Új Szó, 1998. április (51. évfolyam, 76-99. szám)

1998-04-08 / 82. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1998. ÁPRILIS 965. KULTÚRA ­hirdetés 9 Beszélgetés Bauer Edit parlamenti képviselővel az új szociális törvényekben rejlő buktatókról Bonyolult juttatási rendszer A törvényhozás - a kor­mány kérésére - gyorsított eljárásban tárgyalja a lét­minimumról, a nyugdíj­emelésről és a családi pót­lékról szóló törvényterve­zetet. A múlt heti szavazás során a kormánypártiak fi­gyelmen kívül hagyták az ellenzéki képviselők kifo­gásait. PÉTERFI SZONYA Az ellenzéki képviselők figyel­meztettek a gyors munka buk­tatóira, illetve a javaslat né­hány igazságtalanságára is. Arra utaltunk, hogy bár három­ezer koronára emelkedik a lét­minimum összege, megszűnik a háztartási, illetve lakásfenntar­tási támogatás folyósítása. Meg­változik a létminimum számítá­sának módszere, a javaslat az egyes juttatásokat személyekre bontja le. Bár első pillantásra úgy tűnik, az eddigi nem egé­szen kétezer koronáról emelke­dett ugyan a juttatás összege, végső soron nem biztos, hogy a ság meghatározására, de más­képp számítják ki az állami tá­mogatás összegét. Konkrét számokban ez mit je­lent? A családfő 3000, a hozzátartozó 2100, az ellátatlan gyermek pe­dig - kortól függetlenül - 1350 korona létminimumra jogosult. Említette, hogy bővülni fog az állami támogatásra jogosul­tak köre. Igen, ezenkívül több családot érint majd a családi pótlék új rendszere is. Rámutattunk: hiá­ba emelkedtek az összegek, ha a koefficiensek csökkentek. Pél­dául a minimális nyugdíjak ki­számításánál eddig a létmini­mum 1,15-szörösét vették ala­pul, az új törvény már csak 1,1­szeresével számol. A törvény bevezeti az érték­megőrzés új mechanizmusát, de valójában nem oldja meg a problémát. Azoknak a személyeknek, akik­re a jogosultság vonatkozik - ha a létfenntartási költségek 10 Végső soron nem biztos, hogy a ráutaltnak több pénze lesz. Ön éppen az azonnal valori­zált összegek ellen emelt kifo­gást, ugyanis ezekből számít­ják ki a családi pótlék össze­gét. Azért, mert a juttatás ugyan itt is 3000-rel indul, folytatódik 2100 koronával, a 15 év fölötti gyer­mek 1770, a 6-15 éves 1660, a 6 év alatti 1350 koronát kap, de az jelenthet, hogy a szorzókat csökkentették. A családi pótlék számításának szorzója az 1,5-szörös jövedelmi határnál 0,5 volt (a gyerek a lét­minimum felét családi pótlék­ként kapta) ma a szorzó 0,47-re csökkent. A másik esetben a koefficiens 0,33-ról 0,31-re csökkent. Az összeg kiszá­mítása túl bonyo­lult, és a rendszer be­vezetése költsé­ges. ráutaltnak több pénze lesz. Bo­nyolult az is, hogy kétféle létmi­nimumot állapítanak majd meg: létezik egy módszer a jogosult­százalékkal emelkednek, - auto­matikusan valorizálják a jutta­tás összegét. Egyeseknél ez azonnali valorizálást jelent. összegek valorizálására csak ak­kor kerül sor, ha ezt a kormány úgy látja jónak, vagyis nem kö­telezhető az automatikus érték­megőrzésre. Az állampolgár nem tudhatja tehát, mikor mire jogosult. Térjünk rá a családi pótlék rendszerére. Úgy tűnik, bővül a jogosultak köre, a kisgyermekesek valami­vel több pénzt kapnak. Az ösz­szeg kiszámítása túl bonyolult, és a rendszer bevezetése költsé­ges. Ezért a szakszervezetek azt ajánlották: minden gyermekre járjon családi pótlék, mert az ke­vesebbe kerül. Megállapították a jogosultság határát: a család létminimu­mának az 1,36, illetve 1,99­szeresét az eddigi 1,5-ös és 2,2-es szorzó helyett. Gondot A számok