Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)
1998-03-20 / 66. szám, péntek
6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 20. TANÁCSADÓ Üdülési szabadság L. Zs.: A munkaviszonyom mellett van egy másodállásom is. Húsvétkor készülök szabadságra a családommal. Arra lennék kíváncsi, hogy amíg szabadságon leszek, jár-e nekem fizetett üdülési szabadság a 238. § alapján létrehozott másodállásomban is? FEKETE MARIAN Nagyon sok 238. § létezik a szlovákiai jogrendben. A levelében említett körülmények alapján természetesen rájöhettünk arra, hogy ebben az esetben a Munka Törvénykönyve 237. és 238. paragrafusairól van szó, amelyek az úgynevezett munkatevékenységről szóló szerződéseket, illetve a tartalmi és alaki kellékeiket szabályozzák. A törvény egyrészt leszögezi, hogy az ilyen szerződés csak akkor érvényes, ha a felek azt írásban kötötték meg. Továbbá, a Munka Törvénykönyve egyéb rendelkezéseiből (főként pedig a Munka Törvénykönyve 233. §-a második bekezdésének e/ pontjából) következik az, hogy üdülési szabadság csak akkorjár az említett szerződés értelmében foglalkoztatott munkavállalónak, ha ebben a szerződéskötéskor kifejezetten megállapodott a munkáltatójával. Magyarán: attól tartunk, hogy ha eddig a munkatevékenységről szóló szerződésében még nem talált utalást az üdülési szabadságra, akkor az egyáltalán nem jár önnek. CSEHORSZÁGI ALAPOK Néhány cseh befektetési alap részvényének árfolyama a Prágai Értékpapírtőzsdén 1998. március 18-án. (HN) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Porsche szalon Pozsonyban Pozsony. Ma délelőtt új autószalon nyitja meg kapuit Pozsonyban a Vajnorská és a Rožňavská utca találkozásánál. A Porsche Bratislava Vajnorská, mint hivatalos neve is mutatja, a világ egyik legrangosabb sportkocsi-márkáját választotta cégérül, de a Volkswagen és az Audi teljes modellkínálatát is forgalmazni fogja. Az autószalon mellett korszerű szervizt is találnak itt az érdeklődők érdekességként megemlítjük, hogy ez lesz az első Porsche márkaszerviz Szlovákiában. A Porsche gépkocsik kínálata egyelőre a Boxster és a Carrera két-két típusából áll; az olcsóbbik Boxster ára 1 858 000, a drágábbik Carreráé 3 281 000 korona. Vas Gyula Külkereskedelmet Támogató Alap Pozsony. A nem állami Külkereskedelmet Támogató Alap az idén 790 millió koronából gazdálkodhat, ebből több mint 500 millió koronát a cégek kiállításokon és vásárokon való részvételére fordítanak, további 120 milliót pedig a hazai termékek külföldi propagálására - közölte tegnap Slavomír Hatina, az alap elnöke. Hatina szerint a tavaly életre hívott alap szolgáltatásait eddig kevés kis- és középvállalkozó vette igénybe, ezért a tavalyi pénzügyi keret sem merült ki. Az alap, amelynek bevételei az állami költségvetésből és a külkereskedelmet lebonyolító cégek forgalma után befizetendő pénzből (a behozatal, illetve kivitel értékének 0,1 százalékát kell befizetni) származnak, a külföldi kiállításon résztvevő kis- és középvállalkozók költségeinek 50 százalékát megtéríti (ha elfogadják az alap működéséről szóló törvénymódosítást, akkor a kiadások 75 százalékát). Hatina közölte: az idén New Yorkban kereskedelmi képviseletet nyitottak, a közeljövőben pedig Japánban is feltérképezik a piacot. Az