Új Szó, 1998. április (51. évfolyam, 76-99. szám)

1998-04-21 / 91. szám, kedd

POLITIKA ÚJ SZÓ 1998. ÁPRILIS 20. Zemanék vezetnek Prága. Két hónappal a jú­nius 19-20-ra kiírt előre­hozott választások előtt to­vábbra is az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt ve­zeti a népszerűségi listát. Ha Csehországban most lennének a választások, a szociáldemokratákra a megkérdezettek 25 száza­léka szavazna. Miloš Zeman pártvezér viszont azt várja, hogy júniusban megszerzik a voksok 35 százalékát. A második he­lyen a jobboldali Szabad­ság Unió áll 12 százalékos népszerűséggel, míg a har­madikon a volt legerősebb kormányerő, a Polgári De­mokratikus Párt. (CTK) Vang Tan Detroitban Peking. Vang Tan kínai el­lenzéki vezető, akit vasár­nap kiengedtek börtöné­ből, majd azonnal az Egye­sült Államokba száműztek a kínai hatóságok, Detroit­ban köszönetet mondott az amerikai kormányzatnak, hogy közbenjárt szabadon bocsátása érdekében. A detroiti kórházban írt nyi­latkozatában a neves ellen­zéki - az 1989-es Tienanmen téri diáktünte­tések egyik vezetője - kife­jezte reményét, hogy egy nap visszatérhet Kínába, és hogy „a demokrácia hívei, akik Kínában még börtön­ben vannak, rövidesen ki­szabadulnak". (MTI) Vang Tan 1989-ben a Tie­nanmen téren. ČTK/AP) Harcias emlékezés Havanna. Harminchét éwel a CIA szervezte part­raszállás leverése után ku­baiak tízezrei katonai ki­képzési gyakorlatokon vettek részt vasárnap. Reg­gel 9-kor felhangzott a szi­réna hangja, s megkezdőd­tek a lövészeti és polgári védelmi gyakorlatok. Ka­tonák, tartalékosok, mili­cisták, de gyári munkások és diákok is részt vettek az évforduló tiszteletére szer­vezett „nemzetvédelmi napon". (MTI) Halállal fenyegetőznek Genf. A szomáli ember­rablók, akik múlt szerdán Mogadishuban túszul ej­tettek tíz - kilenc külföldi és egy szomáli - humanitá­rius segélymunkást, fog­lyaik kivégzésével fenye­getőztek, ha egy napon belül nem kapnak értük fejenként százezer dollárt - közölte tegnap a Vörös­kereszt Nemzetközi Bi­zottságának (CICR) szó­vivője. „Nagyon komo­lyan vesszük a fenyege­tést" - közölte Michael Kleiner. (MTI) Brit értékelések szerint Tony Blair áttörést ért el a rendezési folyamatban De Washington dönt... Úgy tűnik, a tüdőgyulladást megúszta Havel jobban van London/Jeruzsálem/Dubai. Az izraeli kormányfő szó­vivője szerint a zsidó ál­lam hajlandó „messzire el­menni a kompromisszu­mok útján" a közel-keleti rendezés irányában, de ezek a kompromisszumok nem érinthetik az ország biztonságát. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK David Bar-Ilan tegnap nyilatko­zott BBC-nek, azután, hogy Tony Blair brit kormányfő lon­doni értékelések szerint áttörést könyvelhetett el jeruzsálemi tár­gyalásain a hónapok óta egy helyben veszteglő rendezési fo­lyamatban. Benjamin Netan­jahu közveden munkatársa azonban kijelentette: bármiféle előrelépés feltétele a kölcsönös­ség. Mindazonáltal máris elve­tetté annak lehetőségét, hogy a zsidó állam az amerikai tervek­ben szereplő mértékben adjon fel területeket a nyugati parton. Washington azt kívánja, hogy Izrael a térség 13 százalékáról vonuljon ki. Izrael hivatalos ál­láspontja szerint legfeljebb 9 százalék üríthető ki biztonságo­san a Jordán megszállt nyugati partján. A londoni The Times értékelése szerint a válságban érintett or­szágok remélik, hogy Tony Blair izraeli tárgyalásai életet lehel­tek a békefolyamatba. Ugyanak­kor még korai eldöntött tény­Égetően szükség van a palesztin-izraeli megegyezésre: az elmúlt hétvége sem volt mentes az összecsapásoktól. (ČTK/AP) ként beszélni arról, hogy Lon­donban záros határidőn belül közös tárgyalóasztalhoz lehetne ültetni az izraeli kormányfőt és Jasszer Arafat palesztin elnököt; az elemzés idézte Blair szóvivő­jét, aki szerint „ez végül is az amerikaiak