi­teles képet nyújtanak, amilyen­nek, ha minden településünk vi­szonylatában rendelkeznénk, nem okozhatna nehézséget a szlovákiai magyarság népi kultúrájának összefoglalása. A BÖNGÉSZŐ nyertesei A Vasárnap 18. számában feltett kérdésre a héten 783 helyes megfejtés érkezett. A beküldők közül tegnap Szabó G. László, a Vasárnap szerkesztője közjegyző jelenlétébén sorsolta ki a szerencsés nyertesek nevét. E héten az 500-500 koronát Csuvaj Éva várgedei, Szabó Katalin alsószeli és Gálik Magda­léna ipolyszalkai olvasóink nyerték. Gratulálunk! A helyes megfejtés: 47,81 százalék, (v) SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Don Quijote (19) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Chioggiai csetepaté (19) KIS SZÍNPAD: Zárt tárgyalás (19) ASTORKA: Tartuffe (19) JÓKAI SZÍNHÁZ - KOMAROM: Pinokkió (10) THÁLIA SZÍNHÁZ ­KASSA: Kár, hogyká (19) POZSONY HVIEZDA: Avas álarcos férfi (am.) 15.30,18, 20.30 OBZOR: Az ördög ügyvédje (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Hét év Tibetben (am.) 15,17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Palmetto (am.) 17, Titanic (am.) 14.30, 17, 19.45, Ahogy csak lehet (am.) 20.15, Rivers of Babylon (cseh-szlov.) 17, 18, 21 A naptól fáradtan (orosz-ír.) 19, Lakókocsilakók (cseh) 19.15 KASSA DRUŽBA: Ahogy csak lehet (am.) 15.30, 18, 20.15 TATRA: Romeo és Júlia (am.) 15.30,17.45,20 CAPITOL: Szféra (am.) 15.45, 18, 20.15 ÚSMEV: Avas álarcos férfi (am.) 16, 18, 20 IMPULZ: Emma (am.) 16.15,19.15 DEL-SZLOVAKIA LEVA - MUVELODESI KOZPONT: Titanic (am.) 16, 19.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Az ördög ügyvédje (am.) 16.30,19 GALÁNTA - MŰVELŐDÉSI HÁZ: Spice World (ang.) 17.30, 20 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Fedőneve Donnie Brasco (am.) 19 NAGYMEGYER - SLOVAN:A kapcsolat (am.) 20 Tóth Lehet Álarc nélkül c. fotókiállításáról Egy út fókuszában KRITIKA Tóth Lehel Álarc nélkül című fo­tókiállítását május tizenkette­dikéig tekinthették meg az Ógyallai Művészeti Alapiskola Galériájában. A kiállításon ezút­tal huszonegy tónusozott és fekete-fehér fotó volt látható. „Kimeríthetetlen kaland szá­momra a fekete-fehér fotográfi­ák fényjátéka, de a pirosas, ké­kes és barnás tónusozást is izgal­mas kihívásnak találom - vallja Tóth Lehel. - Olyan törvénytele­nül, szabadon itatódik át egy­egy színárnyalattal az alkotás, hogy még a szerzőnek is újabb és újabb rejtélyt kínál a tartalom absztrakt kifejezésében. Az új ívek, alakzatok, az arcokról lefo­lyó színezék az értések, a benső­ségek fegyvere. Ugyanakkor ki­váló lehetőség arra, hogy felold­jam, vagy legalább feszegessem a fotózás műfajának a határait. Az eszköz sohasem válhat céllá, sokkal inkább a célt, tehát a kife­jezés vágyát szolgálja. Alkotása­im fő témája az ember, a fény és az árnyék harmóniája és disz­harmóniája, az ember belsőleg megtett útjainak a drámaisága ­a vívódás. A nehezen érzékelhe­tő jelenségek és lélekállapotok pszichológiai portrékon keresz­tül hatnak a szemlélőre, nem­egyszer az árnyaltan hangsúlyo­zott mozdulatok tükrözik az em­ber nyughatatlan énjét és érze­lemvilágát. Olyan az összhatás, mintha egy út fókuszában áll­nék; valamerre mindig tovább kell lépni." (z. zs.) Tanulság lehet az európai viseletkutatóknak Hazai népviseleteink KÖNYVISMERTETÉS Az idei Ünnepi Könyvhét figye­lemre számot tartó kiadványa lesz a „Szlovákiai magyar népvi­seletek" című könyv (AB-ART, 1998). A szerzők - Méry Margit néprajz­kutató és Jókai Mária amatőr gyűjtő - 1974-ben kezdték el a népviseletek kutatását. Munká­jukra felfigyelt a Szlovák Tudo­mányos Akadémia Néprajzi Inté­zete, és hároméves ösztöndíjat ajánlott fel a gyűjtések befejezé­sére, a méretarányos viseletraj­zok elkészítésére. A rajzokat a te­repen a prágai Radka Mikulová készítette, a fényképeket Prandl Sándor. Az 1970-es és 80-as években fo­lyó kutatómunka során Dél-Szlo­vákiában mintegy 130, magyarok által lakott, illetve vegyes lakos­ságú településen végeztek hely­színi viseleti gyűjtéseket, hogy föltérképezzék a még föllelhető anyagot. A kötetben együtt sze­rették volna bemutatni a visele­tek fejlődésében a XIX. század vé­gén és a XX. század elején kiala­kult gazdag regionális variabili­tást. Fontosnak tartották figye­lemmel kísérni a népviselet ala­kulását, változásait a kivetkőzé­sig. Gyűjtéseiknél az adatokat ki­zárólag az idős adatközlők köré­ben rögzítették, viszont a rajzok készítésénél múzeumi gyűjtemé­nyekből is merítettek. Az adott időben 29 viseleti egysé­get tudtak meghatározni. A 29 vi­seleti csoportot a könnyebb ke­zelhetőség érdekében nagyobb geográfiai egységekbe sorolták. Területileg nyugatról kelet felé haladva mutatják be egy-egy ha­sonló viseletű falucsoport ruház­kodását, tetőtől talpig számba vé­ve az öltözetelemeket. Méry Margit és Jókai Mária mun­kája sok ismeretien adatot és ösz­szefüggést tárt föl. A több mint 700, túlnyomó többségében szí­nes fotóval és rajzzal illusztrált ki­advány hagyományápoló és is­meretterjesztő küldetésén túl ala­pul szolgálhat további feldolgo­zásoknak, és sok tanulsága lesz az európai viseletkutatás számára is. Egy ilyen nagy terület módsze­res feltárása egyedülálló az egész magyar viseletkutatásban, így hát bizonyos, hogy ennek a rég várt könyvnek fontos tudományos szerepe is lesz. (b. a.) .Eleinte sokan úgy gondolták, a Denevér besegített. MOZI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom