Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)
1998-03-21 / 67. szám, szombat
6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 21. TANÁCSADÓ Jövedelmi adóalap Cs. T.: Az Új Szóban is írtak már arról, hogy a föld bérbeadásából eredő jövedelmet be kell vallani, ha a bérleti díj és a munkabér együttesen meghaladja az évi tízezer koronát. Nagyjából vonatkozik rám is. A bátyám, aki vállalkozó, viszont azt állítja, a bérleti díjból levonhatom a kiadásaimat is, így például azt, hogy a saját kiadásaim terhére kerestem fel a szövetkezetet a földbérleti szerződés aláírása végett. Lehetséges ez? Miként számolhatom el ezt a kiadást? FEKETE MARIAN Az Ön által említett adatok szerint két részleges adóalapból tevődik majd össze az évi adóalapja. Elsősorban a munkáltatójától kellett kapnia egy igazolást arról, mennyi volt az Ön tavalyi bruttó munkabére, és ebből mennyit vontak le az egészségügyi, betegségi vagy nyugdíjbiztosításra stb. Ebben az igazolásban fel kell hogy tüntessék azt is, mennyi az Ön részleges adóalapja, és adóelőlegként milyen összeget vontak le az elmúlt évben. A jövedelmi adóbevallás eredménye szempontjából ezek az adatok meghatározó fontossággal bírnak. Ajövedelmi adóbevalláskor részleges adóalapról kell számot tennie az ingatlanjai bérbeadásából eredő jövedelmei kimutatása során is (lásd ajövedelmi adóról szóló törvény 9. §-a első bekezdésének a/ pontját). A bátyjának igaza van abban, hogy a bérleti díj elérésére, megtartására és biztosítására fordított költségek a részleges adóalapot csökkentő tényezőnek számítanak. Ha viszont Önnek gondot okoz az, miként bizonyítsa ezeket a kiadásokat, sokkal egyszerűbb az, ha az említett törvény 9. §a (3) bekezdésének rendelkezése alapján a föld bérbeadásáért kapott összegből 25 százalékot von le egyfajta átalányösszegként, ahelyett hogy ajövedelmi adóbevallásához számlákat keresne, csatolna, illetve az adóhivatallal kívánna vitatkozni. Az ilyen átalányösszegű költségkiadás érvényesítésének előnye az, hogy a ráfordítást, a költségeket nem kell tételesen bizonyítani. A törvény lehetővé teszi, hogy például egy tízezer korona összegű bérleti díjból 2500 koronát kiadásként leírjon, és így a bérleti díjból eredő részleges adóalapja 7500 korona legyen. C A Z D A S Á G I H Í R M O RZSÁK A Škoda Auto tavalyi nyeresége Prága. Csehország legnagyobb autógyára, a Škoda Auto Mladá Boleslav 1,168 milliárd koronás adózás utáni tiszta nyereséggel zárta a tavalyi évet. 1996-ban a gyár tiszta nyeresége 163 millió korona volt. A Škoda Auto Rt. bevételei 1997-ben 90,095 milliárd koronát tettek ki. Az autógyár részesedése Csehország kivitelében tavaly elérte a 8 százalékot. A Škoda 1997-ben összesen 357 170 személygépkocsit gyártott, az 1996-os 263 193 után. (MTI) Lanyhuló növekedés Pozsony. Az első félévben a bruttó hazai össztermék 5,9 százalékkal nő - állítja a Szlovák Statisztikai Hivatal. Az Infostat prognózisa szerint a növekedés csupán 5,3 százalékos lesz. Mindkét intézet tehát a gazdasági növekedés ütemének lassulását jövendöli, hiszen 1997 hasonló időszakában még 6,5 százalékos volt a növekedés. Nominális árakon számolva a bruttó hazai össztermék értéke 1998 első félévében 368,3 milliárd korona lesz. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1998. március 23-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 58,422 Osztrák schilling 2,724 Francia frank 5,717 Svájci frank 23,476 Kanadai dollár 24,766 USA-dollár 35,118 Német márka 19,162 ECU, EU 38,050 Olasz líra (1000) 19,489 Cseh korona 1,033 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 16,040 18,460 Az Ivanka pri Dunaji-i mezőgazdasági szaktanintézet értesíti Önöket, hogy 1998. április 2. és 4. között a Zálesie tangazdaságban hathetes pulykákat árusít továbbtenyésztésre. Árusítás naponta 8-tól 15 óráig, szombaton Is. 1 darab ára 162 korona. Egyúttal 1,80-2 kg-os súlyú húscsirkéket is árusítunk. 1 kg élősúly ára 40 korona. Bővebb tájékoztatás a következő telefonszámokon: 594 6211,594 33 22. Nyári időszámítás Gazdasági haszon Március 29-én éjjel 2 órakor 3ra állítjuk újra az órákat, s a nyári időszámítás október 25én ér véget. A volt Csehszlovákiában 1916 és 1918, majd 1940 és 1949 között már alkalmazták, majd 1979-től folyamatosan tart. Az 1979-től tartó átállás kiváltója az 1973-as kőolajárrobbanás volt. A hosszabb nappalok révén kisebb az áramfogyasztás, bár a megtakarítás elhanyagolható (Magyarországon a villamosenergia-felhasználás 4 ezrelékét teszi ki). Napjainkban az óraátállításban már nem a spórolás a fő szempont, hanem az, hogy Nyugat-Európával egy időszámításban éljünk, (shz) Egyelőre nem tették közzé a Kelet-szlovákiai Vasmű Holding Rt. tavalyi nyereségének nagyságát Árthat a bizonytalan helyzet Kassa. Az ország legnagyobb ipari cége, a Keletszlovákiai Vasmű Holding Rt. a korábbi évektől eltérően hivatalosan még nem hozta nyilvánosságra a múlt évi gazdasági-pénzügyi mérlegét. A cég részvényei a február végi vezetőcserét követően mintegy 40%-ot estek. Az okok hátteréről informálódtunk. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Jozef Marko vasgyári szóvivőnél érdeklődtünk, vajon a részvényesek mikor szembesülnek a tavalyi gazdasági adatokkal. Cégünk múlt évi számviteli öszszegezését most egy nemzetközi könyvvizsgáló cég ellenőrzi. Értesüléseim szerint egy hónapon belül elkészíti a jelentést. Tehát valamikor április közepén végérvényesen megtudjuk a cég múlt évi gazdasági mérlegét mondta a szóvivő. Marko arról nem akart nyilatkozni, hogy a gyár vezetése milyen cégnyereségre számít. A Trend gazdasági hetilap legfrissebb száma úgy értesült, hogy az adózás utáni nyeresége 595 millió korona lesz. 1996-ban egyébként a tiszta nyereség még 1,348 milliárd koronára rúgott. A nyereség visszaesésének mértékét jól illusztrálja az a tény, hogy a vasmű legfontosabb leányvállalata, a VSŽ Oceľ Kft. tavaly 16 százalékkal több hengerelt terméket állított elő, mégis csökkent a nyeresége. A Trend értesülésének hitelességét alátámasztja az a tény, hogy Jaroslav Gruber, a vasmű felügyelő tanácsának alelnöke a kassai Korzár napilap tegnapi számában úgy nyilatkozott, hogy az 1997-es tiszta nyereség várhatóan mintegy 600 millió korona lesz. Jozef Marko szóvivő a cég részvényeinek árcsökkenését a következőképpen kommentálta: Részvényeink értékcsökkenése több összetevőre vezethető viszsza. Mindenekelőtt tudatosítani kell, hogy a világ számos territóriumának tőkepiacát a befektetési kedv megtorpanása jellemzi. Szeretném megjegyezni azt is, hogy a részvények értékcsökA vasmű részvényei mintegy 40 százalékkal estek. kenése nem csak a részvénytársaságunkat sújtotta, hanem elérte az egész szlovákiai tőkepiacot. Ehhez bizonyára hozzájárul a részvények árfolyamában megfigyelhető ciklikus váltakozás. Megemlíteném az 1996-os évet, amikor a Kelet-szlovákiai Vasmű részvényei fél év leforgása alatt 380 koronára csökkentek. Olyan sajtóinformációk is megjelentek, hogy a vasmű részvényeinek árcsökkenése összefüggésbe hozható a cég élén történt személyi változásokkal, melyeket a részvényesek a február 27-i rendkívüli közgyűlésükön hagytak jóvá. Más nyilatkozatok szerint az árcsökkenést az új összetételű vezetőség szakmai rátermettségével szembeni bizalmatlanság okozza. Ezzel kapcsolatban egyértelműen meg kell jegyezni, hogy a vezető testületben bekövetkezett változásokat a VSŽ Holding Rt. fő részvényesei jóváhagyták, s nekik érdekük a cég fejlődése. A fő részvényesek megbíznak a vezetők rátermettségében. A vezetőség a különösen fontos döntéseket megbeszéli a szakmai tudásukat a gyakorlatban már igazolt tanácsadók csoportjával. A vezetőség jelenlegi tagjainak a részvénytársaság stratégiai céljai elérése érdekében új megoldási lehetőségeket kell találniuk. Logikus, hogy az új vezetőségnek idő kell a munkához. Ugyanis csak az idő igazolhatja a részvényesek döntésének helyességét. A VSŽ Holding Rt.ben meg vagyunk győződve arról, hogy a vasmű részvényeinek ára az elkövetkezendő hetekben újból növekedni fog. Ami a vasmű részvényeinek árát illeti, a két héttel ezelőtti 645 koronáról a múlt hét csütörtökére 369 koronára süllyedt, igaz aztóta ismét 400 korona fölé torAz adózás utáni nyeresége mintegy 600 millió korona. názta magát. A részvények mintegy 40 százalékos áresése szakértők szerint három okra vezethető vissza: a belföldi és főleg a külföldi befektetők nem bíznak a február végén megválasztott új vezetésben, a várható nyereség sokkal kisebb lesz az 1996-osnál, végezetül a befektetők, a részvényesek rossz néven veszik az 1997-es gazdasági adatok nyilvánosságra hozatalának késleltetését. Tavaly például már január első napjaiban napvilágot láttak az 1996-os adatok, és a végleges mutatókat február elején közölték. Most pedig, ahogy azt Jozef Marko szóvivő közölte lapunkkal, csak április derekán derül ki, hogyan alakult a Keletszlovákiai Vasmű 1997-es gazdasági éve. (gazdag, só) Az Agrárkamara szerint a készülő mezőgazdasági törvény asszimetrikus és nem tekinthető átfogónak Hiányosságok és átfedések ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Emil Dúfala, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara igazgatója levelet juttatott el Pavel Delingához, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnökéhez, amelyben kifejti a kamara észrevételeit a közeljövőben megvitatásra kerülő mezőgazdasági törvénnyel kapcsolatban. Ebben egyebek között ez áll: a törvénytervezet hiányos, asszimetrikus és nem tekinthető átfogónak. Az általa felsorolt támogatási, piacvédelmi és egyéb intézkedések nincsenek rendszeresítve, nem világosak és nem egyértelműek. Ennek következtében a tervezet hiányos képet nyújt a mezőgazdaságnak a nemzetgazdaságban betöltött helyzetéről és funkciójáról. A kamara véleménye szerint a törvényből indokolatlanul hiányzik a Mezőgazdasági Földalap Védelmére és Gyarapítására Vonatkozó Állami Alapról és a mezőgazdasági termelésben felhasznált gázolaj fogyasztói adója egy részének visszaigényléséről szóló fejezet. A tervezet kiegyenlítetlenségét mutatja, hogy míg az egyes megoldási javaslatok csupán általános síkon mozognak, addig mások nagyon aprólékosan vannak kidolgozva, egészen a pénzügyi támogatás szintjéig. Indokolatlan például felsorolni ugyanazokat a támogatásnyújtási feltételeket, amelyeket