tömkelegében alig ismeri ki magát valaki. Nem lehetnénk konkrétabbak? A 6 éven aluli gyermek 630 he­lyett 634 koronát, a 6-10 éves 700 helyett 780, a 10-15 éves 820 helyett 780, a 15 év feletti 880 helyett 832 koronát kap. A másik csoportba tartozók: 420 helyett 418, 470 helyett 515, 550 helyett 515 és 590 helyett 549 koronával számolhatnak. Azok a családok tehát, ahol na­gyok a gyermekek s egyben a ki­adások is, kevesebb pénzt kap­nak. Hatalmas gondokkal néz­nek szembe a több(nagy-) gyermekes csonka családok is. Feltételezi, hogy a képviselők módosítják ezt az igazságta­lanságot? Érvelni fogunk, de az eredmény nem az ellenzéki politikusok akaratától függ. Az MPP döntése Szövetségi pártot 1 jony. A Magyar Polgári Párt Országos Választmánya tegnap nyilatkozatban üdvözölte az MKDM Országos Választmá­nyának döntsét a szövetségi párt létrehozásáról. A szerkesz­tőségünkhöz eljuttatott, A. Nagy László által aláírt levélben a pártelnök az MPP OV Elnöksé­ge nevében megerősíti: az MPP csatlakozik a magyar pártok szövetségi párttá történő át­transzformálásához, s a koalíci­ós megbeszéléseken megegye­zett módon továbbra is aktívan részt vesz a pártelőkészületi munkában. Az MPP még janu­árban eldöntötte: amennyiben a helyzet megkívánja, kész ki­állni a szövetségi párt megvaló­sítása mellett és aktívan részt vesz alapszabályának kimunká­lásában. (Új Szó) Egészségvédelem A megelőzés a fontos Érsekújvár. Az Egészségügyi Világnap alkalmából tegnap a helyi egészségügyi középiskola diákjai a helyes táplálkozásról, a dohányzás, illetve az alkohol- és kábítószerfogyasztás káros ha­tásairól hallgattak előadást, majd egy részük a város három legforgalmasabb helyén meg­mérte a vérnyomását azoknak, akik erre igényt tartottak. A ren­dezvényeknek az volt a célja, hogy felhívják a figyelmet az egészségvédelem és a betegség­megelőzés fontosságára, (km) Vádaskodásoktól sem volt mentes a vita a biztonsági helyzetről Beszámoltatnák a kormányt SIDO ARPAD Pozsony. A DBP népszavazási kezdeményezésének elvetését követően az ellenzék nevében Brigita Schmögnerová azzal a ja­vaslattal állt elő, hogy a kormány számoljon be programjának tel­jesítéséről. A DBP, a KDM és a DU által beterjesztett ügyrendi javas­lat szerint a májusi ülésszakon hallgatták volna meg a kormány beszámolóját. A koalíció - élve erőfölényével - leszavazta az in­dítványt. Brigita Schmögnerová Ezután újságírók előtt kijelentet­te: a DBP kezdeményezni fogja a parlament rendkívüli ülésének összehívását, hogy beszámoltas­sák a kormányt. Megjegyezte, a kabinet ettől nyilván azért tart, mert pontról pontra bebizonyo­sodhat, hogy nem teljesítette programnyilatkozatát. Irena Belohorská (DSZM) az ülésre nem lát okot, Schmögnerová kezdeményezésében csak akadé­koskodást lát, szerinte a kor­mány majd a választóinak fog be­számolni. A törvényhozás a to­vábbiakban összevontan megvi­tatta a belügyminisztérium által beterjesztett és Szlovákia bizton­sági helyzetét tárgyaló beszámo­lókat. Gustáv Krajči tájékoztatta a képviselőket az 1997. évi biz­tonsági helyzetről, ületve a szer­vezett bűnözés elleni intézkedé­sekről. Szavaiból kiderült, hogy csökken a bűncselekmények szá­ma, viszont a felderítettség ará­nya biztatóan növekszik. A KDM képviselője rámutatott: a szak­tárca is beismerte, hogy a rendőr­ségnek legalább kétmilliárd ko­ronára lenne szüksége a műszaki fejlesztésre. Ladislav Pittner sze­rint az elkerülhetetlen fejleszté­sek hiányában a bűnüldöző szer­vek nem tudnak