Új Szó, 1998. április (51. évfolyam, 76-99. szám)
1998-04-14 / 85. szám, kedd
POLITIKA ÚJ SZÓ 1998. ÁPRILIS 14. A pápa a belfasti kiegyezésről Vatikánváros. II. János Pál szerint az északír békemegállapodás lehetővé teszi, hogy nagyobb reménnyel tekintsünk a jövő elé. A pápa úgy vélte, most mindenkinek azon kell fáradoznia, hogy ne térhessen vissza a gyűlölet és az erőszak Ulsterbe. „Imádkozzunk az úrhoz, hogy mindenki a lelkiismeretére hallgatva találja meg a bátorságot azokhoz a felelős és konkrét gesztusokhoz, emelyek lehetővé teszik Ulsterben mindenki számára a békét - mondta n. János Pál. (MTI) Csakis fátyolos női fotók Teherán. A konzervatív iszlám többségű iráni parlament a kormány mérsékelt képviselőinek élénk tiltakozása ellenére vasárnap törvényt fogadott el arról, hogy a sajtóban ezentúl nem szabad olyan nők fotóit közzétenni, akik nem viselnek fátylat. A kulturális és iszlám irányítás ügyeinek minisztere szükségtelennek minősítette az új törvényt. A törvényjavaslat februári benyújtásának közvetlen indítóoka az volt, hogy a Fakur (Gondolkodó) című iráni hetilap fényképeket közölt Bili Clinton amerikai elnök állítólagos szeretőiről. A lap terjesztését azon nyomban betiltották. (MTI) Paula lones iráni lapokban közölt fényképei miatt tiltották be a lefátyolozatlan nők fotóinak közlését a lapokban. (ČTK /AP) Halálos locsolkodás Szeged. Feltehetően ittas állapotban egy vizesárokba fulladt Makón egy férfi hétfőn - tájékoztatott Bokor Béla százados, a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság ügyeletvezetője. V. János 40 éves helyi lakos a feltételezések szerint a húsvéti locsolkodás után, ittasan a város külterületén egy útmenti árokba esett, amelyből nem tudott kimászni, és a kétméteres vízben megfulladt. A tragikus eset körülményeit tovább vizsgálja a rendőrség. (MTI) Nincs holland népszavazás Ha a májusi választások után a jelenlegi holland kormány marad hatalmon, nem lesz népszavazás az országban az Európai Unió közös pénzének bevezetéséről. A felmérések szerint a hollandok 73 százaléka szeretne referendumot az EURO-kérdésben, s 43 százalékuk nemmel szavazna. (MTI) Spanyol és baszk vélemények az ulsteri békéről ír-baszk párhuzam? Garry Adams az 1916-os britellenes húsvéti dublini felkelés egyik emlékünnepségén, hívei körében. A Sinn Fein-vezér célja továbbra is a független és szabad Írország létrehozása. (ČTK/AP) MTI-HIR Madrid. A spanyol kabinet és a legjelentősebb ellenzéki párt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt képviselői egyetértettek abban, hogy a baszkföldi helyzetet nem lehet összehasonlítani az írországival, és ezért az ulsteri békeszerződés sem „ültethető át" a Baszkföldre. A baszk nacionalista pártokviszont felszólították Jósé Maria Aznar kormányfőt, hogy kövesse Tony Blair példáját, az ETA baszk szakadár terrorszervezetet és pártját, a Herri Batasunát pedig arra, hogy tekintsenek az IRA és a Sinn Fein példájára. Jósé Maria Aznar elkerülte a választ az újságírók azon kérdésére, hogy szeretne-e „a spanyol Tony Blairré válni". Miniszterelnök-helyettese viszont elmondta, hogy a kabinet elégedett az ulsteri megállapodás szellemével, amelyben „az intézmények kerekedtek felül a terrorizmus fölött, a szavak a fegyverek felett", ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az északír és a baszk helyzet semmilyen szempontból nem hasonlítható össze. „A baszkföldi erőszak egy maffiózó banda tevékenységéből ered, amely nem tartja tiszteletben sem a politikai demokrácia szabályait, sem a lakosság véleményét", és arra emlékeztetett, hogy Baszkföld autonómiája meghaladja a mindenkori északír önrendelkezés mértékét. Ellenben a baszk nacionalista, pártok párhuzamot vontak az ír és a baszk helyzet közt, szerintük az ulsteri békeszerződés „ösztönzés lesz a baszkföldi béke eléréséhez". London. Az északír rendezésről pénteken Belfastban nyélbe ütött történelmi egyezség a tartomány feletti brit uralom belátható időn belüli