alap az Interneten saját honlapot nyitott, címe: http://www.fpzo.sk/. (shz) Kötvények kifizetése Pozsony. Az 1996. november 19-e előtt már 70. életévüket betöltött állampolgároknak kifizetendő vagyonalapi kötvények terén némi fennakadás tapasztalható. Értesülések szerint hosszú a várakozási idő (esetenként több mint két hónap) . A mintegy 230 ezer igénylésből eddig 70 ezret elégítettek ki. (P) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1998. március 20-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 58,591 Osztrák schilling 2,734 Francia frank 5,742 Svájci frank 23,187 Kanadai dollár 24,805 USA-dollár 35,154 Német márka 19,231 ECU, EU 38,216 Olasz líra (1000) 19,541 Cseh korona 1,034 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 16,040 18,460 A szilikát kiaknázásán alapuló gazdasági övezetnek köszönhetően fellendülhetne a losonci régió Vonzóvá kell tenni a területet a befektetők számára Losonc. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy bizonyos gazdasági övezetek, műszaki parkok létesítésével vonzóbbá tehetők az egyes vidékek a befektetni szándékozók előtt. FARKAS OTTÓ Lengyelországban például csak a múlt év második felében kezdték kiépíteni a különböző speciális zónákat, amelyekben a beruházók adózási előnyöket élveznek, ám december elejéig - a kimutatások szerint - további húsz alakult. Magyarországon az idén kezdődött az ipari parkövezetekre vonatkozó kormányprogram megvalósítása, és eddig 17 milliárd dollárt ruháztak be a befektetők. Hasonló ötletek megvalósításán fáradozik a Szlovák Kereskedelmi és Gazdasági Kamara losonci regionális irodája is. Szilikátos gazdasági övezetet szeretne kialakítani a Poltári, a Losonci, a Rimaszombati és a Nagyrőcei járás területén. „Mi nem akarjuk lemásolni a külföldi példákat, a régiónk lehetőségeihez mérten szeretnénk kialakítani a speciális gazdasági övezetet - magyarázta Vladimír Bystriansky, az iparkamara losonci regionális irodájának igazgatója. - A sokéves tapasztalatok azt mutatják, hogy a vidék iparát mindig is jelentősen befolyásolta a szilikát, mint nyersanyag. Olyan nyersanyagokban bővelkedünk, amelyekből kevés van az ország többi részén, de még Közép-Európában is. Jelenleg ezt a nyersanyagbázist csak 0,5 százalékra használjuk ki." A poltári üveg, kristály országos hírű, a losonci csempegyár a régió nyersanyagából gyártja termékeit. Hogy miért nem fejlődött ki jobban ez az iparág Nógrádban és Gömörben? Bystriansky úr szerint azért, mert hatalmas összegeket kellene befektetni, másrészt a termékeknek mintegy 90 százaléka az országhatáron túl kelendő. Olyan beruházók érdeklődnek az ilyesfajta iparágak iránt, akik európai hálózatot működtetnek. Ám A vidék iparát mindig is jelentősen befolyásolta a szilikát. a külföldi befektetők számára egyáltalán nem vonzó egy olyan terület, ahol nincs kiépítve az infrastruktúra. „Bizonyos vidékeken állami pénzből épült ki az infrastruktúra, ezek természetesen helyzeti előnyben vannak velünk szemben - magyarázta Huszár Károly, a nagykürtösi Atlasz Kft. tulajdonosa. - Mi, vállalkozók természetesen sok mindent tehetünk, pontosabban tehetnénk az infrastruktúra kiépítése érdekében, de ehhez szükség lenne a kormány segítségére. Nem pénzt kértünk, illetve kérünk