Új Szó, 1998. április (51. évfolyam, 76-99. szám)

1998-04-11 / 84. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1998. ÁPRILIS 11. KULTÚRA - hirdetÉs 9 A Pozsonyban élő Ilonka asszony kezéből különös energia árad - ellenszolgáltatás nélkül, szeretetből gyógyít Talpra állította a bénult kisfiút A pozsonyi lakótelepi la­kásban a szőnyegre terí­tett pléden hanyatt fekszik a nyolcéves Henrietta, és Ilonka asszony a ruhán ke­resztül simogatni, masszí­rozni kezdi a kislány ha­sát. GAÁL LÁSZLÓ Most enyhe húgyhólyaggyulla­dás miatt szükséges a kezelés, ám a kislányt agydaganatműtét után kísérte el először az édes­anyja a természetgyógyászhoz. „A kislányomat 1996-ban ope­rálták, utána kemoterápiás ke­zelést kapott, de a vérképe nem volt valami jó" - mondja Olga asszony. Henivel Gútáról jár Ilonkához. „Tavaly megint talál­tak valamit a fejében, ami eset­leg a daganat után maradhatott vissza. Prágában kellett volna megműteni. Októbertől járunk ide kezelésre, azóta a kislány vérképe is javult, és úgy látszik, a fejéből is eltűnt a lelet. Ha a következő orvosi vizsgálat alá­támasztja ezt, már nem is lesz szükség a prágai operációra" ­bizakodik az édesanya. „Naponta akár száz beteget is kezelhetek." Közben az asztal szélébe fo­gódzkodva a két és fél éves kis Richard kap a kávéscsészék és pezsgőspoharak után. Édesany­jának kell megfognia, hogy fel ne döntsön valamit. „Ugye, nem is gondolná, hogy egyéves kora után még felülni sem tudott ­mondja Zuzana, Riško anyukája - Több mint egy évig magam tornásztattam otthon, de nem volt semmi eredménye. Csak amióta Ilonkához járunk, javult az állapota: már négykézláb má­szik, sőt kapaszkodva egyedül is képes felállni." Egy másik fiatal anyuka, Júlia a kis Róberttel várja, hogy sorra kerüljenek a masszírozásban. A kisfiú szintén agybénulással született, egyáltalán nem tudott „... mászik, sőt ka­paszkodva egyedül is képes felállni." mozogni, ráadásul a bal karja a szülésnél kificamodott. Azt is Ilonka asszony rakta helyre. Ilonka saját bevallása szerint az­óta rendelkezik a különös gyógyí­tói tehetséggel, hogy 1995 szil­veszterén a klinikai halál állapo­tába került. „Le kellett feküdnöm, a szívem kihagyott, és úgy láttam, mintha egy nagy téren volnék. Hatalmas, fényes gömb közele­dett felém, és a téren rengeteg ha­lott állt. Az első sorban a nem sok­kal azelőtt meghalt szomszédo­mat láttam. Akkor Jézus magá­hoz hívott, és adott egy bögrét, hogy itassam meg azokat az em­bereket. Az egyetlen bögréből mindenkit megitattam, és még maradt is a vízből. Jézus szavára magam is ittam belőle. Ezután az Úr visszalépett a gömbbe, és hí­vott, hogy menjek utána. A gömb akkor hosszú, fényes csóvává ala­kult át, és amikor majdnem a vé­gére értünk, felébredtem. Né­A nyolcéves Heni imádkozott, és Jézus meggyógyította. A kislány agydaganatműtéten esett át. (Dömötör Ede felvételei) hány nappal később tévénézés közben mintha villám csapott volna belém: hirtelen úgy érez­tem, mintha égnék. Felhívtam pszichológus ismerősömet, s az azt mondta, hogy gyorsan fogjak meg valamit, ami fáj. Férjem hu­szonöt éve bajlódott a kezével, nem tudta mozgatni. Azt fogtam meg, és - ma rendesen tudja használni. így jöttem rá, hogy kü­lönös energia árad belőlem" ­meséli a természetgyógyász, majd azt is elmondja, hogy nem egészen két és fél év alatt mintegy harmincezer beteget