hatékonyan mű­ködni. A baloldaliak politikusa felhívta a figyelmet arra, hogy a bűncselekmények 25-30 száza­lékát visszaeső elkövetők hajtják végre. Robert Fico síkraszállt az előzetes letartóztatás tartamá­nak 24-ről 48 órára történő eme­lése mellett. Követelte a rend­őrök szociális ellátásának biztosí­tását, és a tanúvédelmi program részletes kidolgozását. Ján Čarnogurský bírálta a tárca vezetőjét, hogy a zsarolóbandák elleni fellépés helyett a bűnözők oldalára áll. Példaként a beszter­cebányai és a nyitrai vállalkozók szorongatott helyzetét említette, akiket Krajči a KDM beépített embereinek tart. A belügyminiszter válaszában el­mondta: helytelen katasztrofális­nak beállítani Szlovákia bizton­sági helyzetét. A KDM elnökének felszólalásával összefüggésben pedig megjegyezte: a zsaroltak ügye még nem zárult le, de egy­értelmű, hogy a vállalkozók ki­nek a szekerét tolják. A végső szavazás során a honatyák elfo­gadták a belügyminisztérium be­számolóját. Vladimír Mečiar kormánya tegnapi ülésén ismét élt államfői jogköreivel Visszavonták Kováč beadványát HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony/Kassa. Az államfői jog­körökkel rendelkező kormány tegnap úgy döntött, hogy vissza­vonja Michal Kováč korábbi ál­lamfő alkotmánybírósági bead­ványát. Kováč néhány nappal mandátumának lejárta előtt a ta­láros testülethez fordult azzal a kéréssel, hogy magyarázza meg az alkotmány néhány rendelke­zését. Az államfő konkrétan a Legfelsőbb Bíróságnak a meghiú­sított népszavazás ügyében (A. Nagy László kontra Gustáv Krajči, illetve belügyminisztéri­um) hozott döntése apropóján fordult az alkotmánybírósághoz. A kormány tegnap arra a meglá­tásra jutott, hogy a kérdés nem vitatott, tehát a beadvány vissza­adását kéri. Ivan Trimaj, az exállamfő volt jogi tanácsadója és Marianna Mochnáčová, az al­kotmánybíróság szóvivője sze­rint az államfői jogkörökkel ren­delkező kormánynak jogában áll visszavonni a beadványt, ameny­nyiben még nem született döntés az ügyben. Több jogi szakértő ­köztük Ernest Valko, a volt szö­vetségi alkotmánybíróság elnöke - viszont arra figyelmeztet, hogy az állami szervek az alkotmány értelmében csak az alkotmány és a törvények keretében járhatnak el, márpedig sem az alaptörvény, sem más törvények nem hatal­mazzák fel a kormányt arra, hogy az államfő által előterjesz­tett beadványt visszavonja. RÖVIDEN A DBP államfőjelöltje az MK-nál Pozsony. A DBP kezdeményezésére tegnap sor került a balol­daliak államfőjelöltjének és az MK, illetve az MKDM frakcióve­zetőinek találkozójára. Brigita Schmögnerová röviden vázolta elképzeléseit esetleges megválasztásával összefüggésben. Duka Zólyomi Árpád és Csáky Pál a találkozó végén meg­egyeztek abban, hogy tájékoztatják az MK mindkét frakcióját, s ezt követően a politikusasszony támogatásával kapcsolatos álláspontjukat nyilvánosságra hozzák, (sárp) Mečiar „ejtette" Martinkovát Pozsony. Jozef Krošlák miniszterelnöki szóvivő tegnap Vladi­mír Mečiar volt szeretőjének minősítette Blažena Martinkovát. Legalábbis erre lehet következtetni a Twist munkatársának adott válaszából. Arra a kérdésre, hogy a kormányfő miért vált meg csinos tanácsadójától, Krošlák ezt felelte: „Ön miért ejtet­te szeretőjét?" (ú) A Magyar Koalíció Budapesten tárgyal Pozsony. Ma Budepesten tárgyal a Magyar Koalíció küldöttsé­ge a Magyar Szocialista Párt, majd a FIDESZ delegációjával. A találkozóra a Márai Sándor Alapítvány szervezésében kerül sor. Márciusban szintén az alapítványnak