felszámolásához és az egyesült Írország létrehozásához fűzött katolikus reményeket alaposan szertefoszlatta. MTI-HlR Kimondja: Észak-Írország alkotmányos státusán csak a helyi lakosság többségi akaratával egyezően lehet változtatni. A Sinn Fein, az északír katolikus közösség legnagyobb radikális pánja viszont változatlanul „a független és szabad Írország" megteremtését tekinti céljának. Az IRA terrorcsoport politikai képviseletének tekintett párt elnöke, Gerry Adams vasárnap gyakorlatilag hitet tett amellett, hogy a katolikus oldal radikális irányzata továbbra sem mond le Írország egyesítéséről. Adams az 1916-ban lezajlott britellenes dublini húsvéti felkelés évfordulós rendezvényén kijelentette: az egyezség „csak egy szakasz lezárása" a katolikusok küzdelmében, s az a lendület, amelyet „ez a harc az utóbbi 30 évben felhalmozott, további jelentős előretörésekre vezet majd a független és szabad Írország felé". A Sinn Feinnek politikai elemzések szerint mindent el kell követnie, hogy a belfasti egyezményt az ír egyesítés felé vezető út fontos állomásaként tudja eladni. A rendezési folyamatot ellenző szakadár katolikus csoportok máris támadták a megegyezést, amiért az, úgymond, kiárusította az angoloknak Észak-Írországot. Nem kisebb feladat hárul az ellenlábas unionista oldal vezetőire sem, a britpárti erők radikális szárnya ugyanis szintén árulást kiált, csak éppen ellenkező szemszögből, azzal vádolva az aláírókat, hogy a katolikusoknak tett engedményekkel meglazították a tartományt Nagy-Britanniához fűző szálakat. A kormányzó brit Munkáspárt és az ellenzékbe szorult Konzervatív Párt kampánykoalícióban fog együtt dolgozni a történelmi egyezség lakossági elfogadtatásáért, amelynek érdekében az amerikai elnök is megígérte befolyása latba vetését. Tony Blair munkáspárti miniszterelnök felkérte John Major előző, konzervatív kormányfőt, hogy együtt utazzanak Észak-Írországba, s ott közösen agitálják a lakosságot az egyezség elfogadására a májusi népszavazáson. Clinton amerikai elnök is közölte, szintén ellátogatna a tartományba a referendum előtt. Baj nélkül zajlott le hétfőn a rendezési egyezség első próbatétele, a felvonulási évad kezdetét jelző belfasti unionista menet, amely két éve súlyos szektariánus belháborúhoz vezetett. A protestánsok tavasszal és nyáron több felvonulással emlékeznek meg az ír katolikusok alávetésének történelmi dátumairól, s a menetek útvonalát eddig mindig úgy jelölték ki, hogy érintsenek katolikus negyedeket is, de tegnap elkerülték ezeket a városrészeket, a felvonulás mindazonáltal csak az első volt a következő hetekben esedékes számtalan hasonló rendezvény közül, amelyek mindegyike az összecsapások kiújulásával fenyeget. Nagy-Britannia elkeseredett harca a maffia és az illegális pénzszerzés ellen Vagyonelkobzás a megoldás MTI-HIR London. A brit belügy törvénymódosítási tervei szerint a jövőben polgári peres úton akkor is el lehetne kobozni a nyüvánvalóan bűnözésből összegyűjtött vagyonokat, ha azok felhalmozóját biintetőjogüag, például bizonyítékok hiányában nem sikerül felelősségre vonni. A tervek szerint a rendőrség bírósághoz fordulhatna annak megállapítására, hogy a maffiatevékenységgel és illegális jövedelemszerzéssel gyanúsított, a törvény előtti elszámoltatást azonban valahogy elkerülő személyek vagyona tisztességes úton keletkezett-e. Ha nem, a bíróság a személy ingó és ingaüan vagyonát teljes egészében elkobozhatná, akkor is, ha az illető ellen nem indult büntetőeljárás. A jelenlegi brit törvények szerint vagyonelkobzásra csak akkor van lehetőség, ha az érintett személyt előzőleg egy büntetőbíróság bűnösnek mondta ki, de a rendőrség már nagyon elégedetlen amiatt, hogy a szervezett alvilág - elsősorban a kábítószer-kereskedelem - vezetői a hatóságok orra előtt gyarapítják és fektetik illegális vállalkozásokba vagyonukat, s a jog tehetetlen velük szemben. A brit lapok szerint Nagy-Britanniát elárasztotta az Afganisztánban