a kormánytól. Csupán azt szeretnénk, ha lemondana a jövőben arról, amije ma sincs. Ha kimondaná, hogy az új munkahelyek teremtőinek, a helybéli nyersanyagbázis feldolgozóinak például öt évig nem kell teljes öszszegű adót fizetniük, régiónk máris vonzóbbá válna a befektetők számára. A kormány lényegében nem veszítene semmit, mert csupán arról az adóról mond le, amit úgysem látna soha, ha előzeseten nem tesz engedményeket." A vállalkozók szerint a speciális gazdasági övezet létrehozása a jelenleginek a hússzorosára növelné a termelést, kétszázszorosára a nyersanyag-kihasználást a vidéken. Az sem elhanyagolható tény, hogy az előzetes számítások szerint néhány éven belül az államkasszába a mostani összegnek a kétezerszerese futna be az említett területről. Ehhez persze az szükséges, hogy az első lépést a kormány tegye meg. Az SZK Geológiai Intézetének bevonásával az iparkamara tervezetet készíttetett, felmérette a régió nyersanyagbázisát. A kimutatás kész, az iparkamara képviselői is készek egy megbeszélésre a speciális gazdasági övezet létrehozásáról a különböző minisztériumokkal. Mivel a tudomásuk szerint nemrégiben a kormánytagok részéről is elhangzott néhány pozitív megjegyzés a gazdasági övezetekkel kapcsolatban, bíznak a sikerben és úgy vélik lépéselőnyben vannak a jobb gazdasági helyzetben lévő régiókkal szemben, mert ők Az első lépést a kormánynak kell megtennie. már kidolgozott tervvel tárgyalhatnak a gazdasági övezet létrehozásáról. A szilikát kiaknázásán alapuló gazdasági övezet létrehozásával kapcsolatban hivatalos közleményt adott ki a Szlovák Kereskedelmi és Gazdasági Kamara Elnöksége. Ebben kifejti, hogy a déli járások gazdasági és demográfiai mutatói elmaradnak az országos átlagtól. Ezért a helyzet nem orvosolható kisebb állami támogatásokkal, hanem átfogó, a térség gazdasági fellendülését szolgáló programokat kell kidolgozni és támogatni. A kamara ezért teljes mértékben megalapozottnak tartja a szilikát kiaknázásán alapuló gazdasági övezet megvalósítását. A jelentkezők negyede felel meg a követelményeknek Négyezer alkalmazott ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. A Volkswagen Bratislava Kft. alkalmazottainak száma március folyamán túllépte a négyezret, és május végéig további 500 személyt vesznek fel. Ebből mintegy háromezren dolgoznak a termelési, háromszázan a termelés menetét biztosító kiszolgálórészlegen. Jaroslav Holeček, a gyár személyzeti osztályának vezetője elmondta, az alkalmazottak kiválasztásakor mindenekelőtt azt veszik figyelembe, hogy az illetőnek milyen a munkához való viszonyulása. Erről különböző tesztek és személyes beszélgetések során győződnek meg. Elárulta, a jelentkezők mintegy 25 százaléka felel csak meg a követelményeknek, ezért munkaerőhiánnyal küzdenek. A probléma áthidalására az ideiglenesen leállított, illetve csökkentett hatásfokon működő nagyobb gépgyáraktól kérnek munkásokat. Gyakran találkoznak azzal a jelenséggel, hogy az ilyen gyárak alkalmazottai - akik gyakran már évek óta otdion várják, hogy beinduljon munkahelyükön a termelés, ám addig is megkapják fizetésük 60 százalékát - nem szívesen kezdenek ismét dolgozni. Igaz, akadnak olyanok is, akik otthagyva eddigi munkaadójukat, átlépnek a Volkswagenhez, ahoi