Új Szó, 1998. április (51. évfolyam, 76-99. szám)

1998-04-17 / 88. szám, péntek

HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK RÉSZLETFIZETÉSRE már mobiltelefonok is a GLOBTEL márkaboltjaiban Közelebbi információk VÉLEMÉNY Tartalékos De Gaulle A parlamenti ellenzék veze­tői vagy nem tudnak, vagy nem akarnak mit kezdeni a már hetek óta élő „Čarno­gurský-jelenséggel". Pedig „mindössze" arról van szó, hogy a KDM elnökének . személyében akadt Szlová­kiában olyan politikus, aki­nek volt kurázsija utalni néhány igazságra. Például: a Mečiar vezette kormány­koalíció a választási tör­vény beígért módosításával merényletre készül a de­mokrácia ellen. 2. oldal POLITIKA Levél... Bátorkeszi és Búcs közös petíciós bizottsága határo­zatban szólította fel a járá­si hivatal elöljáróját, hogy fogadja képviselőit, mert az a zsarolás módszerétől sem riad vissza, s megpró­bálja eltávolítani a bátorkeszi iskolából a le­váltott igazgatót, Novák Ferencet. 5. oldal KULTURA Kevés önálló gondolat Térjünk vissza az idei, nagy vitát kiváltó Kazinczy Napokra, illetve a szombati napra. Ekkor került sor a Szép Magyar Beszéd orszá­gos döntőjére, amely Sza­bómihály Gizella zsűri­elnök szerint átlagos, he­lyenként átlagon aluli szín­vonalat hozott. 9. oldal Szabómihály Gizella: „Kü­lön kellene választani az előadásokat a versenytől." Melléklet A tévéprogramokból talló­zó melléklet első oldalán cikket olvashatnak Loren­zo Lamas amerikai szí­nészről. I-IV. oldal Túlnyomóan borult, esős időre számíthatunk. A nap­pali hőmérséklet 8 és 12 fok között alakul. 3. oldal Michal Kováč a párkányi városházán. Mellette Ján Oravec polgármester. (ČTK-fotó) Az SZDK és az MK petíciós bizottsága támogatja a párkányi önkormányzatot Békés népszavazást! Párkány. „Ha a város polgá­ra volnék, mindenképpen részt vennék a népszavazá­son" -jelentette ki tegnap a városházán tett látogatása után Michal Kováč, az SZDK és az MK közös petíciós bi­zottságának elnöke. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS „Már csak azért is, mert eddig két alkalommal nem tették lehetővé a polgároknak, hogy kifejezzék véleményüket a NATO-tagsággal és a közvetlen elnökválasztással kapcsolatban" - tette hozzá a volt államfő. Michal Kováč és Vladi­mír Palkó, a bizottság szóvivője tegnap délután azért látogatott el Párkányba, hogy találkozzon az önkormányzat tagjaival, s érdek­lődjön a vasárnapi népszavazás előkészületeiről, illetve az orszá­gos aláírás-gyűjtési akcióról. Az utóbbival kapcsolatban Palkó aláhúzta: örömmel vették át azo­kat a mintegy ezer aláírást tartal­mazó íveket, amelyeket Jozef Slabák, a Szlovák- Magyar Bará­ti Társaság párkányi szervezeté­nek társelnöke adott át. „A petíci­ós bizottság tagjai támogatásuk­ról biztosították az önkormány­zatot a vasárnapi népszavazással kapcsolatban" - hangsúlyozta Palkó. Kováč szerint nem volna jó, ha meghiúsítanák a referen­dumot. Ján Oravec polgármester elutasította azokat a találgatáso­kat, amelyeket a Slovenská re­publika keddi számában megje­lent felhívás tartalmazott. Alá­húzta: ha a jelenlegi hatalom két­szer nem akadályozta volna meg a népszavazás lebonyolítását, ak­kor most más volna a helyzet.,A referendum négy kérdése sem­miképpen sem függ össze a szlovák-magyar viszonynyal" ­tette hozzá Palkó. Kováč hangsú­lyozta, hogy a