köszönhetően a Szlovák Demokratikus Koalíció találkozott Budapesten az MSZP, az SZDSZ és a FIDESZ vezetőivel, (ú) Štefanko semmiről sem tud Pozsony. Jozef Štefanko, a Legfelsőbb Bíróság alelnöke nem tud arról, hogy főnöke, Štefan Harabin elvette tőle a Marta Čarnogurská kontra Vladimír Mečiar ügyet. „A Legfelsőbb Bí­róság elnöke ilyet nem engedne meg magának" - reagált Štefanko a SMÉ hétfői hírére. Az ügyet eredetileg Sučanská bí­rónőnek kellett volna tárgyalnia, ám Štefanko úgy döntött, hogy átveszi tőle. Harabin hétfőn megváltoztatta Štefanko döntését. (SITA) Eduard Kukán sem érti Pozsony. Eduard Kukán exkülügyminiszter, volt ENSZ-nagy­követ sem érti, miért kell Magda Pospíšilovának, a miniszterel­nök egykori szóvivőjének, aki Szlovákia New York-i ENSZ­missziójának sajtosa lesz, részt vennie egy egyhónapos moszk­vai fejtágításon. Kukán szerint hasznosabb lenne, ha Pospíšilovát Amerikába küldték volna, hogy szétnézzen leen­dő állomáshelyén. (SITA) Kádercserék lesznek a DSZM-ben Pozsony. A választások után kádercserékre kerül sor a DSZM­ben és a képviselői posztokon - jelentette ki Dušan Macuška. A DSZM jogi szakértője szerint az ilyen változás hasznos és szükséges. (SITA) Szakszervezetek a minimálbérről Pozsony. A Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja levél­ben fordult Vojtech Tkáč munka- és szociális ügyi miniszter­hez. Ebben arra kérik a tárcafőnököt, hogy módosítsák a mini­málbért a jelenlegi 3000 koronáról 3800 koronára. Az intézke­désre azért van szükség, mert ha a parlament megszavazza a létminimumról szóló törvénymódosítást, úgy a létminimum is 3000 korona lesz. A szakszervezetek álláspontja szerint nega­tívan hat a munkavállalókra, ha a minimálbér és a létmini­mum azonos összegű. (TA SR; SITA) Mečiar mellett 21%, ellene 49,6% Pozsony. A Markant felmérésének eredménye szerint többen elleneznék Vladimír Mečiar államfővé választását, mint amennyien támogatnák. Ha parlamenti képviselők lennének, a megkérdezetteknek mindössze 21%-a szavazna Mečiarra, 49,6% ellene voksolna, (ú) Lép a Standard & Poor's is Pozsony. A Standard & Poor's tegnap közölte: Szlovákia gaz­dasági és politikai problémái miatt fontolgatja, hogy stabilról negatívra változtatja meg az ország hitelminősítését. (SITA) Vállalkozók: az SZDK-val tárgyalnak Pozsony. A vállalkozók uniója tárgyalásokat folytat az SZDK­val a választások előtti és utáni együttműködésről. Ezt tegnap Pavol Prokopovič, az unió elnöke jelentette be. (SITA) Dzurinda és Saktor találkozója Pozsony. A belpolitikai helyzetről és a választásokról tartott megbeszélést tegnap Mikuláš Dzurinda, az SZDK vezetője és Ivan Saktor, a szakszervezeti konföderáció elnöke. (TA SR) Mojžiš benyújtotta a számlát Pozsony. František Mojžiš megzsarolt besztercebányai vállal­kozó 11 millió koronáról szóló számlát küldött Gustáv Krajči belügyminiszternek. Felszámolta a költségeket, amelyeket személye és családja védelmére fordított. A Drukos volt tulaj­donosa azzal érvel: a belügyi tárca feladata lett volna az adófi­zető és törvénytisztelő polgárok védelmezése. (SITA) Véget ért a parlament 45. ülése Pozsony. A parlament a 45. ülés egyik utolsó pontjaként teg­nap este tudomásul vette az egészségbiztosítóknál és egész­ségügyi intézményekben kialakult kedvezőtlen helyzetről szó­ló jelentést. Tibor Šagát (DU) a vitában elégtelennek minősí­tette az egészségügyi tárca tervezett intézkedéseit, (ú) Somogyi Tibor felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom