Új Szó, 1998. április (51. évfolyam, 76-99. szám)

1998-04-09 / 83. szám, csütörtök

TÉVÉ ÉS RÁDIÓ ÚJ SZÓ 1998. ÁPRILIS 7. MAGYAR TELEVÍZIÓ SZLOVÁK TELEVÍZIÓ MTV 1 TV 2 MARKÍZA SZTV 1 MŰSORAJÁNLAT A szent család A názáreti Jézus DUNA Tv, 19.15. Olasz film. A négyrészes filmből nem­csak Jézus, az ember történe­tét ismerjük meg, hanem a kort is, amikor élt Franco Zeffirelli, a film rendezője mondta: „Nehéz ma keresz­ténynek lenni ebben a fel­bomló világban. Emiatt azt hiszem, szükséges Jézus kö­zelebbi, emberi meghatározá­sa, hiszen eddig túlságosan megközelíthetetlen volt." A mi XX. századunk MTV 2, 20.00. Angol dokumentumfilm-sorozat. 1936-ban a Mi lesz holnap? című brit film játszik el a gondolattal, milyen is lesz a következő háború? Milliók félelme tárul fel: egy min­den addigitól eltérő háborúban bombázók raja csap le a leve­gőből a polgári lakosságra. Mindössze egy esztendő kell ah­hoz, hogy a jóslat valóra váljon. Kínában repülőgépek támad­ják meg Sanghajt. Spanyolországban polgári lakosok ezreit éri bombazápor... Peggy Ann elrablása RTL Klub, 20.50. Amerikai thriller. Egy őrült úgy rabolja el Peggy Annt, mint ahogy a vadállat ragadja el ártatlan ál­dozatát. A tettes az erdőbe hurcolja. Igazi hajtóvadászat indul az emberrabló kézre ke­rítésére. Teriy Anderson FBI­ügynök vezeti a hajtóvadá­szatot, aki mindent elkövet, hogy idejében megtalálják a kislányt, még mielőtt valami komoly baja esne... Nem kell félned, kislány.. A Pavilon mai adásának tartalmából RÁDIÓ, 15.05. A bevezető rovatokon kívül szó lesz a cserké­szek szerepéről és bemutatkozik a Helmeci Újság. Felelevenítik a nagycsütörtöki bibliai történéseket. Zsidó János esperes plé­bános segítségével megtudhatjuk milyen népi hagyományok kapcsolódnak Zöldcsütörtökhöz, és azt is, hogyan tükröződnek vissza ennek a napnak az eseményei a két művészeti nagyhata­lomban - a képzőművészetben és a zenében. Természetesen ma is lesz Játék és Kívánságműsor. A szerkesztő Hritz Júlia. Amerikai nindzsa PRO 7, 22.15. Amerikai film. Újfajta rovarmérget kí­sérletezett ki dr. Strobel. A Glock vegyi konszern vezére különös módon akarja elér­ni, hogy Strobel neki adja el a képletét: elrabolja a lá­nyát. Szerencsére a szép Lisa barátja nem ijed meg az árnyékától. Joe Kastle ugyanis karatemester. A kis Hirót, a tehetséges bajnokot is magával viszi a lány kisza­badítására. David Bradley és Lee Reyes 5.30 Gazdatévé 5.50-9.30 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom. Sp. (katalán) sor., 86. 10.10 Frankenberg kastély, 3. 11.10 Savannah. Am. sor. 12.00 Déli harangszó 13.00 Selik és Katrine, IV/4.13.25 Fecsegő ti­pegők, XIII/7.13.50 Pingu. Né­met bábfilmsorozat. Az idege­nek 14.00 Együtt 14.50 Német nyelvű magazin 15.25 A min­dent megváltoztató masina. Lengyel tévéfilmsorozat, XII/2. A kis balett-táncosnő 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a Tv 2-vel 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 A-Z. Tudományos magazin 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium 12.15 Szeren­csekerék 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupa-csupa élet 13.55 Sulisok(k) 14.25 Kö­lyökszínpad 14.55 Mozart Band. Spanyol sorozat 15.25 1001 amerikai. Sp. rajzfilmsor. 