termelt heroin. A vámhatóság úgy véli, az ázsiai ország kétharmadát uraló szélsőséges tálib mozgalom maga ösztönzi a busás exportbevételt ígérő kábítószerek Napanyagainak termelésére a helyi parasztokat. Az elmúlt 12 hónapban a brit rendőrség rekordmennyiségű, 150 millió font értékű heroint foglalt le, melynek 95 százaléka Afganisztánból érkezett. A magyar fél 20 átmeneti könnyítést kér vámügyekben Integráció vámszempontból MTI-HlR Budapest. A magyar pénzügyi tárca 20 vámügyi átmeneti könnyítést lát szükségesnek az EU-csatlakozás idejére. Ezek döntő hányada a FÁK-országokból származó nyersanyagok behozatalához kapcsolódik, amelyek jelenleg vámmentesen érkeznek Magyarországra, de az EU-ba csak vám megfizetése után vihetők be - mondta Beszteri Sára főosztályvezető. Az EU előzetes felmérése alapján a csatlakozásig még 760 ponton kell kiigazítani a magyar vámtörvényt. A magyar tárgyalási stratégia szerint 2000 végére e területen megteremtődnek a csatlakozáshoz szükséges feltételek. Erre esélyt ad, hogy az 1999-ben esedékes vámtörvénymódosítás kiteljed az EU „gazdasági vámeljárásaira", a kötelező vámtarifa- és származási információs rendszer teljes adaptációjára. Kiemelt feladat a magyar pénzügyi ellenőrzési rendszer átalakítása is. Magyarország már vállalta, hogy megerősíti a vám- és adóhatóság létszámát, vezetését, és pénzügyi támogatását. Magyarországnak a csatlakozás után a GDP 1,27 százalékát kell befizetnie az EU kasszájába, ami az idei tervezett GDP-t figyelembe véve 110 milliárd forintot tenne ki. Bukarest. Bukarestben tegnap Radu Vasile kijelölt román miniszterelnök bejelentette, hogy megállapodás jött létre a kormányprogramról. A program két részből áll, az első rövidtávú, idén foganatosítandó intézkedéseket tartalmaz, a második hosszabb távra, 2000-ig szól. Az államosított házak visszaszolgáltatásának sokat vitatott kérdésében a résztvevők elfogadták az igazságos kártérítés elvét, amely a bérlők tényleges védelmével párosul. Az erdők és földek visszaszolgáltatása ugyanazon elvek alapján történik, a részleteket külön törvény kidolgozásakor szögezik le. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta, hogy az egyházi javakat először leltárba veszik, majd azt az eljárást alkalmazzák, amellyel az államosított házak, földek és erdők kérdését is rendezik. A résztvevők megállapodtak abban, hogy a kereskedelmi társaságok (vállalatok) szerkezet-átalakítására vonatkozó intézkedéseket egy szociális szolidaritási csomagtervvel fogják párosítani. A rövidtávú gazdasági program értesülések szerint pontos előirányzatokat és időpontokat tartalmaz. Ezek megvalósítása a koalíció szerint lehetséges, mivel a Vasile-kabinet nagy parlamenti támogatással rendelkezik majd. Reagan volt amerikai elnök beosztottjai ellen: Vádemelés Líbiában MTI-HIR Tripoli. Egy líbiai bíróságon hétfőn vádat emeltek Ronald Reagan volt amerikai elnök két munkatársa és négy akkori amerikai haditengerészeti parancsnok ellen 41 ember meggyilkolása miatt. A vádlottak távollétében megkezdett per tárgya a hatodik amerikai flotta légierejének 1986-os, Tripoli ellen végrehajtott támadása volt. A vádlottak az akkori nemzetbiztonsági tanácsadó, a CIA igazgatója, a 6. flotta főparancsnoka és három katonai vezető. Az USA 1986-ban megtorlásként rendelte el a bombázást, mert Nyugat-Berlinben gyaníthatóan líbiai közreműködéssel merényletet követtek el amerikai katonák ellen. A támadás egyik célpontja maga Kadhafi líbiai vezető volt, de ő nem tartózkodott főhadiszállásán. Bár a felvétel Moszkvában is készülhetett volna, hiszen a hétvégén ott is szakadt a hó, a gépkocsitulajdonosok Észak-spanyolországban próbálják meg kiszabadítani kocsijukat. Szélsőséges időjárás uralkodott Európában, a spanyolok északon havat lapátoltak, délen napoztak. (ČTK/AP) 4 Az unionista menet tegnap baj nélkül felvonult, de a béke átmeneti is lehet Kiegyezés Belfastban Rövid távú, illetve 2000-ig szóló román tervek Kész a kormányprogram