jelenleg a termelési részlegen 14 700 korona az átlagfizetés. A13. fizetés felét a nyári szabadságok idején, felét karácsonykor kapják az alkalmazottak. A vitaminprogram keretében a téli hónapokban havonta 20 vitamintablettát kapnak a dolgozók. A pozsonyi Volkswagen egyébként 120 ezer gépkocsi átadását tervezi az idén. Áprilisban beindítják a második szerelőszalagot, így a már meglévővel együtt naponta 500 gépkocsit gyártanak majd. Az új szerelőszalagról VW Polok is legördülnek majd. A VW idei éves forgalma várhatóan meghaladja az 50 milliárd koronát, ami a hazai gépipar összforgalmának több mint 50 százaléka. A tavalyi összforgalom 20 milliárd korona volt. (krasznica) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A GSM rendszerű mobiltelefon egyik legnagyobb előnye a külföldre történő hívás (roaming) lehetősége. A Globtel GSM mobil telefonhálózat-működ tető cég eddig 44 ország 60 mobiltelefonhálózat-működtetőjével kötött szerződést a külföldi hívások lehetőségéről. A Globtel GSM révén Európában 32 államba, Ázsia kilenc, Afrika egy, Ausztrália és Óceánia két országába hívhatnak, illetve onnan hívhatók a Globtel GSM ügyfelei. Az utóbbi időben például Marokkóval, Libanonnal, Thaifölddel, Ukrajnával, Ausztráliával, az Egyesült Arab Emírségekkel és Malajziával kötöttek szerződést. A roaming-szolgáltatás pénzügyi feltételeit egyébként nemzetközi keretegyezmények garantálják. (-Ú-) Konferencia a Víz Világnapja alkalmából Javul az ivóvízellátás TA SR-TUDÓSlTÁS Selmecbánya. A Víz Világnapja alkalmából mintegy 160 szakember tanácskozik két napon keresztül Selmecbányán. Á résztvevők többek között megvitatják a víz- és csatornahálózat működtetésével, valamint a hazai halgazdasággal összefüggő kérdéseket. Elhangzott, tavaly a lakosság 80,2 százaléka részesült vezetékes ivóvízellátásban, 1994ben ez az arány 78,4 százalék volt. A csatornahálózatra viszont csak a lakosság 53,4 százaléka van rákapcsolva. Ezen a téren a leginkább elmaradott járások a Púchovi, a Nagykürtösi, a Tőketerebesi és a Kassa-vidéki. Néhány élelmiszer átlagos fogyasztói ára (kg, l r db) 12. hét MarhaDisznócomb DisznóFagyasztott Friss Zacskós Vaj Köménymagos Péksütemény KristályKerület hátulja (csont oldalas csirke tojás félzsíros tej kenyér (70 g-ig) cukor nélkül) aprólékkal (1 kg-ig) Pozsony 148,75 158,10 83,50 66,60 3,00 13,30 32,30 17,70 1,35 16,40 Nagyszombat 157,00 158,00 82,70 67,30 2,93 12,35 31,20 16,50 1,33 16,60 Trencsén 147,30 150,30 79,50 68,10 2,90 11,80 31,50 15,90 1,40 15,90 Nyitra 155,58 15/,20 80,27 66,66 2,83 12,57 30,60 16,02 1,53 16,02 Besztercebánya 161,87 163,76 78,77 70,53 2,74 12,72 31,53 16,62 1,46 16,62 Zsolna 146,69 159,77 81,64 68,27 2,94 13,58 32,57 13,90 1,30 13,90 Kassa 155,52 171,50 85,00 65,43 2,67 13,23 29,97 16,60 1,38 16,60 Eperjes 148,00 163,00 83,00 68,00 2,80 13,00 30,80 16,50 1,40 16,50 Szlovákia 152,59 160,20 81,80 67,61 2,85 12,82 31,31 16,22 1,39 16,22 A Globtel GSM nemzetközi szolgáltatása Hívások külföldre Befektetési alap árfolyam (Kč) forgalom (ezer Kč) 1. IF Živnobanka 416 2455 IF Bohatství 1020 567 Komerční banka IF 541 9445 IF Obchodu 755 292 Kŕištálový IF 860 215 SPIF Všeobecný 63 1208 SPIF Výnosový 192 1579 Kvanto IPF 305 94,855 Radegast IF 1180 11,800