gyógyított itthon és külföldön. Naponta 100-120 pácienst is képes fogad­ni. A legkülönfélébb bajokkal ke­resik fel; nemcsak rákosok, ha­nem gyermektelen nők is. „Tizen­három hölggyel foglalkoztam, az­óta kilencnek már gyermeke szü­letett" - mondja megelégedéssel. Ilonkának ápolónői képesítése van. Korábban nem foglalkozott természetgyógyászattal, most vi­szont fekélyt, sérvet, bőrbetegsé­geket gyógyít, csigolyákat rak helyre, sőt kábítószerfüggők és homoszexuálisok is felkeresték már. Egy teljesen vak embernél sikerült elérnie, hogy ma már ké­pes árnyakat megkülönböztetni, nemrég pedig egy asszonynak a nyakából tüntetett el kézrátétel­lel rákos daganatokat. „Bárkinek meg tudom mondani, hogy mi a baja, de segíteni csak azokon tu­dok, akik maguk is hisznek a gyógyulásban" - állítja Ilonka. El­lenszolgáltatás nélkül, felebaráti szeretetből gyógyít, mert meg­győződése, hogy csak eszközként használja fel Isten ahhoz, hogy az embereken segítsen. Marián Mikloško, az SZDK kerületi titkára: az ünnepek alatt szünetel az aláírásgyűjtés, folytatás jövő kedden Ismeretlen férfi hamis petíciós ívekkel NYITRA A hét elejéig a nyitrai nyilvános gyűjtőhelyeken 4080-an írták alá a petíciós íveket. Ami a Nyitrai ke­rület városait illeti, az SZDK és az MK közös akcióját már több mint nyolcezer polgár támogatta. Amint azt az SZDK kerületi titká­rától, Marián Mikloškótól meg­tudtuk, a szám azért ilyen ala­csony, mert akkor még nem szá­molták össze azokat az aláíráso­kat, amelyeket a falvakban gyűj­töttek össze az SZDK aktivistái. „A Magyar Koalíció adatait sem ismerjük még, de számításaink szerint a magyar politikai erők Dél-Szlovákiában több aláírást gyűjtöttek össze, mint mi. Mind­ezzel együtt azonban nem lehe­tünk elégedettek az eredmény­nyel; az egy hét alatt összegyűlt nyolcezer aláírás nem túl sok. Ennyi valóban kevés ebben a ré­gióban. Főleg azért, mert még Vladimír Mečiar is azt mondta, hogy ebben a kerületben a DSZM nem nyeri meg a válasz­tásokat. Gondjaink vannak az aláírásgyűjtőkkel is, nehéz na­ponta 5-10 embert bevonni mind a hét járási székhelyen. Nem beszélve arról, hogy reg­geltől estig el kell tűrniük a DSZM-rajongók átkozódásait" - mondta Marián Mikloško. Az aláírásgyűjtés az ünnepek alatt szünetel. Kedden, április 14­én folytatódik. Az SZDK felhívja a figyelmet, hogy az ünnepek alatt senki ne írjon alá petíciós ívet, mert az valószínűleg hami­sítvány. Legutóbb a mezőgazda­sági egyetem hallgatói mutattak be az SZDK nyitrai irodájában ha­mis, fénymásolt íveket. Elmondá­suk szerint egy ismereden férfi akart aláírásokat szerezni rájuk. Amikor a diákok közölték vele, hogy hamisítványokról van szó, a férfi gyorsan eliszkolt, (vm) GALÁNTA Tiltakozás a leváltások ellem A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Galántai Területi Tanácsa legutóbbi ülésén hozott határozatában tiltakozik a jogellenes igazgatóleváltások ellen, és a két tiltakozó község, Bátorkeszi és Búcs lakosságával együtt követeli Novák Ferenc, illetve Varga Lajos eredeti tisztségébe történő azonnali vissza­helyezését. (ú) LÉVA Nem volt idő lefordítani a kérdéseket Az alapiskolások földrajzi olimpiájának járási fordulója után több pedagógus is telefonált, hogy a kérdéseket a magyar ta­nulók is szlovák nyelven kapták meg. Arról, hogy a szabályok­kal ellentétben miért nem fordították le őket