a földművelésügyi minisztériumnak a dotációkról szóló határozata amúgy is tartalmaz. Ugyanakkor az állami alapokból nyújtandó támogatás feltételeiről a tervezet nem szól. Az Agrárkamara a levélben kifejezi állaspontját az egyes konkrét paragrafusokkal kapcsolatban is és javaslatokat tesz módosításukra. A kamara nem tartja indokoltnak, hogy támogatásban részesüljön az általánosan hasznosítható kutatási eredmények beszerzése. Ezek iránt amúgy is nagy az érdeklőA szaktanácsadást, a továbbképzést kellene támogatni. dés a vállalatvezetők, menedzserek körében. Ehelyett a szaktanácsadást, a továbbképzést kellene támogatni. Nem megfelelő, hogy a mezőgazdasági törvény rendezze a mezőgazdasági földek erdősítésének támogatását. Ebben az esetben hosszútávú befektetésről van szó, amely a földtulajdonosok elkövetkező generációi számára lesz hatékony. A jelenlegi pénzszűkös időben és felhalmozott problémák között azokat a területekre kellene államilag támogatni, amelyek gyors beavatkozást igényelnek. A törvénytervezetnek az a része, amely 14 napos fizetési határidőt ír elő a tej és az élőállat felvásárlása során, csak akkor lehetne hatékony, ha a felvásárlókon kívül a kereskedelmi szférára is vonatkozna. A kamara véleménye szerint egyértelműen külön kell választani a biztosítható és nem biztosítható (természeti katasztrófák) károk részleges kiegyenlítését. Ez utóbbiak esetében a károk részleges enyhítésére külön alapot kellene létrehozni, amely az állami támogatás részét képezné. ZÖLDSÉGPIACI ÁRSÉTA Pozsony március 19-én Komárom Zseliz Losonc március 19-én március 19-én március 19-én Rimaszombat március 19-én Kassa március 20án sárgarépa 18-20 Sk/kg 12-15 Sk/kg 11 Sk/csomó 18 Sk/kg 20 Sk/kg 16-20 Sk/kg petrezselyem 26-28 Sk/kg 18-25 Sk/kg 13 Sk/csomó 22-30 Sk/kg lllilliillll 25 Sk/kg lSr.:.v 18-25 Sk/kg burgonya 9-10 Sk/kg 9-10 Sk/kg 11 Sk/kg 8-11 Sk/kg 8 Sk/kg 7-8 Sk/kg paradicsom 40.56 Sk/kg §M 58-70 Sk/kg x 60-73 Sk/kg lllíllltlililtll 70 Sk/kg 49 Sk/kg paprika 56-80 Sk/kg 76-85 Sk/kg x 75-111 Sk/kg 110 Sk/kg 65-85 Sk/kg karalábé 14-18 Sk/kg 6-8 Sk/db 5 Sk/db 19-23 Sk/kg WMíMiimi 15 Sk/kg ilSW 15-20 Sk/kg kel káposzta 30-39 Sk db 14 Sk/kg 15-20 Sk/db x 32-34 Sk/kg 12-14 Sk/kg x .12-16 Sk/kg mmmm. 16 Sk/kg 18 Sk/kg 15-20 Sk/kg 8-40 Sk/kg karfiol újhagyma 35-39 Sk/db 10-12 Sk/csomó • 42 Sk/db x 47-49 Sk/db 6-8 Sk/csomó x 15-30 Sk/csomó mmmm 45 Sk/db 40 Sk/db 1012 Sk/csomó hagyma 24-30 Sk/kg 22-24 Sk/kg 30 Sk/kg 26-28 Sk/kg 32 Sk/kg 28 Sk/kg dughagyma 40-50 Sk/kg 40 Sk/I 45 Sk/kg 35 Sk/I 50 Sk/I; MSi/tf fokhaevma 70-80 Sk/ke 65-78 Sk/kg 58 Sk/ke 68-75 Sk/ke 65 Sk/kg 65-90 Sk/kg zeller 25 Sk/kg 6-12 Sk/db 13 Sk/db 20-29 Sk/kg WmmHm « Sk/kf luiÜÉ szárazbab 50-60 Sk/kg 40 Sk/kg 25-30 Sk/kg 20-30 Sk/I X 30-40 Sk/kg cékla 14 Sk/kg 10-14 Sk/kg 6 Sk/kg 10-20 Sk/kg 20 Sk/kg dióbél 150-190 Sk/kg 160 Sk/kg 80-95 Sk/kg 140 Sk/kg 100 Sk/kg X savartyúkáposzl a 20 Sk/kg P1Ä 14-16 Sk/kg x 22 Sk/kg x . J. rf _ 15 Sk/kg alma 18-30 Sk/kg 16-24 Sk/kg 28-32 Sk/kg 10-22 Sk/kg 24 Sk/kg 15-27 Sk/kg mák 100 Sk/kg ÉÜÜH ÍRB 80 Sk/kg 70 Sk/kg 70 Sk/I tiilSISsSB 80-90 Sk/kg méz 60 Sk/kg 70 Sk/kg 75 Sk/kg x X 90100 Sk/kg uborka 60 Sk/kg aü X x 53-65 Sk/kg VH8B X 50-60 Sk/kg tojás hónaposretek fejessaláta 2,80 Sk/db x X 2,30-2,60 Sk/db 2,70 Sk/db 2,60-2,80 Sk/db 10-12 Sk/csomó 15 Sk/csomó 22 Sk/kg 6-7 Sk/fej 7 Sk/fej 10 Sk/fej HÜM 3,00 Sk/db X 2,202,60 Sk/db 1015 Sk/csomó X