döntésétől függ". Közben - szaúd-arábiai palesz­Kuba nélkül tanácskozott a II. összamerikai csúcsértekezlet A szabadkereskedelem a cél MTI-HÍR Santiago. Idén júniusban Mia­miban kezdődnek a tárgyalások az amerikai szabadkereskedel­mi övezet létrehozásáról, és leg­később 2005-ben kell befejeződ­niük - állt a hamiincnégy ameri­kai ország állam- és kormányfői által vasárnap aláírt dokumen­tumban. A Santiago de Chilében tartott Hasimoto Jelcinnek Jelöljék ki a határokat Tokió. Hasimoto Rjutaro japán kormányfő azt javasolta Borisz Jelcin elnöknek, hogy Oroszor­szág és Japán a vitatott hovatar­tozású négy japán szigettől északra jelölje ki a határt. Hasimoto tegnap újságíróknak tárta fel, mi volt az a javaslat, amelyet Jelcin elnök „érdekes felvetésnek" nevezett a hét végi, japán tengerparti üdülőhelyen rendezett csúcsértekezleten, de részletesebb értékelésbe nem bocsátkozott. Muraoka Kanezo kormányszóvi­vő tegnap közölte, hogy e javas­latot az orosz fél elemzi majd. Japán a második világháború óta visszakövetel Oroszország­tól négy szigetet, és ahhoz, hogy a két ország békeszerződést köt­hessen 2000 végére, japán véle­mény szerint e szigetektől északra kellene meghúzni a de­markációs vonalat. Ami viszont a japán-orosz gaz­dasági kapcsolatok kiszélesíté­sét illeti, a japán szakértők szkeptikusak, mert - mint mondják - az orosz piac műkö­désének fogyatékossága és az infrastruktúra hiánya, nem pe­dig a tőke hiánya jelent komoly akadályt. (MTI) konferencia záróülésén mon­dott rövid beszédében Bili Clin­ton amerikai elnök hangsúlyoz­ta, hogy az igazi munka csak most kezdődik. "Több kereske­delmet akarunk, ugyanakkor jobb munkakörülményeket és nagyobb növekedést is, de a kör­nyezetet tiszteletben tartva" ­mutatott rá Clinton. A konferencián kiadott zárónyi­latkozat szerint az amerikai sza­badkereskedelmi övezet (spa­nyol nevének kezdőbetűivel ALCA) alapító szerződése „ki­egyensúlyozott" lesz és „kompa­tibilis a Kereskedelmi Világszer­vezettel" (WTO). A konferenciára egyetlen ameri­kai államot nem hívtak meg: Ku­bát. A következő összamerikai csúcs­találkozót 2001-ben tartják Ka­nadában. MTI-TU DOSITAS Bécs. Valószínűleg sikerült elke­rülni, hogy Václav Havel cseh ál­lamfő tüdőgyulladást kapjon. Norbert Mutz professzor, az innsbrucki egyetemi klinika in­tenzív osztályának vezetője ugyanis a Havelt kezelő orvosok tegnap délelőtti sajtókonferen­ciáján elmondta: a cseh államfő légzőszerveiből szombat óta rendszeresen eltávolított vála­dék bakteriológiai vizsgálata nem utal tüdőgyulladásra. Azt is elmondta, hogy végre csökkent a beteg láza, bár továbbra is al­tatják. Wolfgang Buchberger osztrák radiológus is megerősí­tette, hogy nem tört ki tüdőgyul­ladás, s közölte: Havel tüdeje teljes mértékben képes felvenni a levegőt. Bohumil Limberk cseh aneszteziológus, Havel be­tegségei lefolyásának jó ismerő­je, a beteg légzőszerveinek leve­gőellátásában szintén jelentős javulást lát. Elképzelések Bosznia-Hercegovina új felosztásáról Folyik a szondázás tin források szerint - Jasszer Arafat palesztin elnök is lép: a héten a sivatagi királyságban amerikai és európai közvetítők­kel tárgyal a megtorpant béke­folyamat ügyéről. Arafat teg­nap a Gázai övezetben Tony Blair brit miniszterelnökkel tár­gyalt. Zágráb. A boszniai horvátok és muzulmánok az utóbbi hetek­ben „kísérleti léggömböket ere­getnek fel", hogy megpróbálják kitapasztalni, hogyan fogadná a nemzetközi közösség a wa­shingtoni megállapodások mó­dosítását, Bosznia-Hercegovina esetleges új területi felosztását ­adta hírül tegnapi számában a Vecernji List című zágrábi napi­lap. Az újságban emlékeztettek arra, hogy a daytoni megállapo­dásokban az 1+2+3 elv - azaz egy állam: Bosznia-Hercegovina Köztársaság; két entitás: a