magyarra, Ladislav Adamot, a Lévai Járási Hivatal oktatási osztályának módszertani vezetőjét kérdeztük. Elmondta, hogy későn kap­ták meg a kérdéseket, és már nem maradt idő a lefordításukra. „Ez nem okozott nagy problémát, mert a gyermekek szótára­kat is használhattak, sőt már az iskolai fordulókat is szlovák nyelven tartották" - tette hozzá, (vm) NYITRA Százhatvanhárom csokinyúl A héten több nyitrai élelmiszerboltban is felfigyeltek 2 hétéves kisfiúra, amint a csokoládéspolcok körül ólálkodtak, majd gyorsan megléptek. Kiderült, hogy húsvéti csokinyulakat lop­tak. Amikor a Tesco áruházban fülön csípték őket, mindkettő­jük zsebe tele volt édességgel. Bevalloták, hogy otthon már 163 különféle tapsifülesük van, természetesen valamennyi csokolá­déból. Az üzletvezető értesítette a szülőket, és közösen próbál­ták kifaggatni a fiúkat, hogy mely boltokba kellene visszaszállí­tani az ellopott nyulakat. Ezt nem voltak hajlandók elárulni, így nem maradt más hátra, mint megtéríteni a Tesco kárát, a többi nyulat pedig hagyni ott, ahol vannak - otthon, (vrabec) POZSONY Diáklány volt a telefonos fenyegető Nyolcévi szabaságvesztére is ítélhetik azt a 19 éves diáklányt, aki bevalotta, hogy 17 éves barátjával már négy alkalommal idézett elő hamis bombariadót a Közgazdaságtudományi Egye­temen, csupán azért, hogy elodázza az írásbeli vizsgát, (sit) Folytatjuk az ÚJ SZÓ és a Vasárnap közös ta­vaszi játékához tartozó szelvények közlését. A szelvényt, kérjük, vágja ki, és ragassza fel az előzőleg közölt játéktervben az áb­ra kijelölt helyére. A Vasárnapban közölt virágokat a virágok, az Új Szóban közölt esőcseppeket pedig az esőcseppek he­lyére. Felhívjuk a tisztelt olvasók figyelmét, hogy a játékter­vet csak az összes szelvény felragasztása után a megadott időpontig (május 7-ig) küldjék el a kiadó cí­mére. VOX NOVA a. s. Prievozská 14/A 820 06 Bratislava Most csak ragassza, májusban küldje! VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS, KELETEN BORULT ÉGBOLT, 15-19 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 06.12 - nyugszik 19.35 órakor. A Hold kel 19.10 - nyugszik 06.15 órakor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 396 Dobson-egységet mértek. Az ultraibolya sugárzás az évszaknak megfelelő volt. Keleten borult, esős, másutt változóan fel­hős időre szá­míthatunk. A kora délutáni hőmérséklet 13 és 17 fok között, délen helyenként 19 fok körül alakul. A délkeleti, déli szél dél­nyugaton ismét megerősödik. Vasárnap és hétfőn nyugat felől nedves és hűvösebb levegő áramlik majd a Kárpát-medence fölé. Jobbára felhős lesz az ég­bolt. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 5, a legmaga­sabb nappali általában 12 és 16 fok között, északon 10 fok körül várható. Az időjárás jobbára kedve­zően hat köz­érzetünkre. Ennek ellenére csökkenhet a szellemi és fizikai teljesítőké­pesség, s rosszabbodhat az össz­pontosító készség. Továbbra is előfordulhatnak asztmás roha­mok és migrénes jellegű fejfájás. Holnap ismét panaszokra kell számítaniuk a mozgásszervi be­tegségekkel küszködőknek; erő­sek lehetnek a reumások fájdal­mai. Nyugtalanság és depresz­szió szintén felléphet. A szívbe­tegek kellemes napnak néznek elébe. Kedden • Szabó Attila már „kajakra • Batistuta életveszélyes • Brazilos csatárduóra építve veszi" a kajakot? a kapura

Next

/
Oldalképek
Tartalom