15.50 Parker Lewis sohasem ve­szít. Am. sorozat 5.40 Egy éve történt 6.00 Telereggel 9.00 Madárka. Né­met sorozat (6/1.). A kis Anne Marie szeretetben és boldogság­ban tölti gyermekéveit. Ám egy napon a parkban találkozik Miuo-val, egy beteg és szegény kislánnyal 10.00 Flipper leg­újabb kalandjai. Amerikai ka­landfilm 11.50 Smokey és a bandita 2. Amerikai film 14.00 Igaz történet - 8 másodperc. Amerikai film 5.30 Jó reggelt, Szlovákia 8.30 Főzök, főzöl, főzünk... 8.50 Se­gíts magadon 9.00 Óvodások műsora 9.30 Szerencsekerék. Szórakoztató vetélkedő 10.10 Magyar nemzetiségi magazin 11.10 Folklórműsor 11.50 Press Club 12.30 Az ember és a város. Malacka I. Roszkopf sze­mével 12.45 Tibor Vichta: Terno 13.20 Híradó 14.00 Gyermekműsor 15.00 Crn-crn. Délutáni telefonos műsor MTV 1, 22.45. A nagy Santini. Amerikai film. A vaskezű vadászpiló­ta, Meechum alezredes gúnyneve volt, aki családját is katonás fegye­lemben tartotta. Megdöbbenéssel tapasztalta hát, hogy fia, Ben nem akar a nyomdokaiba lépni, gyűlöli a katonaságot, a fegyelmet és független, önálló életről ábrándozik... (A szuperkatona (Robert Duvall) feleségével) 16.00 Jövő-Menő 16.30 A szerelem jogán, 111. 17.10 Csellengők 17.15 Márai naplói. Bálint András műsora (ism.) 17.45 Körzeti híradók 16.15 Magnum. Amerikai bűnügyi sorozat 17.05 Csupa-csupa élet Német sorozat 17.30 A következő áldozat Brazil sorozat 16.00 Babylon 5 IV. Amerikai sci-fi sorozat (22/1.) 17.00 Üdvözöljük otthon! Az élet dolgairól 17.30 Tivoli. Vetélkedő 16.10 Gazdit keresünk 16.23 Hírek 16.30 Kontaktus Stúdió 17.30 Televíkend Turisztikai magazin 18.00 „Meghaltam én népe­mért!" Húsvéti népi imák és énekek 18.20 Gyerekeknek! (ism.) 18.35 A pampák királya, 96. 19.30 Híradó 18.25 Szerencsekerék Szórakoztató vetélkedő 19.00 Tények. Hírműsor 19.30 Gazdagok és szépek 19.55 Forró nyomon 18.00 Dallas V. Am. sor. (8.) 18.55 Időjárás 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Murphy Brown III. Amerikai vígjáték (12.) 18.00 Szerencsekerék 18.35 Pexeso. Telefonos játék 18.50 Stoptime 19.00 A Kenő 10 nyerőszámai 19.10 Esti mese 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Szomszédok 20.35 Bohózatalbum. László Miklós: Pardon, téved­tünk! 21.00 Stúdió'98 21.40 Aktuális 22.45 A nagy Santini Amerikai film 0.35 Hírek 20.50 Rex felügyelő Német krimisorozat 21.40 Mindent vagy semmit! Műveltségi vetélkedő Vágó Istvánnal 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele Amerikai sorozat 0.00 Hajnaltól napestig 20.00 JAG I. Am. sor., 20/1. 21.00 Szórakoztató műsor 22.15 Tűz. Problémavadászat 22.55 Lobby - a hatalom koridora. Kanadai sor. 23.50 Külföldi érdekességek 0.20 Kenguru ügynökség, 22. 1.15 Antonius és Kleopátra 01. erotikus film 20.00 Egyházi műsor 20.05 Mária nővér családja Német film (4/1.) 21.35 Tipos Bingo 22.20 Szlovákia gazdasága 22.50 P. S. Szeretlek. Amerikai krimisorozat (4.) 23.40 Híradó 0.00 CST-híradó SZTV 2 16.00 A jövő szamurájai. Dok.film 16.45 Válogatás a Televízió archívumából 17.25 A remény útjai. Hírek a sérült emberek világából 17.55 Kelet-szlovákiai régió 18.25 Esti mese 18.35 A vadon hívása 18.55 Tavaszi népszokások 19.30 Híradó, sport, időjárás 20.00 Esti párbeszéd. Vitaműsor 21.05 Szlovákia történelme A keltáktól napjainkig 21.30 Híradó, sport, időjárás 22.15 BB-póker 22.30 Alice. Páneurópai kulturális magazin RTL Klub 6.30 Jó reggelt! 8.30 100-ból egy 9.00 A farm, ahol élünk, 38. 10.15 Klipklub 10.15 Rajzfilmklub 11.45 Az első csók, 28. 12.10 Knight Rider, 67. 13.00 Híradó 13.15 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! (25-26.) 14.20 Klipldub 14.50 Rajzfilmklub 16.05 Az első csók, 29. 16.30 A farm, ahol élünk, 39. 17.20 100-ból egy 18.00 Knight Rider, 68. 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Angyali érintés. Am. sor., 22. 20.50 Peggy ann elrablása. A. film 22.30 Hangtompító. Fr. film MTV 2 6.00 Híradó 6.15 Aktuális (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 7.15 Szabadverseny (ism.) 7.45 Határtól határig (ism.) 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 10.00 Szomszédok (ism.) 10.30 Kincsestár 13.00 Híróra (ism.) 14.00 Johann Sebastian Bach. Tévéfilm-sor., 4. 15.30 Repeta - Magyar 17.50 Kormányváró 18.20 Kultúra és tudomány 18.30 Magyarország ma 18.55 Mesetár (ism.) 19.30 Híradó 20.00 A mi XX. századunk. Ang. dok.film-sor., 10.1939­Totális háború 21.00 Janika. Vígjáték három felvonásban 23.10 Mélyvíz DUNA TELEVÍZIÓ 5.30 Virradóra 9.05 Kismamaklub 9.35 Régiók (ism.) 10.10 Szünidei matiné 11.55 Vers 12.05 Lapozó 12.20 Esti kérdés 12.30 Mesefilmek 12.45 300 000 pengő az uccán Magyar film 14.00 Szivárvány havasán 14.30 Csatamezők, 7. (ism.) 15.30 Clara. Ném. sor., 4. 16.20 Katedra nélkül 18.00 Híradó 18.20 Váltó 18.55 Mese 19.15 A názáreti Jézus Olasz film, 4/1. 21.00 Híradó 21.35 Esti kérdés 21.45 Zanussi műhelyében 22.05 A mi Urunk testvére Lengyel film 0.05 Híradó VT V 7.00 Reggeli a VTV-vel 8.00 Amerika történelme-Élet a gyarmatokon. A Worldnet dok. filmje 8.30 TeenAge. Ifjúsági műsor 9.30 Motorosok magazinja 10.00 Klub 22. Vitaműsor 17.25 Popeye, a tengerész 17.50 TeenAge. Ifjúsági műsor 18.50 Koktél. Sztármagazin 19.30 Híradó, sport, időjárás 20.00 A Kenó 10 nyerőszámai 20.05 Airwolf. Am. akciósor. 20.55 Unipóker. Telefonos játék 21.10 Tourclub. Utazási magazin 21.40 Mez nélkül. Sporttalk-show 22.45 Képújság, sport, időjárás 23.00 VTV adás-vétel NOVA 6.00 Reggeli a NOVA-val 8.30 Lucky. Am. soľ., 3. 10.05 A kis szörnyek. Am. sci-fi 11.45 Mindent vagy semmit! 12.10 Körhinta. Vetélkedő 12.45 Dinasztia. Am. sor., 109. 13.35 így múlik az idő, 1003. 14.20 Pacific Drive. Ausztrál sor. 14.50 MacGyver. Am. sor., 113. 15.45 Melrose Place III. Am. sor. 16.40 Délutáni talkshow 17.22 Hírek 17.30 Robin Hood legújabb kalandjai. Am. kalandfilm, 9. 18.20 Időjárás 18.25 Mindent vagy semmit! 18.55 Körhinta. Vetélkedő 19.25 Gumipofák 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 JAG - Becsületbeli ügyek II. Am.-ném. sor., 7. 20.50 X-akták IV. Am. krimisor., 14. 21.40 Hírek 21.45 Jackie Chan mester - Isteni ereklye 2. Hongkongi film 23.30 Egy rém rendes család Amerikai sorozat, 251. 23.54 Délutáni talkshow 0.35 Visszavágás. Akciósor., 39. ORF 1 11.45 Confetti-tévé 14.10 MacGyver. Kalandfilmsor. 15.55 Űrszekerek. Sci-fi sor. 16.40 Baywatch. Am. sor. 17.25 Családi ügyek 17.50 Nicsak, ki kalapál? 18.15 Roseanne 18.40 Egy rém rendes család 19.05 A dadus 19.30 Híradó 20.15 Stockinger. Krimisor. 21.05 Végső határok. Sci-fi sor. 21.50 X-akták. Krimisort. 23.00 Műtárgyak. Dok.filmek ORF 2 13.05 A riói kaland. Fr.-ol. vígjáték 14.55 Nonstop őrület 15.20 Gazdagok és szépek 16.00 Találkozóhely 17.05 Isten hozta Ausztriában! 19.00 Tartományi híradó 19.30 Híradó 20.15 Univerzum: Az édenkert nyomában. Dokfilm 21.00 Vera 22.30 Schilling 23.00 Két férfi, egy eset. Krimi 0.30 Bolondulok érted RTL 12.00 Déli hírmagazin 12.30 Magnum 13.30 Ni csak, ki kalapál? 14.00 Bärber Schäfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás közt 18.00 Jó estét! 18.30 Exkluzív 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Dr. Monika Lindt. Ném. sor. 21.15 Balko. Krimisor. 22.15 A törvény nevében. Krimisor. 23.15 Bürke törvénye. Am. krimi SAT 1 13.00 Sonja Ziedow 14.00 MacGyver 15.00 Űrszekerek ] 6.00 Baywatch 17.00 Vetélkedő 18.00 Bulvármagazin 19.00 Kedves nővérkék 19.30 Szerencsekerék 20.15 A nagy fogás. Ném. krimi 21.15 Štefánie minden esetre 22.15 Labdarúgás 23.15 Alfa csapat 0.15 H. Schmidt-show 1.15 Monty Python repülő cirkusza 1.55 Jó barátok PRO 7 13.30 SAM 14.00 Arabella Kiesbauer-show 15.00 Andreas Türck-show 16.00 Chicago Hope 16.55 Simpsonék 17.20 Alf. Am. sor. 17.50 Roseanne 18.25 Bili Cosby-show 19.00 Ulla Kock am Brink beszélgetései 19.30 Híradó 19.45 Bulvármagazin 20.15 Vipera. Am. sor. 21.15 Egykor rabló. Akciófilm-sor. 22.15 Amerikai nindzsa 5 Akciófilm 0.50 A világ csodái RÁDIÓ POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en) 14.00 Hírek 14.10 Helyesen szlová­kul 14.15 Dzsesszmuzsika 14.30 Irodalmi mozaik (ism.) 15.00 Hírek 15.05-18.30 Pavilon KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 9.00 Hírek 9.05-10.59 Napközben 11.06 A Szabó család 11.35 Jelenetek a Galavljov család életéből. Rádiójáték 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Népénekek az Oltáriszentségről 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasszikusok minden­kinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.00 Hírek 15.07 Be­széljük meg! 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Harmó­niában a MATAV-val 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jövök..." 18.00 Esti krónika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Nemzeti olvasó­könyv 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Magyar jazz 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krónika 22.30 Hangos recept 23.05 Zenetörténet - minden­kinek.... 23.50 Locke: zene őfelsé­gének (Philip Jones rézfúvós együt­tese) 0.00 Hírek PETŐFI 6.03 Reggeli csúcs 7.38 Sportreggel 8.00 Petőfi délelőtt 12.00 Jó ebéd­hez szól a nóta 13.00 Naprakész kb.13.15 Hétköznapi jogvédő kb.13.40 Korkérdés 14.00 Kabaré­csütörtök 17.00 Hírek 17.05 Apu­kám világa 18.30 Délutáni csúcs 19.03 Észkerék 19.30 Kölyökrádió 20.00 Magyar Robinson. Rádiójáték 20.30 Könnyűzene 21.03 Zenezóna 22.00 Titanik 23.15 Ennyi... 0.00-4.20 Éjfél után... E B 20.00 18.00 16.00

Next

/
Oldalképek
Tartalom