Bosnyák-Horvát Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság; há­rom államalkotó nép: a bos­nyák, a horvát és a szerb - alap­ján rendezték a volt jugoszláv tagköztársaság államberendez­kedését. A horvátok és a bosnyá­kok azonban most az 1+3 + 3 elv alkalmazásának tervét dol­gozták ki, azaz a két entitás he­lyett hármat alakítanának ki, a három államalkotó nép között osztanák fel Bosznia-Hercegovi­na területét. (MTI) A külügyi szóvivő sértődötten reagált Pozsony válasza Kovács Lászlónak TA SR-HIR Pozsony. A szlovák külügyi szó­vivő tegnap nyilatkozatban rea­gált Kovács László magyar kül­ügyminiszternek a Duna Televí­zióban április 19-én elhangzott, Pozsonyt bíráló szavaira. Milan Tokár szerint nem a szlovák fe­let terheli a felelősség azért, hogy mindmáig nem lépett ér­vénybe az a mechanizmus, amely a szlovák-magyar alap­szerződés teljesítésének ellenőr­zését hivatott elősegíteni a ve­gyes bizottságok - beleértve a nemztiségekkel foglalkozót is ­által. A nyilatkozat szónoki kér­dések formájában veti Budapest szemére a szlovákiai magyar ki­sebbség helyzetének állandó „medializálását és internacio­nalizálását", valamint azt, hogy Magyarország csak ezen a priz­mán keresztül szemléli a kétol­dalú kapcsolatokat. Tokár nem ért egyet Kovács Lászlóval ab­ban sem, hogy Szlovákiában korlátozzák a magyar kisebbség jogait és lehetőségeit nemzeti, etnikai, kulturális és nyelvi identitásának megőrzéséhez. Polgári Kampány '98: az igazságos választási törvényért Levelek Gašparovičhoz ÚJ SZÓ-HlR Pozsony. 2474 állampolgár írt levelet Ivan Gašparovičnak. A parlament elnökét arra kérik, tolmácsolja képviselőtársainak, hogy ne fogadják el az új válasz­tási törvény tervezetét. Az akció­ba 240 város és falu kapcsoló­dott be. A Polgári Kampány '98 és a Nyilvános Kérdésekkel Fog­lalkozó Intézet közös akciója március 18-án kezdődött, ekkor közölte felhívásukat és a levél szövegét a Sme és a Pravda. Az április 9-ig megérkezett levelek átadásával Šarlota Pufflerovát bízta meg a koordinációs tanács. A Polgári Kampány '98 szóvivő­jének nem volt egyszerű dolga, a házelnök irodájában ugyanis kö­zölte vele, Ivan Gašparovič el­foglalt, belátható időn belül nem tud foglalkozni a levelekkel. Pufflerová ekkor az alkotmány­jogi bizottsághoz fordult, mely­nek elnöke, Peter Brňák szintén azzal utasította el, hogy nincs ideje, irodavezetője pedig szóba sem állt vele. A szóvivő tovább próbálkozott a petíciós, majd a nyilvános kérdésekkel foglalko­zó osztályon, de sorra elutasítot­ták. Végül a parlament iktatójá­ban adta le a leveleket az igazsá­gos választási törvényért, (-sik) Az egész házat evakuálták a tűzoltók Riadó a lakótelepen ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Öngyilkossági kísérlet miatt egy egész panelházat eva­kuáltak a tűzoltók vasárnap éj­szaka a nyitrai Chrenová lakóte­lepen. A káoszt egy 42 éves ré­szeg férfi okozta, aki előbb meg­verte feleségét, majd azzal fe­nyegetőzött, hogy elpusztítja önmagát és a ház összes lakóját. Az asszony elment hazulról és negyed óra múlva tűzoltókkal tért vissza. A részeg férj addig otthon elvágta a telefonzsinórt, kinyitotta a gázcsapot majd puszta kézzel kitörte az ablakot és azt kiáltozta: „Még egy utol­só cigaretta és mindennek vé­ge." Időközben a helyszínre ér­kező gázszerelők elzárták a fő­csapot, a tűzoltók pedig feléb­resztették a mintegy 120 la­kót és kiküldték őket az utcára. Az evakuálás során kíváncsis­kodva ajtót nyitott az öngyil­kosjelölt is, így sikerült őt a tűz­oltóknak lefogni. Mivel túl ag­resszív volt és Nyitrán nincs ki­józanító állomás, a helyi kórház pszichiátriai osztályára szállí­tották. (vm) Nemcsak a kavanai tipikus japán vendéglő ajtókerete volt túl kicsi lelcinnek: egyelőre a japán-orosz együttműködés keretei is nagyon szűkek... (ČTK/AP) •

Next

/
Oldalképek
Tartalom