népszavazás békés lebonyolítása Szlovákia érdeke. Elsősorban azért, mert akkor el lehet mondani, hogy Szlovákia olyan demokratikus ország, ahol tiszteletben tartják az önkor­mányzat akaratát. Oravec ki­emelte: nem követnek el törvény­sértést, ám ha olyan bírósági dön­tés születne, amely ennek ellen­kezőjét mondja ki, azt teljes mér­tékben tiszteletben tartják. Egy­előre azonban üyen határozat nincs. Már a BBC és az ARD is je­lezte, hogy jelen lesz a népszava­záson. Jogi szakértők szerint a népszavazás szervezői ellen nem indítható büntetőjogi eljárás, mi­vel rájuk is vonatkozik a kor­mányfő amnesztiarendelete. Ez­zel cáfolták Vladimír Mečiar nyi­latkozatát, hogy „az illetékesek rögtön jövő hétfőn lépéseket tesz­nek az ügyben", (kamoncza) Terepszemlén a rendőrparancsnok Érsekújvár. Tegnap a járási rendőrparancsnokságon érdeklőd­tünk, hogy a hatóságok hogyan készülnek a vasárnapi párkányi népszavazásra, terveznek-e különleges óvintézkedéseket. Jozef Bezák alezredes, járási rendőrparancsnok házon kívül tartózkodott, szóvivője pedig beteg, így kérdéseink is megvála­szolatlanok maradtak. Információink szerint Bezák tegnap Pár­kányban járt; ezt a párkányi rendőri szervek nem erősítették meg, de nem is cáfolták, (km) A hónap végén folytatódik az államfőválasztás Továbbra sincs elnök ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az államfőválasztás harmadik fordulója sem hozott eredményt, mivel a három jelölt közül egyik sem kapta meg a szükséges kilencven szavazatot. Müan Sečánsky (DSZM) 59, Brigita Schmögnerová (DBP) 43, Zdeno Šuška (a független Miroslav Kočnár jelöltje) pedig 5 szavazatot kapott az első körben. A vitában Milan Ftáčnik (DBP) leszögezte: az elnökválasztás harmadik fordulója a DSZM szá­mára csupán az első valódi for­duló, hiszen a mozgalom első íz­ben állított jelöltet. Ftáčnik két megoldási javaslatot tett: vagy mmdenki számára megfelelő je­löltet kell állítani, vagy végre kell hajtani a közvetlen választást le­hetővé tevő alkotmánymódosí­tást. Ľudovít Černák (DU) el­mondta: az SZDK hajlandó tár­gyalásokat folytatni a kormány­pártokkal is. Felvetette, hogy a válság elkerülése cáljából a par­lament elnökére ideiglenesen át kellene ruházni bizonyos állam­főijogköröket. Mikuláš Dzurinda (KDM) szerint a kormányfő szá­mára kényelmesebb, ha a hata­lom az ő kezében összpontosul. Emlékeztetett: Vladimír Mečiar nem hajlandó tárgyalni az ellen­zék számára is elfogadható je­löltről. Cinikusnak nevezte a mi­niszterelnök korábbi kijelenté­sét, mely szerint ha a törvényho­zás nyárig nem választja meg az elnököt, júliusban el kell fogadni a közvetlen elnökválasztást sza­vatoló alkotmánytörvényt. Ján Cuper (DSZM) vígjátéknak ne­vezte az elnökválasztást, mond­ván: szerzője és rendezője ugyanaz a személy. Szerinte Ján Čarnogurskýnak „tökéletesen megfelel az elnök nélküli bizony­talan állapot". Ivan Gašparovič házelnök döntése értelmében április 30-án tartják a második kört. (sárp) Koalíciós tanács: az Együttélés tegnap sem jelent meg Újra elmaradt az ülés ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Tegnap újra elmaradt a Magyar Koalíció tanácsának ülése, mert az Együttélés képvi­selői ismételten nem jelentek meg a tárgyaláson. Bugár Béla, az MKDM elnöke lapunknak el­mondta: sajnálja, hogy újra el­maradt a koalíciós egyeztetés, hiszen így elszalasztottak egy le­hetőséget a kérdések tisztázásá­ra. Mindezek ellenére az MKDM mára újra összehívja a testüle­tet, mert még mindig van lehe­tőség a nyitott kérdések lezárá­sára. Bugár nem érti az Együtt­élésnek az MKDM hét végi köz­gyűlésével kapcsolatos kifogá­sait. „Az MKDM csupán megte­szi az első lépést a szövetségi párt felé, de nem hozza létre" ­mondta az elnök. Közölte: nem állítja kész helyzet elé koalíciós partnereit, s ezt az Együttélés ki­fogásolja. Bugár szerint mozgal­ma azért döntött az alapszabály mihamarabbi módosítása mel­lett, mert az előzetes megálla­podás értelmében a választójogi törvény módosításáig az első lé­pést meg kell tenni, (molnár) A holnapi közgyűlésen ügyvivői testület jön létre Meddig lesz MKDM? ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A Magyar Keresztény­demokrata Mozgalom holnap megteszi az első lépést a szövet­ségi párt létrehozása felé: meg­változtatja nevét és alapszabá­lyát. A közgyűlés ügyvivői testü­letet választ, s az a belügyminisz­tériumi jóváhagyás után kezdi meg tevékenységét. A tárcának 15 napon belül kell válaszolnia az alapszabály-módosításra, ü­letve ismertetni kifogásait. Ez idő Az ISHR a párkányi népszavazás védelmében Feljelentést tettek BETONBAN ALKALMAZHATÓ HEGESZTETT VASHÁLÓKAT HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A frankfurti Nemzet­közi Emberjogi Társaság (ISHR) megbízta alelnökét, Katharina Griebet - aki egyben az ISHR ausztriai csoportjának a vezető­je -, valamint a Human mozga­lom tagjait, hogy megfigyelő­ként vegyenek részt a párkányi népszavazáson. Az ISHR erre a lépésre azért szánta el magát, mert megengedhetetlennek tartja, hogy a szavazók ellen ka­tonákat vagy rendőrüket vesse­nek be. A népszavazáson Ros­witha Katharina Grieb, Juraj Rizman, Pavel Simove és Peter Marianek lesz jelen. A Szlováki­ai Helsinki Polgári Társulás teg­nap a 2-es számú pozsonyi járá­si ügyészségen indítványozta, hogy a testület vizsgálja ki: va­jon a párkányi referendummal kapcsolatban a kormányhoz in­tézett felhívása miatt nem gya­núsítható-e rémhírterjesztéssel a Slovenská republika című lap. POV. BYSTRÍC* 0822/325107 328 168.327248,326 449.326 711.327092 FAX: 327 826 Jágrlk úr P02SONY 07/52S 3156,625 3158,925 4779 FAX 525 8763 Drobný mírnök. KASSA 096/746 263,746 264.740 254.743 702 Taméi mémňk- VK-4Q4 j alatt továbbra is MKDM néven működik a mozgalom, a jelenlegi struktúrákkal. Bugár Béla elnök még nem tudta pontosan tájé­koztatni lapunkat, hogy milyen ügyvivői szerveket választ a köz­gyűlés. Nem tartja kizártnak, hogy létrehoznak egy ügyvivői elnöki posztot, de egyelőre azt sem lehet tudni, ki tölti be ezt a tisztséget. Az ügyvivői szervek mandátuma a Magyar Koalíció másik két pártjával történő egye­sülés napjáig tart. (mono) Černák „védencei" Kezdenek beszélni Trencsén. A kerületi vizsgálati hivatal szerint a több zsarolási ügy miatt jelenleg vizsgálati fogságban tartott Mikuláš Černák állítólagos maffiavezér és társai néhány szomszédos or­szágban is elkövettek bűncse­lekményeket. „A sértettek foko­zatosan leküzdik félelmüket, és beszélni kezdenek" - nyilatkoz­ta Stanislav Harciník, a vizsgá­lati hivatal vezetője. (TA SR) Péntek, 1998. április 17. Ára 7 korona 51. évfolyam, 88. szám (H'imfli

Next

/
Oldalképek
Tartalom